Kelet-Magyarország, 1997. április (54. évfolyam, 75-100. szám)
1997-04-30 / 100. szám
1997. április 30., szerda Kelet-Magyarország MEGYÉN INNEN, MEGYÉN TÚL Az iraki Tikrit városában óriási tömeg vonult az utcára, hogy megünnepelje az ország elnökének, Szad- dám Huszeinnek a 60. születésnapját. A lelkesen kiabáló asszony szavaiból kiderül, ő még három gyermekét is feláldozná az ünnepelt kedvéért AP-felvétel Vendegjaras Szlovéniából és Romániából Budapest (MTI) — Az európai integráció és a kisebbségi politika kérdésében a teljes egyetértés és őszinteség jellemezte a kedden Budapesten megtartott magyar-szlovén csúcstalálkozót. Milan Ku- can szlovén elnök kedden érkezett kétnapos hivatalos látogatásra Magyarországra, s délelőtt szűk körű megbeszélést folytatott vendéglátójával, Göncz Árpád államfővel. Tárgyalt Hóm Gyula miniszterelnökkel, majd plenáris ülést is tartott a szlovén és a magyar tárgyalóküldöttség. Milan Kucan szlovén elnök a találkozón leszögezte, hogy nincsenek jelentősebb problémák. Erre válaszul Göncz Árpád rámutatott, hogy problémák nincsenek, csak örökzöld témák. Megegyeztek két határátkelőhely fejlesztésében s televíziós átjátszók kiépítésében. Az egyik régóta húzódó problémában, az autósztráda nyomvonalának kijelölésében viszont nem született megállapodás. Szlovénia rövidesen konzulátust nyit Szentgott- hárdon, s magyar részről is hasonló lépést terveznek. Milan Kucan elmondta: ezen a tárgyaláson is kitűnt, hogy a két ország között nincs semmilyen nagyobb probléma, s ezúttal is lehetősége van arra. hogy bepillantson a magyar közéletbe. Magyarországnak érdeke, hogy a NATO kibővítése ne fejeződjön be az első körben. Arra törekszünk, hogy az észak-atlanti szervezetbe bekerült és a bővítés első köréből kimaradt országok között szoros együttműködés alakuljon ki. Ezt Göncz Árpád köz- társasági elnök hangsúlyozta, amikor kedden dolgozó- szobájában fogadta Petre Románt, a román Szenátus Budapesten tárgyaló elnökét. Göncz Árpád felajánlotta Petre Románnak: Magyar- ország átadja tapasztalatait Romániának a gazdasági átalakulás kezelésére, hogy ezzel is segítsen a hibák elkerülésében. A köztársa-' sági elnök többszintű érintkezést javasolt a két ország között, megkülönböztetett figyelemmel a gazdasági kapcsolatok fejlesztésére. A két politikus egyetértett abban: a budapesti és a bukaresti politikai vezetésnek arra kell törekednie, hogy a magyar-román együttműködés töretlen maradjon a jövőben. — A romániai demokraták számára nem lenne könnyű, ha Románia nem kerülne be a NATO kibővítésének első körébe. Elképzelhető, hogy a nacionalistákból ez ismét agresszivitást váltana ki, ám meggyőződésünk, hogy Románia biztosítani tudja demokratikus jövőjét — jelentette ki Petre Roman. Elhunyt Andrew Sarlós Torontó (MTI) — Torontóban hétfőn hosszan tartó, súlyos betegség után, életének 66. évében elhunyt Andrew Sarlós. Sarlós Zuglóban született, 1931. november 24-én. Tanulmányait a Marx Károly Közgazdaságtudományi Egyetemen fejezte be. 1956 november 8-án, 25 éves korában emigrált Kanadába. Kanadát második otthonának tekintette, ahol az üzleti élet meghatározó személyiségévé vált. Kanada egyik legbátrabb befektetője volt, aki soha nem a problémákra, hanem a lehetőségekre összpontosított. Befektetései és vállalkozásai révén eljutott a világ minden tájára, de magyarságát soha nem tagadta meg. Sarlós 1991-ben megkapta a Magyar Köztársaság Zászlórendjét. Horn Dániába utazik Budapest (KM) — Horn Gyula miniszterelnök a dán kormányfő meghívására május 2-án egynapos munkalátogatásra Dániába utazik — jelentette be szokásos keddi sajtótájékoztatóján Szentiványi Gábor kül- ügyminisztériumi szóvivő. A két kormányfő tárgyalásai alkalmat adnak a kétoldalú politikai és gazdasági kapcsolatok szorosabbá fűzésére, valamint Magyarország euroatlanti csatlakozási folyamatának megismertetésére. A külügyi tárca vezetője, Kovács László április 30-án küldöttség élén Luxemburgba utazik. Munka — ellenzék nélkül A jogász professzorra a szükséges 258 helyett csak 156 támogató szavazatot adtak le Budapest (MTI) — Kiss Péter munkaügyi miniszter expozéjában rámutatott arra, hogy a javaslat magába építi a munkavállalók jogainak a tulajdonosváltás esetén történő megóvásáról, valamint a tömeges elbocsátásokra vonatkozó jogszabályok összehangolásáról szóló európai irányelveket. Az első irányelvvel kapcsolatban kifejtette, hogy eszerint a munkáltató személyében bekövetkező változás a munka- viszonyokat nem érinti, illetve a tulajdonosváltozás időpontjában a munkaviszonyból származó jogok és kötelességek automatikusan átszállnak az egyik munkáltatóról a másik munkáltatóra. Az irányelv rendelkezéseket tartalmaz még a munkavállalók képviselőinek védelméről is — tette hozzá. Az azonnali kérdések órájában Takács Péter (MDF) azt mondta: az MSZP vezetőinek nincs nagy szerencséje a keletmagyarországi propagandaútjaikon, hiszen alig három év alatt a miniszterelnök, majd a házelnök, legutóbb pedig a honvédelmi miniszter szenvedett balesetet a térségben. Az ellenzéki honatya rámutatott Elnapolt ülés Újfehértó (KM) — Elnapolták a polgármester kérésére kedden a képviselőtestületi ülést Újfehértón, mert az MSZP-s képviselők távolmaradtak. Április 30-ig határidős pályázatok benyújtásáról kellett volna döntést hozni, illetve pályázatot kiírni inztézmény- vezetői állás betöltésére a zeneiskolában (a korábbi vezetőnek lejárt a megbízatása). A költségvetési beszámoló is április 30-val határidős, ez is elmaradt. A 17 tagú képviselő- testületből tízen jelentek meg: kilencen az úgynevezett ellenzékből és a polgármester. Heves vita alakult ki közöttük az ülés elnapolása miatt, ugyanis többen kifejtették, hogy a város érdeke úgy kívánta volna, hogy megtartsák az ülést. Könnyűipar Újfehértó (KM) — Újfehértón javában folyik a gépek beszerzése az egykori gyapjúszövő helyén működő Urbán és Társa Kft-nél. A kétéves múltra visszatekintő, olasz és német partnerekkel rendelkező női textilkonfekció üzem a Megyei Fejlesztési Tanácstól kapott pályázati úton tizenötmillió forint támogatást. Ezzel együtt nettó ötvenmilliót költenek most könnyűipari technológiai berendezésekre, de már az épület bővítésével kapcsolatos terveket is szövögetik. Mindemellett sikeres volt a cég nyíregyházi adótanácsadó irodájában a számítástechnikai háttér fejlesztése is. Beszélgetés Tiszaszalka (KM) — Tiszaszal- kán Adj magyarságot a magyarnak címmel irodalmi, történelmi beszélgetésre várják az érdeklődőket május 9-én 14 órakor a Faluházába. A beszélgetést jeles magyar költők, írók műveiből összeállított keretműsorral vezetik be. A rendezvény keretében Kovács Mari és Tóth Károly élőárrá: nem szeretné személyes felelősséggel, vagy azzal vádolni az érintetteket, hogy a térség lakóit csak arra tartják érdemesnek, hogy elüssék őket. A történtekért inkább a rossz utakat hibáztatja. Megkérdezte: a balesetek meggyőzték-e a miniszterelnököt arról, hogy nem csak Pest, vagy Észak-Dunántúl, hanem az egész ország közlekedését fejleszteni kell. Hóm Gyula kormányfő felelőtlen kijelentésnek nevezte, hogy az MSZP politikusai száguldoztak volna, ezt egyébként a bíróság sem állapította meg. Kijelentette: Takács Péter joggal veti fel az utak állapotának kérdését, hiszen az Antall-kormány szinte egyet sem épített. A jelenlegi kormány azonban igen, tehát folyamatban van az utak rendbetétele. Takács Péter kijelentette: az előző kormány szidalmazása helyett inkább felelős kormányzati cselekedetekre lenne szükség. Hóm Gyula hangsúlyozta, hogy mindig ellenezte a vidék és a város szembeállítását. Az interpellációk során Tan- szabadság — vadhajtásokkal? címen nyújtott be interpellációt Kávássy Sándor (FKgP) a művelődési miniszterhez. A képviselő úgy értesült ugyanis, hogy vannak iskolák, ahol 1956 nem volt érettségi tétel adóművészek vendégeskednek a beregi községben. Ásatások Panyola (KM) — Tovább folytatódnak mostanában az 1991- ben elkezdett régészeti ásatások Ásottfoknál. A panyolai önkormányzat szeretné bemutatható formába hozni a már feltárt honfoglaláskori település maradványait és tovább keresik a régi település temetőjét, amelynek feltárása új információkkal szolgálhat honfoglaláskori őseink akkori életéről. Milliók Nyírbátor (KM) — A város sportja — milliókban. Akár így is kommentálhatnánk azt a döntést, amely szerint több mint tíz millió forintot fordítanak a sportra ebben az évben Nyírbátorban. Erről a Sport-Ifjúsági Bizottság javaslata alapján határozott a képviselő testület. Az összegből legnagyobb szeletet — három és fél millió forintot — a futballisták kapnak, a férfi kézilabdások- nak 2 680 000, a női csapatnak nyolcszázezer jut. A teljes és a tananyagban sem szerepelt. Ugyancsak hallott olyan esetekről, amikor a Rákóczi szabadságharc, sőt az 1848-as forradalom sem szerepelt az érettségi tételek között. Szabó Zoltán államtitkár közölte: az interpelláció téves információkon alapul. Az említett esettel kapcsolatban — amelyről a képviselő már korábban levélben értesítette a minisztert — vizsgálatot indítottak. Ennek során dokumentumokkal bizonyították, hogy abban a szolnoki iskolában, amelyre a képviselő hivatkozott, az általa említett tanárnő igenis foglalkozott óráin 1956-tal, amely érettségi tétel is volt. Az államtitkár arra kérte a képviselőt, hogy a jövőben gondosabban ellenőrizze a felhasznált információk valódiságát. Kávássy Sándor a kioktatást visszautasította, a választ viszont elfogadta. A délutáni szünetet követően a jegyző ismertette a Bru- hács János alkotmánybíróvá választásának ügyében tartott titkos szavazás eredményét. A leadott 306 voksból 294 volt érvényes. Az ellenzék által javasolt pécsi jogász professzorra a szükséges 258 helyett csak 156 támogató szavazatot adtak le a képviselők. Bruhács Jánost így másodszor sem választotta meg az Országgyűlés alkotmánybírónak. Az eredmény ismertetése után Dávid összegből a súlyemelőknek például száz, a természetbarátoknak ötvenezer forintot szavaztak meg a városatyák. Lézeres kezelés Dombrád (KM) — Lézeres terápia és fizikoterápiás kezelés is van Dombrádon. A rendelőket hordozható EKG készülékekkel, valamint 24 órát regisztráló vér- nyomásmérővel is felszerelték, egy háziorvos pedig szülész-nőgyógyász szakvizsgával rendelkezik, így a terhes tanácsadás keretén belül a környező települések lakóinak szakrendszerű ellátását is biztosítják. Közgyógy Nyíregyháza (KM) — A kormányrendelet értelmében május elsején érvényüket vesztik az 54- es és 74-es sorszámmal kezdődő közgyógyellátási igazolványok. A lejárt igazolványokat le kell adni, az új igazolványokért kérelmet kell beadni. Nyíregyházán a polgármesteri hivatal szociális ügyfélszolgálati irodáján munkaidőben várják az érintetteket. Ibolya, az MDF frakcióvezető-helyettese bejelentette: harmadszor is megadják a lehetőséget a kormánypártoknak arra, hogy konszenzuson alapuló döntést hozzanak az alkotmánybírák jelölése ügyében. Az ellenzék ezután néhány független törvényhozó társaságában egyöntetűen elhagyta az üléstermet, és nem vett részt a további plenáris munkában. Bauer Tamás (SZDSZ) — az ellenzék távollétében — kifejtette, hogy a szabaddemokraták a demokrácia alapvető intézményének tekintik az Alkotmánybíróságot és nagy fontosságot tulajdonítanak a két üres bírói poszt mielőbbi betöltésének. Hangsúlyozta ugyanakkor, hogy az egész Országgyűlés felelőssége a bírák megválasztása. Ezért a je- löltállítónak alkotmányos kötelezettsége, hogy olyan személyt javasoljon, aki széleskörű bizalmat élvez. Toller László (MSZP) azt hangsúlyozta, hogy egyáltalán nem volt váratlan a szavazási eredmény. Az MSZP korábban több alkalommal is jelezte, nem támogatja Bruhács Jánost. Az ellenzék mégis mindent elkövetett annak érdekében, hogy szavazásra vigye a kérdést. Á szocialista politikus szerint az a lehetséges megoldás, ha két új alkotmánybírójelöltben gondolkodnak. Tb-hiány Budapest (MTI) — Az év végére 45-60 milliárd forinttal is meghaladhatja az előirányzatot az Egészség- biztosítási Alap hiánya — hangzott el az egészségbiztosítónál rendezett keddi sajtóbeszélgetésen. Az újságírók azt is megtudták, hogy az év első hónapjaiban már tíz egészségügyi intézmény jelezte: finanszírozási gondjai miatt előleget kér a biztosítótól. Berényi Sándomé, az Országos Egészségbiztosítási Pénztár (OEP) főigazgató-helyettese úgy nyilatkozott: a becsült deficit alapvető oka a tervezett bevételek elmaradása. A biztosító szakemberei szerint az 1800 forintos egészségügyi hozzájárulás miatti hiány legalább 25-30 milliárdot tesz majd ki. Februárban — amikor első ízben kellett hozzájárulást fizetni — a számított bevétel alig 60 százaléka, 5 milliárd forint folyt be az egészségbiztosítóhoz, és az előzetes adatok szerint a befizetési arány márciusban sem volt jobb. Mindebből az következik, hogy nem jutnak hozzá az egészségügyi hozzájárulásból számított 100 milliárd forintos bevételhez. Ez, valamint a kiadási oldalt feszítő tényezők — az alultervezett gyógyszer- kassza, valamint az egészségügyi dolgozók béremeléséhez szükséges 6 milliárd, illetve a számukra kifizetett egyszeri tízezer forint fedezetéül szolgáló 2,3 milliárd forint előteremtése — miatt a költségvetésben jóváhagyott 3,8 milliárd forintot legalább 45-60 milliárd forinttal meghaladja majd az Egészségbiztosítási Álap ez évi hiánya. Isépy távol marad KDNP: vállalható politikai irányvonalat Budapest (MTI) — Az szolgálná a kibontakozás útját, ha Giczy György azonnal lemondana pártelnöki tisztségéről — mondta Rapcsák András kereszténydemokrata ország- gyűlési képviselő azon a keddi sajtótájékoztatón, amelyet Isé- py Tamás frakcióvezetővel és Rubovszky György honatyával közösen tartott a Képviselői Irodaházban. Isépy Tamás elmondta, hogy 14 képviselő aláírásával levelet küldtek Giczy Györgynek, amelyben kinyilvánítják: elvárják tőle, hogy ne vállalja az elnökjelöltséget. Kérik továbbá, hogy fontolja meg, nem lenne-e szerencsésebb, ha egy integrálni képes harmadik személyt találnának a KDNP élére. A frakcióvezető kijelentette: nem vesz részt az országos elnökség pénteki tanácskozásán, mert arra a tavaly decemberben megválasztott alelnökök kaptak meghívást, a régiek nem, ő pedig nem kívánja jelenlétével szentesíteni ezt az illegitim helyzetet. Mindhárom képviselő kifejezte, hogy a megoldást a megyei peres ügyekben benyújtott fellebbezések visszavonásában és egy legális tisztújító választmány Összehívásában látják. — Ha itt Giczyt választják meg pártelnöknek, a frakció felsorakozik mögötte, amíg a vezetés vállalható politikai irányvonalat képvisel. ' gg gf idk m illflllililifl r