Kelet-Magyarország, 1997. június (54. évfolyam, 126-150. szám)

1997-06-28 / 149. szám

1997. június 28., szombat □ A folyó árad, a gát épül A hét száraz év után hét esős év jön? • A természet titka megfejthetetlen Olcsvaapáti alatt tartanak a gátépítők Harasztosi Pál felvétele Balogh Géza Kocsord, Panyola (KM) — Harsogóan zöld a június. Máskor ilyentájt már szik­kadt kaszálók, hőségtől ful­ladozó kukoricatáblák dar- vadoztak a mezőkön, a fo­lyók pedig megnyugodva ballagtak-csordogáltak a medrükben. Most azonban minden más nálunk Sza­bolcsban, Szatmárban, Be­regben is. A határ olyan friss, hogy Angolhonban sem különb, a folyók... ...a folyók pedig az áprilist idézik. Szintjük mint a hul­lámvasút, egyszer fent, egy­szer lent. De inkább fent, a szí­nük pedig a gyenge tejeskávé­tól a sötétbarnáig terjed, attól függően, hogy milyen intenzi­tással apad, vagy árad. Ártéri vízfoltok Most apad. A leglátványosab­ban a Kraszna, amelynek nyo­mát a kocsordi ártérben néze­getjük. Ma már csak néhány kisebb foltban maradt kint a víz, sirályok, bíbicek keringe­nek a párálló tócsák fölött, a parti növényzeten hagyott ko­szos csík azonban mutatja, hol is volt a folyó néhány napja. Hatalmas területeken az ártér­re is kilátogatott, szerencsés volt az az ártéri gazda, akinek kukoricáját, búzáját nem po­csékolta össze a folyó. A Felső-Tisza-vidéki Víz­ügyi Igazgatóság vízkárelhárí- tásf osztályvezetőjével. Kerti Andorral, s a kocsordi gátőr­rel. Jakab Lászlóval állunk a gáton, s azon meditálunk, mi ez nagy változás a folyók, s vizek természetében. — A bibliai példa, a hét szűk és hét bő esztendő némi korrigálással igaz a vizekre is — mondja Kerti Andor —, itt is megfigyelhető a ciklikus­ság. Csak ez esetben a száraz­ság már nem hét, hanem tíz éve tart. Ha szerencséje van a mezőgazdászoknak, a mostani esős tavasz talán egy csapadé­kosabb időszak kezdetét je­lentheti. Az egyébként már a múlt év őszén mutatkozott, hi­szen a sok éves átlagot száz­százharminc milliméterrel meghaladó eső hullott, s erre jöttek az elolvadt havak, a feb­ruári esők, majd a májusi fel­hőszakadások, amikor egy- egy helyen a megszokott csa­padéknak a négyszerese is es­ett. Pótmérce kellett Mint minden folyó, a Kraszna is áradt, de sokkal hevesebben, mint a többi. Komoly veszélyt ugyan sehol sem jelentett, de a hullámtér elöntésével tekinté­lyes kárt okozott. — A Krasznán egyáltalán nem ritkák a gyors áradások, de az elmúlt időkben komoly fejlesztések voltak a folyó ro­mániai vízgyűjtőjében, és a mi igazgatóságunk sem tétlenke­dett — kapcsolódik a beszél­getésbe Jakab László, aki az apósától örökölte meg ezt az állást. — Persze, így is akad­nak meleg percek, hiszen bár­mennyire is fejlett az előrejel­zési technika, néha bizony megviccelnek bennünket a vi­zek. Legutóbb például kilenc- venhárom áprilisában tréfálta meg a magyar vízügyeseket a román vízügy, egy méterrel nagyobb árt jeleztek, mint amennyi valójában megjött..., persze, nem nagyon morogtak az ár levonultával a magyaror­szágiak. Nyolcvankilenc má­jusában viszont valóban nagy víz fenyegetett, úgy megáradt a Kraszna, hogy a kocsordi vízmércéhez egy pótmércét kellett állítani, hogy regisztrál­hatni lehessen az áradást. Az Ecsedi-láp lecsapolásá- val párhuzamosan megrend- szabályozták a Krasznát is, a Szamos azonban még ma is önfejű folyó. Jobb vele béké­ben élni, és felkészülni a szeszélyeire, erősíteni kell a gátjait. A hetvenes nagy árvíz után hatalmas töltésépítési munkáknak lehettünk a szem­tanúi, aztán mind lassabbá vál­tott az ütem, hogy aztán szinte teljesen leüljön. Most, pár éve megint előtérbe került a Sza­mos gátrendszere, és ma is ko­moly munkákat lehet tárni a folyó mentén. Hatalmas gépe­ket, földhegyeket, és..., és nagyfényben csillogó kasza­pengéket. Kocsoraon meg Kei Kasza­gép borotválta a töltést, de Kérsemjén és Panyola között öt fiatalember vágja a rendet, szabályosan suhog kezükben a kasza. Közmunkások. Mert ha a gépek nélkülözhetetlenek is, azért az ember még inkább az. Kövér, vastag fű nő a töltésen, jó darabon már a renden hever. Mi lesz vajon a sorsa? — Valamikor sokkal na­gyobb becsülete volt a széná­nak — mondja a panyolai gát­őr, Bodor Lajos —, de most, hogy megfogyatkozott mife­lénk is a jószágállomány, nem nagyon kell. Pedig olcsón ad­juk, egy száz méteres szelvény ára ezerkétszáz forint. S mi vágjuk le, csak össze kell gyűjteni. A Szamosra, a Tiszára Pár száz méterrel odébb, a pa­nyolai templom tövében, s egy faluval távolabb, Olcsvaapáti alatt nincs azzal gond, hogy miként kaszálják le a gátat. Hatalmas gépek dübörögnek az ártérben, s fent a gát tetején: erősítik a töltést. Az idén mintegy kétszázmillió forint jut e munkákra, száz-száz mil­lió a Szamosra, a Tiszára. Nagy István Attila tárcája Legenda a szeretettől y alantikor a távoli idő­ben, amikor megszüle­tett az élet, magával hozta azt a képességet is, hogy megőrzi a lángot, amellyel átadja az üzenetet századokról századokra. így jutottunk el a máig. Szerettük ezt a lángot vagy gyűlöltük. Volt, aki eldobta magától, pedig tudta, hogy csak az ő élete alszik ki sisteregve, mint ahogy a villám elhal a folyóban. Szokták minősíteni az éle­tet: rossz, unalmas, bűnös, érdekes, izgalmas, nagysze­rű. Folytatható lenne a sor, pedig hát az élet semmilyen, mert egyetlen jellemzője a lé­tezése. Mégis arra törek­szünk, hogy átadjuk a ben­nünk virágzó, lobogó vagy pislákoló életet, mert nem akarunk nyomtalanul felszí­vódni az időben, amelyik nem vesz tudomást rólunk, sem a szándékainkról. A leg­maradandóbb emlékmű a gyermek, mondta valamikor egy híres magyar genetikus, mert utódainkban folytató­dunk, bennük ébredünk fel, még akkor is, ha erről mi már semmit sem tudunk. A fiatalasszony nem volt több huszonöt évesnél. Vé­kony testén feszült a szoknya, a blúzban vidáman ringa- tództak formás mellei. A fejét felemelte, határozott lépé­sekkel haladt előre a játszó­tér kavicsos földjén. Az ABC- ből jöhetett, vékony reklám- szatyor volt a kezében. Az ar­ca zárkózott jellemet muta­tott. rögtön a Hórirálynő ju­tott az eszembe. Az első gon­dolatnak pedig érdemes hin­ni, mert ritkán téved ilyenkor az ember. Vajon lennék-e Gerda, aki megolvasztja ezt a kőkemény szívet, meglá­gyítja ezeket a határozott, ke­mény vonásokat? Nem való­színű. Igazából nem is ő vonta magára a figyelmet, hanem egy mögötte nyolc-tíz lépés­nyire sírdogáló, majd üvöltő kisfiú. Alig volt több két esz­tendősnél, ült egy műanyag motorkerékpár nyergében, szedte aprócska lábait. Nem tudta utolérni a mamát. A csinos, a legújabb divat sze­rint öltözött, finom sminket viselő fiatalasszonyt. A kisfiú botladozott a motorral és sírt. A mama egyetlen egy­szer sem nézett hátra, a tar­tásán lehetett érezni, hogy most bünteti a csöppséget. Valamit elkövethetett sze­gényke, nem fogadott szót, esetleg vergődött valamiért a boltban. Ki tudja, mikor, mi­ért támad fel a gyermeki szeszély, amely úgy tűnik el, ahogy a pára száll fel az első napsugarak nyomában. Mintha moziban ülne az ember. A kamera hol a kisto- tált mutatja, majd a kisfiú, aztán a mama arcára ugrik. Az egyik csupa könny, a má­sik határozott, markáns, nem lazuló vonásokkal. Azon gondolkodom, hogy vajon miért nem néz vissza egyet­len egyszer sem, miért nem tudja vagy érzi legalább, hogy a pillanatnyi távolság- tartás is a szereiből táplálko­zik, s van határa? A butuska kisfiú nem veszi észre a reménytelenséget, miért is tenné, hiszen az ő szívében, kis lelkében egyet­len érzés van még: a szeretet, az elemi ragaszkodás az anyához. Csupa maszat az arca, a nyári meleg égeti, a felcsapódó por megrajzolja a könnycseppek egybefutó vo­nalait. A mama nem fordul hátra, nem mérlegeli, hogy elég volt a büntetésből. Halad a maga útján, talán siet, vár valakire vagy va­lamire, nem akar lekésni va­lamiről. Az úttest széléhez ér, gyorsan két oldalt pillant, s magabiztosan áthalad. Ek­kor valami retteneteset dob­ban bennem valami. Ez a gyermek hamarosan odaér, s gondolkodás nélkül átmegy az úttesten! Délután négy óra múlt, a legnagyobb csúcsforgalom, még itt is, a városközpont peremén. Húsz-huszonöt méterre lehet tőlem a száguldó motoros legényke. Esdeklő sírása be­tölti a teret. Legalábbis én mindenütt hallom. Látom, hogy már az úttesthez ér, és megdermedek, mert tudom, hogy nem segíthetek rajta. Ha elindul, minden megtör­ténhet. A következő pillanat­ban egy fehér Szuzu- ki fékez. A csikorgás­ra többen felkapják a fejüket. A lökhárító előtt néhány cen­timéterre a kisfiú. Keserve­sen sír. A mama nem szalad a túlsó oldalról, hogy kimene­kítse gyermekét. Csak áll, végre megszólal. A hangja egy kicsit nyers: miért nem jössz már?! Nézőpont Tolvajriasztó M egboldogult jogászhallgató korunkban is gya­korta vitatkoztunk azon, hogy a büntetőjog mi­ért olyan elnéző azokkal, akik elkötik mások kocsiját. .Jármű önkényes elvétele” minősítést kapott a törvényben az az eset, amikor valaki például gondolt egyet és az éj leple alatt feltört akkor nagymenő kocsinak számí­tó 1500-ös Ladát. Ha fény derült rá, elkapták az illetőt, ak­kor is csak egy ejnye-bejnyével fenyegette a törvény. Ezt úgy is fel lehet fogni, hogy Tisztelt Uram, (bocsánat, ak­kor elvtárs) máskor ne tessék önkényeskedni és inkább tessék gyalogolni, mert ugye azt a Ladát nem maga vette és ne hozza a tulajdonosra a szívbajt. Biciklinél még csak- csak elfogadhatónak tartottuk ezt az önkényes elvételt, mert az ugye megtörténhet gyerekcsínyből, egy jó heccből is, meg aztán az érték sem olyan horribilis. Vitatkoztunk, mert valójában ez az „önkényes elvétel” sem volt más, mint egy közönséges lopás. Ezért olvastam a minap némi megelégedéssel, hogy a parlament alkotmányügyi bizottságában megtették immár azt a lépést, amely miatt a jövőben nagyobb lehet a rizikó­ja egy ilyen „önkényes elvételnek” s ez az újfajta fenyege­tettség talán elveszi a kedvét jó néhány tolvajnak. (Kell is ez a szigorítás, hiszen tavaly 33 százalékkal nőtt az autólo­pások száma, s összesen 16 ezer gépkocsit tulajdonítottak el.) A büntető törvénykönyv jövendő módosításához be­nyújtott indítványok között van az az elképzelés, hogy már ne kelljen lopási szándékot bizonyítani ahhoz, hogy egy ilyen elvételt 3 évig terjedő szabadságvesztéssel lehessen sújtani. Tehát megszűnik ez a cselekmény enyhe vétség lenni. Amennyiben valaki erőszakkal vagy bűnszövetség­ben tulajdonítja el az autót, még jobban emelkedhet a rá­csok mögötti évek száma. Ami azt illeti, nem kapkodták el ezt a régen esedékes módosítást. Talán ezért is szeretnénk hallani olyan újabb szigorításokról, amelyek más bűncselekményeknél is erő­teljesebben lefognák az elkövetők kezét. Angyal Sándor Csak tudnám szívem, hogy ezen a cipőfűző nagyságú fűrdőnacin mi kerül 4800 forintba Ferter János rajza Wk (PMflfl ül H Ítíi I* Pártzselé V égy egy bejegyzett pártot, adj neki kovász gyanánt egy púpozott evőkanál hatalmat, hagyd, hogy egy maroknyi tagságot toborozzon, engedd, hogy az elitje megizmosodjon, szétossza a funkciókat, úgyis egy­kettőre egymásnak esnek, majd tedd a tűzhelyre! Ott az­tán (az az igazi próba!), minden kiderül. Valami kocso­nyás, gusztustalan, ehetetlen, ízetlen, gumiszerű masszát kapsz... Mára a szavazók zöme eltávolodott a politikától, el a pártoktól, mondhatni pártiszonyuk, csömörük van. Mert a mai politikai étlap igencsak egyhangú: csupa zselé szere­pel rajta. Az MDF szétosztódott, a kereszténydemokratá­kon belül — minden arra vall — a végletekig, feltehetően a leszámolásig vezet majd a pozícióharc, a Fidesz szimbo­likusan is túlságosan nyakkendőssé, öltönyössé vált, a kis­gazdák elővették a régi dokumentumok leporolásának módszerét, a szocialistákkal szemben — főleg a kormány­pártisággal összefüggésben — hiábavalóvá lett a szociális várakozás és a szakszerűség szempontja. Ebben a szituban a kérdés nem egyszerűen az, hogy a hatalomért versengő pártok közül melyik nyerheti meg a következő választásokat. Ez bizonyos szempontból ugyanis majdnem mindegy. Egyes társadalomkutatók sze­rint mind több állampolgár számára maga a többpárti par­lamentáris uralom célszerűsége és életképessége válhat kérdésessé, s ilyenformán, a képviseleti demokrácia válsá­gáról beszélhetünk. Mivel pártjaink képtelenek társadalmi beágyazottságuk javítására, s miután a hatalmi szisztéma túlságosan is pártközpontú, a fő- és mellékszereplők ál­lampolgári támogatottságának kedvezőtlen alakulása a de­mokratikus szerkezet egészének stabilitását érintheti. A többpárt rendszer egyébként pedig — fordulhat meg az emberek fejében — ráadásul vélhetően drágább, mint a so­kat szidott egypárti volt. Hiszen mindegyiknek egyenként van a csekély tagságához képest apparátusa, fizetett szakértő és tanácsadó csapata, székháza, autója, irodája, komoly rezsije. És legalább annyira alakoskodók. Szőke Judit-HÁTTÉR —

Next

/
Thumbnails
Contents