Kelet-Magyarország, 1997. május (54. évfolyam, 101-125. szám)

1997-05-29 / 123. szám

1997. május 29., csütörtök Turizmus keskenyvágányon Kétezerig még eldöcög • Többes funkció • Csak az első lépés Nézőpont Györke László Dombrád (KM) — A napok­ban megalakult a Nyírvidé- ki-Rétközi Kisvasúti és Tu­risztikai Társulás. Az alaku­ló ülésen Alföldi Tamástól, a vontatási főnökség szakem­berétől hallottuk: a kisvonat 2000-ig még „eldöcög”, ugyanis a mozdonyok 35-40 évesek, öt-hat éve nem vol­tak fővizsgán, a kocsik felét saját erejükből úgy ahogy rendbe hozták. Egészében véve sürgető a közbeavatko­zás. Az alakuló ülésen egy­hangúlag Solymosi Lászlói, Dombrád pol­gármesterét választot­ták elnöknek. Vele be­szélgetünk alább a tár­sulás létrehozásának okairól, a célokról. Damoklész kardja — Az közismert tény, hogy a vasút nem csak közlekedési eszköz. Meghatározza egy tér­ség fejlődését, tehát megszüntetése az adott régió leépülését hozza magával. — A Nyírvidéki Re­gionális Kisvasút léte nemcsak 1995-ben ke­rült veszélybe, hanem már korábban is, 1968 óta szinte állandóan hallani lehetett ilyen prognózi­sokat, 1980-ban pedig már szinte tényként harangozták be a megszűnését. Az áttörést az országos vezetés szemlélet- módjában az hozta, hogy brit kormány Know-How Alapja és a MÁV Rt. által támogatott, a brit Közlekedéskutatási és Információs Hálózat valamint a Transport for Leisure (Uta­zás Élményekért) idegenfor­galmi cég által kidolgozott program lényegében új lehető­séget vetett fel az angliai ta­pasztalatokra alapozva: a vas­útra épülő turizmusét. Ma­gyarország három vasútvona­lát találtak tanulmányozásra érdemesnek, köztük a Nyír- egyháza-Dombrád/Balsa vo­nalat. — Azért kellett létrehozni a társulást, hogy a tennivalókat koordinálja. Az ugyanis egy­értelmű, amióta az áruszállítás megszűnt, önmagában a sze­mélyforgalom képtelen eltar­tani a vasutat. Ezért új rendel­tetést kell adni neki. Társtagok O Az alakuló ülésen 68 taggal jött létre a társulás, melyben egyaránt jelen van a vasút, az érintett települések önkor­mányzatai, társaságok, vállal­kozók, a falusi turizmus me­gyei szervezete, sőt, magán- személyek is. — Igen fontos volt, hogy a MÁV partnerként az önkor­mányzatok mellé állt, amikor újra napirendre került a mel­lékvonalak felszámolása. És itt most nemcsak a mi kisvasú- tunkra gondolok, hanem mint a Vasutas Települések Szövet­ségének alelnöke, minden veszélybe került szárnyvonal­ra. O Az alakuló ülésen voltak, akik a célok egyikét-másikát illuzórikusnak tartották. Miről is van szó? — Külön kell szólnom a kö­zeli és távlati célokról. Mint az A látnivalók közé tartozik például a közelmúltban nyílt kiállítás Dombrádon Nábrádi Lajos felvétele — Éppen ez a lényeg, hi­szen az ma már egyértelmű, hogy csak széles körű társa­dalmi összefogással, illetve az adott régió teljes körű támoga­tásával menthető meg a kis­vasút. Ehhez kapcsolódik az érintett települések értékeinek feltárása, összegyűjtése, látha­tóvá tétele, amiért idejön a tu­rista. Tehát az érintett telepü­léseken a természeti értékeken kívül meg kell védeni a mű­emlékeket is. Meg aztán hírve­rés is kell. így kapcsolódnak össze a dolgok. A másik fon­tos mozzanat, hogy vasútnak a gazdasági, szociális jellegű funkcióján túl környezetvédel­mi jelentősége is van; sőt: a halmozottan hátrányos helyzet felszámolásának egyik eszkö­ze is lehet. — Való igaz, a távlati célok között szerepelnek olyanok is, melyek ma illuzórikusnak tűn­nek. Ezek elsősorban a vasúti pálya meghosszabbítására vo­natkoznak Dombrád-Kisvár- da és Balsa-Rakamaz között, valamint a balsai Tisza-híd felújítása és a sátoraljai vasút­vonal újbóli építése. Én azon­ban úgy gondolom, hogy egy társulást nem egy-két évre hoznak létre, hanem hosszú távra. Ugyanis hosszú távú, konszenzuson alapuló koncep­cióra van szükség, a rövid távú gondolkodás halálra van ítél­ve, megbu­kik. A tár­sulás addig fog élni, míg a kis­vasút léte­zik. Az álomnak tű­nő célok egyébként nagyon is átgondol­tak, hiszen a meg- hosszabbí- tásokkal összekap­csolódna a fővonalak­kal. Márpe­dig vasútra épülő turiz­musról csak akkor be­szélhetünk, ha a célállo­alakuló ülésen is elhangzott: mind a pálya, mind a jármű­park korszerűsítésre szorul, mely sok pénzbe kerül. Ezért a kormányzati szervekkel közö­sen létre kell hozni egy pénz­alapot. — Ami pedig szinte már a holnap tennivalója: a pálya meghosszabbítása a dombrádi Tisza-partig, hiszen ezzel már­is a turizmus célját szolgálhat­ja a kisvonat. A 2,5 kilométe­res szakasz megépítésére pá­lyázatot nyújtunk be a Megyei Fejlesztési Tanácshoz. Miután a programunk megvan, konk­rét tervek kidolgozása szüksé­ges, ki kell alakítani azt a kap­csolatrendszert, amely szüksé­ges a társulás gyakorlati „mű­ködtetéséhez”. És újfent: a hír­verés. ■wMUji .....>TW"iwr "'T"'......'•••wm’-ip *—~-------------------------'] •w-jr isebbségi magyar az K anyaországban jár- A\. ván sokat és szívesen nézelődik. Olykor hosszú időre, a következő látogatá­sig elegendő élményt, emlé­ket kell gyűjtenie, hogy oda­haza majd legyen mit felidéz­ni. És nemcsak q lényeges dolgok érdeklik. így vagyok ezzel én is. Egy-egy városban még a bolhapiacot is föl szoktam keresni, de csak a legritkább esetben vásárlási szándékkal. Nem az áruk ér­dekelnek itt, hanem azok, akik kínálják. Elszórakoztat az itt látható színes nemzet­közi kavalkád, a sok minden­féle náció: közeli és messzi országokból egyaránt érkez­tek, ki azért, hogy megszedje magát, ki egyszerűen, hogy valahogy a mindennapira valót összekeserveskedje, mert odahaza a munkahe­lyén, mint ez most nálunk Kárpátalján is dívik — már hónapok óta nem kapott fize­tést. A kínaiak, vietnamiak közt (ezek vannak a legtöbben) bőven akadnak a szovjet utódállamokból jöttek is. Sic transit... Előttük a földön vagy asztal­kán számomra jól ismert cik­kek: villanyfúrók, durva megmunkálású, de tartós szerszámok, rosszul szabott ingek... Mondom, unalomig ismert dolgok, nem is érde­melnek semmi figyelmet, de akad, aki egészen különleges árut kínál. Az egyik orosz atyafi han­gosan dicséri a portékáját. Magyarul, habár kerékbe törve a nyelvet. Rég űzheti ezt a mesterséget, ha már meg tudja értetni magát. No, szóval az emberem csalogat­ja a vásárlókat. Minden má­sodik, harmadik arrajárónak megfogja a karját, odahúzza a bőröndjéhez: — Ezt nézze meg, uram! Én is a kiválasztottak közé tartozom. Bepillantok a tás­kába. Telis tele van szovjet kitüntetésekkel. Lenin-rend- jeltől a szocialista munka hő­sének aranycsillagáig itt mindent meg lehet kapni. Míg az árus azt magyaráz­za, hogy a portékája mennyi­re kapós és hogy én sem tá­vozhatom innen ilyenfajta szuvenír nélkül, én elmerülve nézegetem a vásári bóvlivá aljasult egykori dicsőségjele­ket, és mai eszemmel már furcsálkodva idézem vissza azokat az éveket, amikor oly nagy tülekedés volt nálunk értük. A főnök minden szem- villanásának lesése, legbu­tább utasításainak is rögtöni, kritikátlan teljesítése, hogy megtegye a fölterjesztést, ha majd eljön az ideje... Statisz­tikai jelentések meghamisítá­sa, tetemes hozzáhazudás az elért eredményekhez, vállal­va lebukás esetére a legsú­lyosabb retorziók kockáza­tát, csakhogy az ötéves terv­időszak végére ennek vagy annak a vezetőnek a mellére odakerüljön valamelyik ezek közül a ma már csecsebe­cséknek számító érdemren­dek közül, amelyekből itt egész bőröndnyit kínálnak. Es infarktus az érmekért való hajszában, és öngyilkosság, mikor kiderül a csalás (rja­zanyi első titkár 1960-ban). Istenem, hogy hány ilyen tra­gédiát láttam több mint négy évtizedes újságírói pályafu­tásom során. Hát ezen meditálgatok az érem kirakodóvásár mellett álldogálva, a tulaj pedig hosszas időzésemet a bő­röndje mellett biztos vásárlá­si szándéknak veszi, és jóked­vűen biztat: — Vegyen tőlem, uram, ve­gyen! Akár a szocialista munka háromszoros hőse is lehet! Tréfával ütöm el a dolgot. — Nem érnék én a csillag­jaival semmit. Igazolás is kell hozzájuk. — Adok én magának pa­pírt. Alá is írom. Elgondolkozom a dolgon. y yáí igen... Ennek a ! i szeplős legénynek az A A aláírása a bizonylat alatt most éppen annyit érne, mint annak idején Brezsnyev kanyarította volna alá a ne­vét. Sic transit gloria mundi! így múlik el a világ dicsősé­ge! — mondták a régi lati­nok. Önsegélyezés Nyéki Zsolt Á tmenet. Lassan tíz éve, hogy a minden­kori döntéshozók szótárában az egyik leg­gyakrabban használt kifeje­zéssé vált e szó. Általános nyugtatóként alkalmazták és alkalmazzák a mai napig az indulatok megfékezésé­re, s bár egyre hiteltele- nebb, mégsem kopott ki a közéleti retorikából. Hitel­telen, mert a lényege: ké­sőbb majd jobb lesz, csak éppen ez a később csúszik még későbbre évek óta. Át­menet volt a rendszervál­tás, de kisebb átmenet a négyévenként elérkező par­lamenti ciklusváltás is. A választások után mintha forgatókönyv szerint men­nének a dolgok: személy- cserékkel tarkított terep- rendezés, rácsodálkozás az előző vezetés által hagyott örökségre, lázas munka, s a ciklus végén jön a remény­sugár, az eredmény. Lázas munka jellemzi a hazai törvényalkotást, teg­naptól ismét nagy hordere­jű, a honpolgárok sorsát ta­lán generációkra meghatá­rozó tervezeteket elemez az Országgyűlés. Ez a hét tör­vényjavaslatból álló társa­dalombiztosítási törvény- csomag tárgyalását jelenti. A nyugdíjreformmal össze­függő javaslatokról koráb­ban elmondták: azok célja olyan nyugdíjrendszer megvalósítása, amely a tár­sadalmi szolidaritás fenn­tartása mellett előtérbe he­lyezi az egyén felelősségét. Ez elgondolkodtató, hiszen az egyén most is felelőssége teljes tudatában küszködik, s mindennapi életszínvona­lának megőrzésére egyre több energiát pazarol. Hát persze, hogy számá­ra felér egy sértéssel, ami­kor a nyugdíjbiztosítók ügy­nökei azt mondják: a ma­gyar polgárok többsége fel­éli a jövőjét, nem gondol a holnapra. Pedig — leszá­mítva az ügyfélszerzés nem kevés jutalékában bízók hátsó szándékát — talán van is némi igazság az állí­tásban. Csak hát ez az át­menet egy kicsit lassú, aránytalan teherelosztással pedig nehéz kihúzni a közös szekeret a kátyúból. más megközelíthető vonaton. Ugyanúgy a célok között sze­repel a tiszai személyhajózás és vasúti közlekedés össze­kapcsolásában való közremű­ködés. Csalogató — Hadd mondjam még el: a megváltozott körülmények között ez a vidék, melynek se ipara, se mezőgazdasága — hiszen földjeink soványak, rosszak —, csak akkor tud megélni, ha idecsalogatjuk a turistákat. Az ülésen is elhang­zott: a három nagy húzóágazat egyike ma a világon az ide­genforgalom. A társulás meg­alakulása ennek a hosszú fo­lyamatnak csak a legelső lép­csőfoka. Ám nincs vesztegetni való időnk... Egyre unalmasabbak ezek az estek, mert mar a csor­da sincs, amit nézegethetnénk... Ferter János rajza Kommentár Kábító ötletek Kovács Éva Y y a hetünk a hírek- i—A nek, egy magyaror- A A szági elosztóhelyről szállították a megrendelő­nek a kábítószereket annak a szervezetnek tagjai, me­lyet a napokban nemzetközi összefogással leplezett le a rendőrség. Nem meglepő a hír. A nyilatkozatok szerint alapo­san kivettük a részünket ab­ból a folyamatból, melynek során a kábítószerélvezők hozzájuthattak napi betevő heroinjukhoz, éltető — vagy inkább pusztító? — adagjukhoz. Nem az első eset, amikor kábítószerrel kapcsolatos magyar részvé­telről hallani. Az sem ritka ma már, hogy e téren elér­jük, olykor túl is haladjuk a fejlett Nyugatot. Ma már rólunk is bebizonyosodott, hogy oly sok hitegetés, oly sok hazudozás után mi sem vagyunk kivételek: a kábí­tószerfogyasztás Magyar- országon is egyre nő. Nem ritka az sem, amit régebben csak filmekből, regényekből ismertünk, hogy a túlada­golásnak köszönhető Ma­gyarországon hal meg va­laki. A híradásokból a mi­nap ország-világ megtud­hatta, razziákat tartanak azokban a discokban, me­lyek kábítószerügyben gya­núba keveredtek. Lett is hir­telen őrült felháborodás! Emberi meg személyiségi jogokat emlegettek néme­lyek, mondván, senki sem teheti meg, hogy gyanútlan szórakozókat gyanúsított­ként kezeljen, hogy pupillá­jába belevilágítson. Normális esetben szerin­tem se kerülhet sor ilyesmi­re. Csakhogy a helyzet egy­re kevésbé tekinthető nor­málisnak. Mert az bizony mégis csak mélységesen fel­háborító, hogy gyanútlan emberek, fiatalok, olykor kiskorúak vannak kitéve a kísértésnek, s ma már úgy adják-veszik a különféle ká­bítószereket, mint boltban a kenyeret. Felháborító, de legalább is elgondolkodtató ugyan­akkor, hogy a törvény mennyire liberálisan kezeli e kérdéseket. Vak, vagy csak annak tartja magát, aki számára még ma sem vált világossá: ütött az óra, tenniük kéne végre, a ko­rábbinál jóval szigorúbban az illetékeseknek is.- HÁTTÉR -

Next

/
Thumbnails
Contents