Kelet-Magyarország, 1997. május (54. évfolyam, 101-125. szám)
1997-05-28 / 122. szám
1997. május 28., szerda SPORT □ ( Ezüstökre harapó Farkas A meglepetésember horgászik, zenét Mán László Nyíregyháza (KM) — A napokban véget ért rijekai súlyemelő Európa-bajnok- ság egyik nagy meglepetésembere volt a huszonkét esztendős Farkas Zoltán. A Glückmann Pál által januárban az NYVSC-hez igazolt 64 kilós emelő nagy bravúrként három éremmel, mégpedig három ezüsttel térhetett haza a horvát kikötővárosból. A szimpatikus fiatalemberrel történt beszélgetést amolyan súlyemelős módon vetettük papírra. BEMELEGÍTÉS. A szovátai srác örökmozgó lurkó volt. Iz- gett-mozgott, rúgta, dobta a labdát, fára mászott, birkózott, tornázott, futott. Mégpedig mindent ügyesen, így aztán nem is kerülte el a testnevelő figyelmét. Mivel a szakember egyben súlyemelőedző volt, ezt a sportágat nézte ki Zolinak. Aki alacsony volt, nem igazán vasgyúró, de kemény és kitartó. A sporthoz, az élethez pedig ez kell! Szóval belecsöppent a tárcsák világába, izzadt, kínlódott, edzett és egyre szebb eredményeket ért el. Érdekesség, hogy már akkor találkozót mostani klubtársával, Feri Attilával. Akkor még ellenfelek voltak. Olyannyira hozta az eredményeket, hogy hamarosan a román válogatott színeiben emelt, a korosztáAztán változni kezdett a szekszárdi világ. Zoltán ugyanolyan jól érezte magát a városban mint korábban, barátai megmaradtak, ám az előrelépéshez váltania kellett. Tájékoés tornázik, mert felvételire készül lyos román bajnoki cí mek után az első nemzetközi siker a 91-( es várnai EB-él jött, ahol ezüstöt szerzett. SZAKÍTÁS. A szovátai otthontól ekkor, hat esztendeje bú- jé csúzott, a román,, súly- í emelés - s e \(j& ebben az évben szakított. Szek- szárdra jött és egyre-másra szállította az érmeket. Hat évig lakott a dunántúli városkában amely akkor a sportág hazai fellegvárának számított. Azóta minden világversenyen ott volt, felnőtt EB-n hatodik helyet ért el, a junior világbajnokságon két ezüstöt szerzett. Az isztambuli felnőtt-vébén lökésben ott állt a junior világcsúcs küszöbén, amelyet csak beállítani tudott. Mert a rendezők bizony rosszul döntöttek és nem engedélyezték a rekordkísérletet. gekről és végül a nyíregyházi invitálásra bólintott. Egyfelől mert régi ismerősével, Ferivel lehetett egy klubban, másrészt itt nem kell egyedül edzenie, hanem Feri és Popa személyében világklasszis társai vannak. Olyan triót alkotnak, amelyet a világ bármelyik klubja szívesen láma. LÖKÉS. Pályafutásán Rijeká- ban lökött igazán nagyot. Mert az esélylatolgatás során pontszerző helyre várták, ő azonban titokban bízott egy éremben. Erre az egyből három lett, három szépen csillogó ezüst. Amelyből kettő könnyen arannyá válhatott volna. Mert utolsó gyakorlata, a harmadik lökés előtt választania kellett: a 165 kg után a 167,5-re emel és akkor a fogásnemben első, összetettben második, vagy kockáztat. Utóbbira voksolt (ki nem tette volna a helyében?) és 170-re ment ki. Ez nemcsak a lökésben, összetettben is aranyat jelentett volna. Sajnos marad a feltételes mód, mert bejött egy kis technikai malőr. Kissé elől maradt a súly, és nem tudta a feje fölé lökni. Ezzel együtt hatalmas eredmény a három második helyezés. A 170-et pedig remélhetőleg hamarosan, a június végi Húsos Kupán kilöki, amelyet régi klubja rendez. Aztán jön a magyar bajnokság a bujtosi csarnokban, december végén pedig a taiföldi világbajnokság. LEVEZETÉS. Kevesen gondolnák, hogy mostanában szabad idejében tornázik, fut. Nem azért, mintha a súlyemelőteremben nem dolgozná ki magát. Felvételire készül, mert főiskolán szeretne továbbtanulni. Az egrin, hiszen csak itt van levelezőn egyszakos testnevelés. Nagyon kedveli a természetet. így aztán nem meglepő, hogy szívesen horgászik, szeret a szabadban sütni, főzni. Főként a vadak készítését kedveli. Lazításként, relaxálásként pedig jöhet a zene. A ritmusos soul és a kedvence, a Cranberries. Hát röviden ilyen Farkas Zoltán! Hamar meglőtt focikacsa Utánajártunk: nem bővítik a megyei I. mezőnyét Sorokban Jótékonysági bált... ...rendez pénteken este a Nyírbátori Asztalitenisz SE a helyi Báthory általános iskolában. A rendezvény este nyolc órakor kezdődik, a vacsora előtt lesznek fellépők is, majd hajnalig szól a zene. A bál bevételét a bátori utánpótláskorú asztaliteniszezők edzésfeltételeinek javítására fordítják. (KM) Két érmet... ...szereztek a nyíregyházi tájfutók a fővárosban megrendezett országos diákolimpián. Cserpák Zsolt (Széchenyi szakközép) az V. korcsoportban aranyérmet vehetett át, míg a III. korcsoportban Matisz Petra (Báthory általános iskola) harmadik lett. Ugyanitt Gaiger Lilla (Báthory) hatodik helyezést szerzett. A váltóbajnokságon a Matisz, Gaiger, Ősz trió a Konzervgyár SE csapatának szerzett bronzérmet. (KM) Mai műsor KÉZILABDA. NB I, női: Kisvárdai SE-FTC, kis- várdai sportcsarnok, 17. LABDARÚGÁS. Megyei II. osztály: Tisza- menti SE-Hodász, 17, v.: Fácska. Magyar Kupa, megyei selejtező, 3. forduló (kezdés: Í6 óra): Jánkmajtis-Nyíregyházi FC, v.: Resán, Csenger- Nyírcsaholy, v.: Ficze, Nyírlugos-Nagyhalász, v.: Éva, Kisvárda-Tiszavas- vári Alkaloida (kezdés: 14.30!), v.: Kerezsi. Nyíregyháza (KM - M. L.) — Ki van ez találva! Mivel a kiesés réme igen fenyegeti a Leveleket meg a Kertvárost, így majd megemelik a létszámot és ősztől 18 csapat indulhat a labdarúgó megyei I. osztályban! Ez nem szerkesztőségünk véleménye, hanem egy szárnyait próbálgató focikacsa. A hímek persze utánajártunk, a Debrecen (KM) — Sikeresen szerepeltek a nyíregyházi óvodások az Atlétikai Oviolimpián Debrecenben, öt aranyérmet nyertek a hírős városban. Kiss Petra (16. sz. Óvoda) távolugrásban nyert aranyérmet főkacsavadász Gerlicki János a Megyei Labdarúgó Szövetség főtitkára volt. Kiderült, hogy ezt a nem létező szárnyast már röpülése kezdetén találat érte. — Ez az amit úgy szoktak nevezni: már a kérdés sem igaz. Röviden és kategorikusan úgy fogalmazhatnék, hogy szó sincs ilyenről! Korábban is mindig hangsúlyoztam az a középsőcsoportosok között, 239 cm-es ugrásával új csúcsot állított fel a 6 évesek között. Sipos Csaba (12. sz. Óvoda) 300 méteren győzött 69 mp-el a 6 évesek között. Matiz Kinga (12. sz. Óvoda) érdeklődőknek, hogy a létszámváltozásokkal kapcsolatosan várjuk meg az MLSZ hivatalos döntését. Most ez megszületett ennek tükrében dolgozza ki versenybizottságunk a megyénket érintő feladatokat. Amennyiben ez elkészül, a sajtó segítségével azonnal értesítjük a közvéleményt, a focibarátokat — tájékoztatta lapunkat Gerlicki úr. három számban is a dobogó legfelső fokára állhatott fel, 30 méteren 5,84 mp-el, távolugrásban 261 cm-rel új oviolimpiai csúcsot ért el a 7 évesek között, 300 méteren 66,8 mp- el szerezte meg az első helyet. Mary Pierce cseppent a szemébe a francia nyílt teniszbajnokság, a Roland Garros keddi versenynapján, amikor 6-2, 4-6, 6-4 arányban nyert az orosz Panova ellen. Szép siker. Krocskó József a legjobb 32 közé került AP-felvétel Ovisok között a legügyesebbek A nyolc között! Szathmári nem csehül védett Kumamoto (AFP) —Anyol- caddöntőkkel folytatódott a Japánban zajló férfi kézilabda-világbajnokság. Magyarország Csehországgal mérkőzött. Magyarország-Csehor- szág 20-19 (11-9). 3000 néző, v: Bulow, Lübker (német). Gól: Bergendi 6, Éles 5, Zsigmond 4, Sóto- nyi 3, Pásztor 2, illetve Filip 5, Táncos, Setlik 3-3, Hrachovec, Becvar, Bokr 2-2, Tonar, Vanek 1-1. A magyar válogatottnak sikerült a bravúr, a csehek legyőzésével a legjobb nyolc közé került csapatunk. A Csehország elleni mérkőzésen a rendkívül izgalmas hajrában tudták kicsikarni a győzelmet Élesek, elsősorban a remekül védő Szatmárinak köszönhetően. A négy közé jutásért csütörtökön, magyar idő szerint 11 órakor Izland ellen lép pályára a válogatott. Ami a többi találkozót illeti, az olimpiai bajnok Horvátország kikapott Spanyolországtól, így búcsúzott a további küzdelmektől. A jugoszláv válogatott szintén nem jutott be a legjobb nyolc közé, miután hosszabbításban vereséget szenvedett a koreaiaktól. Eredmények: IzlandNorvégia 32-28 (13-15), Spanyolország-Horvátor- szág 31-25 (16-14), Koreai Köztársaság-Jugoszlávia 37-34 (12-13, 30-30), Egyiptom-Kuba 24-20 (10-9), Svédország-Litvá- nia 32-20 (18-9). Puhl mérkőzése München (AP) — Szerdán este, a félkilenckor kezdődő óriási érdeklődéssel kísért müncheni mérkőzésen — amelyen Puhl Sándor vezérletével magyar játékvezetői hármas tevékenykedik — eldől, hogy a címvédő olasz Juventus, vagy a német Borussia Dortmund nyeri-e a labdarúgó Bajnokok Ligáját. A győztes csapat kapitánya veheti majd át a 62 cm magas, 7,5 kg-os ezüst serleget, amelybe 20 liter pezsgőt tölthetnek a boldog játékosok. A német együttes hívei nemcsak a helyszínen vagy televízión tekinthetik meg a mérkőzést, hanem Dortmund központjában is, ahol egy óriási kivetítőn lesz látható a találkozó. A városban — akárcsak Torinóban- már azt is eltervezték, hogy amennyiben csapatuk megnyeri a Bajnokok Ligáját, óriási ünnepséggel fogadják a játékosokat. Bajnokváró várdaiak Jutalomjáték a Ferencváros ellen Kisvárda (KM) — Jutalomjátéknak is tekinthetik a kisvár- daiak a szerdai bajnoki kézi labda-mér kőzést. Mert mi más jelző illetné egy olyan találkozót, amelynek tétje már nincs, és amelynek résztvevője a tavaszi szezonban remeklő és hazai pályán még veretlen Kisvárdai SE és a már bajnok Ferencváros. — Egy biztos, aki megtekinti szerdai mérkőzésünket, az a világ egyik legjobb klubcsapatát láthatja — kezdte Rácz Sándor, a kisvárdai hölgyek edzője. — Egy kezemen meg lehet számolni, hogy a fradisták az utóbbi időben hány bajnoki mérkőzést vesztettek el, így annak ellenére is ők a mérkőzés esélyesei, hogy hétfőn a televízió nyilvánossága előtt játszottak a Dunaferrel. Azt várom a mérkőzéstől, hogy hellyel- közel helyt tudjunk állni. Mellettünk szól, hogy tét nélkül és felszabadultan játszhatunk, illetve az, hogy a Fradi negyvennyolc órán belül másodszor lép pályára, háta mögött egy kisebb ünnepléssel és több mint háromszáz kilométeres utazással. Kökényeket aligha kell dicsérnem, megteszik ezt helyettem az eredményeik. Való igaz, a közelmúlt válogatott sikereinek fő részeseit (Kökény, Pádár, Kántor, Tóth, Becz, Farkas A.) láthatja a kisvárdai publikum a bajnokság utolsó mérkőzésén. Vérmes reményei aligha lehetnek a hazaiaknak, ám az mindenképpen elvárható, hogy a sérültek nélküli keret felvegye a versenyt a bajnokkal. A Kihívás Napja Beszterec, Nyírbátor, Nyírtura (KM) — A Kihívás Napja programja ma hajnalban kezdődött Besz- terecen, ahol a fáklyás futás után reggel hat óráig nonstop sportesemények zajlottak. Nyírbátorban 30 helyszínen sportolnak, a városi főrendezvényt délután 5 órától tartják a sportcsarnokban, ahol a Bátori lábsztori tornára várják a résztvevőket. Akkor már az utolsó sípszó is elhangzik a 24 órás focimeccsen zárótalálkozóján, amely kedden délután 3 órakor 150 fő részvételével indult. Nyírturán 8 órától iskola és óvoda sportdélelőttöt tartanak, délután kettőtől a Vízügy és a Hivatal dolgozói fociznak, majd a falu legerősebb embere címért vetélkednek a résztvevők, után 17 órától pedig autós ügyességi háziversenyre várják a helybelieket. Á falu a saját kategóriájában a Legsportosabb település címéért pályázik.