Kelet-Magyarország, 1997. július (54. évfolyam, 151-177. szám)
1997-07-05 / 155. szám
Napkelet • A KM hétvégi melléklete Naményi nomádok tárlat Koronás aktok Kalcsó József: Az óceán lánya nyíregyházi Hotel Korona művészetmenedzselő tevékenysége körébe tartozóan rendezte meg városunk Gyémánt Galériájának első tematikus tárlatát. A kiállítás egyszerű, ám figyelmet felkeltő címet kapott: A nő. A „fe- mininum ” (nőiség) mint örök festői téma játszotta tehát az egyetlen, s egyben fő szerepet az igen érdekes bemutatón. Mert, a női test csodája, nyilvánvalósága, megfejthetetlen titka kiapadhatatlan ihletforrás. Megunhatatlan látvány, ezernyi helyzet-variáció, színkombináció, póz, gesztus, milliónyi hullám, görbület, domború, homorú felületek váltakozása — állandó kihívás minden alkótó számára. És a szemlélőnek ugyanúgy öröm, kutatandó talány, a szépség csodálatának öröme. Habár csupán csak vásznon, csak művészi áttételben, csak... Tizennégy alkotó — köztük Hornyik Zoltán, Huszár István, Madarassy György, H. Németh Katalin, Sonkoly Tibor — opu- szait vehette szemügyre a betérő; akt képeket — a legkülönbözőbb stílusban, technikával, látásmóddal. H. Molnár Attila: Hátakt Elek Emil felvételei — Merre vezet az út a hegyre — kérdezem a földit Barabás központjában. — Arra egyenesen — mondja, s karjával inti is a helyes irányt. Végül mégis elvétem az utat és a határátkelőhelynél lyukadok ki, ahonnan ugyan már látni az itteniek által hegynek mondott — ám tudományos értelemben inkább csak halomnak számító — dombot, de a „hegynek” csupán az Ukrajna felé forduló észak-nyugati oldalát veheti szemügyre az ember. Sebaj, fordulás vissza, s kisvártatva sikerül is betájolni magam a helyes irányba. A mai napig működő kőbányának köszönhetően (no, meg talán annak is, hogy a Ka- szonyi-hegy híres levét annak idején a tőke közelében szerették elfogyasztani a politikailag persze magukat „antitőkésnek” tituláló hajdani pártfunkcionáriusok) meglepően jól karbantartott aszfaltkígyó vezet végig a Ka- szonyi-hegy lábánál. Kémlelem a sűrű bozótot, hátha ráakadok a naményi nomádok táborára. Nem is csalódom, mert a (kőbányától egy kőhajításnyira fel-felbukkannak a zöld lombok között a rikító színű sátrak. ^ A festői szépségű vidék a természetbarátok számára valóságos paradicsomot jelent, yy A napmentes leparkoláshoz nem nehéz árnyékot találni a fákkal sűrűn benőtt terepen, s miután a manővert elvégzem, kezet rázunk Toldi Zoltánnal, aki civilben a vásárosnaményi gimnázium igazgatóhelyettese, s immár hét esztendeje szervezi a Beregi Természetvédelmi Tábor-t. (A köszönéshez egy kéz is elég, balkezünk szinte egyszerre, pörölyként csap le a — szerencsére nem védett — szúnyogok meglehetősen népes hadára.) — Idén több mint hetven általános és középiskolás diák jött el a táborunkba, a saját tanulóink mellett kisari, kölesei, ko- csordi elemisták, hatvani gimnazisták, illetve a határainkon túlról Szamérnémeti- ből és — most első ízben — Beregszászról is jöttek ifjú természetvédők, akiket 7-8 fős kiscsoportokba osztva, képzett szakvezetők, tanárok és főiskolások irányítanak — mutatja be a népes nomádcsapatát a tanár úr. Ám a táborban most csupán alig két tucat fiatal tartózkodik, a többiek terepgyakorlaton vesznek részt a festői szépségű, a növény- és az állatvilág számos különlegességét rejtő környéken, amely a terCsinosi legkedvesebb olvasmánya Gróf Monte Christo volt. Ebből a regényből szívott ábrándokat, terveket, regényes elbeszéléseket. Egy női csontváz állott a szobája sarkában — a tőrmester karácsonyi ajándéka —, a csontvázhoz hosszú beszédeket tartott, mint a polgár feleségéhez szokott szólani, amikor már papucsot húzott otthonában, s lefekvés előtt várja, mikor forr fel a bor a tűzhelyen. Ezt a csontvázat a szomorú Csinosi feleségének nevezte, s mikor nagyon szomorú volt, bortól s szerelmi kíntól, a csontvázat maga mellé fektette az ágyba, s órák hosszáig mesélgette élettörténetét, mint ez a nagyon hallgatag férfiak szokása, midőn egy nővel alusszák át az éjszakát. A csontváz bóbiskolt, és Csinosi ott tartott elbeszélésben, midőn egyszer Hermina hercegasszonyt akarta megszöktetni. A csontváz meghallgatta Csinosi ambícióit, helyeselte magasröptű terveit, szótlanul tűrte apró szomorúságait, egy szóval sem tiltakozott, amikor Csinosi reggel felé kirúgta az ágyból. Csinosi néha elgondolkozott, hogy ki mészetbarátok számára valóságos paradicsomot jelent. A most bentlévők két csoportban elméleti — a természetfotózás rejtelmeibe, illetve a növények meghatározásának, felismerésének titkaiba betekintést adó — foglalkozás közben találjuk. — A most kintlévők sokkal izgalmasabb dolgokkal foglalatoskodnak — magyarázza mosolyogva a kalauzomul szegődő táborvezető, majd sorolni kezdi: — Egy kis csapat a madarak befogását, illetve a ^ Az itt eltöltött bő egy hét felér egy igazi nyaralással, ezért jövőre is eljönnénk, yy csak rövid időre rabul ejtett énekesek gyűrűzését végzi, mások a környéken fészkelő gólyapárokat számlálják, míg egy másik diákteam Barabás és Gelénes ásott kút- jainak vízminőségét vizsgálja, de vannak olyanok is, akik a közeli dédai erdőbe indulnak hamarosan, méghozzá madárlesre — „számol el” a táborlakókkal a vezető. Mi a madárgyűrűzők hálói, illetve alkalmi bázisa felé vesszük az irányt. Sétánk, sőt inkább bandukolásunk közben a beregszászi diákok kísérője, Mihovics Magdolna meséli, ő kémikus lévén teljesen véletlenül (egészen pontosan az iskolája biológiai szakkörét vezető tanár elfoglaltsága miatt) csöppent át a határ túloldaláról, de úgy véli — s ebben egyetértenek vele a gondjaira bízott kárpátaljai diákok is —, hogy az itt eltöltött bő egy hét felér egy igazi nyaralással, éppen ezért, ha rajta múlik, jövőre sem hagyja ki a nagyszerű lehetőséget. Később keseregve említi, hiába van viszonylag közel Beregszászhoz a vadregényes Kárpátok, ha nincs miből létrehozni a naményiakéhoz hasonló természet- védelmi, s egyáltalán bármilyen jellegű szabadidős tábort. Igaz, a már elismert és „bejáratott” beregi táborhoz is év közben, szívós, általában különböző pályázatok megírását jelentő munkával kell összekalapol- ni a pénzt. Szerencsére — mint kísérőm séta közben elmondja — a Soros Alapítvány, valamint a Gyermek- és Ifjúsági Alap a hazai résztvevők költségeinek csökkentéséhez és a tábor szükséges, s az elvégzendő tevékenységre tekintettel nem is filléres felszereléséhez adott segítséget, míg a miniszterelnöki hivatalnak, ezen belül is személyesen dr. Tabajdi Csaba államtitkárnak köszönhetően a határon túli résztvevők teljesen ingyen vehetnek részt a tábor munkájában. Az is kiderül, hogy Barabás közvolt ezen nő, amíg élt? A tőrmester állítása szerint grófnő volt, aki fiatalon halt meg, s utolsó kívánsága az volt, hogy csontjait ő (a tőrmester) főzze ki. Csipcsányi (egy korhely jogász, aki olykor a Zrínyi kávéházból hitel élvezete szempontjából betévedt a Csigába) rossz kedvében kijelentette, hogy a csontváz emlékezete szerint nagyon rossz hírű perszó- na volt, akit kiseprűztek a régi Pestről. Ha néha visszaszökött a városba, a tőrmester adott neki kvártélyt. De elmúltak az aranjuezi szép napok, a piros hölgy megvénült, és a tőrmester bográcsban megfőzte a csontjait. (Csipcsányi ugyanis rossz szemmel nézte, hogy a tőrmester Csinosi régi ruháit s ingeit viselte, borát feneketlen kortyokban itta, és sohasem volt aprópénze.) A tőrmester mindenféle kelepcéket állított a vén jogásznak, de az sohasem esett bele. Az volt a természete, amint többet ivott az elégnél, kalap nélkül, nyitott ingben és vésztjósló hörgéssel rohant neki az éjszakának, s mindaddig barangolt, amíg valahol jól megverték. Többnyire nők, akik az éjszakát ébren töltötték Pesten. ség lakói is — élükön a polgármesterrel — szívesen és örömmel látják évről évre a visszatérő nomádokat, akik bizony (ez talán az eddigiekből is kitűnt) valamennyiünk számára valóban hasznos, de sajnos nagyon kevesek által követett, vagy uram bocsá’ legalább tolerált természetvédő tevékenységet végeznek. Mert bizony munka folyik itt a javából! Mi több, a mostani táborozok elődjei annak idején tevékeny részesei voltak a Ka- szonyi-hegy természetvédelmi területté válásának. Erre Toldi Zoltán így emlékszik: — A kilencvenes évek elején, amikor a hegyet és közvetlen környékét természetvédelmi területté nyilvánították, több, a folyamathoz nélkülözhetetlen vizsgálatot mi végeztünk el a Hortobágyi Nemzeti Park megbízásából. A táborvezetőtől hallom, a mostani csapatban is vannak, immár vezetőként olyanok, akik egykor diákként voltak részesei a tábornak, amelynek helyszínéül szándékosan háborítatlan tájat (évtizedeken keresztül ember — kivéve a határőröket — nem tehette a lábát a nyomsávhoz közeli földdarabra!) választottak a szervezők. De vajon nomád ez a tábor igazándiból is? — mocorog bennem a kisördög, s az étkezésre, no meg a tisztálkodásra terelem a szót. A tanár úr megnyugtat: bár a reggeli és a vacsora — az egyébként otthon is megszokott — felvágottakból és konzervekből összeállított, a gyerekek által „hidegkajának” mondott étkezés, ebédre a falu konyhájából minden nap meleg ételt kapnak. — A napi tisztálkodás sem okoz gondot, mert van külön fürdőszobájuk a fiúknak és a lányoknak is — újságolja a táborvezető, s rögvest invitál is ^ Az olasz csempéhez és a méregdrága fajanszhoz szokott szemnek szegényesnek tűnne a berendezés. az egyikbe. Az olasz csempéhez és méregdrága fajanszhoz szokott szemnek minden bizonnyal szegényesnek tűnne a mindössze műanyaglavorokból és ugyancsak törhetetlen vödrökből álló (nomád)összkomfor- tos „firedő” berendezése, ráadásul a zuhanytálca is csupán egy raklap. A csempét, mi több a fedél nélküli „épület” falát is egyszerű fekete fólia helyettesíti. Ám van meleg víz! (Már ha van türelme kivárni az embernek, hogy a nap felmelegítse a hegyi forrásra telepített, amúgy természetesen kézi vezérlésű kút hűs vizét.) Akadnak persze táborozok, akiket nem elégít ki A vad jogászt már ismerték a titkos házakban, s gyorsan bezárták előtte a kaput. (Csipcsányit egyszer anyaszült meztelenségben vetették ki egy víg tanyáról. Azóta vége volt a becsületének a két fővárosban.) Ä jogász azzal állt bosszút a pestieken, hogy mindenkinek névtelen leveleket írt Hét Bagolybeli szobácskájából. Olykor sikerült felkavarnia a város belső békéjét. Hetekig verekedtek a polgárházaknál. Csi- pányi kezét dörzsölgetve állott az ablakok alatt, amelyek mögött templomi gyertya tisztaságú és szenteltvíz illatú polgárnőket hajuknál fogva vonszoltak feldühödött férjek. A kenőhelyen megrágalmazta a menyasszonyokat. Borsot tört boldog házaspárok orra alá. Az utcán messziről fogadták a köszöntését, mint a bélpoklosét. Amikor a tőrmester egyszer azt indítványozta, hogy a Csinosi feleségét, az összedrótozott csontvázat, titkon fektessék be (a házmester segélyével) Kecseginé ágyába, hogy „mórest tanuljon” a menyecske, Csipcsányi névtelen levélkében nyomban figyelmeztette Kecseginét. KRÚDY GYULA: Pest réme EB AiRt Iáé* ..............■ H. Molnár Attila: Ülő akt