Kelet-Magyarország, 1997. július (54. évfolyam, 151-177. szám)

1997-07-17 / 165. szám

8 Kelet-Magyarország 1997. július 17., csütörtök MEGYÉN INNEN, MEGYÉN TÚL Polgárőrök vizsgálják egy balesetet szenvedett, ki­égett kisbusz maradványait a spanyolországi lllescas közelében. A szerencsétlenül járt jármű egy teherau­tóval ütközött, melynek következtében kilenc japán turista és egy spanyol állampolgár életét vesztette AP-felvétel Fegyelmez a KDNP Budapest (MTI) — Pénte­ken újabb fegyelmi tárgya­lásoknak ad helyet a Ke­reszténydemokrata Néppárt budapesti székháza. Bár a pártközpont az érintettek személyiségi jogaira hivat­kozva nem ad információ­kat arról, hogy kiknek az ügye kerül terítékre, meg­erősített hírek szerint Lator­cai János, Leitner Gábor és Rapcsák András képviselők már megkapták az idézést. Mivel a múlt péntekre oda­rendelt Heves megyei ke­reszténydemokraták — Bossányi László és Lukács Tamás — fegyelmi meg­hallgatása elmaradt, várha­tóan ők is pénteken járul­hatnak a KDNP fegyelmi és etikai bizottsága elé. Az Isépy Tamás frakció- vezető eltávolításával el­kezdődött kizárásokat ked­den Giczy György három hívének kizárása követte a kereszténydemokraták or­szággyűlési képviselőcso­portjából. Őket önként kö­vette még további két hona­tya, egyikük pedig a pártel­nök nevében is ugyanígy nyilatkozott. (Bár azóta Giczy György ezt még nem jelentette be személyesen, László Ildikó megerősítet­te: az elnök valóban elhagy­ja a frakciót.) Mindezek után 17 fősre olvadt a 23 ta­gú testület, így további há­rom képviselő távozása elég ahhoz, hogy a KDNP frakciója megszűnjön. Rusznák Miklós és Sem- jén Zsolt úgy nyilatkozott, hogy nem távozik, Szilá­gyiné Császár Terézia és Mészáros Gyula döntése még kérdéses. A pártelnö­köt támogató Pálos Miklós távozása értesülések szerint biztosra vehető. Ötezer dollár fejenként Tarpa, Nagyhalász, Nyír­egyháza, Gégény, Kisvár- da, Dombrád, Aranyosa­páti (KM-Gy. L.)-—Em­bercsempészet alapos gya­núja miatt folyik eljárás egy tarpai férfi ellen, aki azzal gyanúsítható, hogy július 15-ére virradóra eddig is­meretlen társaival a Tiszán gumicsónakokon tizennégy afgán állampolgárt ;— ter­mészetesen érvényes úti ok­mányok nélkül — Ukrajná­ból Magyarország területé­re szállított. Súlyosbító kö­rülmény, hogy személyen­ként ötezer amerikai dollár fizettek az afgán határsér­tők az embercsempészek­nek. Szeméremsértés gyanúja miatt indult eljárás egy ti­zenhat éves helybeli fiatal­ember ellen, aki július 8-án délután Nagyhalászban a közúton nadrágját letolta és egy ibrányi hölgynek nemi­szervét nemi vágyának ki­elégítése végett szemérem­sértő módon mutogatta. Súlyos testi sértés gyanú­ja miatt indult eljárás egy gégényi férfi ellen, aki júli­us 14-én délután egy hely­beli italboltban minden elő­zetes szóváltás nélkül bán­talmazott egy gégényi fér­fit, aki nyolc napon túl gyó­gyuló szemsérülést szenve­dett. Garázdaság miatt indult eljárás egy kisvárdai férfi ellen, aki július 14-én az es­ti órákban az egyik kisvár­dai étteremben italt rendelt, majd egy asztalhoz ült, me­lyet még nem takarítottak le. A poharakat, üvegeket elkezdte a padlóra dobálni. A férfi eme „érzelmi kitöré­sének” a rendőrség vetett véget. Egy anarcsi férfi júli­us 15-én a hajnali órákban az egyik kisvárdai presszó­ban a vendégekbe belekö­tött, italt locsolt szét, poha­rakat tört össze. Ezt a magá­ból kivetkőző férfit is a rendőrség fékezte meg. Súlyos testi sértés miatt indult eljárás két aranyosa­páti férfi ellen, akik július 12-én a település egyik presszója előtt megvertek egy férfit, aki nyolc napon túl gyógyuló orrcsonttörést szenvedett. Rablás miatt in­dult eljárás ismeretlen tettes ellen, aki július 8-án az esti órákban Dombrádon a vas­útállomáson bántalmazott egy gávavencsellői nyugdí­jas nőt, majd a táskáját el­vette tőle. Július 15-ére virradóra is­meretlen tettes betört egy fehérgyarmati háztartási boltba, ahonnan öt Stihl fű­részt és egy Biggs motort lopott el mintegy 300 ezer forint értékben. Nyíregyhá­zán július 14-én délután is­meretlen tettes egy ukrán állampolgárnak az egyik panzióban bérelt szobájába behatolt, ahonnan bőrkabá­tot, számológépet vitt el 36 ezer forint értékben. Isme­retlen tettes egy kisvárdai lakás kertjébe hatolt be és onnan fólia alatt lévő papri­kát és palántát vitt el. Az okozott kár 30 ezer forint. Július 14-ére virradóra feltörték a Hímes utcán a nyilvános telefonfülke per­selyét, melyből tízezer fo­rintot vitt el az ismeretlen tettes. Hatékony kormányzati munka MSZP: korai azon tanakodni, hogy kivel érdemes koalíciós megállapodást kötni Budapest (MTI) — A Magyar Szocialista Párt Országos El­nöksége szerint az MSZP-nek a következő időszakban nem az a feladata, hogy az esetle­ges koalíciókról gondolkod­jon, hanem az, hogy a leghaté­konyabb kormányzati munká­val kormányzóképes erőként jelenítse meg magát a válasz­tók előtt. Korai azon tanakod­ni, hogy kivel érdemes koalí­ciós megállapodást kötni — tolmácsolta a pártelnöség vé­leményét Kósáné Kovács Magda ügyvezető alelnök a testület szerdai évadzáró ülése után. A politikus elmondta, hogy a pártvezetés — Horn Gyula pártelnök-miniszterel­nök részvételével — elemezte a politikai helyzetet. Egyetér­tettek abban, hogy az ellenzék körében tapasztalható nagy mozgások ellenére az MSZP- nek nem ebből az állapotból, hanem a kormányzati teen­dőkből kell levezetnie saját feladatait. A ciklus hátralevő időszakában végrehajtandó kulcsfeladatokat az őszig meghatározzák. Az MSZP el­nökségének elemzése szerint egyébként jelenleg három nagy párt uralja a politikai pa­lettát, s ezek helyzete egyre in­kább megszilárdul. Ám e pár­tok valószínűleg nem ilyen hármas törésvonal mentén osztoznak majd a választók szavazatain. Elmosódni lát­szanak ugyanis a Fidesz és a Független Kisgazdapárt közti különbségek, ezért a voksolás­nál vélhetően ez a két párt áll majd az egyik, az MSZP pedig a másik oldalon. Kérdésre vá­laszolva az ügyvezető alelnök hozzátette még, hogy a szocia­listák a Kisgazdapártot olyan fő ellenfélnek tekintik, amely már kívül esik azon a mezőn, amelyen belül esély van az ér­tékek összeegyeztethetőségé­re. A délután folyamán Horn Gyula részvételével tanács­koztak az MSZP megyei elnö­kei és áttekintették a NATO- csatlakozás ügyét, valamint az európai uniós kérdőívek kitöl­tésének értékelését. Foglal­koztak a megyék előtt álló nyári teendőkkel is, tekintettel arra, hogy őszig valamennyi választókerületben át kell te­kinteniük a jelöltállítási lehe­tőségeket Rádió és tévé: égen és Nyíregyháza (KM - Gy. L.) — A médiatörvény előírásai­nak műszaki részéről, a közel­jövőben beinduló új televízió- és rádiósugárzásokról tartanak kétnapos munkaértekezletet az Antenna Hungária Rt. üzem­igazgatói megyeszékhelyün­kön. Székely Istvántól, az Emődi Üzemigazgatóság ve­zetőjétől kértünk tájékoztatót. Megtudtuk: a televíziózás­ban már a jövő hónapban vár­ható változás. Ezek szerint az TV1 marad ott, ahol eddig is fogható volt, azaz a tokaji és a fehérgyarmati adó ugyanazon a sávon sugározza. A mai TV2 adása viszont műholdra kerül. Az MTV tervei szerint egy bi­zonyos ideig (várhatóan egy­két hónapig) párhuzamosan fogható lesz a jelenlegi földi és a műholdas csatornán egya­ránt. A kelet-magyarországi régiót érinti, hogy a 2-es a 60- as csatornán lesz fogható, me­lyet azonban csak Tokaj sugá­roz, Fehérgyarmat nem. A rádióadások sugárzásában várhatóan november 8-ától lépnek életbe jelentősebb vál­tozások. A Magyar Rádió ter­vei szerint ugyanis csak a Kos­suth rádió adása maradna a középhullámon. Megyénket elsősorban az érinti közvetle­nül, hogy a CCIR URH (a nyugati normás) sávon lesz majd fogható két közszolgála­ti rádió adása (a Petőfi és a Bartók), valamint két kereske­delmi rádióadó. A vételi vi­szonyok javítása érdekében Tokajban négy, egyenként 10 kW-os adót helyeznek rövide­sen üzembe. Fehérgyarmat körzetében ez a fejlesztés az földön első körben nem valósul meg, tehát a szatmári és beregi tér­ség számára ez a változás nem túl jó hír. Nagyobb lesz vi­szont a teljesítménye (1 kW) a három debreceni URH-adó- nak, melyet megyénk sok tele­pülésén tudnak majd fogni ugyancsak az URH CCIR sáv- ján. Tehát a rádióhallgatók egy jelentős része arra kény­szerül, hogy feltehetően ré­gebbi, keleti normás URH-s készülékeiket lecseréljék két­normásra, illetve nyugati nor­másra. Nívódíj az igazgatónak Nyíregyháza (KM - B. J.) — Jubileumi ünnepi közgyűlést tartottak szerdán a Nyíregyhá­zi Kereskedelmi Szakközépis­kolában működő Sipkay Bar­na Oktatásszervező Közkere­seti Társaság tagjai, szervezői. Hogy mitől volt ünnepi, arra Nemes András, a kft. igazga­tója válaszolt, amikor nyolc év munkáját, tapasztalatait ele­mezte: mennyiben feleltek meg a megyei kereskedelmi, vendéglátó, idegenforgalmi képzésében, továbbképzésé­ben a kor követelményeinek, mennyiben tudták elősegíteni a szakképzési szint javulását, a hálózati munkában a szakérte­lem, fogyasztócentrikus eladói magatartás javítását. Nemes András a kollektíva nevében mondott köszönetét a nyugdíjba vonuló Mező Gyu­lának, aki 20 éves igazgatói te­vékenységében egy új iskola- rendszert alakított ki: ez idő alatt indult be Nyíregyházán a vendéglátóipari szakközépis­kolai képzés, a külkereskedel­mi, majd a kéttannyelvű ide­genforgalmi szakközépiskolai képzés; vállalkozó iskola lett a kereskedelmi szakközépisko­la. Ők üzemeltetik Nyíregyhá­za egyik legmodernebb panzi­óját, az Ózont, hiányt pótol a Vadászház, a közelmúltban a városi önkormányzat a Sóstói úti Bencs-villát is az iskola üzemeltetésébe adta. E jelen­tős energiát követelő munka mellett Mező Gyula megérez­te a felnőttoktatás fontosságát. Ő hozta létre a Sipkay Barna Kft.-t és nyolc éven át dolgo­zott a színvonalasabb, egész megyére kiterjedő új képzési rendszerért. A közgyűlés nívó­díjban részesítette Mező Gyu­lát. Rekkenő hőség sújtja az Amerikai Egyesült Államok fővárosának, Washingtonnak lakóit. A hőmérő higanyszála a negyven fokot közelíti, és több központi intézkedést kellett bevezetni a forró helyzet enyhítésére. A képen látható fiatalember is hűsíteni igyekszik magát. A felvétel hátterében a Capitolium körvonalai rajzolódnak ki AP-felvétel Vígjáték Kisvárda (KM - K. B.) — A kisvárdai Várszínházi Esték következő darabja augusztus 8-án és 9-én fél kilenckor Ödön von Horváth: Férfiakat Szelistyének! című vígjátéka lesz, amelyet jeles színészünk Tordy Géza álmodott színpad­ra hét képben. Bár a kisvárdai bemutató próbái még csak a napokban kezdődtek, a szerep- osztás már most sokat elárul a kisvárdai határon túli színhá­zak eddigi fesztiváljain törzs­nézőként jegyzett színházba­rátoknak. Az igazságos rene­szánszkori királyt, Mátyást a kolozsvári Bogdán Zsolt, a nagyszebeni grófot a kassai Tóth Tibor alakítja majd. Ramszesz költözik Kairó (MTI) — Költözik II. Ramszesz fáraó csaknem tíz mé­ter magas vörös gránitszobra, amely 1955 óta Kairó legkedvel­tebb, de egyúttal legszennyezet­tebb levegőjű te­rét díszíti. Az egyiptomi kultu­rális minisztéri­um keddi beje­lentése szerint a szobrot vissza­szállítják megta­lálásának helyé­re, a Kairótól mintegy 30 kilo­méterre délre, Gíza mellett fek­vő Mít-Rahiná- ba. Mivel a hatal­mas szobor felü­letén számos re­pedés látható, ezért egy darab­ban, vasráccsal védetten szállít­ják. Mielőtt azonban felállíta­nák eredeti he­lyén, II. Ram­szesznek restau­rálásra van szük­sége. A szobrot 1955-ben Nasz- szer elnök állítat­ta fel Kairóban az új és független Egyiptom jelké­peként. Azóta az egyre növekvő utcai forgalom és a légszennyező­dés olyan mér­tékben ártottak a szobornak, hogy új helyet kellett keresni a számá­ra — áll az AFP jelentésében. Szemle a Tiszán Vásárosnamény (KM) — A vízügyi ágazat területén az egyik legsúlyosabb gond az árvízvédelmi léte­sítmények helyzete. Külö­nösen igaz ez a Felső-Ti- sza-vidéki Vízügyi Igazga­tóság működési területére, ahol az elmúlt négy évben három nagy árhullám is le­vonult a folyókon. Az árhullámok ráirányí­tották az árvízi létesítmé­nyek, köztük a szabolcsiak helyzetére a kormányzat figyelmét is. A felső-tiszai helyzettel ismerkedik pén­teken Lotz Károly közleke­dési, hírközlési és vízügyi miniszter, de Beregbe és Szatmárba várják az or­szággyűlés több bizottsá­gának elnökét is, köztük Baráth Etelét a környezet­védelmi, Orosz Sándort a mezőgazdasági, Kádár Bé­lát a költségvetési, Tardos Mártont a gazdasági bi­zottság elnökét, Glatz Fe­rencet a Magyar Tudomá­nyos Akadémia elnökét.

Next

/
Thumbnails
Contents