Kelet-Magyarország, 1997. június (54. évfolyam, 126-150. szám)

1997-06-14 / 137. szám

1997. június 14., szombat Vészhelyzetben — magyarul Életmentés minden percben • A nyíregyházi kórház sürgősségi osztálya a modell Naponta megesik: küzdelem a percekkel, az életért... Balázs Attila felvétele Kovács Éva Nyíregyháza (KM) — Sokan nézték hétről hétre nagy ér­deklődéssel a televízió ked­venc sorozatát, a Vészhely­zetet. A mások életéért küz­dő orvosok és nővérek, a fe­szített tempó és a súlyos fele­lősség gyakorta teremtett nehéz helyzeteket, s nagy volt az öröm, ha ezekből a helyzetekből sikeresen vág­ták ki magukat a doktorok. Bár a látványosság kisebb, színpadiasságról pedig szó sincs, az egészségügyre fordí­tott pénzeket pedig a két or­szágban össze sem lehet ha­sonlítani, a feladat és felelős­ség valóságos, és legalább ak­kora, ha nem nagyobb a nyír­egyházi megyei Jósa András kórház sürgősségi betegellátó osztályán is. Ami itt zajlik, nem tévésorozat, nagyon is komoly valóság. Éjjel, nappal A sürgősségi betegellátó osz­tály 1982-től működik. Mega­lakulása újszerűnek számított, hiszen első volt azok között, akiknek az éjjel-nappal tartó betegfogadás, az oxiológiai készenlét, az életmentés volt feladata. Ide a nap minden órá­jában jöttek, jöhetnek ma is a betegek, állandó az ügyelet. A beteg gyors kivizsgálása, az átmeneti gondok megoldása ugyancsak a sürgősségi osz­tály feladata, hiszen ők azok. akik elsőként látják, majd ala­pos vizsgálat után a kórház megfelelő részlegeibe utalják a betegeket. Elvégeznek olyan feladatot, amit a háziorvosok már nem, a kórház pedig még nem végez, végezhet el. A sür­gősségi osztály egyféle toxi­kológiai centrum is, miközben immár olyan képzési tréning­helyként tartják számon, ahol az orvosok, nővérek tudásának szintentartása, gyarapítása fo­lyik. — A leggazdagabbnak szá­mító Amerikában a társada­lombiztosítás nem is támogat olyan kórházat, amelyben a nyíregyházihoz hasonló sür­gősségi osztály nem működik — mondja dr. Pikó Károly osztályvezető főorvos. — En­nek elsősorban gazdasági okai vannak, hiszen erről az osz­tályról — s az amerikai hason­lóról — csak az kerül kórház­ba, akinek kórházi ellátása va­lóban indokolt. A döntés he­lyességéhez nagyban hozzájá­rul, hogy itt megfelelő műsze­rek és megfelelő szaktudás áll rendelkezésre ahhoz, hogy a beteg sorsa egyértelműen tisz­tázódjon. Legfontosabb mégis az. hogy a bajba kerülő ember azonnal orvoshoz, segítséghez juthat, nem kell orvosra vár­nia, keresgélnie az egyes osz­tályok között. Elhivatottság, tudás A nyíregyházi sürgősségi osz­tály mára országos modellé nőtte ki magát. Kialakultak azok a személyi és tárgyi felté­telek, amelyek az ellátás mi­nőségét jelentik, s ma már nem csak a megyéből, de a tá­volabbi régiókból is ide jön­nek tanulni az egészségügyi­ek. — Nem volt könnyű az ed­dig vezető út. Kezdetben — talán hihetetlen — de maga az orvosszakma tanúsította a leg­nagyobb ellenállást, hiszen ér­dekeinek sérelmét látta az ilyen osztályok létrehozásá­ban. Mostanra a helyzet gyö­keresen megváltozott, hiszen ma már szerves része vagyunk a kórház egészének, s az egyes részlegek munkáját jelentősen megkönnyíti, hogy az osztá­lyok egy hatékony szűrőn átengedett beteganyaghoz jut­nak. Tizenöt orvos, harminc szakdolgozó, tizenhárom mű­tős és tizenkét adminisztrátor dolgozik a nap huszonnégy órájában azonos intenzitással azért, hogy életet mentsen, gyors segítséget adjon. A nyír­egyházi modell elismerését jelzi, hogy a jövő áprilisban a San Marínéban rendezen­dő nemzetközi konferencián megalakítják az Európai Sür­gősségi Osztályok Egyesüle­tét, melyben a nyíregyháziak alapító tagok. Ugyancsak a nyíregyházi modellt alkalmaz­zák a váci, a székesfehérvári kórházban, s azokat a tapasz­talatokat hasznosítják, ame­lyeket az eltelt évtizedek alatt a megyei Jósa András kórház szakemberei szereztek. — Mindezek után most már magunknak is tudnánk egy igazi osztályt csinálni — mondja tréfálkozva Pikó főor­vos, aki legnagyobb gondnak a szakemberek megtartását, helyben maradását tartja. Az itt dolgozók ugyanis magasan kvalifikált, jól képzett szakembe­rek, akiket sokan, sokfelé, többnyire az itt keresettnél jóval több pénzért csábíta­nak. Igaz, ezen a rész­legen nem csak a pénz kevés, a pszichés és testi terhelés is igen nagy. Reggeltől reg­gelig talpon lenni, vá­ratlan helyzetekkel megküzdeni, aggódó, olykor kétségbeesett családtagokat meg­nyugtatni nem köny- nyű dolog. Kárpótlás az lehet, hogy ez az osztály igen nagy hasznára van a többi osztályoknak, s hogy a betegek biztos pon­tot látnak az itt dolgo­zókban. Itt naponta többször előfordul, amíg még az orvosszakmában is rendkí­vüli: drámai küzdelem során visszahozni valakit az életbe, közvetlenül látni a szó szerinti életmentés csodáját, örömét. Síép tervek Mindezekhez nem csak elhi­vatottság és tudás, de jó kap­csolatok is kellenek. Pikó fő­orvos nagy eredménynek tart­ja, hogy a mentősökkel és a családorvosok egy részével mára igen jó viszonyt alakítot­tak ki, s hogy ezzel is a bete­gek hasznára lehetnek. Az eltelt évek bizonyítanak, de méltóak az eredményekhez a jövő tervei is. Elnyerték az egészségügyi világszervezet, a WHO pályázatát, így oktatási centrumként a pályázat útján nyert pénzből ápolási segéd­eszközöket vesznek. Tervezik egy megfelelő színvonalú in­formatikai hálózat kiépítését, az ágyak számának stabilizá­lását, részt kívánnak venni ab­ban az európai vizsgálatban, mely egyebek között a vérrö­gök érrendszeren belüli oldá­sával foglalkozik. Változatla­nul folytatják a szakmai to­vábbképzéseket. ezért az osz­tály dolgozói számára nem csak a munka, de a tanítás, a tanulás is folyamatos. j—j Iríínt a sír? Eltűnt a m-j megboldogult? Nem A _J hittek a szemüknek az egykori diákok, Margit néni tanítványai, amikor szokásuk szerint a szinte második any­jukként tisztelt tanárnő sírjá­hoz értek. Jó tíz éve már, hogy véget ért a gazdag élet­út, a jóságos Margit néni bú­csút mondott a földi létnek. Még a kórházban is, az utol­só hetekben, hónapokban is hű maradt önmagához. Alig tudott leszállni az ágyról, de összegyűjtött any- nyi erőt, eltipegett a közeli gyermekosztályra, s együtt verselgetett a gyerekekkel. Ha lehet mondani, szép halá­la volt. Csöndesen elszende- redett, ott a gyerekek ágya mellett, s az apróságok csak azt vették észre, félbemaradt a verssor, a néni elcsöndese- dett... így emlékezett az utolsó perceire az egyik ápolónő, aki szintén Margit néni egy­kori tanítványa volt. Az élet egyik utolsó ajándéka volt az idős nőnek, az egyik legked­vesebb tanítványa ápolta a kórházban, akire még a vég­ső kívánságát is rábízhatta. Nem volt valami teljesíthetet­Gazdagok parcellája len kívánság, csupán annyi, a kedvenc tanítvány olvassa fel majd az ő búcsúmondata­it, ha elérkezik a pillanat. 0 akart elbúcsúzni a szerettei­től és a volt tanítványoktól is, akik között szétosztotta tudá­sát, szeretetét, önmagát. Aztán úgy tűnt, mégis meg­gondolta magát. Arra kért, tudnék-e szerezni egy mag­nót, élőben szeretne elbú­csúzni a szeretteitől. Hóna­pokig őriztem a kazettát, amit érdekes módon rám bí­zott, nem a gyerekeire, a csa­ládjára. Bevallom, sokszor szerettem volna meghallgat­ni Margit néni utolsó üzene­tét, de nem tettem. Megszeg­tem volna az ígéretem. Én is a temetésen hallottam a meg­indító szavakat. Egyébként nem volt abban semmi rend­kívüli. Szép, egyszerű sza­vakkal megköszönte, hogy velünk lehetett, hogy elfo­gadtuk a szeretetét. Az élet­ről, az élet szeretetéről be­szélt, mint aki úgy érzi, még halála után is adósa az itt- maradtaknak, s még akkor is kötelessége megosztani ve­lünk a gondolatait, érzéseit. Minden évben, leginkább Margit néni születésnapján vagy a halottak napján a sír­nál találkoznak az egykori osztály- és iskolatársak. Igaz, az évek során egyre fo­gyatkozik a csapat, sokan el­költöztek, némelyek külföl­dön élnek, de a tanár néni születésnapjáról kevesen fe­ledkeznek meg. Mindig friss virág díszeleg a síron, amely szerény, akárcsak a szom­szédságában lévő sírok. Egy­szerű puritán síremlék, méltó Margit nénihez, aki egész életében hadakozott a hival­kodó, urizáló, ahogyan ő mondta, az üres rongy rázás ellen. Amikor a kis csoport elő­ször pillantotta meg a sír helyét, ahol most ezúttal a si­mára gyalult föld fogadta az érkezőket, azt hitték, elté­vesztették a parcellát. A kö­zös élmények felidézése, a mesélnivaló közben talán egy másik sorban kötöttek ki. Té­tován kapkodták a fejüket, hogy is van ez. Több tucat­szor jártak itt, lehetetlen, hogy eltévesztették volna. S lám, jól emlékeznek a két szomszédos sírra is. azok itt vannak. Eltűnt a sír. Hetek múlva az újságban a gyászrovatban egy értesítés­re bukkantak a: egykori ta­nítványok. Margit néniről szólt, a gyerekei, hozzátarto­zói tudatták mindenkivel, akik szerették őt, s itt követ­kezett a teljes név. szeretett halottjuk méltó helyre teme­tésére ekkor és ekkor kerül sor. kegyeleti szertartás mel­lett. Sokan eljöttek az újrate­metésre, hogy lássák, hol fekszik Margit néni. A szóbe­széd szerint állítólag Margit néni egyik fia hirtelen dús­gazdag lett, ő szorgalmazta, hogy költöztessék a szegé­nyek parcellájából a módo­sabbakhoz illő helyre a meg­boldogultat. Ha hinni lehet a szóbeszédnek, kétmillióba került a síremlék, amelyen igazán szép márványból ké­szült, nyitott könyv van. y -tr a az ember halálá- § I ban is lehet magá- A A nyos, talán Margit néni e „méltó” helyen az lett. De vigasz talán, életében so­ha nem érezte magát magá­nyosnak.---------------­M > fi-#“ «Tu á í áiiiillp BmmbméiíIiíibb^ iiímAímMBI Zárt nyilvánosság Marik Sándor y-w izonyára észrevette J-f már a Kedves Olv'a- AJ só, milyen mérték­ben szaporodtak meg a saj­tótájékoztatók. Ami részben kedvező, hiszen nem fárad­ságos munkával kell felde­ríteni az információforrá­sokat. Ugyanakkor rossz / is, mert sokszor késve és jócskán megszűrve jutnak el információk a nyilvános­sághoz. Könnyen lehet, a sajtótájékoztató olyan le­pel, ami jótékonyan ho­mályban tart tényeket, azo­kat, amelyeket a: informá­ció birtokosa valamilyen okból nem kíván megoszta­ni másokkal. A sajtótájékoztatókat gyakran események után hívják össze. Olyan esemé­nyek után, amelyek meghí­vóin ott szerepet: Zárt ülés. És ilyenek egyre gyakrab­ban vannak. Bizonyos mér­tékig meg is lehet érteni ezt. hiszen személyi vagy pénz­ügyeknél valóban nem sze­rencsés, ha idő előtt kiszi­várognak. Am amint az len­ni szokott, csak idő kérdése: akinek lehetősége nyílik rá, zárt ülések elrendelésével is csillogtatja hatalmát. És ez korántsem csak a sajtó ügye. A dolog odáig jutott a héten, hogy már az országgyűlés önkormány­zati bizottságának ellenőr­ző albizottsága igényelt ha­tározott fellépést a Belügy­minisztérium vezetésétől: szűnjön meg mielőbb a zárt ülések elrendelésének gya­korlata, mert hovatovább már a parlamenti képvise­lőket is kitiltják az önkor­mányzati ülésekről. A témával összefüggő ön- kormányzati, adatvédelmi jogszabályok összevetése után kitűnt: joghézag van a törvényi szabályozásban, amely a helyi szokásoktól, vagy éppen az ülést vezető elnök szubjektív belátásától teszi függővé, mit tárgyal­nak zárt üléseken, s mit a nyilvánosság előtt. Kormányzati szakembe­rek alapos elemzése igazol­ja: az esetenként tapasztal­ható jogszerűtlen gyakor­lattal szemben fel kell lépni. Éppen a nyilvánosság ere­jébe vetett bizalom megtar­tása érdekében. Szöveg nélkül Ferter János rajza ........ ----7 ; x'; V XvX: yX-Xv/v: XvXvX X Xvx;' «WX* '■ :x: x 'x-x-. x>, x, •: . •.: xx-: Apák napja Lefler György F érfi létemre mindig megmosolyogtam, ha a nők napja, vagy anyák napja tájékán férfitársaim valamelyike a nálunk nem létező apák napjával ékelődött. Az éle éle minden esetben a höl­gyeket érte, érintette, meg- megsimította. de olykor meg is vágta, keményen-ke- gyetlen. Ilyenkor ünnepron- tónak is éreztem ezt a fajta fricskát, férfiúi nagy jópo- faságot: merthogy miért is a nők terhére s ellenében e zsörtölődés?! Miért nem a kiérdemelt szerep jogán ké- ri-követeli az illető magá­nak az őt megillető tiszte­letadást?! Pedig halljanak csodát: apák napja — igenis van, létezik! Az apák megünnep­lését a: Egyesült Államok­ban kezdeményezték a szá­zadelőn: a nyugat-virginiai Fairmont templomában 1908 júliusában tiszteleg­tek először az apák előtt, majd 1909-ben a megemlé­kezés túllépte a templom kapuját. Ma már a világ több mint nyolcvan orszá­gában minden év június harmadik vasárnapján, az idén június I5-én köszöntik a gyermekek az édesapju­kat. S hogy kis hazánkban ez miért nem kapott polgár­jogot, igazán nem tudom, de talán megérjük még, hogy egyszer csak fényes­kényes, napsütéses júniusi apák napjára ébredünk. Mert megérdemelnek a naptárban az apák is egy kicsivel több figyelmet, le­gyen az csupán egyetlen napra szóló. A statisztika szerint Ma­gyarországon a 447 ezer csonka családból 68 ezer apa egyedül neveli a gyer­mekeit. A megyénkben 2145 férfi, aki segítő társ nélkül kénytelen megküzdeni a nem kis feladattal. Termé­szetesen, az apák napján nem csupán az anyaszere­pet betöltőket tartom ün­neplésre méltónak, hanem a család terhét vállain cipe­lő, a gyermekét térdére ül­tető, a társát megbecsülő apát, apákat, akik a világ ránk nehezedő nyomásából talán a legtöbbet érzékelhe­tik, s szenvedik el, ha erejük fogytán. De hát mivel is fejezhetné ki a gyermek e hálát: virág helyett mondjuk egy üveg borral, dobozka szivarral? Azzal is, de elegendő egy köszönömmel, egy homlok­csókkal. —JE32S333 mmmzmmmm. H^^T^HTiE íí mmmmmmmmmtsmmmm

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents