Kelet-Magyarország, 1997. március (54. évfolyam, 51-74. szám)
1997-03-07 / 56. szám
1997. március 7., péntek Csak mérsékelt javulással Az exportban 2,8-2,9 milliárd dollár körüli bevételre számít az FM Nyíregyháza (KM - GB) — Az egész magyar gazdaságétól (3-4%) ugyan kisebbre beesülik, ám a tervezett 1-3 százalékos növekedésével mégis csak egy mérsékelt fejlődés útjára léphet idén a hazai agrárágazat — derül ki a Földművelésügyi Minisztérium 1997-re kiadott prognózisából. Miként azt a szakemberek vélik, a növénytermesztésben valamivel nagyobb (1-3,5%), az állattenyésztés területén alacsonyabb (0-2%), az élelmiszeriparban pedig az előbbi kettő közötti (1-2%) emelkedéssel lehet kalkulálni. Növénytermesztés A korább években kialakult vetésszerkezet állandósulására lehet számítani a szántóföldi növénytermesztésben. Ez azt jelenti, hogy a 2,8-2,9 millió hektár területükkel 60-63 százalékos részarányt képviselnek továbbra is a gabonafélék, amelyek hozamait viszont növelnünk volna érdemes. Különösen a kalászosok termelésében vannak kihasználatlan tartalékaink. Az 1 millió 230 ezer hektár területen elvetett kalászos gabonafélék — főként az alföldi területeken megkésve elvetett — 15-20 százaléka azonban nem megfelelő magágyba került, így nagy remények nem fűzhetők az idei termésükkel kapcsolatban. Ezzel együtt azért a 6,5-7,0 millió tonna gabonának meg kellene teremni. A kukorica ez évi vetésterületét visszafoghatja a tengeri télen elszenvedett árcsökkenése. A várhatóan 1 millió hektárt meghaladó vetésterületről azért 5,0 millió tonna termés elvárható lenne. Szinten tartást jeleznek előre a szakemberek a cukorrépa és a napraforgó területekben, terméseredményekben. Az utóbbi, térségünkben hagyományosnak mondható olajosnövénytől a tavalyit ismétlő, országosan 470 ezer hektáron felüli vetésterületet várják el a prognózist készítő szakemberek. A gyümölcs-, szőlőágazatokban továbbra is jellemző Húsz tehénnel már megéri foglalkozni marad az ültetvények elöregedése és az termőre forduló új telepítések igen alacsony aránya. Kertészet Megyénkben különösen érzékeny kérdés az alma jövője. Az erről szóló előrejelzések úgy szólnak, hogy az országosan mintegy 500 ezer tonna almatermés értékesítése terén — elsősorban a minőség, a fajtaösszetétel, magas önköltség miatt — gondok lehetnek. Az 1996/97. évben közel 1,1 milliárd forint intervenciós támogatás felhasználásával sikerülhet az árualapok — friss, étkezési, ipari, és sűrítményalma — értékesítése. Ugyanakkor örvendetesnek tartják a minisztérium szakemberei, hogy érzékelhető a gyümölcsös ültetvények telepítési szándéka. Országosan mintegy 3 ezer hektár megvalósulására látnak esélyt. A szántóföldi zöldségek tavalyi 110-120 ezer hektáros vetésterülete idén várhatóan 4- 6 százalékkal is növekedhet. Ezen belül a terület háromnegyedét foglalják majd el az olyan meghatározó zöldségkultúrák, mint a paradicsom, a Pali Géza tarcaja ______________m vöröshagyma, fejes káposzta, zöldpaprika, zöldborsó, uborka, csemegekukorica, görögdinnye, sárgarépa, fűszerpaprika. A várható 1,6-1,8 millió tonna zöldségtermés minden bizonnyal kielégíti majd a mintegy 700 ezer tonna feldolgozóipari, s a 6-700 ezer tonna friss hazai piaci és a 200-250 ezer tonnás export igényeket. Állattenyésztés A sertéságazatban az 5 milliós induló állomány és az árualap kis mértékű bővülése lehetséges. A felvásárlási árakra jellemző lehet a múlt év első felének csökkenő, majd a III. negyedév emelkedő tendenciája. A tartósan alacsony malacárakból azonban levonható olyan következtetés, hogy 97. III. negyedévére akár kisebb árualaphiány is kialakulhat. A belföldi sertéshúsfogyasztás emelkedésére nem lehet számítani. Az exportértékesítésre jó esélyeink vannak idén is, bár a tavalyi magas élőállatárak a termelésnövelést beindíthatták, ami az exportárainkra negatív hatással lehet. A szarvasmarha-állományt az FM prognózisa szerint mérsékelt növekedés jellemezheti A szerző felvétele 1997-ben. A hazai marhahúsfogyasztás nem változik, a külföldi piacok kereslete pedig a marhák BSE-kórja keltette pánik miatt jelentősen visszaesett. A tejtermelő ágazat helyzetének további romlását várhatóan megakadályozza a belföldi tejtermékfogyasztás csökkenésének megállása, esetlegesen valószínűsíthető növekedése. A baromfiágazatban az emelkedő költségek következtében növekedésre „ítélt” árak miatt a termelés bővülésével nem, sőt inkább annak néhány százalékos visszaesésével lehet számolni. Várhatóan kínálati piac alakul ki, amit csak exporttal lehet majd levezetni. A juhászat piaci pozíciójában lényeges változás nem várható. Továbbra is elsősorban az élőállatok — tejes-, és pecsenyebárány — értékesítésére lesz lehetőségünk, főleg az EU piacaira, de az export árualapunk várhatóan 4-5 százalékkal elmarad a tavalyitól; Az előző évévekhez hasonlóan az import élénkülésére lehet számítani főleg vágójuh és gyapjú termékekből, jelzik előre a Földművelésügyi Minisztériumban. D ick nemrég otthonra talált. Senki nem tudja hány hónapja, éve csavargóit már, mint egy kivert kutya. Sajnos nem vezetett naplót, nem derülhet ki milyen volt a korábbi élete, hogyan került az utcára. Szélnek eresztették, meghaltak a pártfogói, megelégelték a csavargó hajlamát? Netán ő maga választotta a szabadságot? Mindez ma már titok marad. De addig-addig járkált a négyemeletes ház körül, hogy a házbeli gyerekek magukhoz édesgették. Szelíd, veszélytelen jószág, ez szintén rá volt írva, bár elég nagytermetű, ezért az idegen gyerekek, felnőttek olykor megijedtek tőle... Eleinte egy nagy papírdobozban lakott a ház előtti tenyérnyi parkban egy fa alatt. A gyerekek ócska, eldobált ruhákkal bélelték ki a dobozt, nehogy megfázzon az örök- befogadott kutya. Gondoskodtak az ebédjéről is, ennek fejében csak játszani akartak vele, simogatták, dédelgették. Egyszer aztán valamelyik ezermesterkedő apuka összeütött egy igen csinos, Árva a ház tetszetős kutyaházat is. Teljessé vált az összkomfort. Több fogásos reggeli, ebéd, vacsora között válogathatott az eb, akit valószínű, mivel ő mégsem tudott bemutatkozni, a gyerekek nevezték el Dick- nek... Csak egy baj volt, a csa- vargási hajlama gyakran elfogta, s mivel a gyerekek napközben oviban, iskolában voltak, az unalomtól is szenvedett... — De mindig hazajön, mire mi is hazaérünk az iskolából — vette védelmébe az egyik aprócska gyerek. Igazában két-három utcával távolabb is látták a kutyát, természetesen hasonló társaságban. Ezért kezdtek egy kicsit aggódni a házbeli szülők, vajon nem szedjél véletlenül valamilyen betegséget. S egyáltalán ki tudja mikor volt beoltva. Az egyik apuka belenyúlt a zsebébe és elsétáltak Dickkel az állatorvoshoz. Annak rendje módja szerint beoltanák a ház kedvencét, akit kóborból szelídítettek vissza a már-már valóságos háziebbé. Néhányszor igaz veszélyben forgott az ebédje, a ház előtti füves részen a kukákat vizsgáló guberálók egyszer el akarták vinni a kutya ebédjét, illetve edényét. — Azt csak hagyja! — kiabált le a harmadikról valaki, aki éppen tetten érte a lopásra készülő hajléktalanokat. Lassan áj barátok is ideszoktak a barátságos kutyaházhoz. Valószínű Dick régi társai, akik reggeltől estig róják az utcákat, hátha valahol otthonra, barátra lelnének. Vagy legalább egy falat csontra... Megnyugodtak a házbeli kutyusok gazdái is, nyugodtan sétáltatták a szobakutyákat, nem tehet kárt bennük a „fogadott” kutya, be van oltva... Néhány hónap után mégis nyoma veszett a gyermekek kedvencének. Talán mégiscsak felébredt benne a kó- borlási ösztön, nagyobb szabadságra vágyott? Esetleg baleset érte, s hiába várják, keresik a gyerekek. Valaki hírt hozott róla, látta a harmadik utcában, az egyik téren. De mire a gyerekek utánamentek, már nyoma veszett. Ha egyáltalán Dick volt. A gyerekek valósággal belebetegedtek, hogy nincs kit babusgatni, simogatni, félteni... De reménykedtek, hátha mégis előkerül... De az egyik apuka már tudta, a kutya nem jön ide többé. O volt ugyanis a szemtanú, amikor a dolog történt, s Dick életútja, legalábbis a ház gyermekei számára bevégeztetett. — Elvitte egy mérges bácsi, azt mondja, megharapta a kutyáját. Az intézetbe. Sóstóhegyre vitte a kutyánkat — mondta szomorúan az egyik kislány, akit megpróbáltam vigasztalni. Talán akad más kóborkutya is, hátha valamelyiket sikerül ideszoktatni... e a kislány bölcsen / 1 csak annyit mon- dott: — De az már nem ugyanaz! Tökéletesen igaza van... Mai titánok Szőke Judit ■w-k ég ismeretlen célú vállalkozásra adta a A. V fejét a Baloldali Ifjúsági Társulás, amikor felmérést készíttetett a fiatalok politikai attitűdjéről, értékeiről, közérzetükről. A kép, ahogy az várható volt, elég borús. Az objektív adatok alátámasztják a mindennapos tapasztalatokat, megérzéseket. A fiatalok kiábrándultak, példakép- és ideál nélküliek, elfordulnak a közélettől, s úgy érzik: a társadalom mit sem törődik problémáikkal. Merthogy többségük családja (kényszerű okok miatt) már rég elhanyagolja őket... Ezért aztán az elgépiesített, túl- komputerizált film és szoftver -vágóhídakhoz menekülnek; a gombnyomásra szétfröccsenő világ, a hősiesség helyett az öncélú pusztítás vonzza őket. S mindezeket próbálják közvetlen környezetükben meg is valósítani. Ez pedig mérhetetlen veszélyt rejt magában és nagyon sokba kerül. A társadalom elveszítette a gyerekekkel, a fiatalokkal szembeni felelősségérzetét. Nemtörődöm lett saját nemzeti jövőjével kapcsolatban. Elmosta szervezeteiket, közösségi létük színtereit, ahelyett, hogy megújította volna ezeket. Ámde nem tud munkát, értelmes elfoglaltságot nyújtani. Keresnek, de hiába, nem lelnek partnerekre. A fiatalság teljes foglalkoztatásához 3,3-3,5 százalékos tartós gazdasági növekedés szükséges — halljuk. De mikor jutunk el odáig és addig mi lesz? Ugyanis bármilyen hihetetlen, miközben jönnek- mennek a pártok, a kormányok, az emberi élet nem áll meg, az ifjú titánokból nagyon gyorsan felnőttek lesznek, szülők, akik... Akik mi a fenét adnak tovább? A pálya nem kezdő fiatalok miből tartanak majd el bennünket? Az ifjúságé a jövő. Majd, ha megöregszik — fogalmazta meg sok évvel ezelőtt egy filozofikus humoristánk. Titánok, ti tán tudjátok, mi lesz veletek? Ha nincs kuncsaft. Ferter János rajza * li, ■ Metró-polisz Kovács Bertalan A z új budapesti metróvonal kiépítésének „megfúrását” határozta el hazánk több régiója, azaz a vidéki Magyarország. A földalatti tervének felülvizsgálatát tegnap jelentették be egy olyan konferencián, amelynek témája nem egyéb, mint a főváros közlekedésfejlesztésének lehetőségeinek a vizsgálata. A vidék vétóértékű bejelentésének időzítése jobban nem is sikerülhetett volna, ám az egyáltalán nem biztos, hogy a tiltakozás hatására a kabinet megváltoztatja a nemrégiben elfogadott — az új metróvonal kiépítésére vonatkozó — tervet. Korántsem mellékes körülmény, hogy a tervezett földalattiszakasz 180 milliárdos költségéből 110 milliárdot az államháztartás fedezne, miközben az egyelőre még csak tervezet formájában létező terület- fejlesztési koncepció szerint az egész országban mindössze szűk 6 milliárdf!) forint jutna közpénzekből az infrastruktúra fejlesztésére. Tehát a vétót nem is a metró, hanem a központi pénzeszközök elosztásának — finoman szólva—fővárosbarát elve ellen nyújtják be a vidékiek. Csak látszólag jogos az a metrópárti érvelés, hogy az egész ország (jól) jár(hat) majd az új szakasszal, hiszen valójában mindnyájan tudjuk, kik lesznek a haszonélvezői a föld alá „rejtett” vonatnak. Ráadásul az is kétséges ma még, hogy egyáltalán szükséges, illetve megéri-e a vitathatatlanul legdrágább tömegközlekedési eszköz hálózatának bővítésével megoldaná?) a kétségtelenül égető budapesti tömeg- közlekedési gondokat. Több szakember ugyanis úgy véli, a meglévő villamoshálózat fejlesztése, esetleg bővítése révén a metróra szánt összeg töredékéből megoldható lenne Dél-Buda és Rákospalota összeköttetése. Ha pedig ez valóban így van, akkor talán nem önző provincializmus kijelenteni: két fővárosi kerület közötti kapcsolat megteremtése után, a spórolt pénzzel tarsolyunkban ideje lenne már azon is meditálni, miként kössék össze végre európai színvonalon a vidéket a székesfővárossal.
