Kelet-Magyarország, 1997. április (54. évfolyam, 75-100. szám)

1997-04-16 / 88. szám

1997. április 16., szerda HÁTTÉR Mmrwwwflm Tőkét vonzzon a munkaerő A szakmai képzés ott értékelődik fel igazán, ahol gond van az elhelyezkedéssel Nyéki Zsolt Nyíregyháza (KM) — Máso­dik alkalommal került ref­lektorfénybe megyénkben az iskolán kívüli szakképzés helyzete. Az idén öt napon keresztül járják körbe a té­mát a helyi szakemberek, az ország különböző pontjairól meghívott előadók, valamint a döntéshozó helyzetben dol­gozó szakértők. Az elmúlt évben szerencsére hagyományt teremtettek a me­gyei szakképzési napok akkori főszervezői, de ez a szerencse csak viszonylagos. Mert ki örülne annak, hogy sehol má­sutt az országban nem idősze­rű annyira a szakképzés, mint megyénkben, ahol a munka­nélküliségi ráta az országos át­lagnak közel a duplája. Kínálati piac Megyénkben tehát minden aktív dolgozó ember mellé képzeletben kétszer annyi munkanélkülit lehetne állítani, mint bárhol másutt az ország­ban. Jogos tehát az igény, hogy az eltartottak mind na­gyobb számban váljanak ismét önfenntartókká, ehhez azon­ban megfelelő ajánlatokkal kell rendelkezni, vagyis a kí­nálati piac megteremtése a cél. Kínálatból pedig nincs hi­ány, hiszen országszerte 2400 bejegyzett cég foglalkozik is­kolán kívüli képzéssel, és ter­mészetesen ott vannak az isko­lai rendszer intézményei, szám szerint csaknem másfél ezren —hangsúlyozta az idén április 11. és 17. között megrendezett megyei szakképzési napok nyitórendezvényén dr. Bene­dek András, a Munkaügyi Mi­nisztérium helyettes államtit­kára. A kormány képviselője azt is elmondta: az oktatáspo­litikát az Európai Unió ugyan nemzeti ügyként kezeli, ám Pillanatkép a tavalyi börzéről Harasztosi Pál felvétele mivel a szakképzés színvonala meghatározza az egyes nem­zetek gazdasági teljesítmé­nyét, versenyképességét, a kö­zösség bizonyos irányelveket szab tagállamainak. Ez érthe­tő, hiszen az alacsonyan kép­zett munkaerő foglalkoztatási problémákat okozhat, ez tartós társadalmi feszültség forrása lehet, ilyen tagra pedig nincs szükség a fejlett államok kö­zösségében. Haszonelvü befektetés A világos levezetés szálai Sza- bolcs-Szatmár-Bereg megyéig is elérnek, s könnyen belátha­tó: az állam már régen nem tudja, nem is akarja egyedül vállalni egy térség elmaradt fejlesztési programjának fi­nanszírozását. A befektetők viszont csak ott hajlandók le­tenni pénzüket, ahol többet hoz, mint a bankban, ahol gyorsabban kitermeli a hasz­not az alkalmazott, mint más­hol. A képzés ott értékelődik fel tehát, ahol gond van a mun­kához jutással, a mi környé­künkön pedig le sem lehetne tagadni ezt a helyzetet. A kormány átvette á fejlett országok jelszavát: Szakkép­zettséget mindenkinek! Nem is rossz ötlet, mert mondjuk amíg az OECD-országokban az iskolai képzésből kikerülők 15 százaléka „nem ért semmi­hez”, addig ez a szám Magyar- országon meghaladja a 30 szá­zalékot. A megyei mutatók még elszomorítóbb képet mu­tatnak. Egy ilyen rendezvény mindenképpen alkalmas arra, hogy koncentráltan mutassa be a szakképzési lehetősége­ket megyénkben, hogy megis­mertesse az érdeklődőkkel a lehetőségeket. Ez mindenkép­pen segít a szakmaválasztást megelőző, sokszor bizony nem könnyű döntés meghoza­talában. Sok fiatal a divatos, az éppen „menő” szakma mel­lett dönt, s nincs tekintettel a saját egyéniségére, képessége­ire. A sorozatosan rossz dönté­sek vezetnek oda, hogy 3-4 szakmával sem tud elhelyez­kedni. Tévhit, hogy egy ilyen börze csak az iskolát éppen befejező fiatalok számára fon­tos, hiszen naponta szembesü­lünk az átképzés kényszerével. Munkahelyek szűnnek meg egyik napról a másikra, vagy a tartósnak mutatkozó gazda­sági hullámvölgy­ben sok cég alkal­mazza a létszámle­építést, mint költ­ségcsökkentő meg­oldást. Nincs biz­tonságban senki, de csak lassan tu­datosul a közvéle­ményben az éle­tünket végig kísérő tanulás, a létfenn­tartás megkövetel­te alkalmazkodó­képesség. Ezért a pályamódosítás előtt állók, illetve az arra kényszerü­lők köre is megcél­Oláh Oábor tárcája « zombaton délután volt. V Csend az egész épület- ben. Elnéptelenedtek a folyosók, a tantermek, a ta­nárok és a diákok is rég ha­zamentek már. Csak az igaz­gató járt tanteremről tante­remre. Napközben, amíg a gyerekek lakták a termeket, észre sem igen lehetett venni azt, amit most nélkülük. Amit most látott lassan a tanév vé­ge felé, elég lehangoló volt. Az ablakokon még besütött a kora tavaszi napfény, de az is csak arra volt jó, hogy jobban megvilágítsa a lela­kott falakat, a farigcsált asz­talokat. Az ablakokat is ré­gen tisztították — gondolta, de rögtön eszébe jutott, hogy nem is tisztíthatták, mert az idén sem volt tisztítószerekre elég pénz. Sima víz meg nem viszi le a piszkot. Megrezzent, mert meg­reccsent a talpa alatt a par­ketta is. Igen —futott át az arcán a kesernyés mosoly —, ez is akkor látott pasztát, amikor én libamájat. A be­tört folyosóablakon — de sok betört az idén is — kilá­tott a sivár udvarra. Füvesí­teni is kellene, meg gyöngy­kavicsot is pótolni, a rozzant kézilabdakapukat is ki kelle­ne cserélni, de legalább megreparálni. Mindenre pénz kellene, pénz, pénz só­hajtott újra; de honnan. A fűtés meg a világítás elvitte azt, amit dologira adtak, Beiskolázás még a téli és tavaszi szünetet is meghosszabbították egy pár nappal, hogy kevesebb legyen a költség. De az élet nem áll meg, tanítani kell, ősszel jönnek a gyerekek, köztük három első osztály — tavaly még ez is négy volt—, tábla kell, kréta kell, színes kell, szemléltető anyagok és még sok minden más. Másnap — vasárnap volt — nem fogta otthon a mun­ka, nem ízlett az ebéd, dél­után még a szokásos unoka­látogatás is elmaradt. Éjsza­ka sokáig álmatlanul forgo­lódott az ágyában. Hétfőn aztán elkérte a nemsokára beírásra kerülő első osztá­lyosok névsorát. Közel szá­zan voltak. Megnézte a szü­lők foglalkozását, munkahe­lyét, s jegyzetelni kezdett. Később behívta a leendő el­ső osztályos tanítónőket is. Van két festő a szülők kö­zött, meg két asztalos is, majd csak rendbe teszik a fa­lakat, meg az asztalokat — kezdte. Az egyik takarítóbri­gád vezetőjének a gyereke is hozzánk jön majd, nem lesz gond az ablakokkal. A park­tervező, parképítő apuka biztosan besegít majd az ud­var rendbetételénél. Hasznát vehetjük majd a munkanél­küli szülőknek is, ők adják a segédmunkaerőt. Meg a rá­érő kollégák. A KGST-pia­con áruló, vásározó anyuka jutányosán szerez majd WC- papírt meg szalvétát, az író­szerboltos szülő meg krétát. Mire a névsor végére ért, egészen jókedvre kerekedett. — Kolléganők, egészen jól sikerült a beiskolázásunk — dicsérte meg őket, meg ma­gát is keserű öniróniával. Úgy érezte magát, mint egy hadvezér. Mindenki megkapta azután a feladatát, hogy ki kivel beszél majd. Lesz persze olyan is, aki nem tud segíteni, s bizonyára emiatt rosszul is érzi magát, azt meg kell nyugtatni, gye­reke ezért nem indul hát­ránnyal —figyelmeztetett. Este, már az ágyban eszé­be jutott, hogy a nagylétszá­mú osztályokban követendő nevelési elvárásokról, a vá­lasztott módszerekről még nem volt szó. Na, de erre még van idő, nyugtatgatta magát. A ztán eszébe jutott a gyermekkora is, ami­kor ő volt elsős. Há­ború volt, az apja a fronton harcolt, s télen ő minden reggel úgy indult iskolába, hogy az anyja az irka mellé még két hasáb fát is odatett, mert azzal fűtöttek az iskolá­ban.... zott közönség egy ilyen ren­dezvényen. Az idei találkozó eddig szakmai tanácskozással telt el, hétfőn az átalakuló nyelvvizsga-rendszer elemeit ismertették az új koncepció készítői, akik bogárként ültet­ték a fülekbe a gazdasági nyelvvizsga fogalmát. Börze totóval Tegnap a Kereskedelmi és Iparkamara képviselői vázol­ták a kamara és a szakképzés kapcsolatát, amely részben ön­ként vállalt feladatokból, rész­ben a gazdaság által kikény- szerített szerepből áll. A Szak- szervezetek Házában ma veszi kezdetét a Szakképzés ’97 ki­állítás és börze, ahol harminc­nál is több cég, szervezet és in­tézmény mutatja be ajánlatait a remélhetőleg ismét szépszá­mú közönségnek. Őket nem­csak az új szakma megszerzé­sének lehetősége várja, hanem számos kísérőrendezvény is, köztük több kedvezményes akció és totó növeli a csáberőt. A legnagyobb motiváció azonban a megélhetés kény­szere kell, hogy legyen. Új szak Nagykálló (KM - K. J.) —In­formatika szakkal bővíti pro­filját a nagykállói Budai Nagy Antal Pedagógiai és Közgaz­dasági Szakközépiskola. Az intézmény az 1997/98. tanévre egy — 35 fős létszámú — in­formatikus osztályt vett fel. Az új tanévben a nagy múltú tanodában három specializáci- ón 13 osztályban folyik majd az oktatás. Különlegességnek tekinthető: a jelenleg ötödéves pedagógia szakos diákok to­vább maradhatnak az ősszel kezdődő hatodik évfolyamon. Az érettségi utáni plusz két év szakképzés befejeztével felső­fokú végzettséggel egyenérté­kű gyógypedagógiai asszisz­tens képesítést kapnak. Fórum Vásárosnamény (KM) — Van-e kiút? címmel fóru­mot rendeznek a cigányok­tatás problémáiról és a kitö­rési lehetőségekről április 16-án 13 órától a vásáros­namény i művelődési ott­honban. Az előadók között szerepel Horn Gábor, a művelődési és közoktatási miniszter oktatási tanácsa­dó testületének vezetője, valamint Krajnyák József - né és Lázár Péter nyírteleki pedagógusok, akik egy mű­ködő modell tapasztalatait ismertetik. Nyitott határok Szondi Erika y—f gy országról az első Lf véleményt akkor fo- A—J galmazza meg az utazó, amikor áll a határát­kelő előtt, és a belépésre várakozik. Nemcsak a vára­kozás ideje, hanem a hatá­ron dolgozók stílusa, em­bersége is meghatározó. Nyugat-Európában szinte észre sem veszi az ember, úgy ér egyik országból a másikba. Néha még hiá­nyoljuk is az útlevélbe ütött pecsétet, annyira megszok­tuk egykor. Hazánktól észak felé haladva közös határállomások találhatók, ahol viszonylag gyors az ügyintézés, és hosszabb vá­rakozás nélkül átléphetünk. A közelmúltban Görögor­szág felé utazva megismer­kedhettem a déli iránnyal is. Szerbiába viszonylag gyorsan bejuthattunk, ám a szerb-macedón határ már „ vendé gmarasztalóbbnak” bizonyult. Félelmetes fegy­verek erősítették a határ­őrök oldalát. Mosolytalan, kemény vonású arcuk csön­det parancsolt. A görög ha­táron is aprólékos vizsgá­latnak vetettek alá bennün­ket, és a bürokrácia malmai órákon át őrölték idegein­ket. Eszembe jutott az ukrán határátkelő, ahol hasonló­an sokat kell várakozni. Va­lamikor Románia felé sem volt olyan békés az út, mint manapság. Visszatekintve a néhány évvel ezelőtti időszakra, örömmel tapasztalhatjuk, hogy hazánkból indulva minden irányban javult a helyzet azóta. A magyar ha­tárátkelő helyek kulturál­tak, az ott dolgozók rugal­masak, kedvesek. Egyre több helyen érezzük, való­ban nyitott határokkal tar­tunk Európába. A hét végén Kovács László külügymi­niszter újabb határátkelő megnyitásának lehetőségeit vizsgálta Vállajon. Mint el­mondta, ahhoz, hogy nyitott kapunkra találjunk saját kontinensünkön, nekünk is nyitnunk kell. Akár határo­kat is. Gyors, intelligens ügyintézéssel, kulturált út­levél- és vámvizsgálattal és európai normákkal. Termé­szetesen ehhez anyagi felté­telekre is szükség van, ám nem csak a pénzen múlik minden. Kilátások Ferter János rajza IC A tit at««» it r mmmmmmm mmwm $ Polgárbarátig) Kovács Éva y-k olgárbarát hivatalt LA akarok. Olyan szer- JL vezetet, ahol az em­berek nemcsak az ügyeiket intézhetik el, de ehhez segít­séget, jó tanácsot is kapnak — nyilatkozta az egyik, ta­lán legféltetteb hivatalunk újonnan kinevezett vezetője annak idején. A pontos megnevezéstől ezúttal azért vagyok kényte­len eltekinteni, mert miköz­ben az új vezér által megfo­galmazott szándékot igen­csak dicséretesnek tartom, annak csődjét, bukását saj­nos nem csak a szóbanfor- gó esetben tapasztalhatom. Merthogy az elv a konkrét hivatalban is, meg úgy álta­lában is megbukott, leg­alábbis bukásra áll, az szin­te biztosra vehető. Nem hiszem, hogy akad­na ember, akinek ne kellene szinte naponta ügyes-bajos dolgainak intézése miatt irodákba, hivatalokba, kü­lönféle intézményekbe men­nie. Olyan dolgokat intéz­nie, amelyek amúgy sem je­lentenek kellemes elfoglalt­ságot, hiszen ilyenkor leg­többször valamilyen prob­lémát kell megoldaniuk, zűrzavaros, vagy annak lát­szó dolgokat kibogozniuk. A lelkiállapot — de nevez­hetjük idegállapotnak is, — ekkor kicsit zaklatottabb a normálisnál, az általában megszokottnál. Nos, ha eh­hez még egy morgós, szin­tén zaklatottan dolgozó ügyintéző is társul, a baj bi­zony könnyen megtörtén­het. Mint történt a napok­ban, épp a fent említett hi­vatalban. — 12-től ebédidő! — kö­zölte velem az iroda ajtajá­ban a fiatal hölgy határo­zott hangon. Látva meghök­kent ábrázolómat, futtában még morcosán hozzátette: nekünk is jár az ebéd. Mi­közben kilibbent az ajtón, rápillantottam az órára. Délig még volt öt perc. Nem állítom, hogy ügyem elinté­zésre ennyi idő elegendő lett volna, bár mint utóbb kiderült, egy-két perccel kellett csak több ennél. Másnap egy másik hölgy asztalához kerültem. Teg­napi emberem épp telefo­nált. Kiderült, tud moso­lyogni is. Igaz, nem munká­ról, hanem cipőről, egy most divatos narancssárga lábbeliről volt szó... n A ■ /¥#

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents