Kelet-Magyarország, 1997. július (54. évfolyam, 151-177. szám)
1997-07-16 / 164. szám
1997. július 16., szerda A FŐSZERKESZTŐ POSTÁJA Huszti képeslap „Bús düledékeiden, Husztnak romvára megállék” — írta Kölcsey Ferenc Huszt című költeményében, amelyet minden diák ismer és időmértékes versének hexameterein gyakorolta skandáló tudását. Magam nemcsak a verset, de magát Husztot és romvárát is megismerhettem diákkoromban. Maga a város a Tisza partján fekszik, mellette emelkedik ki a Várhegy, amelyre a 14. században, Zsigmond királyunk korában várat építettek. A mohácsi vészig a márama- rosi koronavárosok közé tartozott. A mohácsi vész után az erdélyi fejedelmeké volt, mint Erdély kapuja. Rákóczi szabadságharca idején Ungvár, Munkács és Huszt vára volt a fejedelem legbiztonságosabb támasza. „Gens fidelissima- nak” nevezte ezt a népet, beleértve a ruszinokat is. 1709-ben még országgyűlést is tartott itt. A harcok után nem tudatosan rombolták le a várat, hanem 1766-ban villámcsapás érte és leégett. Azóta sem állították helyre. A város másik nevezetessége a műemlék református templom. Az írások szerint a lutheri reformáció kezdete után alig pár évre, már 1524-re eljutott ide a hitújítás. Huszti Lovász Tamás prédikátornak állít emléket a templom falán lévő tábla. Ez a kárpátaljai kisváros volt a székhelye az 1. Magyar Hadsereg parancsnokságának, amely 1944. október 15-én történelmi eseményeknek lett szereplője. Ezen a napon hangzott el a kormányzó rádiószózata. A titkos parancs szerint neki kellett volna végrehajtani a fegyver- szünetet. A parancsnok Dálno- ki Miklós Béla volt. Ő át is ment a frontvonalon, de a hadsereg nem követte. Két hónap múlva, 1944. december 21 -én Debrecenben az Ideiglenes Huszt vára Nemzetgyűlés az Ideiglenes Kormány elnökévé választotta. Huszt ma járási székhely, de 1939. március 15-én néhány órára főváros lett, amikor egy Volosin nevű pap kikiáltotta az ukrán köztársaságot. A magyar honvédség bevonulása vetett véget köztársaságának. Huszt városának közelsége KM-illusztráció miatt — alig 150 kilométerre esik távol Nyíregyházától — kedvező célpontja lehet a turizmusnak. Közben fel lehet keresni Szatmárcsekét, ahol Himnuszunkat írta Kölcsey Ferenc, aki a különös csóna- kos-fejfás temetőben van eltemetve. Dr. Reményi Mihály, Nyíregyháza Öregdiák-találkozó Kedves esemény szintere volt nemrég a 6-os sz. iskola Széchenyi úti épülete. A kapura erősített jelvény hirdette, hogy pár órára az Angol- kisasszonyok volt növendékei vették birtokukba az épületet. A legidősebb egykori diák 88 évesen, a legfiatalabb pedig 56 évesen érezhette magát újra matrózblúzos, rakott szoknyás kislánynak. Meg- hatottan keresgettük a fehér hajú, ráncos arcokon az egykori osztálytársak vonásait. Felelevenítettük a régi emlékeket, a diákköri apró csínyeket. Elmeséltük egymásnak, hogyan alakult az életünk. Bizony-bizony már unokáink is nagyobbak, mint mi voltunk, amikor ezeket a lépcsőket koptattuk. Az ünnepi ebéd a Zrínyi Ilona Gimnáziumban volt, ugyanis az az Angolkisasszonyok leánygimnáziumának utóda. A hivatalos ünnepség is e falak között zajlott, melynek fényét emelte a Szent Imre Gimnázium növendékeinek műsora. Egykori tanáraink közül megjelent: Máter Szántó Gabriella és Máter Szántó Erzsébet, aki jelenleg a Kalocsai Angolkisasszonyok Intézetének igazgatója, Szintha Mária tanárnő és Horváth tanár úr. Kedvenc tanárnőnk, Szitha Mária néni kedves szavait könnyes szemmel hallgattuk. Ő többek között felidézte egykori igazgatónőnk, Máter Szerviczky utolsó hozzánk intézett intelmeit, melyeket egy életre szánt nekünk útra- valóúl. Voltak, akik nem tudtak eljönni, csak lélekben lehettek velünk, az ő leveleiket is meghatottan hallgattuk Kemény Edit latin-tanárnőnk levelével együtt. Majd elénekeltük a Szózatot. A találkozót az egykori ferencesek kápolnájában fejeztük be, ahol a szentmisén elhunyt tanárainkért és társainkért imádkoztunk. Ezúton is szeretném megköszönni a szervezők áldozatos munkáját, fáradságát, akiknek ezt a csodálatos napot köszönhettük. Medveczky Lászlóné, Nyíregyháza HIRDETÉS Részesarató voltam P ár hónappal múltam 17 éves 1938-ban, amikor kaszásként vettem részt a Kántorjánosi község határában lévő Mándy-uradalom flóratanyai nagybirtokán. Előző két évben már arattam itt, mint marokszedő. Kaszásomtól már ekkor el-elvettem a kaszát, mivel imádtam kaszálni. Harmadik évben rimánkodtam a munkacsapat vezetőnknek, hogy kaszásnak vegyen be a csapatba. Kérésemet hosszú gondolkodás után teljesítette. 28 aratópár dolgozott a rettenetes melegben, harmatfelszáradástól késő délutánig vágtuk a dűlőnyi hosszúságú rendeket. Az ebédidő egyórás volt, a kasza kalapálására fél óra jutott. Öt óra tájban uzsonnáztunk, utána láttunk hozzá a kévék keresztbe rakásához. Ekkorra erősen besötétedett. Nótaszóval mentünk hazafelé sokszor 4-5 kilométeres távolságból. A részesedésünk (aratórész) az elcsépelt mennyiség 11 százaléka volt. Az aratást szerződés szerint két hét alatt be kellett fejezni. A termény a sovány homokos területen nagyon keveset fizetett. Egy ilyen szezon alatt a részesedésünk 250-300 kg rozs és 80-100 kg búza lett. Minden arató kapott 2 kg sütni való szalonnát és 20 kg kenyérnek való lisztet. Volt 3 hold saját vetésünk is. Ennek learatása édesapámra, húgomra és öcsémre várt. Aratás előtt pár nappal édesapánk tüdőgyulladás miatt ágynak esett. Június 28-án hajnalban, 61 évesen itt hagyott bennünket. Egy özvegy édesanyát és három kiskorú gyermeket hagyott árván. En ekkor már három napon át arattam a csapatban. Úgy határoztunk, hogy két vasárnapon learatjuk a saját terményünket is. Utólag gondolkoztam el azon, hogy egy fejlődő korban lévő 17 éves fiú hogy tudta ezt a hatalmas, nagy erőt kifejtő nehéz munkát elvégezni. Húzni a kaszát, vágni a rendet 15-16 napon át reggeltől estig. De a muszáj nagy úr, kellett a kenyér a félárva családnak. Nagy Miklós, volt kántorjánosi lakos '!" ..............................."..................."............’............................ A szerkesztőség fenntartja magának azt a jogot, hogy a beküldött leveleket rövidítve közölje. A főszerkesztő postája az olvasók fóruma, a közölt levelek tartalmával a szerkesztőség nem feltétlenül ért egyet.
