Kelet-Magyarország, 1997. április (54. évfolyam, 75-100. szám)
1997-04-22 / 93. szám
1997. április 22., kedd HATTER A megyeszékhely építészszemmel Úgy orientálni a vállalkozókat, hogy a város esztétikusán formálódjon (6.) Balogh József Nyíregyháza (KM) — A városközpontból, illetve a kiskörútról a nagykörút felé vezető utcákat jártuk a múlt kedden, de kimaradt közülük néhány. Például a Dózsa György utca, illetve a Szarvas utca, pedig ezek is kellőképpen fejezik ki azt a mindennapos gyakorlatot, hogy ma már nem a város kizárólagos joga egy tömb, vagy egy utcakép alakításának szervezetté tétele, pénz híján arra kényszerül, hogy bevonja a magántőkét, de a városkép formálásáról nem mondhat le. — Ha ezt a formát követjük, s megtartunk néhány patinás épületet, ezek az utak kellemes társasházas beépítésű útjaivá válhatnak a városnak — mondja dr. Vincze István megyei főépítész. — Ugyanezt a folyamatot kellene tartani a Bethlen Gábor utcai részeken is. Őrizni az utókornak A Széchenyi utcán sok olyan épület van, amelyiket meg kellene tartani, s vannak olyan részei is — főképp a Benczúr és Bessenyei teret követő részein. amelyeket érdemes lenne rekonstrukció alá venni. A városközponthoz kapcsolódó részen sok, a századforduló tájáról származó épület található. ezeket feltétlenül meg kell őrizni az utókor számára. — A kérdés az, hogyan lehet olyan minőségben, de már a mai felfogásban folytatni, hogy megfelelő legyen a régi és az új közötti kapcsolat? — teszi fel a kérdést, s válaszolja is meg mindjárt a főépítész. — Nem olyan bonyolult ezt megcsinálni. Az építésztől függ, mennyire érzi bele magát az adott környezetbe, és hogyan tudja ezt logikusan folytatni. Meg van a mai építészetnek is a maga eszköztára, hogy tudjon ilyeneket csinálni a modernizmus eszközeivel, ami lehet egy kicsit a mai romantika, vagy nem is tudom, hogyan jellemezzem azt a mai építészeti irányzatot, amely próbál visszafordulni á korábbi formavilághoz. Csak ezt megfelelő ízléssel kell tudni alkalmazni, ügyelni arra, nehogy túlburjánzó formalizmus legyen, hanem ízléses, visszafogott, a hagyományokat és főleg a meglévő környezetet tisztelő felfogás. A kiskörutat és nagykörutat összekötő utcák között mind városképi, mind közlekedési szempontból fontos a Szent István utca, amelyről esett már néhány szó a kiskörút kapcsán. Ennek az utcának is több olyan része van, amely átépítésre vár, de van néhány olyan épülete, mint a Rádió, és még néhány, amelyik megtartásra érdemes. Persze — ahogy a főépítész mondja —, itt is szempont lenne, hogy a meglévő és az új kapcsolata milyen módon alakuljon. Park vagy parkoló Aki gyakran jár arra, tapasztalhatja, hogy a Szent István utca Nyíregyháza egyik kevésbé dinamikusan átépítendő útja, itt talán a nosztalgia miatt több olyan városkép-alakító, vagy építészeti elem található, aminek a megtartása arra ösztönözheti a városrendezőket és építészeket, hogy ennek a léptéknek megfelelő házakat építsenek ezen az utcán. Sokkal több beavatkozás történt a Bocskai utcán, ahol már évekkel ezelőtt új társasházak épültek, de ma is naponta tapasztalhatók az újabb átépítések. — Van közöttük néhány olyan, amelyik nekem is szimpatikus megfogalmazásában és léptékében is — mondja Vincze István. — Itt is nagyon fontos a lépték kérdése, hiszen az a város sose volt nagyváron si dimenzió, tehát azok a polgárházak. amelyek az idők során épültek, reméljük pozitív módon befolyásolják az új épületek megjelenését. Szólni kell azokról a tömbökről is, amelyeket épp az említett két utca határol, ezek rendezése nélkül az utcaképek sem rendezhetők. Már a kiskörút építése kapcsán felmerült: ezeknek a tömböknek kell valamilyen funkciót adni. Fel- használhatók lennének például gépkocsi-elhelyezésre, ezzel a városközpont terhelése csökkenhetne, de lehetne zöldfelületeket is kialakítani, mert mindkettőre nagy szükség van a városnak. A főépítésszel tett belvárosi séták során a megyeszékhely központi részének fontosabb szerkezeti elemeit végignéztük, de megérne egy nagy sétát a nagykörút is. Nemcsak amiatt, hogy ez zárja a városközpontot, hanem mert a nagykörút fontos közlekedési vonala Nyíregyházának, s nem mindegy, hogy a városon át közlekedő turista, vagy idegen elé milyen kép tárul. Olyan szempontból is végig kellene elemezni, hogy azok az átépítések, amelyek korábban történtek, mennyire illeszkednek a városképalakításhoz, milyen kapcsolatot jelentenek a városmag és a külváros között, megtartható-e az a lépték, amely itt korábban kialakult, mert nem biztos, hogy azt a fajta intenzitást kell folytatni, ami a Dohány utcától északra látható a tízemeletes épületekkel. Rom és újdonság Az a többszintes beépítési forma, ami a nagykörút vonalában kívánkozna, mint városalkotó elem sok helyen nincs mégoldva. Gondoljunk a László utcai részre, de az In- czédi soron is kell megoldást találni, ahol az egyik oldalon többszintes beépítés található, a másik oldalon viszont ott vannak egymás mellett a romos, a félig romos és a viszonylag jó állapotban lévő építmények. Ez pedig ugyanolyan exponált kérdés, mint bármely más utcakép-alakítás, hiszen a nagykörút nagyon fontos része a városnak. jr Y nat koztam, bekap- I / csoltam a rendőrségi L/ rádiót és nem sokkal később hallottam is az adást: „Minden kocsinak! A Jones- shopot kirabolták. A tettes körülbelül 180 centiméter magas, széles vállú. Feltehető, hogy a közelben tartózkodik" . Arra portyáztam, ki is akartam szállni, amikor hirtelen feltépték az ajtót és egy férfi zuhant az ülésre. Rendőrruha volt rajta. Hű, de gyorsan ideért, gondoltam, amikor észrevettem a pisztolyt a kezében. És ez a pisztoly engem vett célba. — Csak semmi őrültség. Szép lassan indulj el. Az arcába néztem és láttam, hogy gumiálarcot visel. Aztán megint megszólalt: — Fordulj balra! Ebben a pillanatban megint a rádiót hallottam: „Minden kocsinak! A tettes elmenekült. Vigyázat, fegyver van nála és gumiálarcot visel". A mellettem ülő fickó felnevetett. —Jól figyelj — mondta —. ha okos leszel, nem történik bajod. Kocsizunk. aztán én A halálos ítélet kiszállok, te pedig elmehetsz. A stukkerod, persze nálam marad. Ezzel kivette a pisztolyomat a táskából és nézegette. Ekkor láttam meg a kézfejét és ez úgy hatott, mint a villámcsapás. Ez a kéz csak egy emberre utal, a Rozsdásra! Szeplős volt az arca és ezért így hívtuk. És a gyűrű is az ujján volt... Felötlött bennem a rendőrségen tartott karatekiképzés, melyet a Rozsdás tartott, s hogy a gyakorlatok előtt mindig gondosan levette a zöldköves gyűrűjét, melyet állítólag a házassági évfordulójára kapott. — Te vagy az, Rozsdás... Akarom mondani Donald! — tört elő belőlem. Dermedt csend következett. Rájöttem, hogy nagy háromságot csináltam. Aztán megszólalt és higgadtan a következőt mondta: — A halálos ítéletedet mondtad ki. fiú! Csakugyan Donald vagyok. Házat akarok venni és nincs pénzem. Sajnálom, hogy nem úszhatod meg élve a fuvart, de meg kell értened, nem kockáztathatok miattad. Alkonyodni kezdett. Gondoltam, talán még tíz percem lehet, aztán vége. Útkereszteződéshez értünk, a lámpa pirosra váltott. Balról és jobbról is beálltak mellém a kocsik. Baloldalt egy taxi volt mellettem. A sofőr át is nézett hozzánk, rutinszerűen. Minthogy az ablak le volt eresztve — mintha csak nyújtózkodtam volna — kitettem a kezemet, könyökből lefelé fordítva. Oda, ahol az ajtón a rendőrautó száma volt. Rámutattam és a taxis arcába néztem mereven. Visszanézett. Megindultunk az alagút felé. Lassan haladtunk, mert ez volt az utasítás. A tükörből láttam, hogy egy kocsi szorosan követ. Gázt adtam. A gumiarcú azonnal rám rivallt: —Lassan, vagy lövök! De ekkor már csakugyan lőttek, bár másképpen, mint ahogy a Rozsdás gondolta. Az alagútban mindkét oldalon leállósáv volt, az esetleg itt meghibásodó kocsiknak. Az egyik sávból láttam a torkolattüzeket, és emlékszem, átvillant az agyamon: egyszerre lövik ki mind a négy gumit. Aztán elvesztettem az uralmat a kocsi felett, a falnak csapódtunk. — Minden rendben. Ezt jól megúszta! — mondta az orvos a kórházban, fölém hajolva. — Itt van az utasa is. Már ki is hallgatták. Egyébként az életét majd köszönje meg a taxisnak. A taxisofőr először nem értette. hogy mit mutatok, de a közelemben maradt és beszólt a kapitányságra, megmondta a kocsiszámot is. Mi több, a biztonság kedvéért mögöttem is maradt. A központban nem volt kétséges, hogy a mutogatás rendőrnek valami köze lehet a rabláshoz. gy aztán már vártak az alagútban. A Rozsdás tulajdonképpen megkönnyítette a dolgukat, azt, hogy pontosan célozzanak mind a négy gumira. Hiszen arra kényszerített, hogy lassan menjek... Országos aréna Marik Sándor A feje tetejéről a lábára kellene állítani közéletünket. Már- már úgy tűnik: ez az ország azért van, hogy főállású politikusaink elszórakozzanak egymással a pártrendezvényeken és — már a parlamentben is. Egyre kevesebbet hallunk az ország javát szolgáló, gazdasági, kereskedelmi, pénzügyi dolgokról, lényeges javaslatokról, sikeresen elintézett ügyekről. Gyanítom, a T. Ház sem tud időben megalkotni jó néhány, időszerű törvényt, az pedig már tény, hogy méltatlanul hosszú ideig nem tudnak kinevezni fontos tisztségviselőket, mert az idő másra, politikai huzavonákra megy el. Kiszivárogtatott (álinformációk boncolásával töltik a drága órákat, napirend előtti, utáni kérdések, interpellációk töltik ki lassan az ülésnap harmadát, a tervezett fontos dolgok pedig egyre-másra elmaradnak, az ülésterem többször közelít az üreshez, mint a negyedéig telthez. Félreértés ne essék: a kérdések, interpellációk is nagyon fontosak lennének, ha többségük nem személyeskedés, politikai manőver volna. Lassan már titok- és titkosszolgálati, emberjogi szakértővé képeződünk ki. Nemcsak a Nyírfa-akció, a pénzpapírügy, a hágai iratok titkossága vagy nyilvánossága, a róthmanózások miatt. Újabban már azt is tapasztaljuk: ha két magyar politikus kimegy egy nemzetközi tanácskozásra, nyilatkozataikból néha úgy tűnik, nem is ugyanazon eseményen voltak jelen. A hét végén már meg sem lepődtem volna, ha üzennek a miniszterelnöknek: jöjjön haza gyorsan Szingapúrból, mert titkosszolgálatokat kell ráncbaszedni, képviselőket leinformálni. Mi az ezekhez képest, hogy dollármilliókért lobbyzik Dél- kelet-Azsiában! Y t igyázat, tisztelt po\/ litikusok, visszájáit ra fordulhat, hogy olyan sokat foglalkoznak önmagukkal. Nem mindenki érti a viccet. Egyenlőtlen küzdelem Kommentár Ferter János rajza Hasznos utazások Bodnár István edves rendezvény K színhelye volt a na- X\. pókban a nyíregyházi Arany János Gimnázium és Általános Iskola. A diákok színvonalas műsorral kedveskedtek a Finnországból érkező kis barátaiknak, ízelítőt adva a magyar néptánc és dalkultúrából. Az ünnepségre az adott alkalmat, hogy negyven hasonló korú gyerek érkezett Kajaaniból, akik egy hétig vendégeskedtek a nyíregyháziak otthonában. Bizonyára mindenütt magyar vendégszeretettel fogadták a távoli rokonokat, akik szép emlékekkel térhettek haza Magyarországról. A vendégfogadókból néhány hét múlva vendégek lesznek, és barátként utazhatnak el a szép északi országba. De nemcsak ennek ez az egy iskolának a növendékei tartanak kapcsolatot más országokban élő, hasonló korú társaikkal; bőven lehet sorolni a jó példákat. A Kölcsey gimnáziumnak már évek óta gyümölcsöző kapcsolata van francia és olasz iskolával. Zrínyisek népes csoportja Németországba és Éinnországba készül. Ki- jevbe utaznak nyelvgyakorlatra az „éviszesek”, de néhányon Hollandiába és Németországba mennek. A Krúdy gimnáziumban is hagyományai vannak a diákcseréknek. Néhány napja egy idős lelkésszel beszélgettem, aki úgy hatvan évvel ezelőtt járt Finnországban. Élete egyik meghatározó élménye volt. Talán az életszemlélete is megváltozott, hogy egy mienktől eltérő, kicsit másféle kultúrával, értékrenddel találkozott. Bizonyára a mai utazó diákoknak is emlékezetes marad, az első önálló külföldi út. A vendégeskedés értékét csak növeli, hogy hasonló korú társaikkal találkoznak, megismerve az ő lehetőségeiket és problémáikat. A z utazások sok áldozatot kívánnak szülőktől és tanároktól egyaránt, de a fáradozás többszörösen megtérül a diákok életre szóló élményeivel és tapasztalataival. Nézőpont Új házak a Bocskai utcán Elek Emii felvétek
