Kelet-Magyarország, 1997. április (54. évfolyam, 75-100. szám)
1997-04-23 / 94. szám
1997. április 23., szerda olvasóink leveleiből A nyíregyházi Kossuth téren, a Metropol Üzletház előtt óriási tócsák akadályozzák a gyalogosközlekeHarasztosi Pál felvétele ezer forintot kellett fizetni a Forum Forgalmi rend Nyíregyházán a Liszt Ferenc utcát egyirányúsították. Ezzel nem is lenne baj, de a gépkocsivezetők általában megszokásból vezetnek, s nem veszik észre a „Behajtani tilos” jelzőtáblát. Sokan a parkolóból kikanyarodva egyenest a Bocskai utca irányába fordulnak, s ezzel komoly baleseti veszélyt jelentenek a helyesen közlekedők számára. Úgy érezzük, nem elég a büntetés, kellene valamilyen nagyobb figyel meztető tábla, mely jelezné a forgalmi rend megváltozását. N. M., Sényő Öregdiákok A város életét 1930-tól 1948- ig, az államosításig meghatározta az Angolkisasszonyok Intézetének jelenléte. Nem mintha a többi intézmény kevésbé jó lett volna, de kereskedelmi iskola csak itt működött, s ezért valamennyi felekezet lányai idejártak, s „zárdistá- nak” lenni valamiféle rangot jelentett. (Nem véletlen, hogy Tolnai Klári művésznő is büszkén vallja magát a nyíregyházi Angolkisasszonyok növendékének.) Erre emlékezve kérünk mindenkit, aki valaha is ebbe az iskolába járt, elemibe. gimnáziumba, vagy kereskedelmibe, jelentkezzen az 1997. június 28-án 10 órakor kezdődő öregdiák-találkozóra. Tudjuk a legfiatalabb növendékek is túl vannak az 50. életévükön, a legidősebbek pedig a 80-on. Ezért minden segítséget megadunk, kocsival várunk mindenkit az állomáson, de elhozzuk és vissza is visz- szük, akinek az utazás nehézséget jelent. Kedvezményes szállásról és étkezésről gondoskodunk. Jelentkezés: Kiss Jánosné Bálint Erzsébetnél (tel.: 42/433-484) vagy AntaKocsma Pátrohán a Kossuth utcai iskola mellett alig száz méterre működik egy kocsma. Nemrégiben arról olvastunk. hogy legfeljebb kétszáz méterre lehet csak szeszesital-kimérést engedélyezni. Nemcsak a feleségek, az édesanyák bánkódnak. ha a férjeik vagy a fiaik a talponállóban torkukon eresztik le a havi fizetést. A gyerekeinkre is rossz hatással van a létesítmény. mivel szünetben is csak részeg embereket látnak. Rendszeres a trágár beszéd, a hangoskodás. Hiába fordultunk az illetékesekhez is, nem történt intézkedés, pedig a faluban van elég italbolt, presszó bőven. Az alkoholizmus kínunk népbetegsége, mién kell még a gyerekeket is kitenni ilyen megrázkódtatásnak? Gondoljunk bele. vajon megéri-e? A tanulók szülei HIRDETÉS dest lóczy Tibornénál (Nyíregyháza, Árpád u. 12/a, tel.: 42/310- 147). Antalóczy Tiborné, Nyíregyháza Gázvagyon Néhány hónappal ezelőtt foglalkozott már a Kelet-Magyar- ország a nyírpazonyi gázva- gyonnal. Akkor azt ígérte a polgármester, kikéri a lakosság véleményét. Nos, azóta nem változott semmi. A tényhez tartozik: Nyírpazonyban az 1990-es évek elején vezették be a gázt. A bekötésért 50 Dr. Bartha Sándor Édesapám már húsz éve élettársi kapcsolatot tart fenn egy asszonnyal, akinek meghalt a férje. Nekünk kell fizetni az együtt felvett OTP-kölcsönt is. Azt szeretném tudni, a közös házból jár-e apámnak örökség, ha még nem váltak el? Ha édesapja húsz éve élettársi kapcsolatban él egy asz- szonnyal, akkor annak vannak bizonyos jogi következményei. De nem teszik apját a feleségével a közösen szerzett ingatlan teljes egészére jogosulttá. Tény az OTP-re felvett kölcsönt is édesanyja fizeti. Ellenben közös lesz az az összeg, amit az ingatlan vásárlásakor, illetve az OTP-köl- csön felvétele előtt együtt törlesztettek. Nem biztos, hogy névérték szerint számolják el ezt a tulajdoni arányt, mert azlakosságnak. 1996-ban az önkormányzat — élve törvényadta lehetőségével — eladta a vezetéket, melyért kapott egy bizonyos összeget. A vita azért folyik, hogy a lakosság nagy hányada szeremé visszakapni a pénz ráeső részét. (Most történik a nyilatkozatok összegyűjtése.) Ettől az önkormányzat elzárkózik, arra hivatkozva, hogy a tulajdonosoknak a kifizetett összeg után adót kell fizetni. P.P., Nyírpazony óta magas volt az infláció. Mindenkor a jelenlegi értéket veszik figyelembe, melyet szakértő állapít meg. Esetleg ha édesanyja be is adja a válópert, az csak a házasság felbontására vonatkozik. Nem kötelező a közös tulajdon megszüntetését kérni. Ha apja kémé ennek megszüntetését, akkor valószínű, hogy édesanyjának fizetni kellene. De bontóper nélkül is fel lehet osztani a közös tulajdont. Apja halála esetén a részét Ön és testvérei örökölnék. Élettársi kapcsolatba léptem egy fiatalemberrel, s arra szeretnék választ kapni, igaz- e, hogy 5 éves együttélés után közössé válik minden. Neki van egy lakása, nekem egy gyermekem. Az is kérdésem lenne: élettársnak jár-e özvegyi-haszonélvezeti jog, és hogyan lehet igazolni, azt hogy élettársi kapcsolatban élünk? Megszűnik Vajon meg lehet-e szüntetni egy térképen szereplő utat csak úgy egyszerűen? Mert Nyíregyházán az Inkubátorház és a Váci Mihály utca között lévő utat az önkormányzat fel akarja számolni. A megszüntetés hátrányosan érinti az ott lakókat. A munkálatok már el is kezdődtek, s a 45. szám alatti épület kerítését a megbízott kivitelező kiszedte. Tőlünk pedig nem kért engedélyt senki sem. Állítólag parkírozót akarnak kialakítani. Hiába kerestük meg az illetékeseket, nem tudtak választ adni, hogy eladták vagy sem ezt az útrészt. F. Lászlóné, Nyíregyháza Didergőnk Elképesztő milyen hideg van, különösen ott, ahol kikapcsolták a fűtést. Nyíregyháza, Ungvár sétány 27. szám alatti házban ugyanis ez történt. Tudomásunk szerint a lakók nagy része aláírta az igénylést, de mégsem rendelték meg a fűtést, mert a velünk összeépített 23. és 25. alattiak kevesen kérték. Nem tudom miért büntetik azokat, akik rendesen fizetnek. Az épületben sok az idős, beteg, nekik a most szerzett meghűlés még pluszkiadást jelent. Nem értjük, létezik olyan törvény, amely szerint, néhány ember miatt bűnhődjön a többi? Kovács László, Nyíregyháza, Ungvár sétány 27. Szerkesztőségünk fenntartja magának a jogot, hogy a beküldött leveleket rövidítve közölje. E rovatunk az olvasók fóruma, a közölt levelek tartalmával a szerkesztőség nem feltétlenül ért egyet. Nincs öt év együttélés után közös szerzés. Amit viszont az élettársi jogviszony alatt szereztek, az mindkettőjüket megilleti. A tulajdoni arány meghatározásánál a szerzésben való közreműködés is döntő. Ha például az egyik félnek havi 20 ezer forint volt a jövedelme, másiknak pedig 40 ezer, a kevesebb jövedelemmel rendelkezőnek kisebb rész jut. A közös szerzeményhez való hozzájárulási arányt a háztartásban végzett munka is befolyásolja. Az élettársi idő alatt szerzett közös vagyonból az Önre jutó részt gyermeke fogja örökölni. Az özvegyi haszonélvezeti jog csak a házastársat illeti meg, mindaddig, míg újabb házasságot nem köt, vagy meg nem hal. Az élettársi kapcsolatot a helyi közigazgatási szerv igazolja hatósági bizonyítvány kiállításával. A fizetési... ...osztályba való besorolásnál a munkakör ellátásához szükséges szakirányú képesítést figyelembe kell venni. A fizetési fokozatba sorolásnál viszont a tényleges munkaviszonyban (jogviszonyban) szerzett időt kell beszámítani — válaszoljuk nyíregyházi levélírónknak. A bíróság... ...bármikor — hivatalból is — felülvizsgálhatja a megadott költségmenetességet, s meg is vonhatja azt — üzenjük P. Andrásnak Nyírbátorba. A munkaügyi... ...jogviták tárgyi költség- mentesek, ennek megfelelően a munkavállalónak pervesztesség esetén sem kell az eljárás illetékét megfizetni — válaszoljuk K. Istvánnénak. Aki huzamosabb... ...időn keresztül sajátjaként használja másnak az ingatlanát, az elbirtoklás útján tulajdonjogot szerezhet — tájékoztatjuk F. M.-t. Hosszú a pénz útja Nyíregyháza (DM) — A szegénység nem szégyen — mondják azok, akik nem szegények. Ezt a nem éppen szívderítő következtetést egy nyíregyházi olvasónk vonta le. Sorsa tipikus, munkanélküli lett, a felesége is éppen, hogy keres. Nehezen tudják fizetni a lakásuk rezsijét. Segítségért folyamodtak a polgármesteri hivatalhoz. Á közgyűlés szociálpolitikai bizottsága meg is állapított számukra 1997. február 1-től 1998. január 31-ig lakástámogatást. (A gázszámlához 3000, az áramszámlához 1000 forintot adtak.) Mégis amikor érdeklődött a két cégnél ott , mit sem tudtak az átutalásról. A Titász Rt. ügyfélszolgálati irodájának vezetője Ferenczi János elmondta: a konkrét esetben a határozat visszamenőleges hatállyal március 11-én született meg. S ebben szerepel, hogy a támogatást a következő hónap J5 napjától kaphatja az ügyfél. A segítségből így várhatóan csak májusban lesz valami. Azt is tudni kell, hogy egy kiadott határozat mögött sok az adminisztráció. Mindemellett az áramszolgáltatónál most változott a számlázási rendszer. Az áttérés az egyéb fizetési módoknál is egy-két hónapot igénybe vesz, amíg olajozottan működik minden. Az önkormányzati támogatások esetében ez még fokozottan jelentkezik, hiszen a támogatás érvényesítése pl. az elmúlt évben háromszor is változott. Hasonló a helyzet — legalábbis, ami a pénz átfutási idejét illeti — a gázszolgáltatónál is, tudtuk meg Dombrádiné Koczkanics Ildikótól, a Tigáz Rt. Nyíregyházi Üzemigazgatóságának gazdasági vezetőjétől. A határozat kiadását követően egy-két hónap múlva kapják meg ők is a pénzt. (Általában a hónap végén). A beérkezett összeget a fogyasztó számláján jóváírják. Jelen esetben, ha olvasónk nevére áprilisban átutalták a pénzt, ő csak a májusban kivitt számlán találkozik vele. Sok gondot jelent, amikor az ilyen támogatott ügyfelek félreértik, s a számlakülönbözetet nem akarják kiegyenlíteni. Holott tudni kell, a hivatal csak hozzájárul és nem az egész gázdíjat fizeti ki. Pótolták a matricákat Lapunk április 8-i számában olvasói levél jelent meg „Menetrend” címmel, melynek írója az autóbuszmenetrenddel kapcsolatban tett kifogást. A panaszt Ignácz Lászó. a Szabolcs Volán Közlekedési Rt. vezérigazgatója kivizsgálta és az alábbiakról tájékoztatta szerkesztőségünket: Nyíregyházán és vidéken minden autóbusz- megállóba kihelyezik a helyközi járatok indulási jegyzékét. Év közben, ha valamelyik hónap elsején módosul a menetrend, a vonalat ismét végigmatricázzák. Ha nincs változás, akkor kéthavonta járják végig a megállókat, kicserélik a kopott matricákat, vagy pótolják a letépetteket. A megyeszékhely helyi autóbuszvonalait kéthetente ellenőrzik. A levélben említett Nagykállóba induló autóbuszok — távolsági gyorsjáratok kivételével — szerepelnek a 2-es helyi közlekedési matricán is, így szükség esetén arról is lehet tájékozódni. Az olvasónk észrevételét köszönik, a vonalon a hiányosságokat április 9-én pótolták. Az élettársi kapcsolatról KM-POSTA mm1 i rrt ii A-t i ti