Kelet-Magyarország, 1997. június (54. évfolyam, 126-150. szám)
1997-06-20 / 142. szám
Magyar zászló A Nyírség déli fele tele van erdővel, de amit Omboly környékén talál az ember, túltesz mindenen. 2. oldal Tüzelhalás Jól kezelt ültetvényekben találták meg a tüzelhalás tüneteit. A fertőzések virágzás idején történtek. 3. oldal Tüntető bányászok Bukarest (MTI) — Továbbra is feszült a helyzet a Zsil völgyében, ahol a bányászok tiltakozó akciójának kezdete óta először megszólaltak a szirénák is: így hívták gyűlésre Petro- zsényba a béremelést követelő tömeget. A bányavidék központjában reggeltől fogva sztrájkoló bányászok lepték el az utcát, majd délután mintegy háromezren 3 kilométeres útvonalon a bányatársaság központja elé vonultak. A tüntetők továbbra is 45 százalékos béremelést követelnek, elvetve azt a megegyezést, amelyet két nappal ezelőtt egy küldöttségük Bukarestben kötött a kormány vezetőivel 15 százalékos bérkiegészítésről. Ugyancsak sürgették a felvonulók a januárban letartóztatott és bíróság elé állított Miron Cozma bányászvezér szabadon bocsátását. Nem kívánt... ...nyilatkozni Torgyán József az újságíróknak átvilágítása eredményéről azt követően, hogy csütörtökön megjelent az Egyes Fontos Tisztségeket Betöltő Személyek Ellenőrzését Végző Bizottság előtt. Mindössze annyit közölt: sajtótájékoztatót tartanak azután, hogy megtörtént az egész kisgazdafrakció átvilágítása. (MTI) Tiltakozásul... ...amiatt, hogy hat órán át kell várakozniok a határátkelésre Magyarország felé. több száz szlovén kamionos csütörtökön eltorlaszolta az átkelőhelyet. A fuvarozók azt követelik, hogy két óra alatt átkelhessenek a határon Dolga Vas és Redics között. (MTI) Meg nem erősített... ...információk szerint Leo- nyid Kucsma ukrán elnök aláírta a Pavlo Lazarenko miniszterelnök leváltásáról szóló rendeletet. Az ukrán alkotmány értelmében a kormányfő távozása az egész miniszteri kabinet lemondását maga után vonja. Oroszországban... ...az egyhavi infláció minden bizonnyal 1.1 százalék lesz június végéig, miután májusban 0,9 százalékos, áprilisban pedig 0,8 százalékos volt — jelentette csütörtökön az orosz állami statisztikai bizottság. A közlemény szerint a csekély júniusi növekedés nem meglepő, mert a szezonális élelmiszerár-növekedések okozzák. (MTI) Az ugandai... ...kormánycsapatok 200 lázadót öltek meg az ország nyugati részén hétfő óta folyó harcokban. A Kongói Demokratikus Köztársaságból (a volt Zaire-ből) 500-600 lázadó tört be az ország területére. (MTI) Megszűnik a vámpótlék Budapest (MTI) — Megszűnik július 1-jével az 1995 márciusában bevezetett, jelenleg három százalékos vámpótlék. Ez megfelel a kormány eredeti kötelezettségvállalásának — jelentette be a csütörtöki kormányülést követő sajtó- tájékoztatón Kiss Elemér, a Miniszterelnöki Hivatal közigazgatási államtitkára. A kabinet tárgyalt az 1997- es és 1998-as keresetek várható alakulásáról. Az idei keresetemelkedés az első negyedévi adatok alapján nemzetgazdasági átlagban várhatóan 20 százalékos lesz. Ami a jövő évet illeti, az Érdekegyeztető Tanács bértárgyalásain a kormány 14,5 százalékos átlagos bérnövekedést javasol majd, 16 százalékos felső határral. Elfogadta a kormány a második félévi törvényalkotási programjavaslatot, amely 57 előterjesztést tartalmaz. Elsőbbséget élvez az állami és a társadalom- biztosítási költségvetés, valamint az ezek megalapozásához szükséges adótörvények sora. (További részletek a 6. oldalon.) Olajozottabb határforgalom A záhonyi híd áteresztőképességéhez mérten alakítják ki a túloldalt is Nyíregyháza (KM - G.B.) — Jó ütemben halad a július közepén átadható Záhony- Csap Tisza-híd rekonstrukciója, amellyel együtt számos kitűzött feladat valósult meg a Magyar-Ukrán Határmenti Együttműködést Koordináló Kormányközi Bizottság múlt év októberi, ukrajnai ülése óta. Ezt állapította meg a közös fejlesztési programok összehangolására létrejött bizottság tegnapi — az ukrán nagykövet. D. Tkacs szerint Lazarenko miniszterelnök szeptember eleji magyarországi látogatását is előkészítő — 7. ülésének végén tartott sajtótájékoztatón Bogi Gábor, a Külügyminisztérium helyettes államtitkára és az ukrán tagozat elnöke. Vlagyimir Dorgyuk. A tegnap záhonyi szemlével kezdő kétoldalú bizottság egész napos munkájának fő napirendjén a közlekedésfejlesztési programok összehanA magyar és az ukrán delegáció a megyeháza előtt Elek Emil felvétele golása szerepelt. Ukrán részről L. M. Kosztyusenko a közlekedési miniszter első helyettese, magyar részről pedig Kaza- csai Zoltán a KHVM helyettes államtitkára vezette a tárgyalásokat. Megvizsgálták a határmenti úthálózatfejlesztési elképzeléseket, tekintetbe véve a Barcelona-Trieszt-Buda- pest-Kijev európai 5. folyosó útvonalát is. Az ukrán fél — miként a tagozat elnöke hangsúlyozta — vállalja a rá háruló feladatokat, a beregszászi kórház befejezésében és a záhonyi határátkelő magyarokkal szinkronban történő fejlesztésében is. Kérdésekre válaszolva elmondta: a Beregszászt elkerülő út csak európai uniós támogatással valósulhat meg, miként a befejezetlen kórház diagnosztikai központtá alakítása is csak a magyar Segítő Jobb Közalapítvány által vázolt nemzetközi pénzekből jöhet létre, ami elől nem zárkóznak el. Egyetemi szinten Nyíregyháza (KM) — A hosszabb távú elképzelések jegyében a Bessenyei György Tanárképző Főiskola tanácsa hamarosan megvizsgálja azokat a terveket, amelyek szerint kilenc szakon beindítanák az egyetemi szintű tanárképzést. Ezek: magyar, történelem, francia, orosz, ukrán, matematika, földrajz, biológia, kémia. Azért esett éppen ezekre a szakokra a választás, mert az oktatók felkészültsége megüti az egyetemi mércét és rendelkezésre állnak az infrastrukturális elemek is. Túrórudi-gyár Pekingrtek Munkatársunk, Ésik Sándor jelenti Kínából Peking (KM) — Üzletembertalálkozóval ért véget csütörtökön a Magyar Köztársaság pekingi nagykövetségén a szabolcs-szatmár-be- regi delegáció Kínai Népköz- társaságban tett útja. .A 8. Harbini Vásár zártával a kínai fővárosba érkezett küldöttséget kirendeltségünkön érdeklődő helyi üzletemberek népes csoportja várta. Juhász Ottó. hazánk nagykövete köszöntötte az egybegyűlteket. majd Zilahi József. a megyei közgyűlés elnöke szólt a jelenlévőkhöz. Mint elmondta: tarthatatlan állapot, hogy a magyar-kínai kereskedelmi egyenleg egy a tízhez arányú, és nem a mi javunkra. A vásárban látottak és az üzletemberek érdeklődése meggyőzte a magyarokat, hogy van alkalmas árunk, és az érdeklődés sem hiányzik. A kereskedelem javítandó és javítani is fogunk rajta. (További részletek a 6. oldalon.) Vegeta helyett fűrészpor Nyíregyházi Rendőrkapitányság tegnapi sajtótájékoztatóján szerezhettek tudomást. Az pedig nem más, minthogy a nyíregyházi piac ellenőrzése sorát hamis Vegetára bukkantak a rend őrei, majd az árusítókat elszámoltatva még mázsányi gyanús ételízesítőt sikerült lefoglalni Nyíregyházán, a Tiszavasvári út egyik lakásának pincéjéből. Az eseményről dr. Pásztor Miklós r. alezredes, a kapitányság vezetője és Kása András, az igazgatásrendészeti osztály vezetője elmondták, hogy a Vegeta „dúsítását”, eddig ismeretlen anyaggal (lehet aká fűrészpor is), négy jugoszláv állampolgár végezte a vegykonyhának számító pincében. Valószínűleg a ház tulajdonosa is tudhatott az ott folyó tevékenységről. A rendőrök ezerszámra találtak megtöltésre váró, az eredetihez hasonló zacskókra. A gyanúsítottak elmondása szerint januártól folyik a „mimi konzervüzemben” a termelés. A portéka jelentős részét viszont nem hazánkban, hanem Ukrajnában és Lengyelországban értékesítették. Ezt támasztja alá a tasak ukrán és lengyel nyelvű tájékoztatója. A négy ízesítő pedig alighanem elsózta áz életét. Ellenük, a vásárlók megkárosításáért bűntett alapos gyanúja miatt indítottak eljárást, s vették őrizetbe őket. A sajtótájékoztatón elhangzott még, hogy az akció során 16 román állampolgárt állítottak elő a nyíregyházi piac környékéről, s valamennyiőjüket még a tegnapi nap folyamán kitoloncolták. Nyíregyháza (KM - L. Gy.) —- Mi újság a Podravka család háza táján? — hallhattuk sokszor a Vegeta ételízesítő reklámját. Nos, Béla terepjáróját. A hamisított Vegeta Martyn Péter felvétele Tv Plusz A Kelet-Magyarország televízió műsormelléklete június 21-től június 27-ig. 13-20. oldal U - _____ ____:............... •...•. ____- ". .. Laci Renaultját, Öcsi számítógépét időközben a szerencsések már megnyerték. A legújabb újságról viszont az újságírók is a rendőrségen, a--------------i—■--------------------,