Kelet-Magyarország, 1997. május (54. évfolyam, 101-125. szám)
1997-05-24 / 119. szám
1997. május 24., szombat HÁTTÉR □ Szemünk fénye, a gyermek Egy nap elszabadulhat a világ • Ilyen összekovácsolt kis közösségről álmodtam Id. Szűcs László és az unokák Toldi utcai, ötödik emeleti lakásukban találkoztam. Már az első benyomás az volt négyükről, hogy egy szép család otthonában járok. No, nem a Família-beli Szép családra gondolok, már csak azért sem, mert az Attiláéké valódi, nem mesterkélt; igazi, hús-vér szerep az övék, s a jókedvüket sem nevetőgép kelti. Attilának természetesen megvan a családról alkotott véleménye, ám gyakorlati ember lévén (üzemtechnológus), nem szívesen használ frázisokat, pedig most valami ilyesfélék jönnének szájára, merthogy a legfontosabb számára ez a három ember. Katalin pedagógus, általános iskolai tanár. — Tizenkét éve házasok, s tíz éve vagyunk család — mondja, — Lánykoromban is ilyen összekovácsolt kis közösségről álmodtam, ahol az ember fontosnak, hasznosnak érezheti magát, ahol szíve szerint adhat és kaphat, mondhatni, tudatosan tervezi-építi a boldogságát. Nálunk mindennap gyermeknap van. Az ő feladataik, kényelmük határozza meg a mi életünket is. Ez persze nem jelenti az ajnározásu- kat, s azt meg végképp, hogy a gyermekek rabszolgái leniskolában is kitűnő tanulók. Szerények, s hálásak minden apró ajándékért. Egy Cerbona szeletnek is úgy tudnak örülni, mintha kerékpárt kaptak volna. Mindemellett fontosnak tartjuk a gyermeknapot. Az iskolában nekem az osztályfőnöki óra is szent, fontos kiolvasni tudni a gyermekek szeméből: a hátitáska mellett még ki, milyen terhet cipelve indult otthonról. Mert sokan így ülnek az iskolapadban. Egyforma szeretet Szűcs László és felesége, Anikó három gyermeket nevel Ke- mecsén. Az apuka vállalkozó, az anyuka orvosímok a megyei kórházban. — Nagy családban nevelkedtünk — mondja az apa, —, természetes volt számunkra, hogy mi is több gyermeket szeretnénk. Nem sokkal azután, ahogy Nikoletta megszületett, vásároltuk ezt a lakást. Persze, sok OTP-vel. Mi tagadás, fiút szerettem volna, s mikor megszületett második lányunk, Marina, biztos voltam benne, hogy lesz még egy gyermek. Végül — rá egy évre — beteljesült a vágyam: hisz harmadiknak megszületett Lacika. Az az igazság, ha nem jön közbe a gazdasági válság, biztos lett volna még egy gyerek a családban. De hát a mai bizonytalan körülmények között, úgy éreztük, a negyediket már nem vállalhatjuk. Én magam tizenegy évig dolgoztam az állami gazdaságban, s ahogy munkanélkülivé váltam, kényszerből szobafestő vállalkozó lettem. Nikoletta, a legidősebb, már nyolcadikba jár. Jól tanul, s ha befejezi az általánost, az Evangélikus Kossuth Lajos Gimnáziumban, majd pedig valamelyik főiskolán folytatja. Kedvence a német. Marina most hatodikos, valóságos kis futóbajnok, imádja a mozgást. Lacika ötödikbe jár, ügyesen rajzol. — Beteges gyerekek voltak, sok gond volt velük. De hál’ Istennek, ahogy mondani szokták: kinőtték. Nincs kedvezményezettség, egyformán szeretjük őket, csak hát persze, a kisebbek óhatatlanul is több szeretetet kapnak. Marina apás, ha például szerelem az autót, képes órák hosszat elnézni mit csinálok. Lacika viszont az anyjával szeret jobban lenni. Felkerestük idősebb Szűcs Lászlót is, a nagyapát, akinek a Szűcs gyerekeken kívül még két szép unokája van: Blaner Beáta és Sanyika. Beáta már gimnazista a Zrínyiben, Sanyika általános iskolás. Ok is megállják a helyüket. Nem csoda, hogy a nemrég hatvanegy éves születésnapját ünneplő nagypapa, aki imádja az unokáit, nem tud választani közülük kedvencet. — Külön-külön nagyon jó gyerekek, együtt már csintalaBártfai Zoltán és Bianka nők. De hát így a jó, mert ha a csendes, félrehúzódó egy gyerek, akkor már valami baj van. Élménygazdagon A Nyíregyházán élő, de gáva- vencsellői gyökerekkel bíró Bártfai családban az apa, József egy PVC nyílászárókat gyártó kft.-nél dolgozik, felesége, Agnes gondozónő. Egybehangzóan állítják: bár egy évben nemcsak egy napon kell igazi törődéssel foglalkozni a gyermekekkel, a gyermeknapra szükség van. Nem egyetlenként ugyan, de ezen a vasárnapon kifejezetten a kicsiké az elsőbbség, maradandó élményekre tehetnek szert, melyből később is táplálkoznak. Kell ez a szülőnek és a gyermeknek egyaránt a rohanó hétköznapok ellensúlyozásaként. — A gyermek vágyik a szülő szeretetére, a kiapadhatatlan, folytonosan áradó, feltétel nélküli szeretetre. Aki nem érezte gyermekkorában szülei melegen áradó szeretetét, az felnőttként vagy mohón hajszolja, vagy bizalmatlanul visszalöki a szeretet-lehetősé- geket. Elkel tehát a segítség. Ezt tapasztaltam munkahelyemen, az anyás csecsemőotthonban is — fogalmazott Ágnes, majd így folytatta: — A gyermeknapon megáll kicsit az ember, megígéri magának, türelmesebb lesz, még többet próbál érzelmileg nyújtani. Elhessegeti a fáradságot, számba veszi, mit kellene jobban csinálni. Annak ellenére, hogy igyekszünk a lehetőségekhez mérten mindent megadni nekik, s büszkék vagyunk rájuk. Zoltán fiunk jól tanul, tanulmányi versenyre vitték, kisleányunk, Bianka szépen szerepelt az óvodai ballagási ünnepségen. Az ilyen, s hasonló örömök is mondatják, hogy jó szülőnek lenni. — Olykor magamnak is bevallom: nagyon hiányoznak azok a néhány évvel ezelőtti meghitt esték, amikor még jutott idő arra, hogy lefekvés előtt mesét olvassunk nekik — vette át a szót a férj. — De amikor a mostani rohanás közepette este hét körül fáradtan beesek a lakásba, kevésbé van rá energia. Persze azért igyekszünk, hiszen nagyon szeretjük őket. Nekünk ugyanúgy élmény egy-egy kirándulás, mint például a legutóbbi, amikor ellátogattunk Szabolcs községbe, de így érzünk a gyereknapi programot illetően is, amit már hetekkel korábban elkezdtünk megtervezni Zoltán és Bianka kéréseit figyelembe véve. Amatőr felvételek Nyíregyháza, Kemecse (KM — L. Gy„ Gy. L„ K. D.) — Ugyancsak nehéz dolog pátosz és érzelem nélkül szólni gyermekeinkről a gyermeknap ürügyén, nem véletlen tehát riportalanyaink olyko- ri szabadkozása: félő, hogy a szeretetteljes szavak közhellyé változnak. Mert szemünk fénye a gyermek, akikre nem mindig tudunk annyi időt, türelmet, kedvességet szánni, árasztani, mint amennyit valójában szeretnénk. Igaz — s ezt is szomorúan tapasztaljuk —, akadnak igencsak sanyarú sorban élő kicsinyek és nagyobbak, s ennek nem mindig a pénz az oka... A gyermeknap — bár mindegyik az lehetne! — éppen ezért számít kiemelkedőnek sokak életében, némi feltöltő- dést, élményt nyújtva az elkövetkező hétköznapokra. Három családot kerestünk fel, hogy megosszuk gondolataikat olvasóinkkal, eltöprengve kicsit az életről, a lehetőségekről. Tudatos boldogság Róka Attilával és családjával, Katalin asszonnyal, illetve gyermekeikkel, a tízéves Zsófival és a nyolcéves Eszterrel a Róka Zsófi és Eszter nénk, ám sokkal inkább azt, hogy a családon belül egyenrangúnak, partnernek tekintjük őket. A mi feladatunk, hogy rend legyen a lelkűkben, az életükben. Ehhez meg kell tanítanunk őket a sok kis apró szabályra, s mindenre, ami fontos, értékkel bír. S ők nagyon jó „tanítványnak” bizonyulnak, de nemcsak itthon, az Nézőpont Elveszett pihenés Angyal Sándor P zámos veszteséget V szenvedett el a ma- kJ gyár társadalom az elmúlt években, miközben folyt az állami támogatás lefaragása, ezzel együtt a piaci viszonyok térhódítása. Nem egyforma feltételekkel, lehetőségekkel érkeztek el az emberek a rendszerváltás küszöbéhez s ez az érzékelhető különbség az eltelt több mint hat évben tovább növekedett, már-már nem is csak jelképesen gazdagokra és szegényekre szakítva a lakosságot. A veszteségek között az egyik gyakorta emlegetett az üdültetési rendszer összeomlása, melynek következtében tíz- és százezrek estek el a korábbi lehetőségtől: két hét nyaralástól valahol a Balaton partján, a hegyek között, netán külföldön. Nemcsak az adja a téma nosztalgikus felidézését, hogy nyakunkon a nyár, s hogy egyre több családban most kellene megszervezni a megérdemelt pihenést. Érzékeli a tömeges üdültetés elérhetetlenségét a kormány is, és ennek a héten tanújelét is adta. Úgy tűnik, nem pusztába kiáltott szó marad a támogatott ' üdültetésért türelmetlenkedők vágya: a kormány egyetért egy új támogatási rendszer bevezetésével. Ennek a lényege az volna, hogy az ilyen támogatást névre szólóan csekkben kapná a kedvezményezett a támogatótól, akinél (vállalat, intézmény, önkormányzat) ez a támogatás költségként számolható el a jövőben. Természetesen egyetlen kormánycsettintésre ez a rendszer nem jön működésbe (sajnos, éppen a támogatók vannak szorult anyagi helyzetben, s ahogy csak tudják, szorítják a markukat, ha költségről van szó). Ezért az átmeneti időszak finanszírozására a jövő esztendőben egymilliárd forint költségvetési támogatást nyújt a kormány, főként a szociálisan rászoruló rétegek megsegítésére, illetve bizonyos kötelezettségek megváltására. Az elképzelések szerint az évi költségvetési törvény fogja majd meghatározni a kiadható üdülési csekkek értékét, s az adótörvények módosítása idején hozzák majd meg a konkrét döntéseket. Mindehhez csak annyit: rosszabb helyre is költött már a kormány. Gyermeknapon: — A faterom megengedte, hogy ma én játszhatom vele... Ferter János karikatúrája Kommentár Előny — nálunk Máthé Csaba C sak jönnének üzleti ajánlatok, projektek, akár magyar nyelven is, aminek alapján meg lehetne az itteni cégeket keresni. Ebből lehet később szerződés és folyamatos szállítás—fohászkodott hazánk ausztráliai kereskedelmi kirendeltségének tanácsosa, akinek legfontosabb feladata: a minél nagyobb összegű magyar exportot elősegíteni, de ha úgy adódik, akkor az import bonyolítása is. Ha megkérdeznénk 100 vállalkozót, vagy céget, akkor szerintem legalább afelé nem igazán tudná, hogy a világban több mint ötven helyen működik hazánk kereskedelmi kirendeltsége, ahol több nyelven beszélő, szakképzett kereskedők dolgoznak. Vagy ha a többség hallott róla, akkor minden bizonnyal azt gondolja, egy részről esetleg lehetetlen, más részről pedig elképzelhető, hogy igen költséges lenne velük felvenni a kapcsolatot. Téves a következtetés, ilyenről szó sincs. Csak az ár és a minőség számít. Ezt a tanácsos bele- súlykolta valamennyi odalátogató magyar üzletemberbe. Az előbbit behatárolja a világpiaci ár, a kereslet-kínálat, viszont ebben a kérdésben lehet alkudni. A másiknál, a minőségnél viszont nincs megalkuvás, ott nem lehet gumi- szerűen arrébb húzni az előre megszabott határokat. A minőséggel eddig nem volt gond a távoli kontinensen, az ottaniak elégedetten nyilatkoztak az itteni áruról. A tartalom, a „dizájn” megfelelt a nemzetközi normáknak. A fizetéssel sincs gond, hiszen az akkreditív nyitással egy percig sem volt probléma, sőt azok a cégek, amelyek az áru feladása után elfaxolták a feladóvevényt, egy héten belül pénzükhöz jutottak. Ez már olyan előny, amit érdemes kihasználni.
