Kelet-Magyarország, 1997. április (54. évfolyam, 75-100. szám)
1997-04-18 / 90. szám
1997. április 18., péntek HATTER elet-Magyarorszag 3 Kiművelt gazdafők földközelben Van még mit pótolnunk az agrároktatás és a szaktanácsadás területén Galambos Béla Nyíregyháza (KM) — A legtöbb mezőgazdasági szaktanácsot bizonyítottan a magasabban képzett, jobb társadalmi helyzetű gazdák igénylik. Miután viszont ilyenek nálunk még elég kevesen vannak, az igényelt összes szaktanács száma is alacsony. Pedig a gazdálkodási színvonal emeléséhez szükség van a korszerű szaktudásra, a kutatás kipróbált eredményeinek termelésbe állítására. E látszólagos csapdából azonban van mód a kitörésre — állítja Szénégető László, a megyei Földművelésügyi Hivatal vezetője. Az agrárszakember vesszőparipája — miként ezt a témában folytatott vizsgálódásainak alább részletezett következtetései is tanúsítják —, hogy az elfecsérelt évek után sürgősen növelnünk kellene a szakképzettség szintjét a termelésben. — Oktatási rendszerünk újratermeli a megyei elmaradottságot. A szakmunkásképzéstől magasabb szinteken — különösen a felsőfokú oktatásban — nálunk lényegesen kisebb a képzettek aránya, mint átlagosan az országban. A továbbképzésben egyáltalán nem, vagy legföljebb csak szakiskolai képzésben részesülő tanulók többsége a munkanélküliek számát gyarapítja, s más lehetőség híján zömük a mezőgazdaságban köt ki, ahonnan egyébként a megye lakosságának 36-37 százaléka szerzi közvetlenül a megélhetéséhez szükséges jövedelmet. Méltó partner — Hogy mit kell ma elegendő szakképzettségnek tekintenünk? A korszerű gazdálkodás követelményeinek megfelelő tudásszintet ma már csak a technikusi képzettség adhat. Ilyen ismeretekkel felvértezett termelő képes csak arra, hogy ne bérmunkás, de önállóan gondolkodó és cselekvő gazdálkodó legyen. A jól képzett gazda már méltó partnere a szaktanácsadónak, könnyen magáévá tudja tenni az újat, azt a gyakorlatban alkalmazni képes és a felvetődő kérdéseAjól képzett gazdának meg kell tudnia javítani a gépeit házi szakmunkásképző intézetben két is meg tudja fogalmazni a zettségének mennyiségi és mikutatás számára. Mezőgazdaságunk tragédiája, hogy ilyen kiváló szakemberekből van a legkevesebb. 1994-ben például megyénkben mindössze egy osztályra való végzett, bár a tendencia lassan javul. A szakmunkásképzés magas, 40 százalékos részaránya kiválóan megfelel egy gazdasági önállóságát feladó, a jövőjét alakítani képtelen társadalomnak, de nem felel meg egy magára valamit is adó, fejlődni akaró országnak, és különösen nem a mezőgazdaság igényének. Jelenleg a súlyos aránytalanság miatt a mezőgazdasági oktatás drasztikus mennyiségi és minőségi javítását kell kitűzni célul, megerősítve a gyakorlati szakközépiskolai képzést, mely alapul szolgál a technikus minősítéshez. Arra kellene törekedni, hogy a fiatalok túlnyomó többsége 20 éves korára egy — a társadalom számára szükséges — értékes alapszakmával rendelkezzen, függetlenül a felsőszintű képzéstől. — A számok egyértelműen mutatják, az ország 1,8 millió, s megyénk 230 ezer földtulajdonosa rendkívül alulképzett. A jelenlegi oktatási rendszer pedig csak tovább növeli gazdasági bajainkat a munkanélküliek „újraképzésével”. — Az állam igenis felelős a mezőgazdasági dolgozók kép. ' ' k?- ''' • m rn mm nösegi színvonaláért. Súlyos kötelezettségei vannak az okozott hiány pótlásában. Nyugat előnye nemcsak az egy hektárra jutó 4-7-szeres traktor-, kombájnkapacitásban, egyéb beruházási javak többletében, de a képzettség hasonlóan magas szintjében is tetten érhető. Ez, utóbbi az igazi veszély. Ezért az oktatási reform azonnali megvalósítására van szükség. — Ugyanakkor a mezőgazdasági szaktanácsadók szerepét is stratégiai fontosságúnak kell tekinteni. Jelenleg a megyében 37 egyéni és csoportos vállalkozás ad tanácsot, de mint a kifizetett állami támogatásból kiderül, sajnos nagyon keveset. Különösen a halmozottan hátrányos térségekben működő szaktanácsadók helyzetét nehezítik meg rossz beidegződések. Gyakorlati tanácsot Az elmúlt évtizedekben sikerült szembeállítani a társadalom fizikai munkát végző rétegeit a szellemiekkel. Közöttük tapintható a bizalmatlanság, amit csak elmélyítettek a 90-es évek politikai eseményei. Az alacsony képzettségűek — főként az idősebbek — alig hisznek a mezőgazdasági szaktudás erejében, azt lebecsülik, esetenként megvetik. E mögött gyakran a tudás megszeris — vallják a baktalórántHarasztósi Pál felvétele zésének nehézségei állnak, amelyek viszont a fiatalokra jellemzőek. A gazdálkodó elsősorban egyedi, gyakorlati tanácsot vár el, ugyanakkor a szaktanácsadó inkább a csoportos tanácsadást tartja célszerűnek a több hasonló igény kielégítésére. A tudás becsülete — A szaktanácsadás oldaláról a legsürgősebb feladatok közé tartozik a gazdálkodóknak biztató jövőképet felmutatni tudó nemzeti agrárprogram megalkotása. Vele párhuzamosan van szükség az oktatási rendszer reformjára az egyes ágazatok tényleges súlya, igénye szerint. Fejlesztési támogatásokkal kell ösztönözni a képzettség megszerzését, a szaktanácsadó alkalmazását. Nagyságrendekkel szükséges bővíteni a szaktanácsadók létszámát, túlnyomó részben az oktatási intézmények szakmai irányításával. — Kiemelten támogatott gazdálkodói tanfolyamok, a gyakorlat számára írt és elérhetővé tett olcsó alaptankönyvek kellenek. Ugyanakkor jelentős szerep hárul a tudás becsületének helyreállításában a közszolgálati médiára is, amely bemutathatná a tanulás szükségességét és a megszerzett tudás által elért eredményeket, de a sikertelenséget is. Franz Helfer krimije ..—.....-..............." ÍÉÍÉÉI g-y ötét este volt. Martin az V eső áztatta úton száguldj dott, és a rádióban hallotta a rablásról szóló jelentést. „A két tettes közül az egyik valószínűleg megsebesült a lövöldözésben. De így is sikerült elmenekültök.’’ Vajon Inge hallgatta-e a rádiót?" A mellette ülő férfi abbahagyta a nyöszörgést, teste lassan az ajtónak dőlt. Martin rákiáltott, s mivel nem válaszolt, megrázta Wolfgan- got. Egy halott ült mellette. Tehát nincs ok a száguldásra, letért az útról; meg kell szabadulnia a hullától. Egy faluhoz ért. Ilyen időben érthető, hogy senki sincs az utcán. A kocsma előtt rendőrautó állt, nyilván véletlen a dolog. Letért egy mellékútra, és addig ment, amíg a falu fényeit el nem takarta egy kis erdő. Az első tisztásnál megállt. Kinyitotta a kocsiajtót, aztán a kibukó élettelen testet az árokhoz vonszolta, majd betaszította az oldalában lévő betoncsőbe. Valami közbejött Már az autóban villant át az agyán, hogy a zsákmányon nem kell osztoznia. Wolfgang nincs többé, így a hátsó ülésen a két táska pénz csak az övé. Pontosabban az övé és asszonyáé, Ingéé. A rádió szerint legalább negyedmillió márkára rúg a zsákmány. Ráfordult az autó- útra, még talán 20 kilométer és otthon lesz. Az óra szerint is tartani tudja, amit ígért: „Legkésőbb hatkor megjövünk, ha valami nem jön közbe", mondta Ingének délután. A társa le is kopogta ezt, ám a sors ellene fordult. De csak ellene. A hátsó ablakon lőttek be, amikor már megcsinálták a munkát. A golyó az üléstámlát átszakítva fúródott Wolfgang hátába. „Az én hátamban is lehetne”, gondolta és felsóhajtott. A tükörben autólámpa fényét pillantotta meg, lehet, hogy a rendőrautó kapott utasítást rádión. Gyorsított, a következő kanyarban elveszítette a kísérőt. Szerencsére megmondta Ingének, hogy legyen készen, azonnal indulnak a másik kocsival. Egy órán belül Hollandiában lehetnek, két nap múlva pedig Dél-Amerika szabad levegőjét szívják. Már csak néhány kilométer volt a tanyáig, melyet néhány hónapja bérelnek. Az út pocsék volt, de ezzel most nem törődött. Megint megpillantotta a magányos autó fényét. A sebesség- mérő a 140-nél ugrált, mégis úgy érezte, hogy a követő fény erősödik. Ismét eleredt az eső. A kanyarban felbukkanó teherautó fénye elvakította. Ösztönösen becsukta a szemét, s aztán valami sötét foltot pillantott meg, amit már nem tudott kikerülni. Tompa puffanást hallott és érezte az ütést a kocsin is. Megállt, a visszapillantóba nézett. A másik autó is állt és a fényszórói egy összegörbült kerékpárt, meg egy mozdulatlan testet világítottak meg. Nem kockáztathat, gázt adott. A kerékpáros világítás nélkül ment, tehát saját maga okozta a halálát. A tanya ablakai világosak voltak, még az udvari lámpa is be volt kapcsolva. Két rövidet dudált, aztán kiszállt. Hallotta, hogy a szobában szól a rádió. Belépett és megpillantotta az asztalon a sietősen írt papírlapot, Inge jellegzetes betűivel: „Hallgattam a híreket. Valami gyógyszert és kötszert hozok a patikából. Azonnal itt vagyok". A z udvarra rohant. A kerékpár nem volt a helyén. Mintha villám csapta volna meg, eszébe jutott, hogy Inge szólt, meg kellene javítani a lámpát... Erőtlennek érezte magát. Aztán a kocsihoz indult. Megpillantotta a közelgő kék fényt és úgy döntött, hogy nem megy sehová. Itt várja meg a rendőrautót. y ..' "fy > v <• x : - tmL m m ■ mm ^ ; 8unf Aiwin# in 1 m Szűkkeblűén ■HHHr Marik Sándor A héten megcsapolták az államkasszát: a parlamenti képviselők a kormány ellenében — nagy többséggel—megszavazták az olimpiai bajnoki járadékról szóló törvényjavaslatot. Akár örömmel is nyugtázhatnánk, hogy végre a társadalom is elismeri, ha valaki nagyot alkotott élete egy szakaszában — még ha fiatal is volt akkor. Meg kell ezt köszönni. Am nem nagyon értettem az egyébként teljesen természetesnek ható javaslat feletti aprólékos vitát. Olyan vehemenciával vetették rá magukat a témára képviselőink, mintha milli- árdokról lett volna szó, az olimpiai bajnokok sora pedig kilométereken át kígyózna a Kossuth tértől a Citadelláig. Annyira áthatotta a takarékoskodás szelleme a jelenlévő 258 honatyát, hogy a törvény a tervezettnél csak egy évvel később, 1998. január elsején lép hatályba. Pedig tudjuk: kétszer ad, aki gyorsan ad. A bajnok helyébe gondolom magam: ha mondjuk a döntés után néhány nappal leszámolják a kezébe az előző három hónapra járó majdnem százezer forintot, bólint, lám mégsem felejtettek el. Vagy majd nyolc-kilenc hónap múlva kap egy havi „járadékot”. Ami szintén szóvátehető: az aprólékoskodó vita hevében nem találtak egy szép magyar szót, amelyben benne van egy mákszemnyi elismerés. Mellesleg soha nem támogatnám, hogy a kormány vagy a parlament szórja a pénzt, de most kifejezetten szűkkeblű volt. Mert ha már egy világraszóló, Balczó- féle teljesítményt akart elismerni, akkor ahhoz méltó összeget kellett volna megszavazni. Még jó, hogy „az ölimpai bajnoki járadék mértéke a bérből és fizetésből élők előző évi átlagkeresetének megfelelő ösz- szeg”, s nem a minimálbér. Nem is beszélve az özvegyeknek járó ötven százalékról és egyéb megszorításokról... Januárban százhuszonhárom hajdani olimpiai bajnok kap majd a juttatásból. Tény: hazánk jövő évi költségvetését ez ötvenmillióforinttal terheli. Ami legfeljebb a morzsánál több egy kicsit.... Tavaszi álmok Feter János rajza Kommentar Sertéssokk Kováts Dénes ebrecen mellett egy, /la természet\’édelmi terület határában lévő tanyán elképesztő higiéniai körülmények között vágták le a sertéseket: a rendőrségi rajtaütéskor tizenhat állatot dolgozott fel négy hentes, akik a veszélyes hulladéknak minősülő melléktermékeket a feldolgozás helyszínétől néhány méterre ásott gödörbe dobálták, s ott volt mellette a trágyadomb is—hallhattuk a híradást. A vizsgálat szerint több száz, környékbeli nagyüzemekből, illetve egyéni gazdáktól származó sertést dolgoztak fel feketén a zugvágóhídon. Döbbenetes a hír, s bár kissé dramatizáltnak tűnhet a megfogalmazás, de mindebből úgy tűnik, olykor azt sem tudjuk, mit eszünk. Egyesek felelőtlenül, a nagy haszon reményében az elemi előírásokat sem tartják be, s erre nemcsak a mostani ügy, de számos fogyasztóvédelmi vizsgálat is bizonyíték. A meggazdagodás módjainak — ne nevezzük ezt megélhetésnek! — széles tárházával találkozunk nap mint nap, melyek során gyakorta az a bökkenő, hogy a pénzre hajtők semmibe veszik a tisztességet, az alapvető szabályokat, csak a haszonnal törődnek. / így hallhatunk csalások sorozatáról, tisztességtelen piaci magatartásról — s még folytatható a sor. A debreceni eset „szereplői" ellen környezetre veszélyes hulladék jogtalan elhelyezésének bűntette miatt folyik az eljárás, amelynek a büntethetőségi tétele 5 évig terjedő szabadság- vesztés. De óhatatlanul felvetődik: itt nem csak erről van szó. Mert akár igaz a hír, akár nem, hogy beteg állatok mentek át a hentesek kezei alatt, s került húsuk a boltokba, a higiéniai szabályok be nem tartása azt sugallja: itt a vásárlók egészségének szándékos veszélyeztetéséről is szó van. Mivel tudjuk, egy étel- mérgezés tragédiával is végződhet, e szándék is büntetésért kiált.
