Kelet-Magyarország, 1997. május (54. évfolyam, 101-125. szám)
1997-05-21 / 116. szám
1997. május 21., szerda HATTER Hódító hadjárat Napkorról Még az „isteni" termék is csak minőségi tanúsítvánnyal érhet a csúcsra Nézőpont Galambos Béla Napkor (KM) — Egy nemzetközi óriás üzletlánc áruval megrakott kamionja kanyarodik ki a bizalomgerjesztőén tiszta élelmiszeripari üzemmé alakított egykori tsz-gépműhely udvaráról. Az utóbbi időben mindennapos e látvány Napkoron, ahol másfél év óta egyre növekvő palackozott üdítőitaltermelést folytat a nyíregyházi Sotex Kft. Sokáig bérmunkában végeztette a cit- ruslevek gyártását, palackozását a megye egyik első magáncégeként a 80-as évek végén alakult Sotex. Tulajdonosa Somogyi Tibor kertész- mérnök az ital-nagykereskedelemtől jutott el a saját termelőtevékenység elindításának gondolatáig. Az elképzelést tett követte: társával 1994 őszén vásárolták meg a napkori épületet, s egy év múlva már indult a termelés. Nem sajnálták — Jó adottságú épület volt, nagy alapterülettel, szép környezettel — kezdi a látogatók számára is kötelező fehér köpenyes, sapkás idegenvezetést a patyolattiszta üzemben Gólya János társtulajdonos. — Első dolgunk volt, hogy a piaci lehetőségek számbavétele után eldöntöttük, milyen terméket, miből akarunk előállítani, ahhoz milyen gépi berendezéseket vásároljunk. 1995 nyarán megtörtént a szükséges átalakítás, egy alapvető technológia telepítése és szeptember végén lejött az első palack gyümölcslé. Néhány hónap alatt kiderült, szükség van a kapacitás bővítésre. Ekkor már világos lett számunkra, hogy a további fejlesztésekkel a csúcs- technológia felé, a magas minőségi követelmények irányába kell vinni a termelésünket. A keverő helyiségbe érve, avatott kalauzom büszkén mutatja a vízkezelő, víztisztító berendezést. Nem hiába költöttek csupán erre 6 millió forintot. Mióta üzemel, a legkényesebb élelmiszerminőségi igényeknek is megfelelő tisztaságúvá deríti a bizony nagyon rossz minőségű, elsősorban igen magas vastartalmú, napkori vizet. — Erre nem lehetett sajnálni a pénzt, hiszen a Divius névre keresztelt, magyarul isteni termékünkben — mint általában a gyümölcslevekben — 90 százalékot képvisel a víz. A másik fontos fejlesztésünk a pillanat- Pasteaur volt — állunk meg egy csillogó csőkígyóktól övezett berendezés mellett —, amely egy pillanatra fölhevíti a levet kilencven fokra, hőkezeléssel tartósítva azt. Óriási előnye, miközben így összeérnek az ízek, lecsökken a lé csíraszáma, ezáltal jelentősen csökkenthető a felhasználandó tartósítószer mennyisége is. Új palack Az alapanyagról mesélik a tulajdonosok: az elmúlt három évben már több ízben jártak az izraeli üzemben, ahol a szó szoros értelmében az egyik oldalon bejön a környező saját ültetvényekből a legkényesebb vegyszermentességi elvárásoknak is megfelelő friss narancs, mandarin, citrom, a másik oldalon pedig hordókba zárva legördül a citrussűrít- mény, amelyből Napkoron is hígítják és palackozzák a gyü- mölcsleveket. A fejlesztésben azonban, amit a sikeres termék diktálta növekvő mennyiségi igényen túl, a mind igényesebb piac, a magas követelményeket támasztó nemzetközi áruházláncok kívánnak meg a Sotex Kft. Divius és Citrál termékeivel szemben is, nincs megállás. A piachódító szabolcsi cég következő céljai között szerepel a kapacitás megduplázásán túl a teljesen tartósítószer-mentes, ezért speciális PÉT palackot is igénylő töltés, amivel már konkurensei lehetnek bármelyik üveges, vagy dobozos kiszerelésű gyümölcslének. Ha már új a palack, legyen vonzóan és felismerhetően egyedi is, gondolták a tulajdonosok és megterveztették a sajátos, nyártól már csak a So- tex-termékekre jellemző palackformát is a nyíregyházi PET-Line üzemnél. — A helyiek foglalkoztatása nálunk az elsődleges szempontok közzé tartozik — hangsúlyozza mindkét tulajdonos. — Az üzemünkben is szívesen dolgozunk a napkori dolgozókkal, akikkel meg vagyunk elégedve. A szakképzett munkaerőre szükségünk van azzal együtt, hogy a gyártás bizonyos kritikus pontjain az automatizálásról sem mondhatunk le éppen a szeptemberben elkezdett minőségbiztosítási rendszer bevezetése miatt. Nem mindegy ugyanis, hogy például minden egyes zárókupak, a húszezredik is, azonos erővel van-e meghúzva a palackon. — Két műszakban dolgozunk összesen 33 emberrel — kapcsolódik a beszélgetésbe Kereső Zsolt üzemvezető, aki a tavaly szeptembertől megcélzott nemzetközi szintű minőségbiztosítási rendszer működésének is legfőbb felelőse. — Minden dolgozói szintnek az elvárt szemléletváltozáson túl megfelelő oktatásban és persze állandó ellenőrzésben kell részesülnie ahhoz, hogy ismétlődő hibák ne fordulhassanak elő a gyártási folyamatban. A gyártásnak egyéves kemény munka után megnyugtatóan probléma- mentesnek kell lennie ahhoz, hogy augusztus végén megkapjuk az igényes vevőinkhez — Julius Meinl, Penny Market, Profi — bebocsátó ajánlólevéllel felérő ISO 9002 tanúsítványt a TÜV Rheinland minősítő cégtől. A minőségbiztosítási rendszer — derül ki az üzemvezető szavaiból — nemcsak a termelés teljes folyamatát szabályozza, de egészen a beszállítókig visszanyúl. Ugyanakkor nyomon követi a kereskedelembe kikerülő késztermékek útját is, hogy bármilyen probléma merüljön is fel egy tétellel kapcsolatban, hat hónapra visszamenőleg meg lehessen keresni a hiba okát. Európa Nap Marik Sándor y y etek óta tartó szerl—l vezőmunka után J. 1 tegnap felállították a sátrakat is Nyíregyháza főterén, látható jeleként annak, hogy pénteken nagy rendezvény színhelye lesz a megyeszékhely. Sok információ jutott már el eddig is a legszélesebb nyilvánossághoz, mit terveznek: többek között élvonalbeli hazai és külföldi politikusok jönnek, akik első kézből válaszolhatnak majd az érdeklődők kérdéseire. Nagyon lényeges is ez a közelség, hiszen a nagypolitikával csak tévé, rádió, újság közvetítésével foglalkozó ifjak, középkorúak és idősek most nemcsupán meghallgathatják a legfrissebb tudnivalókat az Európa Unióról, hanem kérdezhetnek, véleményt mondhatnak, vitatkozhatnak is. Szükség is van ilyen alkalmakra, hiszen hazánk EU-csatlakozási lehetőségeiről naponta kapunk újabb híreket, de azokat értékelni, az összefüggéseket megmutatni ma még legfeljebb a hivatásos gazdaságipénzügyi, külügyi szakemberek tudják. Mert nagy a várakozás: utazhatunk útlevél nélkül, mert csak jelképesek lesznek a határok, fizethetünk euróval, mert közös pénz lesz, amit már láthattunk is, munkát vállalhatunk a közösség országaiban bárhol, ide jön a legjobb minőségű áru, mi küldjük a miénket szabadon, a fiatalok tanulhatnak a legjobb európai egyetemeken — és így tovább. A dolog azonban korántsem lesz ilyen egyszerű, mert az EU sem varázsszer- gyáros, országaiban kőkemény gazdasági verseny folyik, a közös porondra lépés előtt főként a lábadozó magyar gazdaságot kell olyan állapotba hozni, hogy versenyképes legyen. De — mint a szervezőktől tudjuk — Nyíregyházán azokat a megyebeli cégeket is láthatjuk majd a főtéren, akik már fel tudják vállalni a megmérettetést, mellettük pedig megmutathatjuk saját kulturális és más értékeinket. Közbülső állomás tehát ez a nyíregyházi Európa Nap, amelyen tájékozódni mindenképpen érdemes. Kihívás Nem kis feladat a Sotexnek sem megfelelni ilyen kihívásoknak, de aki csatát akar nyerni, nem lehet elnéző apró dolgokban, kiváltképp saját magával szemben. Veszélyes környék Ferter János karikatúrája Páll Géza tárcája r udja hány évig hordtam én az amerikai pilótadzsekit? Kerek harminc évig. És még mindig hordanám, ha a feleségem nem szólna rám, hogy túl fiatalos viselet az nekem. Bizony a háború után valóságos főnyereménynek számított, ha valakinek amerikai rokonai voltak. A fél utca kicsodáit, amikor a postás hozta a csomagot. Volt abban ruhanemű, tejpor, húskon- zerv, s persze egy csomó rágógumi. Az idős ember előttem áll a sorban a postán, hogy feladja a csomagját. De mintha ma a fél város itt tolongana. Könnyebb a várakozás, ha beszélget az ember. Nem tudom, hogy jutott az eszébe a háború utáni csomagvárás, ami egyeseknek csodavárás is volt. Sokan reménykedtek abban, hátha olyan értéket is találnak a csomagban, amely gazdaggá teheti őket. Ilyen rendkívüli szerencséről nem beszél az előttem várakozó idős ember, de úgy tűnik, még tartogat egy-két apróságot az ínségenyhítő amerikai csomagokról. Csak éppen ő kerül sorra, s igyekszik is átadni a helyét a következőnek. Toldi a csomagban Hónapokig nem láttam az öreget, mígnem egyszer újra összefutottunk a postán. Megint egy feladandó csomagot cipelt. Most nem kellett várakozni, pedig szívesen hallgattam volna az újabb történeteit a régi idők amerikai csomagjainak rejtelmeiről. Mintha az arcára lett volna írva, akad még néhány érdekes mondandója a rég kapott csomagokról. De lehet csak én gondoltam így, mert közben eszembe jutottak a gyermekkori évek, amikor mi is irigykedve néztük a szomszédokat, akik minden hónapban kaptak csomagot az amerikai rokonoktól. Talán mi gyerekek unszoltuk a szüleinket, gondolkozzanak már egy kicsit, hátha nekünk is van valahol Amerikában egy rokonunk. Lázas keresgélés után az egyik rokontól kaptunk egy címet és az apánk a család érdekében félretette közismert büszkeségét, írt néhány elkeseredett sort a távoli rokonnak. Válasz soha nem érkezett. Ki tudja, talán azóta megváltozott a címük, meghaltak, vagy nem álltak olyan jól, hogy csomagokat küldözgessenek az alig vagy teljesen ismeretlen rokonnak. Aztán mégis kaptunk egy csomagot, amikor már rég beletörődtünk, hogy senki sem segít rajtunk. Apánk szinte szégyenkezve takargatva hozta el a postáról. El sem tudtuk képzelni, ki küldte. Természetesen a néhány éve levélben megkeresett rokonra gondoltunk. Nem ő volt. A feladó Mr. Teller — olvastuk kórusban. Még ilyet! A szomszédunkban lakott egy szegény zsidócsalád, az idősebb fiú túlélte a haláltáborokat, s Amerikában talált otthonra, ő küldte a láthatóan használt ruhákból álló csomagot, mert hallott róla, milyen nyomor van nálunk. Egy szép lódenkabát is volt benne, amit még az ötvenes évek közepén is hordtam, bár ekkor már elég kockázatos volt eldicsekedni vele, honnan is való a szemrevaló kabátilyen már-már fakuló élményeket idézett fel bennem a csomagot szorongató idős ember, aki harminc évig járt az amerikai pilótadzsekiben. S nehogy befejezetlen maradjon az aprócska történet, a véletlen megint a segítségemre sietett. Újra összefutottam a bácsival. Megint egy dobozt cipelt, a szó igazi értelmében, mert látszott, elég nehéz lehet az a csomag. Véletlenül pillantottam meg a címzést: Cleveland, Ohio, USA... —Jól látja, nagyot fordult a világ. A háború után mi vártuk az Amerikából érkező csomagokat, most meg ők várják a mi csomagjainkat. A bátyám, aki a pilótadzsekit küldte, most lesz kilencven éves. Jól tartja magát, kitűnően lát. Azt kérte, küldjem el Arany Toldiját és az Égri csillagokat.-» y ézem a tenger átke- l\/ lésére készülő cso- JL V magot, s arra gondolok, Toldi Miklós, a népi hős nemsokára otthonra lel egy amerikai magyar családban. Igazi hallhatatlan hős, aki átszeli a hatalmas óceánt, mert tudja, ő ott a hazát képviseli majd, a gyökereket, amelyek képesek átívelni a hatalmas óceánt. Bujkáló tapsifüles Kovács Éva A zért, mert a kormány egyes irodái, képviselői, némely politikusok úgy érzik, a vagyonadó bevezetése oldhatná meg országunk sok-sok gondját, baját, még nem biztos, hogy az ötlet szerencsés és kivitelezhető—nyilatkozta Medgyessy Péter pénzügyminiszter, aki indokolta: biztosra veszi, a tervezet célt tévesztene, s több kárt hozna, mint hasznot. Olyan befektetésekre, olyan vagyongyűjtésre ösztönözné az igazi pénzeseket, amelyeket ellenőrizni, megadóztatni képtelenség lenne, a kisember pedig törhetné a fejét, ugyan mibe fektesse azt a keveset, amit az évek során összekupor- gatott. Mindkét fél arra törekedne, hogy láthatatlanná, ellenőrizhetetlenné tegye vagyonát, s talán mondani is felesleges, az igazán nagyoknak lennének, lesznek majd tökéletes ötletei, a kicsik meg bukdácsolva keresnek majd könnyen leleplezhető megoldásokat. A vagyonadó ötlete olyan, mint a bűvészinasok tapsifülese. Hol elbújik, hol meg előkerül a cilinderből, függően attól, most éppen merről fúj a szél, mely politikai erőknek miféle érdekeik fűződnek ahhoz, hogy szükségességét hangoztatni kezdjék. Az alapötletet — a vagyon megadóztatását, de legalábbis láthatóvá tételét — ki-ki akkor tartja fontosnak, amikor érdekei ezt kívánják meg. Sokak szerint már most borítékolni lehet, hogy bevezetésével tökéletes lesz a céltévesztés: akikre céloznak, azok láthatatlanná válnak, azokat találják el, akiknek vagyona a nagyokéhoz képest szinte nevetséges, alig létezik. Mindezt könnyű elképzelnünk, ha a parlamenti képviselők vagyoni helyzetének számbavételét, gazdasági üzleti kapcsolatainak nyilvánosságra hozatalát a vagyonadó egyfajta előjátékaként fogjuk fel. Mint tudjuk, az eljárás, s annak végeredménye humoristák céltáblája lett. Könnyen lehet, azzá válik a vagyonadó ötlete is... ■ ... Koifiinentá r
