Kelet-Magyarország, 1997. március (54. évfolyam, 51-74. szám)
1997-03-10 / 58. szám
Egyetemi szint A DOTE Egészségügyi Főiskolai Karán öt éven belül 3000-re nő a hallgatói létszám. 2. oldal Távfűtés-Nyitás Az lenne az optimális, ha a tényleges fogyasztásért fizethetnénk valamennyien, de ez csak álom. 3. oldal Kapcsolatok Egyre több külföldi országba utaznak a szabolcsi diákok, a megyénkbe érkezők száma is nő. 13. oldal HmIs»*» SZABOLCS-SZATMÁR-BEREG FÜGGETLEN NAPILAPJA UV. évf., 58. sz. 1997. március 10., hétfő Ára: 31 Ft Körön belül Bonn (MTI) — Az atlanti szövetség keleti bővítéséről a NATO és Oroszország között folyó tárgyalásokon már nagyobb haladást sikerült elérni, mint azt általában feltételezik — jelentette ki Klaus Kinkel német külügyminiszter egy vasárnapi interjúban. A Welt am Sonntag című lapnak nyilatkozva rámutatott, hogy a NATO-bővítés és a nyugati-orosz biztonsági partnerség ügye mozgásba jött. A NATO tagállamainak vezetői júliusi madridi találkozójukon mindenképpen döntenek a szövetség új tagjainak felvételéről — mondta a miniszter. Véleménye szerint „az első körben háromnégy ország felvételére lehet számítani” és ezek az országok a tervek szerint 1999-ben válnak tagokká. Kifejtette, hogy a bővítés első köréből kimaradókkal a NATO bővíteni kívánja a kapcsolatokat, mert a szövetség nem akar sem új választóvonalakat, sem új biztonsági szürke övezeteket létrehozni Európában. A NATO szeretné eloszlatni az oroszok kirekesz- tettségi és elszigeteltségi érzését és Moszkvát teljes jogú tagként kívánja bevonni az európai biztonsági rendszerbe. Az oroszországi... ...Kamisin katonai műszaki főiskolájának két hallgatója vasárnap reggel egy őrházban megtámadta és lelőtte hat iskolatársát. A lövöldözésben, amelynek indítéka egyelőre nem ismert, két másik hadapród súlyosan megsérült — jelentette az ITAR-TASZSZ. William Cohen... ...amerikai védelmi miniszter vasárnap ismételten leszögezte, hogy a boszniai békefenntartásban részt vevő amerikai csapatokat akkor is kivonják 1998 júniusáig, ha a NATO esetleg időközben mégis a vállalkozás meghosszabbítása mellett döntene. (MTI) Elizabeth Taylort... ...kiengedték a kórházból. A 65 éves amerikai filmszínésznőt egy héttel ezelőtt enyhe agyvérzéssel vették fel a Los Angeles-i gyógyintézetbe — jelentette az AP amerikai hírügynökség vasárnap. Lottószámok... ...a 6/45: 7, 15, 16, 25, 38, 39, a pótszám a 10. Az Alomotthon a 6-oson: 1, 3, 31,34,35,37. A Nosztalgia lottó nyerőszámai: 10, 26, 54, 70, 89. Az 5/90: 17, 39, 43, 55, 79. A jokerszám: 890 469 (MTI) Halálos lövések Szeged (MTI) — A Csong- rád Megyei Rendőr-főkapitányság nagy erőkkel keresi a Szegeden nyolc lövéssel agyonlőtt 28 éves vállalkozó gyilkosát. Gy. Zsolt ideiglenesen bejelentett szegedi lakos egy újszegedi társasházban albérlőként lakott. Szombaton este 10 óra 20 perc körül ért Renault Twingo típusú gépkocsijával — barátnője társaságában — a ház előtti parkolóba. Kiszállt, felnyitotta a csomagtartót, ekkor érték a lövések. Közvetlen mellette felrobbant egy M-75-ös, jugoszláv gyártmányú kézigránát is, amelyet vagy a támadója dobott az áldozathoz, vagy Gy. Zsolt tulajdona volt. A helyszínen vasárnap délelőtt már csak a holttest krétával rajzolt körvonala, valamint a kőfalon a kézigránát nyomai árulkodtak a bűncselekményről. A környék lakói közül sokan sétáltak a ház elé, hogy megnézzék, hol is történt a gyilkosság, amely városszerte felborzolta a kedélyeket. Németh Károly, a megyei rendőr-főkapitányság sajtóreferense elmondta: a gyilkosság idején a közelben járőröző rendőrök hallották a lövéseket és a robbanást. A környéket, a hidakat azonnal lezárták, átfésülték a területet, ám a tettest nem sikerült elfogni. Mozdul a tavaszi hatar A becslések szerint a gyümölcsfák harmadán már végeztek a gazdák a metszéssel A tápanyagígény töredékével nem lehet komoly hozamokat elérni Balász Attila felvétele Nyíregyháza (KM - GB) — Hideg, vizes még a talaj me- gyeszerte, legfeljebb a homokdombokon mozognak már a gépek, hogy a múlt évi szármaradványokat eltüntessék. Ám, ha egy hétig még jó lesz az idő, megindulhat a komoly munka a földeken. A kertekben viszont az elmúlt hét végén lázas munka folyhatott: a becslések szerint a gyümölcsfák harmadán már végeztek a gazdák a metszéssel. Megkezdődtek az őszről áthúzódó új telepítések munkálatai is, tájékoztatott Szénégető László a megyei FM hivatal vezetője, aki szerint az értékesítési gondok miatt is sajnos már érzékelhető a telepítési kedv jelentős visszaesése. A tavalyi pályázatoknak csupán egyharmadára számíthat idén a földművelésügyi hatóság. Pozitívumként könyvelhető el viszont az, hogy növekszik a csonthéjas gyümölcsűek, főként a meggy telepítése. A talajok vízben jól ellátottak, ilyen szempontból az utóbbi hat év legjobb tavaszNyíregyháza (KM - B. I.) — Országszerte nagy nyugtalanság tapasztalható a felsőfokú oktatási intézményekben. Sok helyen nem kapták meg a pedagógusok a tavalyi megállapodás szerint rögzített bért. Ismeretes, hogy sztrájkbizottság alakult az ELTE-n, a Magyar Rektori Konferencia folyamatosan tárgyal a szaktárcával a felsőoktatás bérgondjairól. Székely Gábor, a nyíregyhákezdete elé nézhetünk, hangsúlyozta a szakember. Ám nem történt komoly előrelépés a tápanyag-utánpótlásban. Különösen az alaptrágyázás számít továbbra is „fehér hollózi tanárképző főiskola főigazgatója arról számolt be, hogy az intézmény dolgozói még ebben a hónapban megkapják a béremelést. Bár még a kifizetett márciusi fizetésben ez az összeg nem szerepelt, de a főiskola ezt utólag, februárig visszamenőleg rendezi. Erre hamarosan sor kerül. Az intézmény ezekben a napokban lázasan számol, még nem tudják, hogy a tárca pontosan mennyit fizet. nak”. A szükséges tápanyagmennyiségnek legfeljebb csak az ötödét juttatták ki, így igazán jó hozamok nem várhatók, hiába van hozzá most elegendő víz. Talajaink az állatálloA DOTE Egészségügyi Főiskola is komoly bajban van. A februártól esedékes fizetés- emeléshez központi támogatásból eddig egyetlen fillért sem kapott. Ennek ellenére a megemelt fizetést saját erőforrásból kifizették. A GATE Mezőgazdasági Főiskolán még nem történtek meg az átsorolások. Ennek értelmében még a fizetés- emelés helyzete sem rendeződött. mánnyal együtt csökkenő szervestrágyázásnak is köszönhetően tovább savanyod- tak, aszályra érzékenyebbekké váltak, növekedett a termésbizonytalanság. Sikeres Vakáció Nyíregyháza (KM) — Közel ötezer látogató kereste : fel az elmúlt három napban a Vakáció ’97 címmel megrendezett utazási kiállítást és szakvásárt. Nemcsak az érdeklődők nagy száma jelzi a sikert, hanem a helyszí- ; nen lekötött utak .sokasága ; is. Pénzt várnak a főiskolák is Névadót tartottak szombaton az orosi általános iskolában. Az intézmény mostantól Herman Ottó nevét viseli, miután a megye- székhely közgyűlése jóváhagyta a tanulók névválasztását. Az ünnepséget megelőzően nyílt hetet tartottak az iskolában, különböző rendezvényeken vehettek részt a diákok, pénteken például kulturális seregszemlén. A névadó egyben az iskola új részének húszéves jubileumi ünnepsége volt, amelyen részt vett Csabai Lászlóné, Nyíregyháza polgármestere is. Az iskola volt növendéke. Nagy Miklós készítette el a névadó Herman Ottó mellszobrát, amelyet Baja Ferenc környezetvédelmi és területfejlesztési miniszter leplezett le szombat délelőtt Nagy Tamás felvétele