Kelet-Magyarország, 1997. június (54. évfolyam, 126-150. szám)
1997-06-14 / 137. szám
1997■ JUNIUS 14., SZOMBAT □ Ebből a szlovákiai házból telepítették ki őket ötven évvel ezelőtt... a nagy semmivel telt el az idő, a tanyán csak gürcöltünk az állatokkal, a homokkal. Mi adott volna értelmet a szenvedésünknek? Majd a sírhant elfedi bánatunkat — legyint lemondóan. Rövid csend telepszik közénk. Kint monoton esőcseppek verik a június eleji ritmust. Áldozatok ők a történelmi és a politikai mítoszok áldozatai. Manapság any- nyi embert kárpótolnak erkölcsileg vagy anyagilag, de rájuk még nem gondolt senki. Még egy bocsánat kérő szót sem kaptak elégtételként. Pedig ezt követelné a jóiárfáág. Talán most ötven év után a találkozón valaki mégis kimondja a varázsszót. — Május 17-én pünkösdkor esküdtünk, s egy hét múlva már a vonaton is voltunk. Ez volt a nászutunk — teszi hozzá kissé kesernyésen Kiss Ferencné született Cu- czor Margit. — Itt kezdtük az életünket, valószínű ezért is a belenyugvás. Mi már idevalósiak vagyunk, testünk is itt szeretne megpihenni. Fájt, hogyne fájt volna, amint láttuk, hogy páran örülnek, amikor bennünket kiebrudalnak, azt hitték, nekik több marad. De a magyarok sem fogadtak tárt karokkal, néha még irigyeltek bennünket, mert nekünk talán egy kicsivel jobban ment. Viszont dolgoztunk éjjel, nappal. Persze ez lett belőle — mutat a mellette lévő görbebotra. — Azt mondják az ér-sekújváriaknak jelölték ki Szabolcsot, de ők eljöttek szétnézni, és látták milyen ...és ezen a nyírségi tanyán találtak otthonra szegény a vidék, ezért elintézték, hogy Tótkomlósra kerüljenek. A nagy szomorúságunkban is igyekeztünk összetartani az an- dódiakat. Bár a legtöbbször temetésen találkozunk. — Majd, mintha most jutna eszébe: Vendi, csináltass három koszorút, ha megyünk az évfordulóra, egyet Czu- czor Gergely emléktáblájára, egyet a Hősök szobrára, egyet pedig a temetői keresztre kell tenni. Balázs Attila illusztrációja Frőhlichnek pikkje van rám algebrából, arról nem tehetek. A határozatlan együtthatóval kellett megoldani az egyenletet és akkormikor kihívott és akkormikor megmondtam, hogy akkor beszorzok lambdá- val, erre kiesik a második egyenlet, de akkor nem esett ki a második egyenlet, persze, azért nem, mert iksszel is be kellett volna szorozni, csakhogy ezt Fröhlich nem vette észre, mire megmondtam, hogy hogy kellett volna, akkormikor észrevette, hogy ő nem tudta, szégyellte magát és azt mondta, hogy menjek helyre és azóta pikkje van rám, mert jobban tudtam az algebrát és nem akart kihívni javítani, pedig a törvényszékben benne van, hogy januárig ki kell hívni a fiút javítani, mert másképpen nem érvényes az osztályzat és a Steinmann, a legjobb tanuló is mondta, hogy föl lehet jelenteni Frőhlicht, de nem akartam, mert úgyis pikkje van rám, pedig a dolgozatba nekem ugyanaz jött ki, mint Steinman- nak. Magaviseletből azért van kettes, mert ha van három hármas, akkor nem lehet magaviseletből se egyes, hanem akkor külön bizonyítványt adnak magaviseletből, amit postán küldenek el a szülőnek. Ez!? ... Ez nem hármas, ez kettes, csakhogy az osztályfőnök úr olyan furcsán írja a kettest, véletlenül felül írja a végét a kettesnek. Csak a vezetéknevet tessék aláírni ... de mostanában ne tessék bemenni az iskolába ... a kaput kiemelték ... most átalakítják ... nincs kapu ... nem lehet bemenni ... majd egy-két hét múlva... (Képek az iskolából címmel ajánlotta 1913-ban novellaciklusát Kosztolányi Dezsőnek a humorban mindmáig felülmúlhatatlan Karinthy Frigyes. Azóta csaknem egy évszázad röppent el, s mi csak ámulunk, irigykedünk, kuncogunk, elérzékenyülünk, hogy aztán harsányan röhögjünk a Tanár úr kérem minden egyes szaván, mondatán. Nem tehetünk mást, a remekművek sorsa márcsak ilyen...) MÚZSA Bereményi Géza dalai Csönded vagyok Most elmondom, mid vagyok, mid nem neked, vártál ha magadról szép éneket, dicsérő éneked én nem leszek, mi más is lehetnék: csak csönd neked. E szó jó: csönd vagyok, csönded vagyok, ha rám így kedved van maradhatok, ülhetsz csak tűrve, hogy dal nem dicsér, se jel, se láng csak csönd, mely égig ér. S folytatom, mid vagyok, mid nem neked, ha vártál lángot, az nem lehetek, fölébem hajolj, lásd hamu vagyok, belőlem csak jövőd jósolhatod. Most elmondtam mid vagyok, mid nem neked, vártál ha magadról szép éneket, dicsérő éneked én nem leszek, mi más is lehetnék: csak csönd neked. E szó jó: csönd vagyok, a csönd neked üresen forognak lassú egek, most elmondtam, hogy neked ez mennyit ér, se jel, se láng csak csönd, mely égig ér. Nem vagyok senki Nem vagyok senki, nem tudok semmiről, csak hallom, hogy üt-ver, fejem fölött a szíved döngve dong. Várok sötétben, még semmit sem tudok, lebegve fürdők magzatvizedben, magzatod. Nem vagyok senki, nem tudok semmiről, de csattogó szíved kintről veszélyes hírt közöl. Azt hallom égi fülekkel, nem tudod, merre is menj el, van kint egy útvesztő rengeteg, s azt kérdi döngve nagy szíved: most merre menjek? Nem vagyok senki, mégis parancsolom, nehogy eltévedj a kusza utakon. Gyanús a szíved, kalimpál, félrever, mintha nem tudnád, velem majd hova érkezel. Azt hallom égi fülemmel, nem tudod, merre is menj el, hol találj énnekem jó helyet, gyanúsan dongsz fejem felett, hol fogsz megszülni? (Az Ünnepi Könyvhét egyik sikere Bereményi Géza A telihold dalai című könyve. A belső zene — vallja a poéta — az belőlem hiányzik. Ennyiben én nem vagyok költő. Külső zemére támadnak fel a szavaim. Cseh Tamás játszik előre nekem. De onnantól a folyamat ugyanaz. Dal a műfajom.)
