Kelet-Magyarország, 1997. július (54. évfolyam, 151-177. szám)
1997-07-05 / 155. szám
1997. július 5., szombat HÁTTÉR Kelet-Magyarország 3 Feléljük-e tartalékainkat? Kovács Éva Nyíregyháza (KM) — Azt szokták mondani, az a jó háziasszony, aki nem egyik napról a másikra él, netn összevissza, fillérekkel gazdálkodik, hanem kiszámíthatóan tervez, munkáját és családja anyagi helyzetét úgy alakítja, í hogy soha ne kerüljön bajba, mindig legyenek tartalékai. A megállapítás nem csak kicsiben, nagyban is érvéI nyesnek mondható. Csakhogy az élet időnként produkál furcsa dolgokat. Olyan helyzeteket, amikor a legjobb szándék, a lcgna- f gyobb igyekezet mellett | sem vagyunk képesek fél- iretenni. sőt rákényszerülünk arra, hogy hozzányúljunk a tartalékokhoz is. Ilyen időket élünk most? A j félretettből. a nehéz helyzetekre spórolgatottból ; gazdálkodunk? Feléljük a nehéz időkre félretett fo- ' lantjainkat? A kérdésekre 1 ki-ki saját tapasztalatai alapján válaszol. Jánvári Tibor Máté Béla, Hodász polgár- mestere — Azt hiszem, nem csak a mi településünkön, Hodászon, de az egész magyar gazdaságban is ugyanaz a helyzet: szűkösen gazdálkodunk, helye van minden forintnak. Mostanra az önkormányzatok is nehezebb körülmények közé kerültek, nagyon meg kell néznünk, mit tervezünk, mire költünk. Egy ideje már csak pályázatok útján juthatunk pénzhez, ami állandó figyelmet, naprakész ismereteket követel. Nem maradhatunk le semmiről, mert azt a zsebünkön érezzük meg. Ráadásul a pályázatok elbírálása hosszú időt vesz igénybe, kimenetele is bizonytalan, hiszen nem mindig lesz pozitív a végeredmény. Örömmel mondhatom, Hodász a jelen pillanatban is fizetőképes, még csak csődközeiben sem voltunk az elmúlt négy év alatt. Sőt, a felvett tizenötmilliós hitelt 1998. december 31-ig vissza tudjuk fizetni. Mindez persze csak úgy lehetséges, hogy takarékoskodunk, spórolunk, megnézzük minden fillér helyét. Nem csak egy helyen vásárolunk, jó háziasszony módjára előbb körbejárjuk a piacot, s legyen szó építőanyagról, vagy az intézmények takarításához szükséges hypóról, ott veszünk mindent, ahol a legolcsóbban adják. Nincsenek botrányok — Nekünk sokat jelent, ha egy vásárlásnál akár ötvenezret fogunk, mert, sok kicsi sokra megy. Az állam, a település pénzével gazdálkodunk, bennünket a választópolgárok azzal bíztak meg, hogy mindnyájunk érdekében ésszerűen költsünk, gazdálkodjunk. Mindezeknek is köszönhető, hogy Hodászon csend van, itt nincsenek botrányok, rázós ügyek. Pedig gondunk bőven akad, hiszen a megélhetés itt is egyre nehezebb. A falu 3506 lakosának nagy százaléka az etnikumhoz tartozik, a legutolsó adatok alapján közel 1600- an vannak. Ez az önkormányzatra sok feladatot ró, de igyekszünk mindent elkövetni. Jóban vagyunk egymással, sokat segítenek a jelenlévő egyházak is, s az önkormányzat a lehetőségekhez képest segélyeket, juttatásokat ad. Nagyon remélem, hogy a jövő sem lesz rosszabb. Benyújtottuk pályázatunkat a fejlesztési tanácshoz, már csak a pozitív elbírálásra, magára a pénzre várunk, hogy befejezhessük azt a három tantermes gyönyörű iskolát, amely két város, Nyírbátor és Mátészalka között az erre élők büszkesége lehet. Olyan épülettel gazdagodik a falu, melyet bátran állíthatunk majd példaképnek. Jánvári Tibor, a nyírbátori Báthori István Általános Iskola igazgatója. — Kijövünk a pénzből, bár tartalékaink nemigen vannak. Az önkormányzat biztosítja a működésünkhöz szükséges feltételeket. Eddig még szerencsére mindig elkerültük a bajokat, bár gyakran indultunk úgy az évnek, hogy megoldhatatlan gondokkal kell megküz- denünk. Iskolánk legnagyobb feladata — s egyben legköltségesebb munkája is — az épület felújítása, mely több évre szóló tennivalót jelent. Kétszer is pályáztunk erre a célra, sajnos sikertelenül, de az önkormányzat kisegített bennünket. Örömünkre szolgál, hogy a pedagógusokat, közalkalmazottakat nem csak a központi pénzekből, de az önkormányzati támogatásból is fizetni tudtuk. Terveink továbbra is az épület felújításával kapcsolatosak, hiszen ahhoz, hogy a mai komák és az oktatás elvárt színvonalának megfeleljünk, mindezekre szükség van. — Komoly feladatnak tartjuk a számítástechnikai géppark fejlesztését, hiszen a komputerek világába tantárgyként már ötödik osztálytól bevezetjük a tanulókat. Tartalékot nemigen képezhetünk, ami pénzünk van, elfogy tanév közben. Egyetlen lehetőség a pénzszerzésre az örökös pályázás. Jelenleg főképp innovációs, szabad idős célokra szeretnénk pénzt szerezni. A pénzből amúgy szinte sosem elég, mert az árak folyamatosan emelkednek. Egy térkép ma már hét és huszonkét ezer forint, a számítógépek költségeiről talán nem is kell beszélni. Pedig álmaink között utóbbi fejlesztése szerepel, hiszen olyan modem eszközöket szeretnénk vásárolni, melyekkel az internetcsatlakozás is megoldható, melyek már nemcsak a mának, de a jövőnek is szólnak. Iskolánk a város legszebb helyén áll, gyönyörű műemléki környezetben, hasonlóak az adottságai: ha az udvarunkat, sportpályánkat is felújíthatnánk, kiszépíthetnénk, akkor a szellemi fejlődés mellett olyan, a fizikai fejlődésre is alkalmas lehetőségeket teremthetnénk diákjainknak, melyek méltóak lennének a Nemzeti Alaptantervhez, megfelelnének annak a színvonalnak és követelménynek, amelyet a mai iskolások, jövő század felnőttjei joggal várnak el. Kosztur József né, a Központi Statisztikai Hivatal megyei igazgatóságának társadalomstatisztikai osztályvezetője. — 1975 óta vezetünk úgynevezett háztartásstatisztikát, mellyel a lakosság fogyasztását követjük nyomon. Ez egy reprezentatív felmérés, amelyben elsősorban az országos adatok tükröződnek, de képet mutatnak a régiók, megyék helyzetéről is. Ha általában nézzük a kérdést, elmondható, hogy országosan és megyénkben is főképp az élelmiszerekre és az energiára költik el pénzüket manapság az emberek. A ruházkodásra költött összeg visszaesett, mint ahogyan csökkent a lakásfelszerelésre, illetve fokozódó mértékben a kultúrára fordított forintok összege is. Érdekes tény, hogy a lakásépítésről alkotott megyei kép országos viszonylatban is pozitív. Itt azonban el kell mondani, hogy ez a lakásépítés elsősorban a szocpolos építkezéseket jelenti, ami azt a sajátos helyzetet adja, hogy nem a közép, illetve a felső réteg, hanem az alsó építkezik, és nem annyira a saját, sokkal inkább az állam pénzéből teszi ezt. Igaz ugyanakkor, hogy a legfelső rétegbe tartozók is építenek házakat, csakhogy ők nem vállalják az adatközlést, nem működnek együtt velünk. Eltitkolt jövedelem — Ellentmondásos helyzetet tükröz, hogy miközben a statisztika szerint nagyon sok a szegény ember, egyértelműen bizonyítható, hogy halad, szépül az ország. Ez megfejthetetlen. Azt kell feltételeznünk, hogy a gyarapodás egyértelműen a be nem vallott jövedelmekből, a feketegazdaságból származik. Azt a rovatot, amely a hitelfelvételre, a takarékbetétekre vonatkozik, egyre többször hagyják üresen az emberek. Általánosnak mondható, hogy kölcsönhöz csak ritkán folyamodnak, inkább takarékoskodnak, szigorú beosztással élnek. Hitelt csak azok vesznek fel, akiknek nem forintokra, hanem tíz- és százmilliókra van szükségük. Legszomorúbbnak és ijesztő tendenciának tartom, hogy a szabolcsi családok döntő része csak vegetál, hosszú távra tervezni, előre gazdálkodni képtelen. Igen nagy jelentősége van a saját termelésnek, a kiskertek nélkül szerintem ma már sokan éheznének, mert nincs annyi pénzük, hogy a mai élelmiszerárakat megfizethessék. Mindebből az következik, hogy a pihenésre szánt hétvégék is munkával telnek. Arra szolgálnak, hogy kipótolják az amúgy igen kevés családi jövedelmet, megtermeljék azokat a zöldségeket, gyümölcsöket, amelyeknek megvásárlására a mai árak mellett egyébként nem lenne pénzük. Kuporgatnak Kazár Mihályné, kétgyermekes nyíregyházi családanya. — Férjem asztalos, én bolti eladó vagyok. Kislányom óvodás, a fiam négy hónapos. Gyesen vagyok, az édesanyámmal lakunk egy lakótelepi másfél szobás lakásban, mert annak idején más megoldás számunkra nem jutott. Az önkormányzattól hiába kértem segítséget, legbiztatóbb ígéretük az volt, öt év múlva szükséglakást kaphatunk. Most nagy öröm ért bennünket, mert a nagymamám nekünk ajándékozta falun lévő telkét, így rövidesen építkezésbe kezdhetünk. Megkapjuk a szocpolt, s már most gyűjtjük a használt építőanyagokat, hogy minél kevesebb pénzbe kerüljön a majdani családi ház. Az én családom nagyon sokat segít, de így is rengeteg nehézséggel küszködünk. A férjem fizetése, a gyes, és a családi pótlék, amiből gazdálkodhatok, de segítség nélkül szerintem képtelenek lennénk megélni. Félretenni csak abból tudunk, amit a férjem munka után maszekban megkeres, csakhogy az így elrakott pénznek mindig akad helye. Hol a gyerek beteg, hol a lakásban romlik el valami. Már most rettegek attól, mi lesz, ha nem lesz tejem, miből fogom megvenni a kisbabának a tápszereket, bébiételeket. A házépítés egész életünk műve lesz, kuporgatunk, ahogy csak lehet, de mégis bele kell vágnunk, mert különben soha nem lesz saját fedél a fejünk felett, s azt szeretnénk, hogy legalább a gyermekeinknek legyen majd valami, több annál, mint amit mi kaphatunk. — Szoktam ábrándozni azon, mennyi pénz lenne az, amiből négytagú családommal gond nélkül megélek, s arra jutottam, ez százezer forintnál nem lenne kevesebb. Ha ennyi pénzem lenne, szép ruhában járnánk, jó ételeket ennénk. Most azonban sokszor töprengek azon, ha három év múlva Rebeka iskolába kerül, miből fogom az újabb költségeket kifizetni. Sekély esély H a a kétszázmillió forintot tekintjük, az egész nem több, mint koldusnak alamizsna. Mégis említésre méltó, hogy a legnehezebb anyagi körülmények között élő, a kimondottan szegény családban felnövő gyermekek tanulásának megsegítésére a héten Esély Közalapítványt hozott létre a magyar kormány. Eszerint a mindenkori minimálbér 30-100 százalékát kaphatják azok az utolsó féléves gimnazisták és felsőfokú tanulmányaikat folytatandó fiatalok, akiknél a család egy főre jutó átlagjövedelme nem éri el az öregségi nyugdíjminimum 80 százalékát. (Ez valahol úgy 13 ezer forint/fő.) Késve bár, de úgy látszik most már a kormányzat is kénytelen belátni, hogy az oktatási költségek általános emelkedése (és itt nemcsak a tandíjról van szó) bizony behozhatatlan hátrányba taszítja azokat a fiatalokat, akiknek az eszük vág, mint a borotva, mégsem mehetnek egyetemre, mert az otthon maradt család szájától kellene elvenni a szegényes eledelt is, hogy az ő költségeiket fedezni tudják. Talán nem tűnik szőrszálhasogatásnak, amikor azt mondjuk: jobban is megerőltethette volna magát a kormány, hiszen ez a 200 millió csepp a tengerből, mert nagyon sokan vannak, akik valóban rászorulnak és részesülni kívánnak belőle. Még többen vannak, akik úgy tesznek, mintha rászorulnának és természetesen ők is tartják majd a markukat. (Eltitkolt jövedelmek, minimálbéren tengődő felső tízezerbeliek, stb.) Reális a veszély, hogy ezért a kis koncért is kezdődik majd a marakodás, a társadalmi méretű önsajnáltatás, s félő, hogy erőtlen lesz a rendező elv, amely kiszűri az érdemteleneket. Mindezek hallatán az ember óhatatlanul arra gondol, vajon miként lehetne megtoldani, megtöbbszörözni ezt a 200 milliót. Mondjuk úgy, hogy a tehetősebb vállalkozói réteg — akár adókedvezmény formájában is — felvállalná több tehetséges gyermek taníttatási költségeinek egy részét. Ezerszámra alakulnak civil szervezetek, ők is támogathatnának. Aztán: nem mindegyik önkormányzat van anyagilag a csőd szélén, ők is utána nézhetnének, hogy akad-e még némi aprópénz a helyi „kincstárban” ilyen nemes célra is. Nemcsak humánus, hanem kitűnő befektetés is volna. Angyal Sándor Kató mama! Megjött a pesti csomag Ferter János rajza ~ Vendégrendőr A kár büszkék is lehetnénk a hír hallatán, bár szerintem inkább bosszankodásra ad okot. Az, hogy me- gyénkbeli — frissen végzett — rendőrökkel erősítették meg az idegenforgalmi idényre a gárdonyi rendőrkapitányságot (a Velencei-tónál). Az ok: javítani a nyári hónapokban vendégekkel zsúfolt üdülőhely közbiztonságát. Mondom, akár örülhetnénk is, hiszen eszerint kelendőek rendőreink. De ettől még jobban bosszankodunk, hiszen megyénkbe is elkelne a fokozott rendőri jelenlét. Nap mint nap tudósítunk különböző bűncselekményekről, Szabolcs- Szatmár-Beregben is szép számmal tevékenykednek tolvajok, betörők, s olykor rablók, — a kárvallottak és becsületes állampolgárok nem kis bosszúságára. Erre milyen intézkedés születik? Nagyon (vissza)várt rendőreinket máshová vezénylik... Bizonyára van magyarázat a döntésre, hiszen fontos, hogy a nyaralók biztonságban érezzék magukat a kedvelt üdülőhelyen. De úgy látszik, azt elfelejtik az illetékesek, hogy régiónkban is igényeljük a jobb közbiztonságot, ide is érkeznek hazai és külföldi vendégek. Pihenni a Sóstóra vagy a beregi tájakra éppúgy, mint üzletelni a Tokaji úti Vásártérre. Mi, akik itt élünk, tudjuk, hogy bőven van még mit tenni a köz biztonságának javításáért. Sőt, nemcsak tudjuk, hanem el is várjuk. Talán unalomig ismételgettük már a fővárossal és a Dunán túli területekkel szemben érezhető hátrányunkat, mégis azt kell mondani: a biztató jelek ellenére napjainkban még mindig érzékelhető ez a jelenség. Most éppen a rendőrséggel kapcsolatosan. Kováts Dénes nézőpont I □ Sorskérdések nommeninr
