Kelet-Magyarország, 1997. március (54. évfolyam, 51-74. szám)

1997-03-08 / 57. szám

12 Napkelet • A KM hétvégi melléklete TÁRLAT B. Tóth János képei Jakkaraván viharban A vajai Vay Ádátn Múzeum és Baráti Köre rendszeresen hozzásegíti a képzőművészet barátait újabb és újabb eszté­tikai élményekhez. A közelmúltban megnyílt tárlaton B. Tóth János festő­művész olajképeit, akvarelljeit tették közszemlére a kastélymúzeum galéri­ájában. A jelenleg Hajdnúnánáson élő és munkálkodó alkotó a bemutatóra közel félszáz munkáját hozta el. A mű­veket nézve, a befogadásra kész érdek­lődő sokféle stílussal, változatos tema­tikával szembesül. Néha a markáns re­alizmus, esetenként a naiv festőket idé­ző ábrázolásmód, máskor impresszio­nista könnyedségek tűnnek meghatá­rozónak. A nyíregyházi tanárképzőn rajz szakos diplomát szerzett, jelenleg „szabadúszó” művész kedvelt témái a kanyargó folyópartok, a zúzmarás fák, a pusztai síkok, vagy éppen az égbe nyúló hegycsúcsok. Kompozícióiban hatalmas tér- és időbeli távolságokat fog át; ezért nem meglepő, hogy az őszi Holt-Tisza szomszédságában a kínai nagy fal, vagy éppen a viharba került jakkaraván látványa fogadja a nézőt. Parasztporta Őszi Holt-Tisza csónakkal Gubbasztó sárkányíenyő a felhők fölött Elek Emil reprodukciói Hideg fejjel forró nyomon Kováts Dénes A csatatér szolid terep ahhoz képest, ahogy az örökösföldi lakás kinézett. A fel­dúlt férfi vandál pusztítást végzett az egy­koron hozzá közelebb álló asszony ottho­nában. Előbb a folyosóajtó üvegét törte be, hogy bejuthasson, majd berúgta a lakás be­járati ajtaját, azután tört-zúzott. Leszagga­tott szekrényajtók, betört üvegek, szétvert televízió, mikrosütő és mosdókagyló je­lezte egyebek között barbarizmusát. Nehe­zen sikerült lefogni, az összeütközés sérü­léseket eredményezett, folyt a vér. Szeren­csére még viszonylag időben jött a segít­ség, valahogy sikerült megfékezni az in­dulatain uralkodni nem tudó férfit, s átad­ni a rendőröknek. A sokat látott helyszínelő rendőrök is meglepetten álltak egy pillanatig, de nem lehetett sokáig, hiszen dolgozni kellett. Fel­mérni a terepet, írásban és fényképen rög­zíteni a látottakat, a vér-, hajszál-, kéz- és lábnyomokat. Elengedhetetlen bizonyíté­kok ezek még akkor is, ha vannak tanúk, ha rendőrkézen a tettes. Hiszen könnyen fordulhat konok tagadásba a beismerés, ilyenkor kellenek a kétséget kizáró adatok. Akad olyan nap, hogy egy perc megál­lás sincs, állandóan menni kell — ekkor ^ A bűncselekmény súlya meghatározza a sorrendet, felboríthatja az időrendet. dupla terjedelműnek tűnik a 24 órás szol­gálat, gyakran alig jut idő arra, hogy egy kis harapnivalót bekapjanak. Máskor vi­szont (a csendesnek mondott napokon) már egy kerékpárlopás vagy pincefeltörés is jelentős eseménynek számít. Jelentősége persze mindegyik ügynek van — úgy a tu­lajdonos, mint a rendőrök szempontjából —, de azért a bűncselekmény súlya meg­határozza a sorrendet, felboríthatja az idő­rendet. Valóban forró nyomon indulnak — fo­galmazhatunk nyugodtan —, hiszen a rendőrségi helyszínelők, s esetenként a for­ró nyomos csoport tagjai a bejelentést kö­vetően szinte azonnal indulnak a tetthely­re. Oda is, ahonnan az autót ellopták, s oda is, ahol betörés, rablás, vagy rendkí­vüli haláleset történt. Kárvallott jelentkezik személyesen, vagy csak betelefonál a rendőrségi ügyeletre, s már indul is a helyszínelő nyomozó és a bűnügyi technikus, meg kell kezdeni (szak- kifejezéssel élve) a halaszthatatlan nyomo­zati cselekményt. Utánuk veszik át a sze­repet a forró nyomos csoport tagjai, hiszen nemcsak a helyszínt kell feltérképezni, rög­zíteni, de össze kell gyűjteni a lehető leg­több adatot, információt. Ha van tettes, vagy sikerül gyorsan elkapni a bejelentés­kor még ismeretlent, akkor a sértett és az esetleges tanúk mellett megkezdődik a gya­núsított kihallgatása is. ” ....Äz'^Xe^es----------­bűnüldözéshez szerencse is kell a szakmai tudás mellett. ___99 De ne szaladjunk ennyire előre! Megtették a bejelentést, indultak a rend­őrök, a nyomok és tárgyi bizonyítékok rög­zítése a bizonyítás szempontjából igen fon­tos, és felelősségteljes feladat. Sok múlik a helyszínelő munkáján. Ha szerencséjük van, akkor sok mindent rögzíthetnek a szagmintától az ujjlenyomaton át a külsé- relmi nyomokig. Igaz, a tolvajok, betörők közül lassacskán már csak a pancserek hagynak maguk után nyomgazdag hely­színt, vagy a bevezetőben elrettentő pél­daként szolgáló indulatosak, hiszen a pro­fik már sokkal óvatosabbak, körültekin­tőbbek. Persze nemcsak a bűnözőkön mú­lik a nyomszegénység vagy -gazdagság, ha­nem a helyszínen is. Szűkülő körben haladnak — mondjuk a betörés — helyszín felé, felírják, lefény­képezik a környezetet, a gyanús, nem oda való tárgyakat, az anyagmaradványokat. Olykor az összetört üveg, a megrongált zár is árulkodik a tett eszközéről, a módszer­ről. (Akadnak, akik mindig azonos szisz­téma szerint követik el bűntettüket.) A bűn­ügyi technikus nemcsak fényképez, de ha kell, gipsszel kiönti a gépkocsi gumijának mintázatát, a cipőlenyomatot, keresi az ujj­lenyomatokat — mindezek az eljárás to­vábbi szakában bizonyítékul szolgálhatnak. Fontos a hatósági tanú szerepe is — a tapasztalatok szerint nem mindenki vállal­kozik erre a feladatra — s nemcsak a több szem többet lát elve miatt, de azért is, mert aláírása, esetleges tanúvallomása jelentő­séggel bír. Adataikat persze kérésükre bi­zalmasan kezelik, hiszen ellenkező eset­ben nem kívánt következményei lehet sze­repvállalásuknak. Nem kevés időt vesz igénybe, míg a nyo­mozók kihallgatják a sértettet, s a tanú­ként számba jöhető személyeket — olykor­olykor az „én nem láttam, nem hallottam semmit” szindróma jelent legyőzhetetlen akadályt. Pedig — ha emberileg érthető is a húzódozás — a tőlük kapott informáci­ók jelentős segítséget adnak a tettes(ek) kézre kerítéséhez, ami pedig minden becsü­letes állampolgárnak érdeke. A bűnözők sem egyformák. Van, aki le­bukását követően, a bizonyítékok hatásá­ra elismeri tettét, más mindezek ellenére is konokul tagad. Szerencsére gyakran hi­ába. Nem titok persze, hogy az eredmé­nyes bűnüldözéshez és a felelősségre vo­náshoz szerencse is kell a szakmai tudás mellett, hiszen vallhatja magát bármilyen ártatlan báránynak a tettes, ha a bizonyí­tékok egyértelműen ellene szólnak. Szerencse. Erre szükség van. De a kö­rültekintő figyelemre, gondosságra még in­kább. Nem véletlen, hogy egy-egy ilyen ese­mény helyszínét a lehető leggyorsabban igyekeznek lezárni, mert a kíváncsiskodók teljesen összezavarhatják a nyomokat, aka­ratlanul is eltüntethetik a bizonyítékul szol­gáló jeleket, s a tárgyak elmozdítása szin­tén nehezítheti az eseménysor pontos rög­zítését, rekonstruálását. Az élet olykor produkál tragikomikus je­leneteket is — mesélte Pavelcsák Tamás nyomozó. — Hiszen akadt arra példa egyik ^ A gépkocsifeltörők, betörők rendőrkézre kerülése nemcsak a felelősségre vonás esélye miatt előnyös, yy kistelepülésünkön, hogy a betörő kemé­nyen megküzdött négy-öt zárt ajtóval, míg bejutott a hőn áhított irodába, a szekrény­ből ki is emelte a reményei szerint gazdag zsákmányt tartalmazó lemezkazettát. Ä rendőrök nem is értették kiérkezésükkor: va­jon miért fogják hasukat nevettükben a be­jelentők. Kiderült, hogy a lemezkazettában CSÖRSZ ISTVÁN: Farb Winchester az utószezonban Hegyes kis oszlopok ugráltak ki a forró olaj felszínéből. Egyre melegebb lett a bó­déban, pedig a pult alatt és a pult felett nyitva volt a fal. Amint Rattkó megtöröl­te a homlokát, egy kis tésztát is rákent, és ettől hirtelen megváltozott az arckifejezé­se. Kiss látta az egészet, de nem tett rá meg­jegyzést. Pillantása azonban szakasztott olyan volt, mint Farb Winchesteré a Tó kincse című filmben, lehet, hogy nem pon­tosan így hívták: egyszer mondták csak a nevét, és a kertmozi hátsó sorában éppen felvihogott egy lány. Farb Winchester tíz óta evett, és minden lángos után elszívott egy Szimfóniát. Hol az egyik, hol a másik májkrémes dobozba szórta a hamut. Vé­gül nehézkesen felállt, kivett a farzsebé­ből egy húszast, és a pultra lökte. — Még tízet — mondta —, de ... nem kell egyszerre! Csináld, mondjuk, kettesé­vel! — Frászt! — mondta Rattkó. — Mit gondolsz, majd órák hosszat égetem a gázt?... Amíg a dagasztódeszka felé fordult, el­határozta, hogy holnap csak tizenegykor nyit. A deszka lisztes felületén egymás mel­lé terítve keltek a tészták. Mutatóujjával benyomta az egyik pacsni tetejét, majd összeszedett tízet, és egymás után az olaj­ba dobta őket. Túl forró volt az olaj, és Rattkó tudta, hogy kemények lesznek a lángosok. Farb Winchester visszaült az asz­tal mellé. Bal keze mutatóujját a sóba dug­ta, ide-oda húzogatta vele a tányért. — A hamut azért nem kell beleszórnod — jegyezte meg Rattkó. Farb Winchester ránézett, egy kicsit kétfelé, mert kancsított, aztán tovább húzogatta a tányért. Rattkó összeszedte az úszkáló lángosokat. A für- dőzőknek két papírt tett alá — Farb Win­chesternek csak egyet, meg egyet a lángos- oszlop tetejére. Letette elé az asztalra úgy, ahogy volt. Rattkó nyugtalanul követte a pillantá­sát. A ballonkabátos ellenőrre gondolt, aki egy hete járt nála: megnézte a bódét, az asztalt, a májkrémes dobozokat és a tá­nyért. Valami hygienét emlegetett. Rattkó hegyezte a fülét, és a jegyzőkönyvbe pis­logott a férfi válla felett, mert szerette vol­na látni, hogy írják ezt a szót. De nem ír­ta le a fickó. Dögölj meg, gondolta Ratt­kó — ettől kezdve Jack Hygienének szólí­totta magában az ellenőrt. Hétfőn húsz kamasz érkezett a Tungs- ram-üdülőbe. Ezek aztán ettek, elvittek minden délután száz lángost. Az volt csak a baj, hogy nem jöttek le korábban a strandra. Rattkó egy lelket se látott a for­góajtónál. A parton hasra fordítva feküd­tek a fehér kajakok, néhány elsárgult pla­tánlevél szállt rájuk a fákról. Nem szólt a hangosbemondó — igaz, így Rattkónak se kellett hallgatnia a pénztáros lányának nyafogó hangját, aki a szívküldi szövegét olvasta a mikrofonba. Maud Watsonnak nevezte magában a lányt. Farb Winchester lenyelt néhány korty ci­garettafüstöt és hallgatott. Nem mintha Rattkó kíváncsi lett volna a meséjére. Hal­lotta eleget. Itt ült egész júliusban, a leg­nagyobb forgalom idején, mindig az asztal bal oldalán, arccal a műút felé. Ette a lán­gost, cigarettázott ás átkozódott. Minden­nap fél tizenkettőkor elsétált a strand előtt Ágnes, Farb Winchester egykori felesége. Nem vitt magával semmit, csak egy össze­göngyölt egyszemélyes napozógyékényt. Zöld csíkos fürdőköpenyt viselt. Második férje, akit Visnaynak hívtak, néhány lépés­sel mögötte baktatott, ugyanolyan zöld csí­kos köpenyben és egy fekete bőrtáskával a kezében. A szerpentinen jöttek le, amely a strandnál ért a műútra. A halászmólóhoz jártak fürödni, a nádas öbölbe. „Az lesz a sírjuk is! — fogadkozott Farb Winches­ter. — Előbb azt a dögöt fojtom a vízbe, aztán a stricijét!...” Rattkó mindennap ugyanazokkal a sza­vakkal csitította. Közben udvarias mo­sollyal válaszolt a kuncsaftoknak: általá­ban afelől érdeklődtek, miért nincs fok­hagyma a lángoshoz. Rattkó sziszegő han­gon elmesélte nekik, hogy támadta meg idén a gomba a fokhagymaföldeket. Ezt a mesét egyébként Horváttól hallotta, aki szintén nem tartott fokhagymát a bódéjá­ban: mindketten úgy vélték, hogy túlsá­gosan megemelné a költségeken felüli ki­adásaikat. Fokhagyma-előírás nem volt — ha lett volna, Jack Hygiene biztosan szól érte, gondolta Rattkó. Amíg a fokhagyma történetét mesélte, Farb Winchesterre pis­logott, mint aki nagyon a szívén viseli.

Next

/
Thumbnails
Contents