Kelet-Magyarország, 1997. április (54. évfolyam, 75-100. szám)
1997-04-29 / 99. szám
1997. április 29., kedd 3 HÁTTÉR Munkára, földre vágynak a romák A közhasznú foglalkoztatás segítség, de csak időlegesen enyhít a gondokon A közmunka elosztása nem megy vita nélkül Harasztosi Pál felvétele Balogh Géza Nyírmada (KM) — Munka- nélküliség, közmunka, Szabolcs — lassan összenövő fogalmak. amelyekről nap mint nap hall az ember. Nincs ez másképp a Vásáros- namény melletti nagyközség, Nyírmada esetében sem, ahol a harmincöt százalékot is meghaladja a munkanélküliség. Különösen a település cigánylakosságát sújtja, köztük az említett arány eléri a kilencvenöt százalékot. Reménytelen a helyzetük. Vagy mégsem? Madán négyezer-nyolcszáz lelket számlálnak, a romák csaknem ezerkétszázan vannak. E szám tükrében mond igazán sokat az a bizonyos kilencvenöt százalék, hiszen arról árulkodik, hogy legalább félezer cigány munkanélküli él a községben. Bizottság alakult — A közmunkaprogram nélkül valóban reménytelen volna a helyzet — mondja a ma- dai polgármester, Kása Barnabás. — De hozzá tartozik az igazsághoz, hogy ez is csak időlegesen és részlegesen segít a gondokon, hiszen mindössze negyvenegy embernek hoz átmeneti enyhet. s az is csak hét hónapig tart. az esztendő végéig. O Milyen szempontok alapján választották ki a közmű n- i kásokat? — Ez az. ami oly sok fejtörést okozott mindannyiónk- nak, hiszen tudtuk, hogy nem születhet igazán jó, mindenkinek tetsző döntés. Ennek a felelősségét egyedül senki sem merte volna elvállalni, de igazságtalan is lett volna. Egy szabályos bizottságot hoztunk létre, hogy ne lehessen részrehajlással vádolni bennünket — kapcsolódik a beszélgetésbe a cigány kisebbségi önkormányzat elnöke, illetve alelnö- ke. Rácz József, és Aranyos Miklós. — Sajnos, a két kezünkön meg lehet számolni azokat a cigányférfiakat, akik állandó munkahellyel rendelkeznek, így aztán érthetően sokkal többen jelentkeztek a közmunkára is, mint amennyi lehetőséget kaptunk. Hogy milyen szempontok alapján döntöttünk...? A rászorultság és a munkaszeretet között. A megbízók ugyanis előre figyelmeztettek bennünket, olyan embereket várnak, akik nem vetik meg a munkát, akik napról napra hajlandóak megfogni a lapát-, vagy ásónyelet. Akik bírálnak Negyvenegy munkahely — sok ez vagy kevés? Költői természetesen a kérdés, hiszen persze hogy kevés. Talán erre is visszavezethető az. hogy a helyi romák közül jó páran bírálják a döntéseket, mert mind mondják, a nagy család, a sok gyermek nem minden esetben volt döntő. n Mit válaszolnak e vádakra, kifogásokra? — Mit válaszolhatnánk? — kérdez vissza a két roma kisebbségi vezető. — Öt reklamáció érkezett, az igazat megvallva, sokkal többre számítottunk. Hiszen akinek nem jut a kenyérből, hiába magyarázzuk, hogy csak ennyi volt, elfogyott, mi. nem tudunk megszegni újabb kenyeret. Bár tudnánk, de üres a kamra. A szerencsés közmunkások helyben találtak tennivalót. A község határában található a híres csokalyi víztározó, a pazar horgásztó..., sajnos manapság nemcsak a halak, a horgászok, a vízimadarak kerülik el, de elkerüli messze a víz is. Jó ideje szárazon áll, a környéke elgazosodott, a csatornái feliszapolódtak, ha most nem próbálják helyrehozni, rövid időn belül végleg befellegzik neki. Ez a számítások szerint három-négy hónapos tennivalót jelent, de azt követően távolabbi munkák után kell nézniük a közmunkásoknak. Nagyon sok településen komoly fejtörést okoz ez, hiszen a munkahely megközelítése a közmunkás feladata. De ha csupán húsz-huszonöt kilométerrel távolabb találni majd értelmes munkát, akkor hogyan jut el oda? Nyírmadán ez sem jelent megoldhatatlan akadályt. A helyi önkormányzat vállalta, ha kell, a saját járművével is hajlandó elszállítani a közmunkásokat. De nem csupán ezzel segíti a rászorulókat. Jó ideje megy már a faluban a szociális földprogram, amely keretén belül a földnélküli családoknak lehetővé teszik a gazdálkodást. Ne tízhektáros területekben gondolkozzunk, erre egyébként sem lenne módjuk, mindenesetre annyi területet azért biztosít, hogy a rászoruló családnak megteremjen a krumplija, tengerije, uborkája. Kapa, locsoló Jelenleg száztizenkét család veheti igénybe ezt a segítséget. Nagyobb az igény természetesen, de az önkormányzatnak nincsen földje. Azt remélték, hogy a madai állami gazdaság privatizációja során a falu is hozzájut egy tekintélyesebbnek mondható földdarabhoz, ez azonban meghiúsult, így kénytelenek összehúzódni. A terület nagysága persze nem akadályozza meg a gondolkodást, a tervezgetést. Most például azon töprengenek, miképpen lehetne rávenni az érintett családokat arra, hogy valóban gazdái legyenek az önkormányzattól kapott földnek, hogy ne mindent a hivataltól várjanak, de vegyék kézbe ők is a kapát, a locsolót, ha netán felüti a dudva a fejét, ha szárazság kínozza a palántát. Nem is olyan magától értetődő ez sokak számára, mint a régi gazdálkodók hinnék. Kodálytól Lennonig Újfehértó (KM) — Április 30-án 17 órakor kezdődik az újfehértói 1. Számú Általános Iskola aulájában a 33. Májusi Hangverseny. A többek között Kodály-, Bárdos-, Mozart-, Mendelsson- és Lennon- McCartney-művekből álló üde műsort a házigazda intézmény és a helyi zeneiskola tanárai és diákjai szervezik. Diakradio Ibrány (KM) —■ Az év diákrádiója című pályázaton, amelyet a Diákújságírók Országos Egyesülete hirdetett meg, az ibrányi Árpád Fejedelem Általános Iskola Kölyokrádió szerkesztősége harmadik helyezést ért el. A rádióstáb e tanév szeptemberében alakult meg, tagjai pedig: Kiss Sándor, Molnár Mónika, Németh Agnes, Szabó András, Be- rencsi Csaba, Kormány Katalin. Németh Zoltán. Tóth Tünde, Tilki Mihály tanulók; a főszerkesztő: Lippai Marianna tanárnő. A díjat április 26-án adták át Gödöllőn. A z embernek ebben az életkorban már mindenről az eszébe jut valami. Az idei barátságtalan, fagyos tavasz is fölidézte bennem azt a három évtizeddel ezelőttit. S mikor odakinn ebben a szokatlan időben havazni kezdett, nyomban megcsapott annak a régi-régi áprilisi hóhullásnak a hangulata. Egy nagyon szép hóembert építettünk akkor az első unokámmal. aki már maga is apa. négyéves kisfiút nevel. Én akkor észre sem vettem a nagy eseményt, elmerülve dolgoztam valamit a szobámban. S egyszer csak Lexi lelkendezve beszalad hozzám: — Nagyapa, esik a hó! Esik a hó! Ugyan! Kinézek az ablakon: odakint ólmos szürkeség (észre sem vettem, mikor borította el a várost) és akkora kövér pelyhek hullanak, mint egy fél dió. . Most már magam is széles jókedvvel bámultam ezt a nem mindennapi látványt — pedig nem értettem az unokám örömét és a magamét sem. Hosszú tél volt abban az évben, nemrég még alig vártuk a hó elolvadását, és A múlt — elmúlt most lám, milyen vidító, hogy megint itt van. Egy óra alatt jó vastag réteg esett. — Gyere, hóembert csinálunk. Kint az udvaron volt igazán csak szép látvány a hóhullás. Ahogy a bolyhos pelyhek—lassan, mintha ejtőernyőn jönnének — leereszkedtek a merő sárgán virágzó arany eső-bokrokra. S a fiatal szirmok mintha valami puha szeretettel fogadták volna a ritka vendéget: tudták, hogy nem árthat nekik, órák alatt elolvad. No de lássunk hozzá! Görgetjük a földön a hatalmas hólabdákat — ebből a hasa lesz, ebből a törzse — és ahol fölszedjük a fehérséget, elővillan a gyönyörű szép, dús, selymes fű. Igen, jó hó volt, épp hóembernek való: nagyszerűen összeállt, szépen lehetett mintázni. Takaros hóemberünk lett, szebb, mint a régi, amelyik télen hónapokig állt az udvarunkon. De lehet, hogy csak mi láttuk így. Talán csak az tette élménnyé számunkra, hogy tudtuk: ez a hódalia amolyan pünkösdi király. Körülhordozza fenséges tekintetét az udvaron, rajtunk—azután eltűnik, mintha itt sem lett volna soha. S ez adta ennek az áprilisi hóesésnek az egész szertartásszerű ünnepélyességét: a múlandóság szépsége. Szerettem volna az idén is megismételni a mai kiskorúakkal a szép hóemberépítést. De a kisebbik fiamtól származó unokáim épp a másik nagyanyjuknál voltak a szomszéd városban. Telefonáltam a dédunokámért: jöjjön, hóembert varázsolunk az udvarra, de az édesanyja sajnálattal közölte: a kisle- génynek a torka fáj, nem tudja elhozni. Engem valami furcsa vágy mégis kivitt az udvarra: hozzáfogok akkor egymagám, de gyerekpartner nélkül nem volt meg ennek az igazi íze, meg az idei hó is olvadt, latyakos lett, alkalmatlan erre a célra. A bbahagytam. Csalódottan mentem vissza a házba. Szomorúság lett úrrá rajtam, e jelentéktelen eset révén is meglegyin- tett valami belső sajgás, hiszen ismét rádöbbentem: a múlt visszahozhatatlan... ' i yú* 1 | NézÖDOfit Tolvajkulcs Balogh József A zt mondja Misi, a fodrász, őt már nem is az bosszantja, hogy nem tud megvenni egy kiló banánt az unokáinak, hanem az, hogy százmilliók, milliárdok tűnnek el az orrunk előtt, és vagy megfog- hatatlanok a tettesek, vagy tehetetlen az igazságszolgáltatás, mert akkora lukak tátonganak a büntető törvénykönyvben, hogy azt a legnagyobb jóindulattal sem lehet joghézagnak nevezni. Felhozza a vasárnap esti Hét műsorát, ahol megint a Co-Nexus-ügy került terítékre, meg az a megmásíthatatlan tény, hogy sajnos úgy lehet orruknál fogva vezetni az embereket, ahogy néhány találékony ember akarja. A pénzeldugás technikája is jól nyomon követhető, illusztrációval mutatták, hogy lehet szem elől veszíteni a pénzt, míg nyolc, vagy kilenc vállalkozásból alakul egy újabb vállalkozás, ahová már nem érkeznek meg az innen továbbított összegek. Eltűnnek, mint a sarkadi vasútállomásról a tartálykocsik, vagy a több tonna pénzpapír az alaposan szemmel tartott térről. Vannak természetesen megyei példák is. Lassan elfelejtjük az a hatalmas pálinkabotrányt, ahol négy- százmillión felül volt az eltüntetett szállítmány, lassan lejár a büntethetőség ideje, még sincs előrehaladás a gávavencsellői takarékügyben, lassan elfogynak a károsultak a vajafrucht-ügy- ben, hisz még a Kincstár is azt nyilatkozta, az államot nem érte kár. a gyümölcsöt szállító szövetkezetek többsége pedig megszűnt, mielőtt az elszenvedett kárát megtérítenék. Az ember elgondolkodik: vajon érdemes ezen mérgelődni? Vajon az államnak, amelyik kölcsönök nélkül nemigen áll meg a lúdtalpán, nem volna ezekre a milliárdokra szüksége, hogy futni hagyja a tolvajokat? De, biztosan szüksége volna. Csak a tolvajkulcsot nem találja meg. A mozgás mesterei az utóbbi években a patinás táncegyüttesek mellé a legváltozatosabb műfaji tarkaságban csatlakoztak az újabbak. A néptáncmozgalom újabb virágkorát látjuk kibomlani: megfiatalodott a Nyírség, egészen „kamasz” az Igrice, zsendült a Szabolcs, nyílik a Kállai Kettős mellett a kallói Rozmaring, miként virul a Margaréta, sodor az ököritói Fergeteges. Nem engedik kivénülni magukat az időből az elődök, a néptánc megyénkben nagy öregjei sem, akik—pl. a Nyírség esetében — rangos bemutatók sikerszériájáig lendítik a zsengébb korú fürge lábúakat. Sőt! Maguk is színpadra lépnek egy-egy gála erejéig. A balett, a moderntánc, a versenytáncok, az akrobatikus, formációs produkciók, a dzsessz-balett... Primave- ra, SLIP, RE-flex, Ritmo, Fantom, Koktél Dance. A mieink! Mindegyiküknek — nem egymás ellenére! — szurkolunk: még sokáig és eredményesen ropják, lejtsék, ringassák, úsztassák, emeljék, pörgessék a koreográfiák illékony pillanatait. Világnapjukon köszöntjük tánckultúránk színe-ja- vát. Kállai János j emreg egy pénzügyi l\J leosztás — központi JL y költségvetésből ad- ható-kapható támogatásról volt szó — borzolta az ügyben negatív módon érintettek kedélyét, mondván: miért nem ők, mármint az ágálok lettek kiemelt kategóriájú csoport; miért nem a rászorultság, az ifjú tehetségek menedzselése a vezérelv a forintok juttatásakor. Valaki, mikor emiatt magam is zohoráltam, azt modta: meg kellene egyszer vizsgálni, vajon elbír-e Sza- bolcs-Szatmár-Bereg ennyi táncos együttest, klubot, szövetséget. Furcsa felvetés! Mintha az amatőr és profi ambíciókat, a kvalitások felmutatásának szándékait, a hagyományok ápolásának évszázados kötelezettségét adminisztratív módon lehetne szabályozni. Ugyan! Sohasem lehetett a tengernek megparancsolni: kisebb hullámokat vessen, kevésbé áramoljon! Nos, szűkebb pátriánkban — mondom ezt bajemlegetés helyett az öröm, a büszkeség szándékával — Szöveg nélkül Ferter János rajza Él íT’oJ i iT j ífű i | if: I JHEb
