Kelet-Magyarország, 1997. április (54. évfolyam, 75-100. szám)
1997-04-15 / 87. szám
1997. április 15., kedd B A A 5 n r:Ij I t;Ti6] r-r *ms mm MEGYÉN INNEN, MEGYÉN TÚL Horn mérlege Marik Sándor A személyi hírekről alkotott miniszter- elnöki véleményt tudakolták legtöbben tegnap Horn Gyula szokásos havi MÚOSZ-beli sajtótájékoztatóján, Cser Ágnesről, Pető Ivánról, sőt — Horn Gyuláról: megy vagy marad. Nemcsak a legfrissebb népszerűségi listán elfoglalt utolsó előtti helye adta az apropót, hanem a Baloldali Tömörülés hétvégi országos értekezletén elhangzottak is, ahol lényegében nyíltan követelték a pártelnök-miniszterelnök távozását— a jobb választási esélyek érdekében. A politikus láthatóan higgadtan fogadta nemcsak az újságírói kérdéseket, hanem az eredeti felvetéseket is. O dolgozni akar és nem engedheti meg magának, hogy minden, távozását sürgető véleménnyel vitatkozzék — foglalkozzanak azzal az illetékes testületek. Amit viszont fájlal, az a személyeskedés, az eldurvuló hangnem, az önmagáért való retorika, amely most például abban csúcsosodik ki, hogy az ország szándékos tönkretételével vádolják a kormányt. Ilyen nincs — állította a miniszterelnök —, mert lehet jól, vagy kevésbé eredményesen dolgozni, de a szándékos károkozás emlegetése már a bíráló szintjét minősíti. Horn Gyula védelmébe vette az eredményeket, hiszen az ország gazdasági teljesítménye javult, a külföldi tőke folyamatosan jön az országba, több, mint szomszédainkhoz, s nyolc év után most először létesül több munkahely, mint amennyi megszűnik. Sokak nehéz helyzete ellenére a piacgazdaság nyerteseinek száma nagyobb, mint a veszteseké — állította a miniszterelnök. Sőt még azt is megkockáztatta: pártja ’94-ben pesszimistábban ítélte meg a lehetőségeket, többet tudtak elérni, a párt programjában foglaltakhoz hasonlítva a vártnál most jobb a helyzet, s az idei terveket is tartani tudják. Ne az elméletekre, az óhajokra, hanem a valóságra, a tényekre figyeljenek — ajánlotta, hangsúlyozottan nem kincstári optimizmussal. Ismét a „napi gondok — majdani eredmények” dilemmájával szembesülhettünk. Felújítják az M3-ast Nagy Gábor (ISB) felvétele Budapest (ISB) — 1997- ben 30 kilométer hosszú félpálya és 14 autópályahíd felújításával folytatódnak a javítási munkálatok az M3- as autópálya Budapest és Gyöngyös közötti szakaszán — jelentették be az Északkelet-magyarországi Autópálya-fejlesztő és -üzemeltető Rt. hétfői, budapesti sajtótájékoztatóján. Az építések az idén április 15-én kezdődnek, s az ütemterv szerint szeptember 30-án fejeződnek be. Sorompó nélkül Nyíregyháza (KM - Cs. K.) — Név szerinti szavazás után 21 igen, 7 nem és 1 tartózkodás mellett a nyíregyházi közgyűlés úgy határozott: a Korányi-Sóstóhegy összekötő út megépítésére 1997-ben pályázatot nyújt be az útalaphoz. A területi kiegyenlítést szolgáló alapból 80 millió forintot igényel, ehhez — sikeres pályázat esetén — az idei költségvetésben biztosítja az önkormányzati forrást, 73,54 millió forintot. Állást foglaltak arról: az április 28-i közgyűlésre készüljön el a pályázat, s akkor visszatérnek az anyagi részt érintő kérdésekre. Csabai Lászlóné szükségesnek tartotta megjegyezni: ezzel nem azt ígérte a testület, hogy már idén elkészül az összekötő út, csak megkísérli, hogy ebben az évben elindulhasson a beruházás. Elfogadta az Ikarus Trade Kft. ajánlatát a közgyűlés, így ettől a cégtől vásárolja meg a város a két iskolabuszt összesen közel 30 millió 357 ezer forint plusz áfáért. A buszok augusztus közepén érkeznek meg a megyeszékhelyre. Hajléktalanok újabb átmeneti szállásának létrehozását tervezi az önkormányzat. Ennek érdekében pályázatot nyújt be a Népjóléti Minisztériumhoz. Áz új szállás a Felső-Tisza-vi- déki Vízügyi Igazgatóság Simái út 9. szám alatti kétszintes irodaháza lenne, amelyet 35 millió forintért vásárolna meg az önkormányzat akkor, ha a pályázaton megnyeri az igényelt 15 millió forintot. Lemondott az SZDSZ elnöke Budapest (ISB - D. Á.) — Pető Iván a hétfői parlamenti sajtótájékoztatón elmondta: a Mozgó Világ most megjelent számában egy február elején vele készült interjúban is kifejtette, hogy máraz SZDSZ legutóbbi küldöttgyűlésén is fontolgatta lemondási bejelentését. Ő ugyanis az ilyenfajta pozíciókat nem tartja túl sok ideig vállalhatónak. A mostani döntés valamivel több mint egy héttel ezelőtt fogalmazódott meg: úgy ítélte, hogy a választások előtt egy évvel előnyök származhatnak abból, ha az SZDSZ élén vezetőcsere történik. Pető Iván olyan nemzetközi példákra hivatkozott, mint Ausztriában a Vranitzky-Kli- ma kancellár-, vagy Angliában a Thatcher-Major miniszterelnökcsere. Az SZDSZ vezetésében való folyamatosságot biztosítandó Pető javaslatot tett az ügyvivő testületnek arra vonatkozóan, hogy ügyvezető pártelnökként Kuncze Gábor, a frakcióvezetői poszton pedig Szentiványi István kövesse. Mindkét javaslat az SZDSZ- ben meglévő véleményekre épít. Természetesen május vége felé (talán 24-én?) össze kell hívni egy rendkívüli küldöttgyűlést, s ott véglegesen pártelnököt kell választani. További posztokon is várhatók változások (például Szentiványi István, ha frakcióvezető lesz, nem maradhat külügyi államtitkár), de ezekről egyelőre nincs döntés. Kuncze Gábor elmondta, az ügyvivői testület nem volt döntési helyzetben, mivel Pető Iván végleges elhatározásként közölte lemondási szándékát. Az ügyvivők közül többen is nagy elismeréssel szóltak Pető Ivánnak 1988 óta a pártban betöltött szerepéről. Reményünket fejezték ki, hogy Pető a jövőben is vállal a pártban politikai szerepet. Személyi ajánlásait egyhangúan támogatták. Újságírói kérdésre, hogy Pető Iván már tehernek érezte-e magát pártjában, a leköszönő elnök határozottan cáfolta ezt, s kifejtette, hogy nem is ismer ilyen véleményt az SZDSZ- ben. Nem élte meg sikerként az SZDSZ népszerűségének csökkenését, de ezt nem tekinti sem pártja, sem személyes kudarcának, s ezeknek lemondásához sincs köze. Pető Iván a továbbiakban képviselőként kíván dolgozni. Ezzel kapcsolatban Kuncze Gábor megjegyezte, hogy az ügyvivői testület véleménye szerint Pető Ivánnak az országos lista élmezőnyében kell majd szerepelnie az 1998-as választásokon. Megtudhattuk azt is, hogy Horn Gyulát Kuncze Gábor hétfőn délelőtt tájékoztatta e várható lépésről, mely — mint elhangzott — nem okoz változásokat a miniszteri posztokon és a koalíciós együttműködésben sem.------------*---------------------------------------------------------------------------------------------------Levél az SZDSZ-hez Tisztelt Szabaddemokraták, Kedves Barátaim! Ma lemondok az SZDSZ-ben viselt összes tisztségemről. Tartok tőle, sokakat meglep, talán megdöbbent e lépés. Szeretném azonban, ha nem okozna megrázkódtatást, sőt a helyembe lépő pártelnök és frakcióvezető munkája új lendületet adna a szabaddemokraták politikájának. Az elmúlt fél évben ellenjelölt nélkül, átütő többséggel választottak újra a pán elnökének és frakcióvezetőjének. Mindig fontos elvnek tartottam ugyanakkor, hogy egy politikus, egy vezető ne gondolja magát nélkülözhetetlennek. Ismerve az Ügyvivői Testület, tagjainak álláspontját, úgy látóra: célszerűbb, ha egy évvel a választások várható időpontja előtt változásra kerül sor; az SZDSZ vezetésében. Az elmúlt közel Öt évben együtt hoztuk ki a Szabad Demokraták Szövetségét nehéz helyzetéből, együtt értük el a választási sikert, együtt tanultuk meg, mit jelent koalícióban kormányozni. Most új, nem kevésbé nehéz feladatok elé nézünk. Ezek megoldásában új vezetők állnak majd a párt és a frakció elén. Bízom abban, hogy velük közelebb jutunk politikai eszményeink megvalósításához. Kérem, támogassátok munkájukat. Budapest, 1997. április 14. Üdvözlettel: Pető Iván Vélemények Pető távozásáról Nyíregyháza (KM - Cs. K.) — Lemondott pártelnöki és frakcióvezetői tisztéről Pető Iván. Mit szólnak hozzá? Bartha László, SZDSZ, a nyíregyházi és a megyei közgyűlés tagja: — A déli krónikában hallottam a hírt. Pető Iván lemondása csak azt bizonyítja, hogy igen jó politikusi vénával van megáldva, s mint pártelnök, tudja, mikor kell a háttérbe húzódni. A lemondás után fordulat nem, de változások lesznek az SZDSZ politikájában. O Kinek a nevével lehetne ezt fémjelezni? — Egy órával a hírek után ezt még nem lehet megmondani, ez majd a májusi küldött- gyűlésen derül ki. Meggyőződésem, mint pártpolitikus, szükségesnek tartotta, hogy változás történjen a párt politikájában. S ha ez személyi változás árán tehető meg, hát úgy látta jónak, ha lemond. O Érinti-e a döntés a koalíciót? — Ez a koalíciót nem érinti. Meggyőződésem: amire letette az esküt, azt az időt ki fogja tölteni a koalíció. Végh Béla, az MSZP nyíregyházi városi elnöke: — Sajnálom. Véleményem szerint — ha voltak is nehéz időszakok —, Petőnek sikerült a problémákat kompromisszumok árán is megoldania. Érzékelhető, hogy az SZDSZ-en belül is sokféle érdekcsoport van. Ezeket az érdekeket megjeleníteni úgy. hogy közben ne sérüljenek, mondhatom: szinte művészet volt. Felkészült, sokoldalú politikus, kár hogy a májusi küldöttgyűlés előtt lemondott. Meg kellett volna várnia a megmérettetést. A két párt kapcsolatát és a koalíció működését nem fogja mélyrehatóan befolyásolni a döntése. Bár tény: Petővel már kialakultak az együttműködési formák. Ha új frakcióvezető és új pártelnök lesz, velük is ki kell alakítani a kapcsolatot, ami a folyamatos, napi munkát bizonyára befolyásolni fogja. El kell azonban mondani: nagyon sok jól felkészült politikus van az SZDSZ-ben. Jo hangulatban, kritikusan Nyíregyháza, Vállaj, Vaja, Vásárosnamény (KM) — Szocialista párti kormánytagok és párttisztségviselők voltak a napokban megyénk vendégei. Tukacs Istvánt, az MSZP megyei ügyvezető alel- nökét arra kértük, foglalja össze, értékelje az igen feszes, mozgalmas vizitet. — Igyekeztünk a fontos látogatókat részben szakmai területekre, részben a megye különböző régióiba elvinni. Minden választókerületben volt legalább egy fórum. A cél, hogy minél több emberrel váltsanak szót, teljesült. A hallgatóság mindenütt kritikus volt. Jó példa erre a Kósáné Kovács Magda és a Kökény Mihály főszereplésével zajlott rendezvény. De ki kell emelnem: a nyílt bírálatok ellenére a hangnem nem volt ellenséges, dühös vagy szélsőséges, ellenkezőleg, a jószándékú figyelmeztetések jellemezték. Kovács László vállaji programja kiemélkedően jól sikerült, hiszen ott valóban lenne értelme egy határnyitásnak. — A látogatók jó hangulatban indultak vissza Budapestre, még a péntek esti fogadáson is munka folyt. Itt fejezte ki csodálkozását, kellemes meglepetését Vastagh Pál azzal kapcsolatban, hogy Vaján 180-an voltak rá kíváncsiak. Szerinte természetes, hogy egy ipari vagy mezőgazdasági miniszter közszereplésére sokan elmennek, de nem értette: vajon rajta „mit esznek”...? Amikor Kökény miniszter úr a naményi lakossági fórumon bejelentette a 3,2 milliár- dot, akkor hallatszott többektől is: „na végre”. Szerinte fel fog értékelődni a beregi térség, ezért a kormánynak is fontos a fejlesztés. Kovács László elfogadta a meghívást az Európa-napra és megpróbáltuk Vastagh Pált rávenni arra: fontolja meg, hogy mégse Szegeden, hanem Debrecenben legyen az ítélőtábla — mondta Tukacs István. Pénzszűke Jánkmajtis (KM) — Anyagi gondok, lerobbant géppark jellemzik a Jánkmajtis környéki, zömében 5-6 hektáron gazdálkodó mezőgazdasági termelőket — vélekedik a település gazdaboltosa Gaál István. A folyamatos alkatrészigény is azt jelzi, hogy rendkívül elhasználódtak a környék termelőinek gépei. Különösen érvényes ez a megállapítás az aratógépekre, amelyek száma ez évre mindössze három új kombájnnal gyarapodott a térségben. A soványka fizetőképes kereslet inkább a használt, olcsóbb gépek iránt mutatkozik. Pénzszűke érződik a kukorica vetőmagvak, gyomirtók forgalmában is. > :i! Ellenzéki nyilatkozat Mi, Szabolcs-Szatmár-Bereg megye ellenzéki képviselői megdöbbenéssel tapasztaltuk, hogy az MSZP miniszterei — élükön Hóm Gyula miniszter- elnök úrral — 1997. április 11-én a kormányzati munka helyett megkezdték az ország legelmaradottabb térségében választási kampányukat. A miniszterekhez társultak az MSZP elnökségének és országos választmányának tagjai is. Egész napos Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei tartózkodásuk, több tucat rendezvényük során nem volt több mondanivalójuk, mint annak ismételgetése: „Minden rendben lenne ebben az országban, ha nem lett volna az Antall-Boross- kormány; és ha nem lenne ellenzék”. Hóm Gyula párt- és miniszterelnök szívesen feledkezik meg az MSZMP KB !989-es tanácskozásain tett azon kijelentéséről, mely szerint akkor így értékelte az ország gazdasági helyzetét: „A gazdasági életben, gazdasági területen ma — lehet, hogy vulgáris, amit mondok — hadiállapotok vannak.” (A Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottságának 1989. évi jegyzőkönyvei. Kiadta: .Magyar Országos Levéltár, Bp. 1993. I. k. 65. o.). Látogatásuk hozadéka e térség meggyötört lakossága számára — sajnálatos módon — most sem volt több, mint egy gázolásos baleset. Mindezekért felkérjük a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyébe látogató kormánytagokat és pártvezetőket, ha képtelenek a társadalom gondjain enyhíteni, ne rontsák tovább e megye helyzetét. A sikerpropaganda helyett Szabolcs- Szatmár-Bereg megyében ugyanis helyesebb lenne Hóm Gyula akkori külügyminiszter, mai miniszterelnök úr 1989-es szavait elismételni: „A gazdasági életben, gazdasági területen ma — lehet, hogy vulgáris, amit mondok — hadiállapotok vannak”. A valóság okán mi már csak azt tehetjük ehhez hozzá: „A hadiállapotot a szocialista-szabaddemokrata kormány ebben a régióban kiterjesztette a közoktatásra, az önkormányzatokra, az egészségügyre, az élet minden területére.” Dr. Kávássy Sándor (FKgP) Dr. Szilágyiné Császár Terézia (KDNP) Mádi László (Fidesz) Dr. Takács Péter (MDF)