Kelet-Magyarország, 1997. június (54. évfolyam, 126-150. szám)
1997-06-30 / 150. szám
Róma (MTI) — Olaszországban özönvízszerű esőzésekkel és árvizekkel köszöntött be az első szünidei hétvége, amikor 9 millió autó indult (volna) útnak. A napok óta tartó szakadatlan esők hatására kiléptek medrükből a folyók és tavak szerte Eszak-Olaszország- ban. sokfelé mezőgazdasági termőterületek és települések kerültek víz alá. Az árvizek és az eső okozta földcsuszamlások miatt járhatatlan sok országút, átmenetileg lezárták a Bren- ner-autópályát is, több kisebb település el van vágva a külvilágtól. A hatóságok felszólították a lakosságot. hogy csak végszükség esetén induljanak útnak autóval. Az áradások két ember halálát okozták. A legsúlyosabb a helyzet Lombardia. Dél-Tirol és Veneto tartományokban. Bolzano környékén annyi eső esett, mint még soha 80 éve (majdnem 200 liter négyzetméterenként). A Comói-tó partján élőket felszólították. hogy költözzenek emeleti szintre. Velencében is vészjóslóan megnőtt a vízszint. A meteorológiai előrejelzések nem ígérnek semmi jót, sőt azzal fenyegetnek, hogy a rossz idő átterjed Olaszország déli részeire is. Budapest (MTI) — A hét végén is dolgozott az Állami Privatizációs és Vagyonkezelő Rt. pénzügyi részlege, hogy teljesítsék az önkormányzatoknak a belterületi földek jogán járó kifizetéseket június 30-ig. A belterületi földek utáni járandóság 700-800 önkormányzatot érint és mintegy 2000 tétel rendezését jelenti. A pénteki átutalást is beszámítva a tételek felét már teljesítették és a hét végén teljes erővel dolgoztak azon, hogy ma, hétfőn minél több önkormányzatnak el lehessen küldeni a járandóságát. Az ÁPV Rt. számításai szerint az önkormányzatoknak mintegy 22 milliárd forint értékű részvény és 10 milliárd forint készpénz jár. Az önkormányzatok egy része vitatja az ÄPV Rt. által meghatározott javadalmat, ezért arra lehet számítani, hogy utólag peres úton születik majd döntés az ön- kormányzatokat megillető kifizetésekről. Az ÁPV Rt. úgy számol, hogy a perek miatt 10 milliárd forinttal növekedhet a kifizetési kötelezettség. Az ÁPV Rt. kiadásában megjelenő privatizációs monitor legutóbbi hivatalos adatai szerint május végéig az idén a helyi önkormányzatoknak belterületi föld ellenértékeként 179 millió forintot fizettek ki. _ _ m na aa Vízözön Jön a pénz Új lelkipásztori központ Bosák Nándor püspök szentelte fel szombaton az új egyházi létesítményt szomszédos országok határ menti térségeinek összehangolt fejlesztési esélyeiről tart előadást. A szomszédokkal alakuló kapcsolatokra jelentős hatást gyakorolhatnak azok a tapasztalatok, amelyek az ország nyugati felében már léteznek. Emiatt is lesz nagyjelentőségű az az előadás, amelyet a nyugat-európai országok sikeres gyakorlata és módszerei a határainkon átnyúló régiók fejlesztésében címmel tart Hans Beck, az Európai Unió magyarországi képviseletének vezetője. A szerdán záruló akadémia második munkanapján három témakör keretében kerül sor eszmecserére, míg az utolsó napon a résztvevők ajánlásokat fogalmaznak meg és hagynak jóvá. Kettős jubileumot ünnepelt Nyíregyházán e táncműfaj, hiszen 40 éves a balettiskola és 20 éves a Primavera. A Váci Mihály Művelődési Központ és Gyermekcentrum vizsgaelöadása, valamint a nívódíjas, kiváló együttes Primavera balettegyüttes fellépése az elmúlt hétvége egyik jelentős kulturális eseménye volt a hangversenyteremben Balázs Attila felvétele Nyíregyháza (KM) — Bosák Nándor, a Debrecen-Nyíregy- házi Egyházmegye főpásztora áldotta meg szombaton az egyházmegye papságának jelenlétében a Nyíregyháza központjában felépült új lelkipásztori központot. Az új intézmény teljes költségét a nyugati egyházak adták az egyházmegyének. A lelkipásztori központban kap helyet a Kossuth téri plébánia. oda költöznek a papok, s ott lesz helye azoknak a továbbképzéseknek, amelyeket a papság, a különböző hívekből álló közösségek számára szerveznek. Negyven bennlakó számára nyílik alkalom több napos kurzusok, továbbképzések, lelki elmélyítő gyakorlatok szervezésére. A lelki- pásztori központ léte teszi lehetővé. hogy a megüresedett plébánia egy részében szerzetesrendek kapjanak helyet, míg a nagyobbik részt, az épület mintegy nyolcvan százalékét bérbe adják, hogy a bevételekből fedezni lehessen az új intézmény rezsiköltségét. Várady József püspöki helynök köszönetét fejezte ki az ünnepségen Nyíregyháza ön- kormányzatának, amely a helyet adta, a létesítmény tervezőinek, a kivitelezőknek, s mindazoknak, akik közreműködtek az új intézmény megvalósításában. Nyíregyháza (KM) — Minden korábbinál időszerűbb témával foglalkozó nemzetközi tudományos tanácskozásnak ad mától otthont Nyíregyháza. A Szervezési és Vezetési Tudományos Társaság megyei szervezete tizennyolcadik alkalommal rendezi meg akadémiáját, amelynek idei témája a határokon átnyúló régiók fejlesztéséről, a nyugat-európai országok ebbéli sikeres gyakorlatairól és módszereiről szól majd. A program jelentőségét jelzi. hogy az akadémia fővédnöke dr. Göncz Árpád, a Magyar Köztársaság elnöke. A tudományos értekezés első munkanapján előadás hangzik el a határ menti régiók fejlesztésének szerepéről, a magyar szomszédságpolitika és az ország euroatlanti integrációjáBiztonságot A határ menti gazdász- találkozón biztonságos piacot és jövedelmet követeltek a résztvevők. 5. oldal nak szempontjából, valamint a zásában adódó lehetőségeiről. Magyar Fejlesztési Bank Rt.- Zilahi József a megyei közJobb alapok A piac azért tört be az iskolába, hogy a tanulók jobb alapokkal menjenek tovább. 10. oldal (lton Ismét holland családoknál nyaralhat százötven állami gondozott gyerek a megyéből. 8. oldal A belső... ...piac erősítése a következő kormány legfontosabb gazdaságpolitikai célkitűzése, ugyanis enélkül nem képzelhető el tartós gazdasági növekedés — vélte Boross Péter, az MDF alel- nöke. Az FKGP... ...úgy látja: a NATO-csatla- kozás ügyében tartandó népszavazást össze kell kapcsolni az ősszel esedékes önkormányzati választásokkal —jelentette ki Pokol Béla kisgazda politikus. Ahhoz, hogy... ...a rendőrök munkájukat a megfelelő színvonalon tudják végezni, szükség van a társadalom támogatására és megbecsülésére is. Ezt azonban meg kell szerezni — hangsúlyozta Kuncze Gábor belügyminiszter. A távhőszolgáltatás... ...pénzügyi gondjainak enyhítése érdekében az energiaár-rendszer átalakítását sürgetik a megyei jogú városok. és javasolják a kormánynak, hogy nagyfogyasztóként kapják a távfűtést szolgálok cégek az energiát. Az ötös... ...lottón a 8, II, 51, 75, 86- os számokat húzták ki, a Jokerszám: 016379. A hatos lottón a 17, 20, 23, 26, 39, 45 nyert, a pótszám a 8-as. Kedves Barátaim! Köszöntőm Önöket a Szabotcs-Szatmár-Bereg Megyei Szervezési és Vezetési Tudományos Társaság rendezvényén. Jelentős dolognak tartom annak felismerését, hogy társadalmi átalakulásunk folyamatában a civil szervezetek szerepe megnőtt. hogy a tudományos társaságok fontos feladata részt vállalni a gyakorlati tevékenységek színvonalának emelésében. Azzal, hogy immár 18. alkalommal gyűlnek össze, hogy valahol már jól bevált műszaki, technológiai, szervezési módszereket ismerjenek, értelmezzék, s a saját területeiken történő hasznosításhoz ne csak ismereteket, de gyakorlati tapasztalatokat is szerezzenek, a rendezvény életkéjtességét, a szervezők alapos munkáját dicséri. Külön is üdvözlöm azt a tényt, hogy határainkon túl élő magyarok és nem magyarok egyre nagyobb számban fiatalok is részt vesznek az akadémián. Kívánok eredményes együttműködést, a sikeres munka további folytatását. Baráti üdvözlettel Göncz Árpád A jószomszédság nyeresége A határ menti régiók fejlesztése a szervezési és vezetési tudományban Balázs Attila felvétele nek a határokon átnyúló régiók fejlesztésének finanszírogyűlés elnöke az Észak-Kelet- Magyarországi Régió és a