Kelet-Magyarország, 1997. május (54. évfolyam, 101-125. szám)
1997-05-22 / 117. szám
1997. május 22., csütörtök színes, oldal . Kártérítés Elég drága manapság a vonatjegy ára. Mit tehetünk, ha a vonat késése miatt lemaradunk valamilyen számunkra fontos eseményről. Létezik-e valamilyen kártérítés ilyen esetben a MÁV részéről — tettük fel a kérdést Nagy Istvánné pénztárfőnöknek. — Ha késve érkezik az IC a rendeltetési állomásra — 15 percet meghaladóan — akkor az érkezést követő nap 24 óráig visszafizetik az utas számára a helyjegy árát. Kiskorú jjorgia Tizenkét felnőttet azzal vádolnak Olaszországban, hogy szexuális orgiákban való részvételre kényszerítettek egy 4 éves kislányt 6 éves nővérével együtt. A kislányok elleni szexuális bűncselekményt három évvel ezelőtt követték el. Az apa munkája miatt nagyon sok időt volt távol otthonról, s ezalatt a feleség áruba bocsátotta a két kislányt. A történtekre akkor derült fény, amikor a feleség megszökött a szeretőjével, a kislányok rokonokhoz kerültek, akiknek elmondták, hogy mi mindenen estek át. A számítógépes világhálózaton, az Interneten keresztül terjesztett gyermekpornográfia miatt három vizsgálatot is folytat a római ügyészség. Eddig harminc ember került a gyanúsítottak listájára. Több gyanúsított lakásán számítógépre vitt pornográf felvételeket találtak. A Párizs-Peking oldtimer rali főszereplői, az autók és gazdáik parádéznak a berlini Brandenburgi kapu előtt. A mezőny 28 résztvevője a 12 ezer km-es út megtétele után július 27-én vasárnap érkezik célba. Képünkön a verseny élén álló német csapat két tagja, a berlini Dieter Rühl és a müncheni Hugo Schillert, és 1931-ből származó autómatuzsálemük látható. Az európai országokból érkezett versenyzők 15-én a francia fővárosban álltak a rajthoz AP-felvételek Bányász Sándor véradó diák Harasztosi Pál felvétele Nyíregyháza (KM - Sz. J.) — Ötszázötven 18. életévét betöltött fiatal adott egy vöröskeresztes akció keretében önkéntesen vért nemrégiben. A legaktívabb, legönzetlenebb fiatalokat a Bánki Do- nát Szakközépiskola tudhatja magáénak. Közülük való a tímári Bányász Sándor, aki már másodszor tartotta oda a kezét a fehérköpenyeseknek. Azt kérdeztem tőle, mi motivál egy fiatalembert erre a tettre, tán a szülői biztatás, vagy valami sajnálatos, tanulságos tragédia? — A szüleim nem szólnak bele a döntéseimbe, nem is igen igénylem, azt mondják, a te dolgod. Történt különben ismerősömmel baleset, amikor szüksége volt vérre. Számomra inkább az a fontos, hogy másokon segíthessek. Nem beszélve arról, szükségem lehet nekem is bármikor életmentő vérre. Azt is mondják, jót tesz a szervezetnek a frissülés... A vérét idegenekért áldozó srác most volt ötödéves gép- gyártástechnológia-számí- tástechnika szakon. Mostanság vizsgázik. S bár egy éve felvették a KLTE műszaki menedzser főiskolai karára, de halasztott egy évet. Úgyhogy szeptembertől Debrecenben folytatja tanulmányait. Magát nem tartja különben egy gépész alkatnak, de a műszaki rajz például érdekelte. Most úgy gondolja, megtartja áldásos szokását, s minden évben egyszer ad vért. Nagyon szép, humánus döntés. Csak neki soha ne legyen szüksége mások vérére. III. 21.-IV. 20. Ne (jjfc hagyja magát eltéríti'5 teni eredeti terveitől. Tegyen végre pontot egy folyamatban lévő ügy végére, akkor bizonyára másképp látja a világot. IV. 21.-V. 20. Még segíthet a dolgon, ha <C "V egy kis önkritikát gyakorol. Hagyjon fel a sértő- dékenységgel, s szálljon magába. Gondolkodjon el, megtett- e mindent, hogy jól alakuljanak az ügyek. , , V. 21.-VI. 21. Ha /ffvjK úgy érzi, mindenki Tv Tv összeesküdött ön ellen, beszélje meg a párjával, hogy mi bántja. 0 most is jó tanácsokkal fog szolgálni. VI. 22.-VII. 22. Valószínűleg a frontátvonulást viseli ilyen nehezen. Úgy tapasztalja, hogy a korábbi tünetek már múlnak, lehet, hogy azért, mert nem csinált nagy ügyet belőle. m VII. 23.-VIII. 23. (WFWr Nem ártana egy kis lAU\ testmozgás. Bizonyára ön is érzi, hogy tennie kellene valamit, csak azt nem tudja, hogyan induljon el. VIII. 24.-IX. 23. AJ Nagyon lényeges- .hLc nek érzi, hogy rendben legyen a lelki világa. Ennek érdekében mindenre képes, még arra is, hogy régi haragosától bocsánatot kérjen. . t . IX. 24.-X. 23. Ha /|\ ' /|\ úgy gondolja, érde- w é mes lenne változtatni, akkor ne gondolkozzon rajta sokáig, hanem lépjen. Ha már eldöntött valamit, azon utólag nem érdemes rágódni. X. 24.-XI. 22. A problémák nem oldódnak meg maguktól, sőt újabbakat vonhatnak maguk után. Ezt ön fokozott mértékben tapasztalta, s megpróbálja elkerülni őket. p . XI. 23.-XII.21. Va- djC/V lószínűleg ezután <’ •*1 ( sem fog a más kárán tanulni, pedig éppen elég kellemetlenség érte mostanában. Próbáljon meg legalább a mások problémájából okulni. XII. 22.-I. 20. Nem ijMÉT szükséges annyira t rohannia, higgye el, lassabban is odaér. Ha úgy érzi, szüksége van arra, hogy minél hamarabb túllegyen valamin, akkor viszont senki nem tudja megállítani. ® 1.21 .—II. 20. Legyen ma különösen óva- íltí tos minden téren. A közlekedés legalább annyi buktatót rejt magában, mint mondjuk a partnerkapcsolata, vagy a vállalkozása. II. 21.-III. 20. Hig- 7 j gadjon le, s szálljon kicsit magába. Higgye el, nem akar senki rosszat önnek, azt csak bebeszéli magának, hogy sok ellensége van. Kalló .. Kallómalom, ahol a posztó- . hoz való gyapjút erős ütöge- téssel, vizesen tömörítenék; a malmot általában vízikerék hajtotta. A műveletet ványolásnak is hívták. A kallómalmokat használták papírzúzásra is. „Kallósfalva, amelyet jövedelmes kallóiról neveztek így, már harmadszor épült újjá". Régi mesterségszó, ma már ritkán halljuk. MUHIiHiiVHIB Megnövekszik a felhőzet, országszerte záporra, zivatarra lehet számítani. Csak lassan szakadozik fel a felhőzet. Az északnyugatra forduló szél megerősödik. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet: 11-16 fok. A legmagasabb nappali hőmérséklet: 16-21 fok. Nocsak □ A Vezúv lábánál fekvő Pompei, az ókori rómaiak életének felbecsülhetetlen értékű tanúságtétele veszélyben forog: újból elpusztulhat a rengeteg turista által okozott károk következtében. Olaszország nemzetközi kampányt indított az ókori római város megmentésére, amelyet az időszámításunk 79-ik évében kitört Vezúv lávája és hamuja borított be, lakosaival együtt. A 44 hektárnyi területen fekvő romvárost manapság évente majdnem kétmillióan látogatják. A turisták szakadatlan áradata — ami azzal jár együtt, hogy összemázolják vagy összekarcolják a szobrokat, és szemetelnek, vagy a legkülönfélébb tárgyakat dobálják szét - fokozatosan másodszor is tönkreteszi a múzeumvárost. A világ minden tájáról szakértőket, régészeket és történészeket hívtak össze, hogy közösen kidolgozzák a „Pompei-project”-nek elkeresztelt városmentő programot. □ Murphyt majdnem elfelejtette a világ. Ha késve is, de mégis utolérte a hála, a galli- poli hadműveletben tanúsított bátorságáért érdemkeresztet kapott. Nyolc hónapig szállította az ausztrál és az új-zélan- di sebesülteket, mit sem törődve a török tüzérség pusztító sorozataival. A csata olyan heves volt, hogy a partraszállással kísérletező 480 ezer katonából 250 ezer elesett. Mindezt 1915. április 25. és 1916. január 8. közötti eseményként jegyzi a történelem. Murphy azonban nyolc évtized múltán a nyolc hónapos frontszolgálatért megkapta a plecsnit. Murphy ugyanis a gallipoli ütközet sebesültszállító szamaCsupán 7x5 milliméteres a világ legkisebb Bibliája, melyre a csehországi Stribro egyik padlásán találtak rá. Az ószövetségi idézeteket tartalmazó könyvecskét csak tűhegygyei lehet lapozni, olvasni pedig... legfeljebb nagyítóval Szerdán januári megszületésük óta elsőként mutatkoztak a nagyközönség előtt a londoni állatkert ázsiai oroszlánkölykei. Az ázsiai oroszlán igen ritka. Északnyugat India erdős vidékén él. Jelenleg a földön mindössze 300 példány található belőlük Horoszkóp 20.21 05.22 Folyóink jellemző adatai: a TISZA Tiszabecsnél -44 cm. árad. 24%, 16,4 fok. Vasárosnaménynál 84 cm. árad, 27%, 17 fok. Záhonynál -27 cm, árad, j 28%, 18.8 fok. Dombrád- nál 182 cm, apad. 35%, vízhőfok nincs jelezve. A SZAMOS Csengéméi 85 cm, árad. 18%. 19,8 fok. A KRASZNA Ágerdőnél 173 cm, apad, 29%, 19,6 fok. A TÚR Garbóknál 68 cm, árad. 27%, 18,7 fok. |5 Megér Sj egy mosolyt A mama a fodrásztól hazaérkezve megkérdi Pistikét: — Pistike, mit szoktál idehaza csinálni, j amíg én a fodrásznál j vagyok? — A kisvasúnál játszom, vagy a szoba- \ lánnyal. Attól függ, a papa melyiket választja! > ' Hírügyeletes: HORÁNYI ZSUZSA Arckép ■ lé :'i. Az olaszból átvett Rita név — amely a Mar11 JÚLIA, RITA ' i gherita önállósult becé- zője — a görög eredetű Margareta névből származik, jelentése: gyöngy. Júlia a latin Julius férfinév latinos nő- iesítése. Egyéb névnapok: Boáz, Bogárka, Emánuel, Emil, Fiametta. Júlianna, Juliá- nusz, Renáta, Román, Romána, Ugrón, Uljá- na. 1660 éve halt meg Constantinus (Flavius Valerius Auf 337 relius) római fiSWMSBf’ császár, az első keresztény uralkodó. A római birodalom egyeduralkodójaként uj fejezetet nyitott az emberiség történelmében: államvallássá tette a kereszténységet Rómában. Személyesen elnökölt 325-ben a niceai zsinaton. A birodalom keleti felében, Bizánc területén új fővárost j alapított, amelyet — j róla — Konstantiné- 1 polynak neveztek el. ! Felvilágosítás Szerkesztőség: Terjesztés |lnform Stúdió): ,J 8 ».I—SaE—-———.—! _____________ u