Kelet-Magyarország, 1997. június (54. évfolyam, 126-150. szám)
1997-06-26 / 147. szám
1997. június 26., csütörtök HÁTTÉR Kelel-Magyarország 3 m Erezték a csőd szelét Megy az orvos, nincs jegyző • Támogatás nélkül nem megy Sóstói fieszta Nyíregyháza (KM - Cs. K.) — Nagy megtiszteltetés, hogy Nyíregyháza ad otthont július elsején az első Köztisztviselők Napjának — hangzott el a tegnapi városházi sajtótájékoztatón. dr. Fazekas János, Nyíregyháza jegyzője elmondta: rendkívüli az érdeklődés, amit bizonyít, hogy eddig közel ezren jelentkeztek a rendezvényre dunántúli megyékből, megyei önkormányzati és köz- igazgatási hivatalokból is. Tekintettel a nagy érdeklődésre, a Bujtosi Szabadidőcsarnokban lesz a megnyitó, s az azt követő előadások is. Kuncze Gábor belügyminiszter Közigazgatásunk az ezredforduló küszöbén címmel tart előadást, míg dr. Kulcsár Kálmán akadémikus a közigazgatás és a társadalom viszonyáról, dr. Verebélyi Imre kormánybiztos vitaindítójának pedig Közigazgatás és az Európai Unióhoz történő csatlakozás a címe. A belügyminiszter nyitja meg július 1-jén 11.50-kor a városházán a magyar választások történetét bemutató dokumentumokból és képekből rendezett kiállítást. A délután folyamán két szekcióban üléseznek majd a résztvevők. A megyeháza dísztermében a közszolgálati jog felülvizsgálata lesz a téma, míg a városháza dísztermében a választójogi reform. Az előbbi program szakmai, a most következő viszont habkönnyű nyári ki- kapcsolódást ígér. A tegnapi sajtótájékoztatón Pék János fürdőigazgató arról számolt be, hogy Sóstófürdői Fieszta címmel háromnapos monstre műsort rendeznek július 18-19-20-án, a melegstrandon. Három nap-három éjjel tart majd a vigasság, amelynek központja a nagymedence partján felállítandó színpad lesz. Első este bemutatnak egy rockoperát, másnap fergeteges showra, harmadnap pedig fürdőbálba várják a vendégeket. Aki mindezt a medencében lubickolva akarja végignézni, azt is megteheti. Györke László Barabás (KM) — Nem vagyunk valami jó passzban — mondja Daróczy Pál, Barabás polgármestere. — Nincs jegyzőnk, illetve helyettesítő jár át heti másfél napra három településre, az orvosunk pedig elmegy. Ráadásul nemrég a Népszabadságban arról írtak, hogy csődközeli helyzetbe kerültünk. Szerencsére a lap értesülései — melyeknek alapját egy korábbi ASZ-vizsgálat képezte — ma már nem érvényesek. Jól jött a gázvagyonból, valamint a Titász-részvények értékesítéséből származó pénz. Lehet, hogy abszurdumnak tűnik, de a legnagyobb szegénységben (jelentős működési hiánnyal küszködnek) nagy beruházások küszöbén állnak. És itt most nem csupán Barabásról van szó, hanem a környező, hozzá hasonló helyzetű településekről is. Mint ismeretes, az említett közművagyo- nokból visszakapott pénzt a szabályok szerint a beruházásokra felvett hitelek törlesztésére, illetve fejlesztésre használhatják fel. A környékbeli települések —- Beregsurány, Beregdaróc, Tarpa, Márokpapi, Csaroda, Hetefejércse, Vámosatya és Barabás — önkormányzatai úgy döntöttek, hogy közösen pályáznak a Megyei Terület- fejlesztési Tanács területkiegyenlítő alapjához (Teki) a szervezett szemétgyűjtés és -szállításhoz szükséges eszközök beszerzésére. Azaz szállító gépkocsira, edényekre, a meglévő szeméttelepek rekultivációjára. Az utóbbi azért válik lehetségessé, mert Barabás és Gelénes közös beruházásként már korábban elkezdte egy korszerű szemétlerakó telep építését, amely jelenleg 40%-os készültségű és várhatóan novemberben adják át. Ugyancsak összefogással — Csaroda gesztorságával — szeretnék megvalósítani egy szennyvíztelep létesítését. Erre most készül a pályázat, amelyet ugyancsak a Teki-hez nyújtanak be. A szennyvíztelep is kistérségi funkciót tölt majd be, hiszen a fentebb említett települések — Tarpa kivételével — közös használatában lenne. Barabási csendélet Barabás egyik sajátossága, hogy 1989 óta kishatárállo- más. Ez részben pozitívan befolyásolja a település helyzetét, hiszen már több kereskedő nyitott azóta itt boltot. Másrészt pedig maga a határállomás is nyújt foglalkoztatási lehetőséget, nem beszélve arról, hogy a majdani hivatásos határvadászokhoz is jelentkezhetnek innen helybeli szolgálatra katonaviselt fiatalemberek. Aki már járt a barabási átkelőn, az tudja, egy viszonylag keskeny út vezet a falutól a határig, ahol bizony gyakran összetorlódnak a gépkocsik. Sokan viszont kerékpárral látogatnak át a hátáron túli szomszédos falvakból és viszont. Számukra jó hír, hogy már befejező szakaszához érkezett az a kerékpárút, amely a falu szélső házától a határállomásig biztonságosabb biciklizést nyújt. — Amikor a határátkelő korszerűsítése, esetleges bővítése kerül szóba — mondja Daróczy Pál —, az illetékesek általában azzal hárítják el a kérdést, hogy majd az autópályával együtt megoldódik ez a probléma is. Az pedig, a jelek szerint — ha lesz is valami belőle — odébb van. Barabásnak, mint minden Isten háta mögötti településnek az a legfőbb gondja, hogy földrajzi helyzeténél fogva nyomasztja a munkahelyhiány. Az önkormányzati intézményeken kívül nincs más munkahely, a vállalkozások ugyanis családi rendszerben működnek. Az önkormányzat nem nézheti tétlenül, hogy a munkanélküliségi ráta a megyeinek is csaknem a duplája, az alig több, mint ezer lelkes településen 86-an élnek jöveA szerző felvétele delempótló támogatásból. Igaz, negyvenen — közhasznúként — jelenleg sok hasznos dolgot visznek véghez a településen, a Fetivizig is foglalkoztat közülük néhányat, ám ez a „munkaviszony” nagyon is ideiglenes, nem megoldás az akut problémára. De vajon mit tehet egy kistelepülés gazdagnak éppen nem mondható önkormányzata? — Hét hektár önkormányzati földön gazdálkodunk helybeli vállalkozók segítségével — mondja a polgármester —, akik társadalmi munkában önköltséges alapon teszik mindezt. Köszönet érte. Persze ezzel a problémáknak csak kis hányada oldódik meg. Szerettük volna éppen munkahelyteremtés céljából megvásárolni a néhai szövetkezet léüzemét. A felszámoló azonban kevesellte ajánlatunkat. Ez azért sajnálatos, mert a helyben termett gyümölcs feldolgozását ezzel hosszú távra meg lehetett volna oldani. A másik kísérletünk a kőbánya volt, itt viszont a felszámoló területi igényei jelentettek akadályt. A kudarcok nem szegték kedvüket, reménykednek a szerencsésebb folytatásban. Mint ahogy Daróczy Pál mondja: — Pályázunk rendületlenül. Hol a siker, hol a kudarc az osztályrészünk. Legutóbb az ifjúságvédelem keretében klubszerűén szervezett programok megvalósítására, az orvosi rendelő rekonstrukciójára, falugondnoki gépkocsi vásárlására nyújtottunk be pályázatot. Sajnos a védőnői szolgálat fejlesztésére, illetve egy, az iskolához vezető bekötőút építésére benyújtott pályázatunkat elutasították. Elek Emil fotoetöd le Nézőfkont r ______ Fellendülőben N ekem most már mesélhet bárki. Engem a maga tapintható, megfogható, sőt ujjúnkat beléhelyezhető valóságában megcsapott a fellendülés szele. Mármint a gazdasági fellendülésé. Ékelődjenek csak kedvükre az örök szkeptikusok, hogy sikerpropaganda így, siker- propaganda úgy. Hogy a rózsaszínre festett látóhatár csak egy díszlet és mögötte a háttérben ott a sötét valóság, mint lenyelni való következő béka. Nincs igazuk. Én legalább is már nem hiszek nekik. No persze nem a legforgalmasabb belvárosban kell séta- fikálnia annak, aki találkozni akar a valósággal, benne javuló létünk kezdeti jeleivel. A centrumban is elindult a fellendülés, de ez egyelőre még csak az árakban észlelhető: kúsznak. Egyelőre nem lefelé, inkább fölfelé. Például az egyik cipőbolt kirakatában férfi szandálokat pillanthat meg az ember, potom tizenháromezer forintért. Na már most. Ha a borúlátó fajtából való az illető, akkor persze — vérmérséklete szerint — azonnal elkeseredik, vagy felháborodik: „Na ez már aztán több a soknál! Hová gondolnak ezek! Ki bírja ezt megfizetni!” — füstölögnek. Viszont, ha optimistát ér a látvány, azt mondja: hál„istennek, már tizenháromezerért is van jó szandál, vagy akként gondolkodik, hogy lám a nyári lábbeli ára is elérte a csúcsot, ahonnan egészen biztosan már csak lefelé fog menni. Eldugottabb helyeken kell tehát nyitott szemmel és füllel járni. A minap engem is egy afféle turkálóban — ahol gyermekeim szerzik be gyakorta egyedi megjelenésük jelmezeit — örvendezteti meg az élet a bíztató jellel. Unalmam elűzendő, egy jópofa mellényt próbáltam föl, megjegyezvén: nincs ezen valahol egy pecsét?!. A kereskedő szinte méltatlankodva válaszolt: „Uram, túl vagyunk azon, hogy az agyon mosott göncöket valaki is elvigye. Már érezzük, hogy valami megmozdult, az embereknek jobban megy. Már csak olyan Nyugaton levetett ruha fogy, amit azok rendesem meg is kíméltek.” Galambos Béla Cím és rang S zerényen húzódott meg a hír épp ma egy hete lapunk nyolcadik oldalán, hogy Göncz Árpád köztársasági elnök egyetemi tanárrá nevezte ki Balogh Árpádot, Mező Andrást és Udvari Istvánt, a Nyíregyházi Bessenyei György Tanárképző Főiskola főiskolai tanárait. Pedig a hímek ennél sokkal nagyobb a jelentősége és nem elsősorban személyes okok miatt. Az sem elhanyagolható körülmény persze, hogy három ember dolgozhat olyan ranggal ezután a tanárképzőn, amilyennel ide kinevezetten még senki. Közelíthetjük arról az oldalról is, mekkora személyes és családi érdem, hogy mindhárman e megye egy-egy kis falujából indultak el, hogy meglehetősen szerény körülmények közül értek el olyan tudományos eredményeket, amelyek majdnem a csúcsot jelentik már. A rakamazi kőművessegéd, a nyírbogdányi szegényparaszt, a tomyospál- cai ötgyermekes gazdálkodó család gyermeke jutott el olyan pontra, amire egy gyermek legmerészebb álmaiban sem gondol. És a rangot nem ingyen adták. A diploma, a doktori cím, a kandidátusi fokozat, a nagydoktori vizsga, a habilitáció eredményezték, hogy hármójuk közül ketten két hónappal ezelőtt tudományos eredményeikért és négy évre tervezett tudományos munkájukért megkapták a Széchenyi-ösztön- díjat, s a harmadiknak sem az eredményei hiányoztak, hanem épp átlépte az 55 éves felső korhatárt, ez pedig kizáró ok volt az odaítélésnél. Mindezek még mindig személyes sikerek. Ám az már nem, mit jelentenek az itt státuszban lévő egyetemi tanárok az egyetemi szintű tanárképzés bevezetésén fáradozó intézménynek, a jelenlegi, s a későbbi hallgatóknak, az intézmény jövőjének, hisz az egyetemek azon törekvésének, hogy a tanárképzést is megszerezzék maguknak, csak a színvonal azonossá tételével lehet útját állni. A címátadó ünnepség egy hete volt. Ám az újabb jelöltek már zörgetik az ajtót, s egy éven belül újabb kinevezésekre számíthatunk. Ámi nekik címet, intézetüknek rangot jelent. Balogh József
