Kelet-Magyarország, 1997. június (54. évfolyam, 126-150. szám)

1997-06-03 / 127. szám

1997. június 3„ kedd HATTER u Ha rálőnek, visszalőhet N é m ö jí o n 4 Vagyonőr-dilemma • A fegyvert kérik, de használata szigorú feltételekhez kötött Napszamoskonyv Kováts Dénes Nyíregyháza (KM) — Bizo­nyos szempontból kirakat­ban vannak a biztonsági őrök, a vagyonvédő cégek al­kalmazottai, hiszen a pénz­intézetek, a telephelyek vé­delmezői mások szeme láttá­ra kell, hogy eleget tegyenek a vállalt feladatnak. Arról nem nagyon készül statiszti­ka, hány esetben hat jelenlé­tük elriasztó hatással a bű­nözőkre, arról viszont han­gosan szól a hír, ha ők véte­nek, ha jelenlétük ellenére eredménnyel jár a rabló, a betörő. Pedig nem is oly egyszerű a helyzetük, mint sokan hinnék, hiszen jelentős jogszabálykor­látok fékezik őket feladatuk végrehajtásában. Vajon meny­nyire képesek eleget tenni e feladatoknak, milyen mérték­ben állhatnak ellen, ha táma­dás éri őket? Korlátok Köteles István, a Rossi Secu­rity Kft. ügyvezetője nem híve a statisztikáknak, hiszen azok gyakorta torzak. Gyorsan le­kopogta, amikor elmondta: négy év alatt még nem kerül­tek olyan helyzetbe, hogy bár­mi is eltűnt volna a rájuk bí­zott értékekből. Pedig nem kis feladatot vállalnak a pénzinté­zetek, s telephelyek őrzésével, a pénzszállítással. — Nem lehet pancsemek nevezni a biztonsági őrt, ha ottléte ellenére kirabolják a rá­bízott intézményt — fogalma­zott —, hiszen szigorú szabá­lyai vannak a fegyverhaszná­latnak. Ez önmagában nem baj, sőt, szükséges, de bizo­nyos esetekben hátráltatja a munkánkat. Azt azonban lát­nia kellene a jogalkotónak is, hogy a nagyobb bűnszövetke­zetek, a bűnözők egy része tisztában van akár a mi, akár a rendőrök fegyverhasználatá­nak szabályaival, s így a korlá­tokat kihasználva olykor ered­ményesen rabolhatnak. A biztonsági őr ugyanis Örökre igény van... csak saját testi épsége védelme érdekében használhatja fegy­verét — a jogos védelmet túl nem lépve — az érték megőr­zésére, vagy visszaszerzésére már nem. Akkor különösen visszájára fordulhat a véde­lem, ha utólag(!) kiderül, a fegyveres rabló valójában já­ték- vagy riasztópisztollyal a kezében állt szemben a va­gyonőrrel. Riasztó hatás Az ügyvezető szerint jelentős elriasztó hatása van az őrök je­lenlétének, de még inkább az lenne a jogszabályok ésszerű változtatása után, ha bővülne a jogkörük a védelem érdeké­ben. Mert ha engedik a rablást, akkor azért vonják őket fele­lősségre, ha fegyverrel védik meg a rájuk bízott értékeket, akkor emiatt. Ördögi kör ez... — Vitathatatlan — tette hozzá —, hogy védeni kell az ügyfeleket, járókelőket, ezért alaposan meg kell gondolni, mikor használjuk a fegyverün­ket. Úgy gondolom, önmagá­ban az is fontos feladata a biz­tonsági őrnek, ha rendkívüli esemény, támadás történik, fi­gyeljen meg minden apró rész­letet, hiszen a rendőröknek el­mondott pontos információk segítenek a támadó kézrekerí- tésében. Ilyenre több példa is volt már — például a főváros­ban —, a használható adatok alapján elindulva hamar kézre kerültek a rablók. Ez (is) az őrök feladata. Munkánkat az is könnyítené, ha nem két hónap­ba telne, míg az új munkatár­sat alkalmazni tudnánk, hiszen ennyi időt vesz igénybe, míg megkapja a fegyveres szolgá­latra a hatósági engedélyt. Ru­galmasabb ügyintézéssel csökkenthető lenne ez az értel­metlennek tűnő hosszú vára­kozás, hamarabb dolgozni kezdhetne a munkára váró kol­léga... Manapság a megbízók túlnyomó többsége fegyveres őrökre tart igényt értékei vé­delmében. Az igény kézzel fogható: tu­|-v efizetted már a bo- B-e londok adóját? — AJ kérdezte az asszony kedélyesen a férjétől, aki a reggeli fogmosás műveleté­vel volt elfoglalva. A férj csak bólintott, amitől úgy tűnt a felesége megnyugo­dott. De az előzmények nem voltak ilyen idillikusak. Egyetlen egyszer felejtette el befizetni a bolondok adó­ját, de annak úgy mondván, egy életre szóló ára lett. Eve­kig, évtizedekig felemlegette a felesége, mint valami ször­nyű bűntényt, ami soha nem fog elévülni. Pedig az eset már elég régen történt. Elég annyit mondani, akkor még három forint hatvan volt egy kiló kenyér... Az a bizonyos, emlékezetes nap is épp úgy kezdődött, mint a többi. Nagy volt a haj­tás az üzemben, az év végi hajrá még egy-egy túlórázást is megkívánt. De az emberek nem bánták, a túlórát duplán számolták el, jól jött a kis pluszkereset a közelgő ünne­pekre. Igazában nem lett volna szabad túlórázni a vegyi anyagokkal is dolgozó üzem­Bolondok adója ben, de a szakszervezet és a munkavédelmi felügyelőség szemet hunyt a szabálytalan­ság fölött. A gyár fontos ex­portmegrendelésen dolgo­zott. Azon a napon a szokott­nál is jobban kiszívta az em­berek erejét a nyújtott mű­szak. Nem sokat kellett invi­tálni a brigádot a szalagve­zetőnek, amikor elhangzott az ismerős szöveg: „minden­ki a vendégem egy pofa sör­re”. Mindig így mondta, csa­ládi szóhasználat volt ez, ma­gyarázta sokszor a szalagve­zető, amikor már javában benne voltak a sörözésben. —Remélem, nem fogod le­vonni a prémiumunkból? — jegyezte meg az egyik mun­kás, amikor már a harmadik körnél tartottak. Mindenki tudta, csupán élcelődés ez, nem nagyon akadt a brigád­ban olyan potyaleső, aki arra spekulálna, hogy folyton a másik fizessen. Szépen, sor­jában mindenki megrendelte az illendő kört, aminek ará­nyában a hangulat is szemlá­tomást emelkedett. Azon a bi­zonyos napon, amit annyi­szor emleget neki a felesége, a nyolc pofasör ellenére, még csak kótyagosnak sem érezte a fejét. Csak azon me­ditált hazafelé, milyen nap van ma, tulajdonképpen szer­da vagy csütörtök... — Megint brigádgyűlésen voltál? — kérdezte egyértel­mű hangsúllyal a felesége, amire valamit hümmögött. De a második kérdés villám- csapásként érte. A felesége csípőre tette a kezét, ami so­ha sem sejtetett jót, nekisze­gezte a kérdést. — Azért remélem, befizet- ■ ted a bolondok adóját? Már a nyelve hegyén volt a válasz, hogy visszakérdez­zen, milyen nap van ma tulaj­donképpen, de hirtelen el­szállt a bátorsága. Bólintott, aztán elhárította a vacsorát és sietősen lefeküdt. De reg­gelig alig hunyta le a szemét. Már akkor sejtette, másnap fog kapni a feleségétől. Ilyen még nem fordult elő, elfelej­tette befizetni a bolondok adóját. Reggel bűntudatos Balázs Attila felvétele lajdonuk védelmében mind többen kémek segítséget erre szakosodott vállalkozásoktól. S noha a biztonsági őrök sin­csenek túlfizetve, a vagyonvé­delem nem kevés pénzébe ke­rül a megbízónak. Aki spórol is olykor, talán kevesebb őrre tartva igényt, mint amennyi szükséges lenne egy-egy létesítmény, telephely őrzésére, ez nehezíti a felada­tot. Kétségtelen viszont: nem egy olyan megyebeli eset volt már, amikor az őrök közbelé­pése akadályozott meg betö­rést, lopást, s arra is több példa akadt, amikor az őrök tetten érték, s elfogták a rosszban sántikálókat. Közeli kép Egyesek szerint, ha az ilyen hírek is rendszeresen napvilá­got látnának, a valósághoz kö­zelibb kép alakulna ki a köz­véleményben. Mert a vagyon­védők között sem több a kö­zéjük nem való, a tisztességte­len, mint más szakmákban. arccal állt a felesége elé egy kis humorral is igyekezett enyhíteni a vétkét. — Hát Erzsikém, a héten sem leszünk milliomosok. El­felejtettem bedobni a lottó- szelvényt... Az asszony ki tudja miért, szóra sem méltatta. Talán a lelke mélyén ő sem bízott a szerencsében. Ezért is hívták maguk között a lottó árát a bolondok adójának. Csak ak­kor dermedtek kővé, amikor a déli hírekben ismertették a nyertes számokat. Négyesük lett volna, amely azon a hé­ten — az óvilágban tessék gondolkodni — félmillió fo­rintot fizetett. Azóta sok év telt el, lassan játékká oldódott a korábbi szörnyű csalódottság, de a feleség minden héten meg­kérdezi: befizetted már a bo­londok adóját? s gondolatban — mi- #-y vei erre már nem jut 1—J pénz, — minden hé­ten befizetik a bolondok adó­ját és gondolatban mindig ők nyerik a főnyereményt. Az ál­mokat talán mégsem vehetik el az embertől... Balogh József y y aű°m tegnap reg- I i gél rádióban, hogy A A megoldódik a napszámosokat foglalkoz­tatók dolga, s ebből a költ­ségvetés másfél milliárd fo­rint bevételhez jut. Annyi a napszámost fogadók tenni­valója, hogy arra a napra kiváltanak egy „ napije­gyet” , ami belekerül 600, 1200, vagy 1800 forintba, de ezen kívül már csak a napszámot kell fizetni. Itt akadtam meg egy pil­lanatra. Az jutott eszembe, ha valaki eddig mondjuk ezer forintot fizetett egy napszámért, annak ezután minimum 1600-ba kerülne, s ha netán tíz napszámosra van szüksége, már 16 ezer forintot kel! előkaparni a tízezer helyett. És ahogy én a takarékos napszámos- foglalkoztatók közül néhá­nyat ismerek, nemigen vál­lalják még lelki nyugalmuk megszerzése miatt sem a pluszköltséget. Eddig is be­vált egy ellenőrzésnél, hogy rokoni segítség az egész, amolyan kaláka, majd visszasegítjük ha ő építke­zik, és itt szabad a munka megnevezésében a válasz­tás. Isten őrizz persze, hogy látatlanba és bevezetése pillanatában fölöslegesnek gondoljunk egy intézkedést, biztosan lesznek olyanok, akik néhányért fizetnek az államnak, miközben jóval több napszámost foglalkoz­tatnak. Mert a napijegy-vá­sárlás kikényszeríthetetlen- nek tűnik. Hiába lenne fon­tos a munkanélküliek szá­mára, hogy beragasztgas- sák könyvecskéjükbe ezeket a jegyeket, amelyek — mi­ként a közmunka —, újabb időre jelentenének munka- nélküli segélyt nekik, ha majd a kiválogatásuknál azok részesülnek előnyben, akik napijegy nélkül is vál­lalják a munkát. Az igazi megoldás nyil­vánvalóan a mindenki szá­mára elérhető munka vol­na. Nem véletlen, hogy zsoldosnak is többségében a munkanélküli fiatalok je­lentkeztek. Ok persze nem lesznek kiszolgáltatva a munkaadó kényének-kedvé- nek, de a pályaválasztás ne­kik is akkor lenne igazi, ha a hivatásérzet és nem a kényszer terelné őket az egyenruhába. Szöveg nélkül Kommentár Ferter János rajza Internet, krétával Nagy István Attila A z elmúlt napokban sokszor szóba ke­rült az oktatás, az iskola. Ennek természete­sen az is oka, hogy most volt a pedagógusnap, ami­kor a virágok mellé — me­gyénkben is — sokan kap­tak különféle kitüntetéseket. Fontos, hogy a jelenlegi ne­héz körülmények között el­ismerjék az arra hivatottak a jól végzett munkát, mert alapvető pedagógiai elv: a büntetéssel nem lehet a jóra nevelni. Olyankor, amikor széttöredezett a korábbi be­járatott rendszer és még nem épült fel az új, nem szabad megfeledkezni a di­cséretről sem. Hamarosan megkezdőd­nek az érettségi szóbeli vizsgák, amelyeken a jelöl­tek — ki-ki tehetsége és fel- készültsége szerint — szá­mot ad felkészültségéről. Ilyenkor vizsgázik a tanár és az iskola is, hiszen nem lehet mindegy, milyen biz­tonsággal mozognak a diá­kok a különféle ismeret- rendszerek között. Ha hinni lehet a híreknek, jövőre már új követelmények sze­rint kell dolgozniuk az isko­láknak. 1998 szeptemberé­től életbe lép a NAT (Nem­zeti Alaptanterv). Magyar Bálint legutóbb arról be­szélt, hogy ennek a legfon­tosabb feltétele: kiszámít­ható, tervezhető legyen a közoktatás finanszírozása. Ez alapvetően két pólusú: az állami szerepvállalás mellett jelentős szerepet kap(ott) az önkormányzati finanszírozás. Sőt! Az el­képzelések szerint ez utóbbi még jobban részt kell, hogy vállaljon a fenntartásból. Nagyszerűek ezek az el­képzelések, csak az önkor­mányzatok teherbíró képes­ségét ismerve, a megvaló­sulás nem lesz zökkenőmen­tes. A művelődési és közok­tatási miniszter a pedagó­gusok bérét is javítani akarja, hogy az méltó le­gyen ahhoz a feladathoz, amelyet ellátnak. Sok minden történt az el­múlt két év alatt. A leglát­ványosabb talán az, hogy a középiskolák bekapcsolód­hattak az Internetbe. A program az általános isko­lákkal folytatódik. Csak kréta is legyen.

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents