Kelet-Magyarország, 1997. július (54. évfolyam, 151-177. szám)
1997-07-07 / 156. szám
1997. július 1 hétfő MEGYÉNKBŐL □ „Nem fogytunk le, csak megnőtt a gatyánk" Szerencsés véget ért a balatoni ételfertőzés • Már otthon vannak a gyermekek Nyíregyháza (KM - Sz. J.) — Vasárnap délután mindenkit kiengedtek a kórházakból azon nyíregyházi gyermekek közül, akik pénteken ételfertőzés miatt lettek rosszul. A képünkön látható fiatalok már szerencsére vidámabbak voltak, „jobban néztek ki”, mint bizonyára Szigligetről hazatérve, amikor a vonaton jelentkeztek az első tünetek (hányás, hasmenés). A Móra Ferenc Általános Iskola hatodikosai közül 21 diáknak Cegléden kellett .kényszerleszállnia”, nyolcán egy debreceni kórházban, 18-an pedig a nyíregyházi megyei kórházban részesültek orvosi ellátásban. Amint azt az ÁNTSZ igazgató-helyettes főorvosa az országos tömegkommunikációs eszközöknek nyilatkozta, a mikrobiológiai vizsgálatokat megkezdték, rövid időn belül eredmény lesz arról, hogy milyen kórokozó okozta az ételfertőzést. A szigligeti táborban megtörtént a vizsgálat, a helyszínt fertőtlenítették, de nem zárták be, új turnust várnak — tudtuk meg Jókayné Deák Évától, a gyerekek által érintett iskola Itthon már diétázni is jobb igazgatójától, aki beszámolt arról, hogy a szülők példamutató fegyelmezettséggel viselkedtek és határozottan cselekedve szervezték meg az információhálózatot, a hazaszállítást. A legtávolabbról, Ceglédről, a Piremon Kisvállalat mikrobusza hozta (önként és önzetlenül) a srácokat. A szülők pedig a kísérő (a vonat takarítását is vállaló) tanároknak és az iskola itthonról aggódó vezetőinek mondanak lapunk hasábjain is köszönetét. A diákok, akik egyébként nagyon jól érezték magukat Sziglige- ten, s úgy fogták fel a kórháHarasztosi Pál felvétele zasdit, mint egy emlékezetes, jó, bár infúziós bulit, a maguk módján úgy nyilatkoztak: „Nem fogytunk le, csak megnőtt a gatyánk.” Csak azt fájlalták, hogy utógondozásképpen diétázniuk kell, amibe alkalmasint a fagyi is beletartozik... Fogdaszex és egyéb lazaságok Arra is volt példa, hogy prostituált szolgáltatását vette igénybe a rendőr Kováts Dénes Nyíregyháza (KM) — Napjainkban többször hallottunk hírt arról, hogy a rendőrségi fogdákban szabálytalanságok, sőt bűncselekménygyanús dolgok történnek. A gyanú szerint Kisvárdán rádiótelefonhoz juthatott az őrök jóvoltából egy őrizetes, Mátészalkán szabályellenesen hagyták beszélgetni az őrizetbe vetteket, és még folytatható a sor. A legpikánsabb az a feljelentés volt, amely szerint a megyei rendőr-főkapitányság női mellékhelyisége szolgált szerelmi légyott színhelyéül. Ez utóbbiról a katonai ügyészség (még nem jogerős) határozata szerint kiderült: nem bizonyítható, de azért az emberben motoszkál a kisördög, vajon mi minden történhet meg a fogdán... Az ilyen, s efféle ügyek hasonlóak a vesztegetésekhez — fogalmazott a katonai ügyészség helyettes vezetője —: egyik félnek sem érdeke, hogy kiderüljön, így igen nehezen bizonyítható, ehhez tettenérés szükséges. Hébe-hóba azért vizsgálnak hasonló ügyeket, de bizonyítható fogdaszexről jó évtizede nem beszélhetünk megyénkben. Ami ugye — nyilvánvaló — bizonyos előnyökért, s nem szerelemből következik be, így joggal hallgatnak a dologról az érintettek. Ha már a szexnél tartunk. Arra is volt példa, hogy prostituált szolgáltatását vette igénybe a rendőr a bejelentés szerint — de ugye, önmagára nem köteles terhelő vallomást tenni. S ha csupán üzlet köttetett, s nem folytatódott hivatali visszaéléssel, akkor nem oly komoly az ügy. A törvény nem bünteti a pénzért vett „szerelmet”, bár aki adja, szabálysértést követ el. De — vélekednek egyesek — nem illő, ha prostituálthoz fordul fegyveres testület szolgálatában álló személy. A — nem túl gyakori — tapasztalatok szerint a rendőrségi fogdákban inkább kisebb súlyú szabálytalanságok történnek, s ha kiderül, fegyelmi vizsgálat indul. Ha a vád bebizonyosodik, akkor a felelősségre vonás sem marad el. Bűncselekmény-szintű cselekedetek jóval ritkábbak. A szabadság vándora a szabadtérin A legszebb dalaival örvendeztette meg rajongóit Rózsi Megsérült a megmentő Tuzsér, Vásárosnamény (KM) — Valószínűleg a diszkóból jövet borultak árokba szombatra virradóra Tuzséron, a Kossuth utcán egy BMW-vel azok a fiatalok, akiket — talán szerencséjükre — egy éppen arra járó férfi segített ki az autóból. Mire a tűzoltók a helyszínre értek, már csak az időközben kigyulladt autót kellett eloltaniuk — a négy fiatal ép bőrrel megúszta a majdnem-drá- mát. A sors különös fintora, hogy éppen a fiatalokon segíteni igyekvő személy szerzett sérülést, ám szerencsére az sem volt súlyos: a kezén szenvedett égési sebeket. A hétvégi vihar nem kímélte egyes beregi és határmenti települések házait. A tűzoltók információi szerint — bár nekik ott nem akadt dolguk — Vásárosnamény, Gyüre körzetében sok családi otthon tetőzetében tett kárt a szél és a hirtelen támadt, itt-ott jéggel vegyes eső. Égett egy juhakol is, benne pusztult három állat, de száz juhot a lakosok kimentettek. Nyíregyháza (KM - M. Cs.) — Annyi minden változott, s nem biztos semmi sem — dalolta Rózsi, alias Demjén Ferenc péntek este a nyíregyházi szabadtéri színpadon. Azért egy biztos: nincs fék az idő kerekén, hiszen a göndörhajú énekes túllépte a bűvös félszáz évet, nem is olyan régen ötven gyertyát fújhatott el az ünnepi tortán. Mindez egy cseppet sem látszott rajta, hiszen fergeteges koncerttel szórakoztatta a nagyérdeműt. Nyomták a pedált, robogott a gép, dübörgött a dob és Rózsi, aki magát a szabadság vándorának tartja, s a legszebb dalaival örvendeztette meg rajongóit. A lírai blokk (Hogyan tudnék élni nélküled, Legyen ünnep, Ne sírj) után jöttek az örökzöld slágerek (Szerelemvonat, Sajtból van a Hold), s máris hullámzott a színpad előtt a tömeg, amely nem akarta a színpadról leengedni Rózsit. Az ülőkék közötti lépcsőrész rögtönzött táncparketté alakult át, s máris lehetett ropni a partnerrel. A közös éneklés sem maradt el: „A vonat nem vár, elindult már, s a szerelemvonatból nincs kiszállás” — dalolta a közönség a mikrofonba, miközben sorra kígyóztak az embervonatok a széksorok között. Újabb ráadások következtek, amely végén ütemes Rózsi kiáltással búcsúzott a közönség Demjén Fe- renctől. Rózsi és zenésztársai a színpadon Martyn Péter felvétele Ez várható HÉTFŐ: — Magyar-osztrák szakszervezeti tárgyalás az együttműködés további lehetőségeiről Nyíregyházán. — Földárverés Jékén és Tomyospál- cán. KEDD: — Földárverés Komorón. — Ülést tart a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Kézműves Kamara elnöksége Nyíregyházán. Napirenden: a vállalkozások gazdálkodásának helyzete. CSÜTÖRTÖK: — Nyári színházi premier a határon túli társulatok tagjaiból alakult alkalmi művészgárda részvételével Kisvárdán. Műsoron, Illyés Gyula: Bál a pusztán című drámája. PÉNTEK: — Az átkelésre szolgáló záhony-csapi közúti Tisza-híd, illetve az újjáépített határátkelőhely ünnepélyes forgalomba helyezése Lotz Károly, közlekedési, hírközlési és vízügyi miniszter, valamint Medgyessy Péter, pénzügy- miniszter részvéteiével Záhonyban. — Nyári színházi előadás Kisvárdán. Műsoron: Illyés Gyula Bál a pusztán című drámája. SZOMBAT: — A Nyírbátori Zenei Napok nyitó- hangversenye Nyírbátorban. Közreműködnek: a Miskolci Szimfonikus Zenekar, a Miskolci Bartók Béla kórus, illetve a Magyar Állami Operaház szólistái. VASÁRNAP: — Megkezdődik a IV. Nyíregyházi Tánctábor. Tiszta forrásból Nyíregyháza, Újhuta (KM) — Negyven nyíregyházi középiskolás fogja takarítani többek között a Flórika-forrás medrét és rendbetenni az Újhuta környéki szalonnasütőhelyeket egy környezetvédelmi tábor keretében, melyet a Nyírségi Ifjúsági Társulás szervezett. A hasznos, július 5-től 11-ig tartó tábor költségeit a fiatalok ezen új társadalmi szervezete a Nemzeti Gyermek- és Ifjúsági Köz- alapítvány és a Környezetvédelmi és Területfejlesztési Minisztérium kiírta pályázaton nyert pénzből fedezi. Előadások keretében megismerkednek a résztvevők a védett növényekkel és az állatokkal is. Ha kedd, akkor pecanap Nyíregyháza (KM) — A nyíregyházi Családsegítő Szolgálat a nyári szünidő alatt horgászk i rándu I ások at szervez a Császárszállási- tora — a kiruccanásokra elsősorban felső tagozatos gyermekek jelentkezzenek. Minden héten kedd a pecanap, de igény szerint csütörtökönként is vállalják a kihelyezett, lennészetköze- li felügyeletet. Az akció augusztus 12-ig tart. A program keretében a srácok horga-,/.ati alapismeretékét sajátíthatnak él a CSSSZ munkatársainak jóvoltából, s megismerkedhetnek a hal- fajokkal, valamint a csendes elfoglaltság módszerei-;|| vei. Az étkezésről hideg élelem formájában térítés j ellenében gondsokodik az 1 intézmény, maga a szóra- j kozva tanulás pedig ingye- g nes. indulás a Petőfi téri au- í tóbusz-állomásrói 6.30-kor, I érkezés ugyanoda 15.50- kor. Érdeklődni lehet a ] CSSSZ-nél, a Sarkantyú u. 30-36. alatt, vagy a 405- 1 710-es telefonszámon Igtai I Jánosnál. Tarolt a vihar Ópályi-Nyírparasznya (KM - BG) — Szombat délután, háromnegyed hét. Ragyog a nap, és kristály- tiszta a levegőj Másfél órája hatalmas vihar vonult át Ópályin és Nyírparasznyán, most azonban szikrázó, nyári kora este. Szél sem rezdül, levél sem rebben. A Pályiból Parasznyára menő vékonyka műút két oldalán lehasalt gabonatáblák, megtépázott kukoricaföldek, a nyári zivatarok megszokott képei. Elérve azonban a pályi Cinkés-he- gyet, mellbevágó a látvány: gyökerestül kiforgatott fák, fűzek, akácok. Ismerős cigányférfiak gallyazzák a fákat, látva elképedt arcomat, legyintenek: — Ez semmi. Majd az erdőt nézd meg... Az úton ágak, gallyak, a vastag törzseket valakik letakarították már, mint megannyi lemetszett mutatóujj, úgy mered a sok akáccsonk. A szőlő után kis kanyar jön, azt követően pedig a híres akácerdő. Annak is a legszebb része, az árbócaká- cok völgye, ahol olyan sudár fák nőnek, hogy csodájukra jár a világ: legutóbb például törökök, franciák tanulmányozták az erdőt. Ilyet szeretnének ők is ültetni a hazájukban. Döbbentes kép tárul a kanyar után az ember szeme elé. Jó száz méter széles sávban, ameddig csak ellátni, a földön fekszik majd minden fa. Az értékes, megszámozott fák. Gyökerük az égnek mered, s amelyikkel nem bírt a vihar, derékban törte ketté. Ám csak az út északi oldalán. A déli oldalon alig fél tucatnyi kicsavart akácot látni, az északi részen viszont mintha csak egy feldühödött óriás száguldott volna végig. Letarolt minden útjába eső fát. Rejtély, mi történt itt szűk másfél órával ezelőtt. A természet talán örökké megfejthetetlen rejtélye.