Kelet-Magyarország, 1997. március (54. évfolyam, 51-74. szám)

1997-03-08 / 57. szám

1997. március 8., szombat HATTER Már nem tervezhető a jövő A középréteg lehet a társadalom alapja a családok, a gazdaság szempontjából 'V *• ; v Kovács Éva Nyíregyháza (KM) — Lesz-e Magyarországon igazi polgárosodás, léte­zik-e az a középréteg, amelyre a pártok, politi­kusok a rendszerváltás óta fenik fogukat, akiknek szavazataira leginkább számítanak? Mi a réteg legfőbb sajátja a fejlett or­szágokban, s mi hazánk­ban? írásunk e kérdések­re keresi a választ. Egri Imre Balázs/Attila felvételei Dr. Fónai Mihály, a DOTE Egészségügyi Főiskolai Kará­nak docense, a szociológiai tu­dományok kandidátusa: — Értelmiség, értelmiségi funkciók és szerepek címmel írtam dolgozatot nemrég. Eb­ben a tanulmányban a Nyír­egyházán élő értelmiségiekkel készített felmérés tapasztala­tai is megtalálhatók. A kutatá­si eredmények azt mutatják, hogy az értelmiség elfogadta az évszázados szerepet: a tár­sadalom kulturális vezetői, akik sem politikai, sem gazda­sági szerepet nem vállalnának, ha megengedhetnék maguk­nak ezt. Nem politizálnának, mondják, miközben mégis ezt teszik. □ Az értelmiség magas jö­vedelmű, nagy befolyású, nagy társadalmi megbecsülésben részesülő emberekből áll. He­lyesek a jelzők? — Mindezeket önmagukra nézve nem tartják jellemző­nek. A diploma mára devalvá­lódott, nem mindig jelent egy­ben pénzt is, a vagyongyara­podás nem köthető iskolai végzettséghez. □ A polgárosodás kialaku­lásában is sok a kétely... — Két megközelítés létezik: az első, ha valakit vagyona alapján tartunk annak, ez a tu­lajdonosi, vállalkozói polgár­ság, a másik pedig a műveltsé­gi középosztály, amelyet ma az értelmiség alkot. Lényeges az is, hogy milyen tőketípuso­kat tartunk számon. Amíg a pénztőke a vagyont és a tulaj­dont jeleníti meg, a kulturális tőke nem köthető pénzhez. Lé­nyeges csoportot alkotnak a politikai, kapcsolati tőke kép­viselői. A legnagyobb jelentő­sége e tőketípusnak van. Az egykori politikai beosztásokat, befolyásokat, ismeretségeket jelenti, s ma már tudjuk, a rendszerváltoztatás óta ez hozza a legtöbb pénzt a ház­hoz. □ Mostanában szokás nem szeretni a gazdagokat... — A társadalomban a legna­gyobb ellenszenv, a legtöbb előítélet a vagyoni tőke ellen nyilvánul meg. Bizonyára azért is, mert polgári minta nemigen létezett az elmúlt év­tizedekben. Nálunk ráadásul kétféle típust lehet megfigyel­ni. Egyik a médiák által köz­vetített minta, a Dallas Joc- keyje, a másik pedig a magyar dzsentriallűröket utánozó vi­selkedés. Mindkét jelenség azt bizonyítja, hogy az új hazai vállalkozók nem a fejlett nyu­gat tőkéseinek módjára gon­dolkodnak, garast garasra rak­nak, hanem megszerzett va­gyonukból látványosan költe­keznek. Polgárnak akarnak látszani, de éppen nem polgári módon viselkednek. Első be­fektetéseik közé a hatalmas autók, házak, a magamutogató tárgyak tartoznak. Dr. Pusztai Anna, házior­vos, Tiszavasvári: — Sajnos az oly nagyon áhított középré­teg egyre kisebb számban léte­zik, pedig pontosan ez az a ka­tegória, amelyből a legna­gyobb létszámra lenne szük­ség. Igaz, korábban sem volt túlságosan széles, de mostanra helyzete tovább romlott. Az egykori, viszonylag jó körül­mények között lévő, stabil kö­zépréteg nagyobbik szelete napról napra lejjebb csúszik, elszegényedik, a másik fele pedig a korábbinál magasabb­ra, a valóban gazdagok kate­góriája felé igyekszik. Ez azért igen nagy kár, mert a középré­teg lehetne egy biztonságos társadalom alapja: a családok, a gazdaság, a politika szem­pontjából egyaránt. Ők lehet­nének a rendszeresen és meg­bízhatóan adózók, a társadal­mi újratermelődést és anyagi biztonságot jelentők. A lecsúszás oka egyértelmű­en az anyagi helyzet. Azok, akik a rendszerváltás előtt biz­tos havi fizetésből éltek, kiszá­mítható jövőt terveztek, akik tudhatták, miképpen építhetik jövőjüket, akik két-három gyermeket neveltek, mostanra sajnos igen sokan talajt veszí­tettek. Munkám során a házi­orvosi rendelőben naponta lá­tom, hogyan szaporodik azok­nak a száma, akiknek a min­dennapokért kell küzdeniük. Akik munkanélkülivé lettek, akiknek keresete egyre keve­sebbre elég, akik egyre bi­zonytalanabbnak látják jelenü­ket, s ami még rosszabb, jövő­jüket. Közülük kerülnek ki a fekélybetegek, az infarktust szenvedők is, hiszen nincs módjuk és pénzük a kikapcso­lódásra, a regenerálódásra. □ Számukra találták ki a szociális hálót... — Csakhogy ez a háló na­gyon lyukas. Több segítséget igényelnének a rászorulók, nemcsak pénzben, hanem ta­nácsokban, ötletekben is. Ne­héz felsorolni, mennyi problé­ma oka, hogy a gyermektámo- gatás nincs megoldva, s hogy épp azokban a rétegekben szü­letik a legkevesebb gyerek, amelyekre egy társadalom tá­maszkodni tud. A fiatalok életesélyei egyre rosszabbak, hiszen állami lakás szinte alig épül. Ha a szülő nem képes se­gíteni gyerekét, reménytelen helyzetbe kerül. Rengeteg a szorongó, feszült ember. Szívós Eszter főiskolai hall­gató: — A középréteg szerin­tem a mai Magyarországon egyre rosszabb helyzetbe ke­rül. Kialakulásában ma még a tudásnak tulajdonítok na­gyobb szerepet, bár tudom, a dolog nem ennyire egyszerű. A tanárok, — akik e réteg je­lentős képviselői voltak és le­hetnének, ma egyre nehezebb helyzetben vannak. A tudás presztízse csökken, e réteg nincs megfizetve, s hiába vé­gez felelősségteljes, komoly munkát, anyagi gondokkal küszködik. Az én szüleim is tanárok. — édesapám főisko­lai matematikatanár, a mama is matematikus — látom, egy­re nehezebb a dolguk, a mi családunkban is napról napra nagyobb feladat a megélhetés. Ugyanakkor az iskolákban, a gyerekek között mind több az igen gazdag szülők csemetéje, akik előtt nem a tudás, hanem a pénz az érték. —A példa, a környezet hatá­sa így egyre nagyobb teher. Én magyar-népművelés szakon tanulok, ha a pénzt veszem alapul, nem valami kecsegtető a jövőm, a helyzetem. Mégis jó lenne kitartani pályaválasz­tásom mellett, mert úgy gon­dolom, az irodalom értékek hordozója, csak éppen nem a test, hanem a lélek profitál be­lőle. Ezért sem tudom ma még, maradok-e tanár, vagy mégis pályamódosításra szá­nom el magam. Az biztos, sze­retnék mindenképpen gyere­kekkel foglalkozni, legfeljebb a tanárinál egy praktikusabb, jövedelmezőbb területen. A megélhetés, az anyagi bizton­ság nagy úr, sok szerencse is kell hozzá. Az én korosztá­lyom amúgy is elég nehéz helyzetben van, hiszen a tan­díjjal szerzett diploma nem emel majd minket a jómódúak közé. Egri Imre, tanszékvezető, közgazdász, vállalkozó: — Középréteg? Létezik, de közel sem olyan széles rétegben, hogy minden politikus fogára jusson belőle. Lényeges kér­dés, akarja-e valaki, hogy le­gyen egyáltalán középréteg, amelyet régebben kispolgár­nak is szokás volt nevezni. A középosztály az, amely birto­kol bizonyos vagyont, tudást és egzisztenciát, ily módon tagjai az értelmiségből és a közepes vállalkozókból tevő­dik össze. — Nem árt tudni, hogy az értelmiség birtokolja a tudást, de nincs vagyona, nincs eg­zisztenciája, és nem is nagyon tud ilyet létrehozni. A vállal­kozók rétege létezik ugyan, de hiányzik alóla az a több évszá­zados kitartó munka és takaré­koskodás, amely a fejlett tőkés országokban jellemzői e réteg­nek. Nálunk pár év alatt kell egy bizonyos vagyont össze­lopni, mert enélkül sem vállal­kozás, sem az ország nem áll meg a talpán. A fejlett orszá­gokban a lakosság közel nyolcvan százaléka tartozik e kategóriába, s jelent az állam­nak is biztos alapot: önálló gondolkodó, önálló egziszten­ciával rendelkező, megbízható adóalany. □ Van-e jogos remény mindezek után Magyarorszá­gon egy középosztály kialaku­lására? — Nagyon nehezen, mert az állam is egyfajta 22-es csapdá­jában van. Sok az elkötelezett­sége, s bár a nemzetközi nagy­tőke jelen van az országban, őket nem tekinthetjük jelentős adózónak. Legnagyobb aka­dály az a hiányzó háromszáz év, amely volt, de többször is megtört Magyarországon. A politika hiába hivatkozik e tár­sadalmi rétegre, igazából nem tudja kialakítani azt, s mint széles szavazóbázisra sem számíthat rá. Angyal Sándor-w-jr ecsesen billeg a ma­K ma bokáig érő szí- JL\. nes szoknyájában, a körömcipőben libegve ágaskodik, klipszet választ a dobozból, majd feltűzi a haját s kérné a szájrúzst meg a körömlakkot is, s odaáll a tükör elé, az igazi nő! Kibontja vállig érő ha­ját, fésüli jobbról is, balról is, aztán mintegy zsonglőr, úgy tekeri, formálja, csa­tokkal rögzíti és le nem ve­szi a szemét önmagáról. Ilyen ő, az örök nő, aki ha­marosan betölti — a hato­dik életévét... Aztán más képek tolulnak elém, messzibb időkből, a hozzám közeli lányokról, asszonyokról. A mírtuszá- gas táncos lányok a falusi iskolában. Ági tanárnéni, akibe minden fiú szerelmes volt. meg Piroska mama, aki ha az asztalra csapott, olyan csend lett, hogy még a légy zümmögés is ágyú­dörgésnek tűnt az osztály­ban. Jönnek a többiek: a nyá­ron is fejkendős paraszt­asszonyok, akik hajnalok hajnalán indultak a mező­re, szekérderékban a ka­pákkal; Mari meg a lánya, akik a cigánysorról érkez­tek egy kis munkáért vagy ünnepek közeledtén köszön­tőt mondani kemencében sült kőttes kalácsért. Fel­rémlik a szódavizet készítő felesége, aki akkor is becse­rélte a két üveget, ha a ge- lebnyi rossz pengőből nem telt ki az ára. Majd a későbbi rácsodál- kozásunk egy más világra, más lányokra, asszonyokra a városban, ahová küldtek bennünket: „Eredj fiam, a tudást nem vehetik el tő­led!". Ezrével érkeztünk, hogy kiműveljük az emberfőnket kisebb-nagyobb sikerrel s ebben is olyan sok asszony és lány segített bennünket a katedrától a kollégiumi konyháig. Mondják egye­sek, hogy formálissá vált a nőnap, nincs már olyan nagy csinnadratta, mint egykoron volt. Ezzel szemben az igaz­ság, hogy a lányok, az asszonyok csodálata em­beremlékezet óta rendszer­semleges, a rájuk emléke­zés mostanra szinte a leg­bensőbb csendes ünneppé vált s közelebb áll hozzánk, mint az agyon reklámozott Valentin-nap. Persze, hogy nem elég csak egy nap rájuk gondol­ni, hiszen itt vannak ők ál­landóan velünk, bennünk, a vérkeringésünkben, a szí­vünkben, az örömünkben és a bánatunkban. Ok az életet adók, az életért életet áldo­zok, a százszor és ezerszer lemondok, a milliószor el­fáradok és mégis újra kez­dők: a tűrök és a lobbanok, a boldogságban úszók és az elhagyatottak, az irigyelni valóan szépek, csinosak és a csak „milyen kedvesek”; a gyógyszertárban a kevés forintjaikat számláló idős, betegasszonyok s a méreg­drága üzletből öltözők. Virág? Ajándék? Ez is. De méginkább egy jó szó, egy megnyugtató pillantás, egy szerelmes, vagy szerető simogatás s annak csendes bevallása, hogy még min­dig nagy a teheri amit ők ci­pelnek. Ennyi. Ok már ettől is jobban magukénak érzik ezt a tavasszal érkező már­cius eleji napot. ■w-jr őzben a majdani if igazi nő szoknya- IV pörgése adja mind ehhez a színek boldogító táncát. Komor tónusú vilá­gunkban nagyon ránkfér már egy kis emberarcú öröm. — Mondd Géza! Neked miből telik most virágra?! Ferter János rajza I 3393 ■ I Szoknyák tánca Dr. Fónav Mihály Dr. Pusztai Anna Szívós Eszter HIRDETÉS _______

Next

/
Thumbnails
Contents