Kelet-Magyarország, 1997. május (54. évfolyam, 101-125. szám)
1997-05-27 / 121. szám
1997. május 27., kedd Boksák a nyíri erdőkben A két világháború között is égettek faszenet kemény fából az ömbölyiek Nézőpont Egymásra figyelve Kállai János « ikeres, jeles napokat V tudhat maga mögött kJ megyeszékhelyünk. Akár elégedetten hátra is dőlhetnénk, hogy, na, most aztán leshetett Európa, meg adtunk esélyt — plagizálva Tiborc szavait a Bánk bánból — mindenik szűkölkö- dőnek a szociális szombaton. Aztán vasárnap! Hajrá, ki a szabadba a gyerekekkel, merthogy övék volt a tér. Lufi, fagyi, csoki, hancúr, körhinta, körtánc, tinidisco, aranymikrofonos hangparádé. Családi hepe- ningek, megyeszerte. Kitettünk magunkért! De vajon tényleg elterpeszkedhetünk a kényelmes fotelben, mondván: anyukám, ugyan guríts má’ egy dobozos Rollingot, meg hozz a pogi- ból, tudod, a tepertősből!? Félre az iróniát! Kilépésünk a világ színpadára, szépült városunk építészeti és egyéb ékességeinek közszemlére tétele, kulturális, művelődési, sport, gazdasági sikereink egészséges propagandája igenis szükségeltetik; lehet, gyakrabban, mint eddig tettük. Am nagyon kellenek az olyasfajta „demonstrációk” is, mint amilyet a nyíregyházi Szociális Kerekasztal kezdeményezésére tető alá hoztak a gondos szervezők. Tették a dolgukat, hogy a civil szervezetek—megmutathassák: mire szerveződtek, miért működnek, mit cselekszenek. Hallhattuk egy okos konferencián: Magyarországon mintegy félszázezer a polgári (önkéntes, alulról indult, civil) formációk száma. Közülük a fele aktív. Róluk sem sokat tud a közvélemény. Pedig, mint kiderült: csupán városunkban tevékenykedik legalább harminc. Vélhetően jól munkálkodnak, bár elhangzott az említett tanácskozáson: sok szempontból kiszolgáltatottak, felülről szervezettek, hagyomány nélküliek. Persze, ezt nem elég konstatálni. Valamennyiünknek azon kellene fáradoznunk, hogy a karitatív egyesületek, csoportok, társaságok, a szociális szolgáltatásokra létesült intézmények (közismertek legyenek. Figyeljünk rájuk, ha azt szeretnénk: ők is figyeljenek nyűgeinkre, bajainkra, esendőségeinkre! ígéretes ifjak Balogh Géza Kisömböly (KM) — A telefonhívásnak először nem is nagyon akartunk hinni. Ugyan már, székely szénégetők a nyírségi erdőkben...? Mit keresnének ők nálunk, hiszen Erdélyben tízszer annyi a fa, mint mifelénk. Az ömbölyi polgármesteri hivatalban aztán kiderül, szó sincs beugratásról: valóban szenet égetnek az ömbölyi erdőkben. Ez azonban csak nekünk, a háború után szü- letteknek szenzáció. Vékony Sándor, az ömbölyiek polgármestere megette már a kenyere javát — még ha a kézszorítása erre alaposan rá is cáfol —, így aztán pontos képet kapunk a régi ömbölyi erdőkről. — Itt a háború előtt is égettek szenet — eleveníti fel az akkori időket. — Csak aztán jött az államosítás, s kihalt a szénégető családunk is. Már lassan el is feledtük volna, mikor nemrég megkeresett bennünket egy berettyóújfalui vállalkozó, hogy ő itt szeretne faszenet égetni. Égessen, mondtuk neki, az igazat megvallva azt szerettük volna, ha a mi munkanélküli embereinket foglalkoztatja, de az sajnos nem sikerült. A boksák azonban állnak, ha szerencséjük van, talán kint találják a vállalkozót is. A székelyeket egészen biztosan. Füst a kertből Kisömbölyt nem olyan egyszerű megközelíteni, mint azt az aszfaltúthoz, jelzőtáblák tömkelegéhez szokott autósok hiszik, mert se műút, se jelzőtábla. Csak hatalmas homokIskolaavatás Biri (KM - Gy. L.) — Biliben már a végéhez közeledik az új nyolctantermes iskola építése, mely Jókai Mór nevét viseli majd. A hivatalos műszaki átadásra júniusban került sor, az avató ünnepséget pedig augusztus közepére tervezik. A 80 millió forintos beruházás 75 százalékára kaptak cél- és kiegészítő támogatást, mivel a régi iskola már életveszélyes állapotban volt. Amint Benő János jegyző elmondta, a kivitelező, KE-VÍZ-21 Kft. jó minőségű munkát végzett. Az önkormányzat az önerőt úgy teremtette elő a beruházásra — a kisebb támogatók segítségével is —, hogy nem kellett hitelt fölvenniük. A településen egyébként örvendetesen növekszik mint az iskolások, mint az óvodások száma. Egy bölcsőde építése is folyamatban van, melynek befejezéséhez támogatás céljából a napokban nyújtottak be pályázatot a Népjóléti Minisztériumhoz. hegyek, hűs erdők és néhány elhullajtott fadarab az út mentén. Ha azt követjük, egészen biztosan megtaláljuk a szénégetőket. Már-már azt hisszük, áttévedtünk a határon, jönnek mindjárt a román határőrök, ám hirtelen feltűnik néhány elhagyatott ház, egyikük kertjében pedig vagy négy szürkés- barnás, félgömb alakú építmény, s az egyik erősen füstöl. Ha nem készítenek fel előre bennünket, s csak úgy váratlanul bukkanunk rájuk, alighanem repülőcsészealjaknak véljük őket, az előtanulmányoknak köszönhetően azonban felsóhajthatunk: megérkeztünk. S amilyen szerencsénk van, a boksák között találjuk a berettyóújfalui vállalkozót, Kardos Lászlót is, pedig ő aztán nem arról ismert, hogy sokáig tartózkodik egy helyen. Jó-jó, megvan a főnök, de hol vannak a szénégetők!? — nézünk szét a farakások mentén. — Váltanak, akik eddig ügyelték a boksákat, most pihenni fognak — feleli Kardos László, a Karholz Kft. cégvezetője. — Ugyan folyamatos készenlétben kell lenniük, de pihenés nélkül nem megy. Életünkben először látunk boksákat, így aztán bizony néhány buta kérdés is kicsúszik a szánkon. A legfontosabbakat azért megtudjuk. Tölgy és cser Például azt, hogy ezekben a hatalmas farakásokban két-há- romszáz köbméter fa van, s húsz-huszonnégy napos égetés után vedlik át a fa szénné, egy köbméter százhatvan-száz- nyolcvan kiló faszenet ad. Jó minden fa? — kérdezzük, s megtudjuk, dehogy jó. Csak a keményfák jöhetnek szóba. A tölgy, a bükk, a cser, a gyertyán. De mivel a Nyírség nemigen bővelkedik például a bükkben, marad a tölgy, a cser, s még néhány keményfa. — Hat éve foglalkozom a faszénégetéssel — folytatja Kardos László, — Ombolytól Gyuláig dolgoznak a szénégetőim. Sajnos, a szakirodalom nagyon szegényes, szerencsére a szénégetők igazi profik, a székelyek pedig különösen azok. Farkaslakáról érkeztek, amely az egyik legismertebb szénégető falu Erdélyben. — Nem az egyik, hanem a legismertebb — felelik önérzetesen a közben megérkező székelyek, akik között Sztojka Jenő és Fancsali János a szóvivő. — Ráadásul nemcsak Erdélyben, hanem az egész Romániában. Bebarangoltuk a teljes országot, merthogy igazi, komoly szénégetők csak a mi falunkban vannak. Legfeljebb még Görgényüvegcsű- rön. — Meg Sófalván — teszi hozzá mosolyogva Kardos László, mint aki tudja előre a választ. — Ugyan, azok a farkaslakiaktól lopták el a mesterséget — legyintenek Sztojká- ék, s ezzel le is zárják a témát, kézbe veszik a speciális gereblyéz meg a k a n k ó t, amely egy furcsa, csákányszerű alkalmatosság, s kaparni kezdik a homokból a széndarabokat. A kész faszenet ugyanis úgy kell kigereblyézni a már alvó boksákból. Székelyömböly lett Kisömböly valamikor virágzó kis település volt, ma is áll az utcasora, de már csak két család lakja. Az egyik elhagyott házat vette meg Kardos László, itt él most a két székely család. A gyermekek Erdélyben maradtak, kollégisták, vagy a nagymama vigyáz rájuk, a szülők másfél havonta mennek haza egy hétre, pár napja érkeztek vissza a csík- somlyói búcsúról. És megszerették ezt a szélfújta, erdőkkel, homokdombokkal tarkította tájat. Már nevet is adtak a félig elhagyott nyírségi településnek: Székelyömböly. M. Magyar László M ost jó lenni fiatalnak, vállalkozókká válhatnak — énekelhetnék kissé átalakítva a közismert Kossuth-nó- tát napjainkban az ifjabb generációk képviselői. A hetvenes-nyolcvanas években ugyanis mindazok fejére koppintottak, akik valamilyen vállalkozás elindítása céljából felkeresték a tanácsokat. Sehol nem nézték jó szemmel, ha valaki a maga uraként szeretett volna gondoskodni a családjáról. A rendszerváltással, a piacgazdasággal azonban teljesen megváltozott a világ, hiszen ma már számtalan önmegvalósítási formára van lehetőség. Napjainkban már nem beszélhetünk az ifjak háttérbe szorításáról, hanem éppen ellenkezőleg: a különféle alapítványok arra serkentik a fiatalokat, hogy pályázatok segítségével bizonyítsák ügyességüket, tehetségüket, tudásukat. Az Életpálya Alapítvány például negyedik alkalommal keresi az év legígéretesebb fiatal vállalkozóját. Csábítóak voltak a pályázati feltételek, hiszen a már meglévő vállalkozással, vagy annak még csak az üzleti tervével lehetett jelentkezni. Mindez jó lehetőség arra, hogy a fiatalok pályakezdőként vagy munkanélküliként áttekintsék az önálló vállalkozáshoz szükséges elképzeléseiket, érdeklődésüknek, anyagi helyzetüknek megfelelően megleljék egyéniségük kibontakoztatásának útját. Tavaly a díjazottak között szerepelt porcelánfestő, színész, mezőgazdasági gépszerelő, s mindez azt bizonyítja, fiataljaink kifogyhatatlanok a jó ötletekből. Az örömbe azonban egy kis üröm is vegyült: az elmúlt évi ígéretes ifjak között nem szerepelt senki sem megyénkből, holott a vállalkozókedvből, a jó ötletekből itt sincs hiány. Épp ezért reménykedhetünk abban, hogy az idei eredményhirdetésen megyénkbeli fiatalnak is tapsolhatunk. Bállá László tárcája A z öreg építész évente leverte az erkélye fölül a fecskefészket. Volt ebben valami szakmai keményszívűség is: a bérházat tervező kollégája annak idején nem rajzolta be ide, hát akkor nincs itt helye. Még majd takarítani fog a madarak után! A nyugdíjas építész évente leverte az erkélye fölül a fecskefészket, mert következetes volt. Csakhogy a fecskék is. Minden esztendőben odaragasztották a kis sárépítményt az erkélyt védő tetőnek ebbe a különösen szélmentes hajlatába. Egyszer, egyetlen egyszer azután megállt az építész kezében a romboló seprűnyél. Hetekkel azelőtt temette el a feleségét, özvegységét nagyon fájón viselte, s megvillant benne: lám, most ő is szétkerget talán egy családot. De aztán legyintett: „Ugyan, szentimentaliz- mus” — és a barna fanyél elvégezte a dolgát. Az egyik tavasszal mégis otthagyta a fészket. Épp a fecskék otthonépítésének idején volt a születésnapja. Ezúttal a hetvenhete- dik. — Két hetes vagyok! — Fecskék mondogatta ismerőseinek, miközben délelőtti feketekávéját szürcsölgette a város népszerű talponállójában. — He-he-he. Két hetes, azaz két darab hetes: hetvenhét. De ettől a számtól mégis borzadozott egy kicsit. Mert a hetvenhetedik születésnaphoz nem csupán ezt a szellemeskedési lehetőséget csomagolja oda az idő. Azt is mondják a 77-ről, hogy két kasza. Két kasza, amelyik levágja az embert. — He-he-he... Két hetes vagyok — ékelődött az öreg a kávémérésben, de a szám másik jelentőségéről hallgatott. — Eh, ostoba babona! — korholta saját magát is ok- tondiságáért, de a fecskefészket azért nem verte le. Nyáron azután azzal szórakozott, hogy kihajolt ötödik emeleti ablakán, kis vattacsipeteket dobott a levegőbe, a légáramlás felkapta a parányi röppentyűket és addig ringatta, míg egy-egy ügyes fecske — azon a vidéken százszámra fészkeltek — el nem csípte a csőrével és haza nem vitte fészkét bélelni. S az öreg ujjongott örömében, ha az ő fészkének nyílásán röppent be a szerencsés vadász. Mikor vil- lásfarkúék őszi tanácskozásra gyűltek a villany drótra, az építész csodálkozva tapasztalta: úgy érzi, hogy hiányozni fognak télen. De valaminek örült. Már ősz van... Elmúlt a tél is. S a fecskék — következetes jószágok! — visszaszálltak épen maradt fészkükre az erkély fölött, javítgatták, bélelgették, közben úgy húztak el az ablak előtt, mintha a megszokott vattadarabokat kérnék. Kap- tak is bőven. És eljött a nagy nap. Az építész szorongva várta, de ahogy eljött, úgy el is múlt. A hetvennyolcadig születésnapja... Az öreg már nem volt két hetes, s a két kaszás is elvonult, békésen, ártalmatlanul. Este az építész ott állt az ablaknál, és úgy látta, hogy a fecskenép valami különös ünnepi cikázással köszönti. Azután átment a szomszédba és megkérte a nagyfiút: szögezzen egy deszkát a kis fészek alá, hogy megvédje az erkélyét a szennyeződéstől. Tudta, hogy a fészket többet nem fogja leverni. Füstöl a boksa Harasztosi Pál felvétele .HÁTTÉR^ JHBSBBEBEHQ
