Kelet-Magyarország, 1997. június (54. évfolyam, 126-150. szám)

1997-06-10 / 133. szám

1997. június 10., kedd MEGYÉNKBŐL Zsebkönyvben egy ország Nyíregyháza (H. B.) — Az el­múlt évben Magyarországon tovább csökkent a teljes ter­mékenységi arányszám, ami azt mutatja meg, hogy az adott évnek megfelelő születési gyakoriság mellett egy nő éle­te folyamán hány gyermeket szül. A fenti arányszám 1980- ban még 1,92, 1995-ben 1,57, 1996-ban már csak 1,46 volt. Az élveszületéseken belül fo­lyamatosan emelkedik a há­zasságon kívül születettek ará­nya (22,4 százalék), ami más­fél évtizede csak 7,1 százalé­kot tett ki. Nyugat-Európában, de különösen Skandináviában ezen értékek jóval magasab­bak, sőt Izlandon többen szü­letnek (58 százalék) házassá­gon kívül, mint házasságból. A koraszülöttek arányában év­ről évre javulás mutatható ki: 1996-ban ezer újszülöttből 82 volt koraszülött, ami 1980-ban még 104 volt. A magzatvédel­mi törvény elfogadása óta (1993) a terhességmegszakítá­sok száma évi 75—77 ezer eset­re stabilizálódott, ami a ’70-es évek elején még 200 ezer kö­zelében volt. A nyugat-európai modell kezd érvényesülni az élveszü- letéseknél, az anyák életkor szerinti vizsgálatánál. A 15-19 éves nők termékenysé­ge az 1980. évihez képest egy- harmadára, a 20-24 éveseké kétharmadára csökkent. Mint­egy 10 százalékkal nőtt a 25—29 éveseké és egyötödével a 30-34 éves korú anyák ter­mékenysége a másfél évtized­del ezelőtti időszakhoz viszo­nyítva. A házasságkötések száma 50 ezer alá esett, ami még 1980-ban is 80 ezer pár egybekelését jelentette. A vá­lások számában is évről évre csökkenés regisztrálható, az elmúlt évben több mint 5 ezer­rel kevesebb válás volt Ma­gyarországon, mint 1980-ban. Az alkoholisták becsült-száma már 1994-ben meghaladta az 1 millió főt, ami azóta is folya­matosan emelkedik, e devian­ciában szenvedők tábora ’80- ban csak negyedmillió körüli­re volt becsülhető. A kedve­zőtlen egészségügyi állapot és a megye lakosságának rossz jövedelmi helyzete abban is tetten érhető, hogy a megyék közül Szabolcs-Szatmár-Be- regben legtöbb a közgyógyel- látási igazolvánnyal rendelke­zők száma (36 ezer), ami Győr-Sopron megyében 13 ezer, Vasban 9 ezer, Zalában 11 ezer volt, együttvéve is ke­vesebb, mint megyénkben. Mindezen és még számtalan folyamatot bemutató adatsor megtalálható a napokban meg­jelent kis formátumú, jól hasz­nálható, mintegy 300 oldalas rendkívül informatív és friss Magyar Statisztikai Zseb­könyvben, amely elsőként ad átfogó tájékoztatást az előző év társadalmi és gazdasági fo­lyamatainak alakulásáról. A Központi Statisztikai Hi­vatal által összeállított zseb­könyv első része a társadalmi jelzőszámokat tartalmazza, te­hát a népesség és a foglalkoz­tatottság alakulásáról, a ház­tartási jövedelmek és fogyasz­tás nagyságáról, az egészség­ügy és szociális ellátás, vala­mint az oktatás és kultúra helyzetéről közöl részben 1996. évi, részben visszatekin­tő adatokat. A kiadvány mások része a gazdasági jelzőszámokat mu­tatja be, ezek között a gazdasá­gi szervezetek alakulását, áta­lakulását, illetve megszűnését, az egyes nemzetgazdasági ágak gazdasági teljesítmény adatait, a szolgáltatások szfé­rájának produktumát. Külön rész foglalkozik az összeha­sonlító nemzetközi adatokkal. A Magyar Statisztikai Zseb­könyv ’96 című kiadványt egyaránt hasznosan forgathat­ják a társadalmi és a gazdasági élet iránt érdeklődők, s a gya­korló üzletemberek, vállalko­zók. BAKTALÓRÁNTHÁZA A közelmúltban a szakma és a közvélemény nagy ér­deklődése mellett megtar­tott országos verseny után záróvizsgát tettek a bakta- lórántházi Vay Ádám Gimnázium és Szakképző gazdaasszony növendékei. Az elmúlt hét csütörtökén a kóstolóval egybekötött ünnepélyes zárórendezvé­nyen a meghívott vendé­gek (zömében a város köz­életi személyiségei) sze­mélyesen is meggyőződ­hettek a végzősök felké­szültségéről. FEHÉRGYARMAT Kábeltelevízión keresztül hívták fel az ebtulajdono­sok figyelmét a veszettség elleni védőoltások idő­pontjára Fehérgyarmaton. Még pótoltási napokat is meghirdettek. Több állat­orvos arra is vállalkozott, hogy házhoz megy. Ennek ellenére többen nem oltat- ták be kutyájukat. A város jegyzője június 20-ig adott haladékot a tulajdonosok­nak: akik addig sem oldat­ják be kutyájukat, akár 20 ezer forintra is büntethe­tők. A be nem oltott kutyá­kat az önkormányzat kárta­lanítás nélkül lelöveti. MÁTÉSZALKA Évzáró ünnepséget rendez a mátészalkai Alapfokú Művészeti Iskola június 12-én 17 órától a városi művelődési központ szín­háztermében. Több, mint háromszáz diák mutatko­zik be a komolyzenei és néptáncesten. NAGYHALÁSZ A zeneiskola évzáró ün­nepségét június 15-én 15 órától tartják Nagyhalász­ban a művelődési házban. Az intézmény növendékei hangversenyt adnak. MÁRIAPÓCS A tanévzáróval egybekö­tött ballagást június 14-én 10 órától tartják a máriapó- csi általános iskolában. A végző 33 növendék közül 10 gyerek gimnáziumban, 5 szakközépiskolában és 18-an pedig szakmunkás- képzőben folytatják tanul­mányaikat. Összekötő — támogatással Nyíregyháza (KM - Cs. K.) — Rendkívüli ülést tartott hétfőn Nyíregyháza közgyű­lése, ugyanis több pályázatot kíván benyújtani a testület területi kiegyenlítést szolgá­ló fejlesztési célú támogatás­ra, s a beadási határidő kö­zeleg. Pályázik a megyeszékhely a Sóstóhegy-Korányi összekö- tőútra, a Tiszavasvári út menti külterületi lakott helyek ivó­víz- és gázellátására, Bujtos szennyvízcsatornázásának 3. ütemére, az Ady Endre utca csapadékcsatomázására és a Fészek utca csapadékvíz-elve­zetésére, továbbá egészség- ügyi gép-műszer beszerzésére. Ezekívül támogatja a közgyű­lés a megyei fejlesztési ügy­nökség kérését, miszerint az ügynökség használatában lé­vő, de önkormányzati tulajdo­nú Szarvas utcai ingatlan bőví­tésére is pályázatot nyújt be, de a megvalósításhoz a saját erőt az ügynökség adja. Felté­tel még, hogy a pályázaton a bővítésre nyert összeg nem csökkentheti a nyíregyházi pá­lyázati pénzeket. Ezután az idei költségvetés módosításáról döntött az ön- kormányzat annyiban, hogy a pályázatokhoz az önerőhöz szükséges pénzügyi fedezete­ket biztosítja. Bartha László képviselő hozzászólásában kritikával il­lette a SZABINET Kht.-t. El­mondta: rendre megszavazza a testülettel együtt a cégnek a tá­mogatást, ugyanakkor elége­detlen a tevékenységével, hisz az ígért fejlesztések elmarad­nak, sürgette, a lakossági In­ternet szolgáltatást mihama­rabb tegye át a kábelrendszer­re. A polgármester erre azt ja­vasolta: a közgyűlés hívja meg és hallgassa meg a kérdésről az ügyvezető véleményét is. A közgyűlés egy korábbi határozatában felhatalmazta Csabai Lászlónét a belterületi földek ügyében az APV Rt.- vel történő tárgyalások lefoly­tatására, az azt követő megál­lapodások aláírására. A tár­gyalások eredményeként a polgármester aláírta a KE­LETFA Faipari Kft., a DO- MUS Rt., a VAGÉP Rt., a BUSZESZ Rt., az ELIT Ruha­gyár Rt.-ben lévő járandósá­gok kiadásáról szóló megál­lapodást. A Nyírség Konzerv­ipari Rt. (EKO) esetében a megállapodás még nem szüle­tett meg, mert további egyez­tetésre, az adatok pontosításá­ra van szükség. (A megállapo­dásban szereplő érték 7,378 millió forint tőke plusz 8,11 millió forint kamat, vagyis összesen 15,488 millió forint.) A megállapodások alapján az üzletrészek, részvények ki­adása készpénzben történik (kivéve á Domüs 157 ezer fo­rint névértékű részvényét) az aláírást követő 30 napon belül. A késedelmes teljesítés miatt a társaságok alapításától számí­tott időponttól 20 százalékos késedelmi kamat illeti meg az önkormányzatot. A tőkeköve­telés kamatokkal növelt értéke megközelíti az 50 millió forin­tot. A fent felsorolt társaságokra vonatkozó megállapodások alapján, valamint a Nyírség Konzervipari Rt.-ben lévő — egyeztetés alatt álló — további járandósággal együtt 78 066 millió forint készpénz és 157 ezer forint névértékű részvény illeti meg a megyeszékhelyt. Hasas koca félszázezerért Nyíregyháza (KM - Ny. Zs.) — Az esős hétvége ellenére jó felhozatal és élénk forga­lom jellemezte a nyíregyházi állatvásárt. A 15-20 kilogrammos malac ára az előző hetihez képest csökkent, 4,5-5,5 ezer forint között mozgott, a 60-70 kilo­grammos süldőért 12-14 ezer forintot kértek a gazdák. Az egyedszámra nézve kevés hízó kilogrammját 200 forintra tar­tották tulajdonosaik. Hasas kocát 40-45 ezer forintért vá­sárolhattak az érdeklődők. Egy fejőstehén 6 napos bikájá­val 145 ezer forintért kelt el, a féléves üszők ára 35 ezer fo­rint körül mozgott. Egyéves német fríz fajták egyes példá­nyait 55 ezer forintért szerez­hették meg a vásárlók, ugyan­ezen fajta egy hónapos egye- deiért 22 ezer forintot kértek. A héthetes bika átlagban 45 ezer, az ugyanilyen idős üsző 35 ezer forintért cserélt gaz­dát. A héten az állatvásárok rendje a következőképpen ala­kul megyénkben: kedd: Fehér- gyarmat (7 óra, sertés), Bal- kány, Dombrád, Gávavencsel- lő (6 óra sertés); szerda: Máté­szalka (6.30 óra, sertés); Újfe- hértó (6 óra, sertés); csütörtök: Nyírbátor (6 óra, szarvasmar­ha, sertés, ló), Kisvárda, Ib- rány (6 óra, sertés); péntek: Nagykálló, Tiszavasvári (7 óra, sertés); szombat: Nyír­egyháza (6 óra, szarvasmarha, sertés, ló). Fogadóórát... ...tart június 10-én, kedden 10-13 óráig Nyíregyháza pol­gármestere, Csabai Lászlóné, aki előzetes bejelentkezés nél­kül, érkezési sorrendben fo­gadja a városlakókat. (KM) Az elmúlt... ...évi sikeres pályázatok ered­ményeként Jándon rendbe hozták azt a három tantermes iskolát, amely az idén is ott­hont ad a nyári diáktábomak. Az ágyakat a Máltai Szeretet­szolgálattól kapták. Korszerű­sítették az óvodai konyha be­rendezéseit, felszereléseit is. A Nemzeti... ...Kulturális Alaptól 55 ezer forint vissza nem térítendő tá­mogatást nyert a balsai Csa­ládsegítő Népfőiskola. Az összeget egy olyan tanfolyam­ra fordítják, amelynek témája a falusi turizmus jövője és le­hetőségei. Tornagálát... ...tartanak vasárnap az Ópályi Általános Iskola kézilabdapá­lyáján. Délután két órakor kezdődnek a gyakorlatok, a bemutatók között szekrényug­rás, aerobic, gúlarakás is sze­repel. Rozsály... ...általános iskolájában még mindig olajjal fűtenek. Ennek oka, hogy bár van gázvezeték a faluban, a fűtés korszerűsíté­séhez nincs pénze az önkor­mányzatnak. Azt tervezik, hogy hitelt vesznek fel a beru­házás megvalósításához. (KM) Belvíz Erdőháton Jánkmajtis (KM) — Ren­den rothad el a széna Szat- rnárban a régen tapasztalt belvíz miatt. Még Jánkmaj- tison is nagy a gond, ahol pedig a hajdan elvégzett melioráció eredményeként még van is hová vezetni a vizet a táblákról — mondta el érdeklődésünkre a kör­nyékbeli gazdákkal napi kapcsolatban álló jánkmaj- tisi gazdaboltos, Gaál Ist­ván. Ezekben a párás, csapa­dékos napokban a növény­védő szer a „slágercikk”. Ám nagy gond, hogy a túl- nedvesedett táblákon elma­radtak a kukorica-gyomir­tások. A tengeri jelenlegi fejlettségénél alkalmazható gyomirtók viszont már a „nagyüzemi” kategóriájá­ba tartoznak, így azokat a gazdák csak szakmérnök igénybevételével alkalmaz­hatják Ezért is vettek már töb­ben is gépi kapálóeszközt, azaz kultivátort, amivel — ha rá lehet majd menni a táblákra — kihámozhatják a gyomok közül az egyre erősebben szorongatott ten­gerit. Ugyancsak napi problé­maként említette az erdőhá­ti gazdák igényét leső ke­reskedő, hogy az almások növényvédelmében a vidék gazdái körében megszokott és keresett gombaölő sze­rek közül, még a múlt héten elfogyott például a Dithane és a Rubigán a környék ag- rokeres gazdaboltjaiból. A hiány remélhetőleg csak át­meneti lesz, mert a nyíregy­házi részvénytársaság már intézkedett az utánpótlás­ról. Sziréna front miatt Tűzhöz és vízhez hívták a tűzoltókat Demecser, Tiszamogyo- rós, Gyulatanya, Nyíregy­háza (KM - GB) — Víz­hez, tűzhöz egyaránt hívták tegnap tűzoltóinkat. Dél­előtt Demecserben a Ságvá- ri utca egyik házából két szivattyúval emeltek ki kö­zel 150 köbméter vizet. Ti- szamogyoróson a Sport ut­ca egyik portáján egy tégla­falú, cseréptetős juhhodályt sikerült megmenteniük az­zal, hogy a benne meggyul­ladt szalma lángját — erre mondják, hogy ellobbant mint a szalmaláng — ha­mar eloltották. Estefelé a rendőrséggel együtt Gyula­tanyára vonultak, ahol a szarvasmarhatelep tűzivíz­tárolójában kellett egy állí­tólag benne lévő holttestet megkeresniük és kiemelni­ük, ám lapzártánkig még nem jártak eredménnyel. A mentők tegnap renge­teg hívást kaptak agy vérzé­ses tüneteket és szívpana­szokat mutató idős embe­rekhez. Délben egy közle­kedési balesethez kellett vonulniuk Nyíregyházán a Damjanich és Zimony utca sarokra, ahol lapzártánkig ismeretlen okból két sze­mélygépkocsi ütközött össze, aminek következté­ben egy súlyos és két köny- nyű sérültet kellett a me­gyei kórház baleseti sebé­szetére szállítani. Zár a RE-flex Stúdió Nyíregyháza (KM - K. J.) — Fél évtizedes fennállása és működése alkalmából rendezendő jubileumi gála­műsorral zárja idei évadát a nyíregyházi RE-flex Mo- demtác Stúdió. A Váci Mihály Városi Művelődési Központ (VMK) színpadán június 14-én 16 és 19 órától lép fel az együttes mintegy két órás időtartamú, kétrészes programjával. Az első részben a RE- flex tanfolyamosai mutat­ják be tánctudományukat, a második részben pedig ma­ga az együttes adja elő az utóbbi bemutatóik legsike­resebb számait. Ami a nyári időszakot il­leti: július 13-tól 20-ig is­mét megrendezik a Nyír­egyházi Tánchetet a VMK- ban. A továbbképzés jelle­gű együttlét ideje alatt a foglalkozásokat vendég­tanárok vezetik: Földi Bé­la (Budapest Táncszínház) és Uhrik Dóra (Pécsi Ba­lett). Süt Pályázat a munkanélküli pedagógusok átképzésére Az Express Utazási és Szálloda Rt. pályázatot hirdet a Művelődési és Közoktatási Minisztériummal kötött megál­lapodás alapján munkanélküli pedagógusok részére ide­genforgalmi szakirányú képzésre. A pályázat feltételei: • egyetemi vagy főiskolai végzettség • a területileg illetékes munkaügyi központ igazolása. A képzés időpontja: június 16-tól bentlakásos formában, 2x5 napos időtartamban és sikeres elméleti vizsga után gyakorlati képzés az rt. hálózati irodáiban. A jelentkezés határideje 1997. június 12-ig az alábbi címen: Express Utazási és Szálloda Rt., 1054 Budapest, Szabadság tér 16., vezérigazgatói titkárság, Nagy Vilmosné, telefon: 131-3712, 312-9887, telefax: 153-3172. A jelentkezőket a képzés helyéről és az oktatás prog­ramjáról tájékoztatni fogjuk a jelentkezés sorrendjében. A 250 fő részére rendezendő átképzés teljesen térítés­mentes. u V _________________________________________________X ■iimwmufflii

Next

/
Thumbnails
Contents