Kelet-Magyarország, 1997. március (54. évfolyam, 51-74. szám)
1997-03-28 / 73. szám
1997. március 28., péntek HATTER Hegyek, völgyek között... A MÁV menettérti kirándulójegyével ingyenesen lehet utazni a bécsi villamoson is Utas és vasút Nyíregyháza (KM - G. B.) — Elsőként a magyar közlekedési vállalatok közül a MÁV belépett a Magyar Turisztikai Egyesület, azaz a MATUR tagjai sorába, mégpedig azzal a deklarált céllal, hogy emelje a turistaforgalmával kapcsolatos szolgáltatásainak minőségét. Az ezt szentesítő dokumentum aláírására azon az Utazás ’97 kiállításon került sor, amelyen a MÁV standját megnyitó dr. Magos György, a MÁV Rt. általános vezérigazgató-helyettese bejelentette: az utasok igényeihez mind jobban alkalmazkodó MÁV-szolgáltatásoknak is köszönhető, hogy a tavalyi 155-tel szemben idén már több mint 156 millió utasra számítanak a naponta közlekedő 2400 vonaton. A vasúti utasforgalom növelésének kitűzése a MÁV részéről nemes üzleti cél. De mit értsenek alatta az utazni vágyó turisták, amikor a személy- szállítási szolgáltatásainak magasabb színvonaláról hallatja hangját a MÁV? A vonat házhoz jön — A MÁV a vonatot választó turisták szervezett és folyamatos kiszolgálása érdekében hozta létre utasszolgálatát, amely idén már országszerte 29 irodával és a bennük dolgozó, házhoz hívható ügynökével áll az utasok rendelkezésére. Megyénkben az eddig egyetlen ilyen Személyfuvarozási és Értékesítési Iroda a nyíregyházi vasútállomás mellett működik. Kallós Béla nyíregyházi ál- lomásfőnök-helyettes nem kis büszkeséggel említi az egy éve működő SZÉTI — MÁV-ber- kekben csak így hívják — irodát és az ott dolgozó két mobil telefonnal is felszerelt hölgy munkáját. Ragyogóak a megyei tapasztalatok, derül ki a rugalmasságot példázó esetekből: „Ha mondjuk Pátroháról egy iskolás csoport kirándulni indul, az irodán keresztül meg tudjuk oldani, hogy akár egy nemzetközi vonat is megálljon a kedvükért. De ment már kívánságra különvonat Bécsbe, azután Ópusztaszerre és holland, majd angol vendégekkel egy külön kisvonat Dombrá- dig. Nemrég Napkorról 600 gyereket hoztunk be egy szerelvénnyel Nyíregyházára egy színházi előadásra.” Az utasszolgálat munkatársai kész programcsomagokkal keresik fel az oktatási, kulturális és sportintézményeket, alkalmi csoportokat azért, hogy ismertethessék a kedvező utazási lehetőségeket. — Június 1-jétől 30 vonatpárra bővítik a nagyvárosainkat összekötő, tavaly 3 millió utas szállított InterCity (IC) hálózatot. A fővárosból lesz IC Békéscsabára, valamint Kaposvárra. A helyjegyeket telefonon is megrendelhetik az utasok, mind gyakrabban teszik lehetővé a kerékpárszállítást és egyes járatokon megoldják a mozgáskorlátozottak utaztatását is. A telefonon rendelhető MÁV-minibuszok kedvező tarifával szállítják végcéljukhoz az utasokat a pályaudvarokról. Megáll a Bartók A Bartók EuroCity vonat a menetrendváltozástól nem csak Budapesten, Miskolcon, és Debrecenben, de Nyíregyházán is megáll, elősegítve ezzel a térség kapcsolatát az európai országokkal. A legtöbb nemzetközi járat kocsijaiban a MÁV légkondicionáló berendezéseket szerelt fel. Júniustól a Budapest-Hegyeshalom közötti vonalon befejeződő beruházás eredményeként 140- 160 kilométeres sebességgel haladhatnak Bécs felé a vonatok. A menetrendváltozás után Budapest Keleti és Bécs West- bahnhof között 2 és fél órára csökken a menetidő. A magyarországi pályák felújításával, a villamosítási program folytatásával igyekszik elérni a MÁV, hogy déli és északi szomszédaink szintén közelebb kerüljenek hozzánk. Felújítják a mellékvonalakon közlekedő járműveiket: fejtámlás, szövettel bevont székek, jobb fűtés szolgálja majd az utasok kényelmét. A nemzetközi forgalomban a szlovák vasút minden vonatára igénybe vehető a 70 száBállá László tárcája Balázs Attila felvétele zalékos kedvezmény. Az Eu- roDominó kedvezménnyel a nemzetközi forgalom 27 va- sútján és 13 hajózási vállalatánál 25-50 százalékos engedményt élvezhetnek az utasok, sőt a legfontosabb EuroCity, TGV, InterCity és Rapido vonatokra sem kell pótdíjat fizetniük. Budapest és Bécs között másodosztályon 30 százalékos, 4 napig érvényes menettérti kirándulójegyet vezetett be a MÁV, mellyel a bécsi városi közlekedés járatai is díjmentesen igénybe vehetők. Különleges díjmérséklést nyújt a CityStar kedvezmény az Ausztriába, Németországba, vagy Svájcba utazók részére. A 26 éven aluliak, a kisebb csoportok, a 60 éven felüliek, a vakok és kísérőik, valamint a külföldön munkát vállalók és családtagjaik szintén különböző mértékű kedvezményeket élvezhetnek. Kedvezmények A belföldi forgalomban 1997- ben is díjmentesen utazhatnak a 4 év alatti gyermekek és a 70 év feletti nyugdíjasok. Az államilag dotált szociálpolitikai kedvezményrendszer keretében egész évben különböző mértékű térítéssel utazhatnak többek között a közalkalmazottak, a munkavállalók, a nagycsaládosok, a nyugdíjasok, a tanulók, a csoportosan utazó diákok, a sorkatonák, valamint a vakok, fogyatékosságban szenvedők.-w- ~r ngváron a vársánc- f / ban van az első ibo- L/ lya. Előfordult, hogy március tizediké körül szedtem már egy csokrot. De volt egy olyan esztendő, mikor egy hónappal korábban jött a tavasz (később azután ennek megittuk a levét!), így már február legvégének egy sugaras napján fölkerekedtem széjjelnézni az árok déli oldalán, hogy hátha találok egy pár szálat. Volt! Ettől fogva, ha akadt egy félórám, naponta kimentem ibolyázni, számlálgattam, hány új tő virágzik, és addig- addig kotorásztam botommal az avart, míg sikerült rábukkannom arra a fél négyzet- méternyi helyre, ahol az előAz első ibolya zöld, nyilván valami árnyékos, nedves északi udvarban állhatott mostanáig, s most így szabadult meg tőle a rendetlen gazdája. De én nem haragudtam rá. A még mindig friss tűlevelek egészen rásimultak az ibolyaszirmokra, s úgy hatott, mintha maga a fenyő vi- rágzanék, vagy még inkább, mintha a vidám télfát csillogó gömbök, üvegfigurák helyett ezzel az üde tavaszi ékességgel díszítették volna. Csodálatos látvány! Talán csak régen, gyermekkoromban volt ilyen kedves, cukorral-dísszel roska- dásig rakott karácsonyfám. S most lám, a tél és a tavasz összefogott, hogy idősödő és az ilyen benyomások iránt lassan fásuló tudatom számára új erővel idézze meg azoknak a régmúlt időknek a kitörő örömét. Másnap az unokámnak is megmutattam ezt a különös látványt, ő is elujjongott rajta, hogy megismétlődött a karácsonyi csoda: Tavasztündér földíszített fenyőfát hozott az idén — és nagyon sajnáltuk, mikor az esedékes nagytakarításkor a vár gondnoka eltüntette ezt a titokzatosan odakerült limlomot. De hát semmi sem tart örökké. Viszont érintetlen épségükben ott maradtak az ibolyák, és vigasztalásul még merőbb lila sugarakat lövelltek ránk. Elodázott óda M. Magyar László tűszerűén akár egy V alle htja is felcsendülik hetett volna a napokban Nyíregyházán azon a sajtótájékoztatón, amelyen bejelentették, hogy az evangélikus egyházközség visszakaphatja az önkormányzattól egykori ingatlanát, amely jelenleg az énekzene tagozatos Kodály Zoltán Általános Iskolának ad otthont. Az örömujjongásnak az adhat alapot, hogy hosszú évek vitája után megoldódni látszik a probléma, az egyház ismét tulajdonosa lehet az épületnek. Mindennek a jogosságát senki sem vitatja, hiszen természetes az az igény, hogy a templomhoz közel legyen az evangélikus általános iskola, ugyanakkor az az egyházi szándék is érthető: egy helyen tanulhasson most már az alsó és a felső tagozat. Az önkormányzat és az egyház közötti megbékélés ellenére mégsem lehet kényelmesen hátradőlni a fotelben, hiszen továbbra is ott a kérdés: Mi lesz az ének oktatása révén világhírűvé vált Kodály Zoltán iskolával? Az igaz, hogy az elképzelések szerint állami kártalanításból készül majd egy új épület, s abba költöznének el megszokott helyükről az ének-zene tagozatos tanulók, azonban a választ még senki sem tudja arra, mi mindenre is lesz elég az a bizonyos kártalanítási összeg. Alaposan át kell gondolni ugyanis, hol legyen, milyennek építsék ezt az új iskolát. Mivel rendszeresen szervez hangversenyeket a Kodály iskola, szükség lesz az új helyen is egy kiváló hangzású koncertterem kialakítására. S minden valószínűség szerint az iskola vezetői a tervezéskor ragaszkodnak majd — teljesen jogosan — sportlétesítményhez, konyhához, étteremhez, s egy olyan épülethez, amely valóban méltó a világszínvonalú tevékenységhez. Félő, hogy hosszú időnek kell még eltelnie ahhoz, míg végre felzenghet a Kodály Zoltán Általános Iskolában önfeledten az örömóda. Kommentár Kedvszegő politika Páll Géza y-^- ozmikus sebességgel K távolodnak az ál- ii. lampolgárok a politikától, amelynek egyik fő jellemzője az acsarkodás, a vádaskodás, az egymásra mutogatás, az indulatok felkorbácsolása. Nem csoda, nagyon sokan a híradót sem nézik, nem akarják idegesíteni magukat. Nem az a baj, hogy zajlik, olykor felkavaró módon is a politikai élet, s mind több önjelölt zseni tűnik fel, mondván egyedül ő birtokolja a bölcsek kövét. A baj az önmérséklettel, az önkritikus hajlam hiányával van, amely nemcsak az átlag embert bőszíti, kedvét szegi, de árt a pártok megítélésének is. Márpedig a választások közeledtével a piros és fekete pontok vészesen gyűlnek... Ez sajnos mindkét oldalra jellemző. A kormánypártok kevés esetben élnek az önkritika eszközével, hogy ők maguk tárják fel a téves, elhamarkodott, netán hibás intézkedéseiket. Megvárják, amíg az ellenzék pergőtűz alá veszi azokat. Okosabb lenne elébe menni a dolgoknak, nem megvárni, amíg a szomszéd kiabál tor- kaszakadtából: tűz van, tűz van. Ezért aztán az örökös, már-már beteges védekezés, magyarázkodás. Még akkor is, ha éppen nem igazában támadható egy-egy kormányintézkedés. De az ellenzéki pártok sem remekelnek önmérséklet, önkritika dolgában. Mindent támadnak, még elő se terjesztették a javaslatot a kormánypártiak, máris kész a tagadás. A kórus a nemet harsogja. Aztán talán végig se gondolják az ellenzéki honatyák és honanyák, nincs a világon olyan csapnivaló kormány, amely egész életében ne hozna egy-egy elfogadható, netán támogatható intézkedést is. A mindent tagadás nem növeli a népszerűséget. Talán sokan másként vélekednének, ha egy-egy esetben akár taktikai okokból is tárgyilagosságot észlelnének az állampolgárok. Sokan talán azt gondolnák, ezekre érdemes lesz figyelni, mert nem csak nemet, igent is tudnak mondani, ha tárgyilagosan politizálnak. n Hoppá Fetter János rajza ző években szinte nagygyűlést tartottak lilaszirmúék. Megint egymás hegyén-há- tán nyüzsögtek itt — egész ibolyamező, ibolyaszőnyeg, az embernek szinte kedve szottyant odaheveredni közéjük, valami megrészegült állatként hemperegni közöttük: fürödni a tavaszban. S mikor másnap újra fölkerestem azt a csodálatos ibolyabolyt, meglepetve láttam, hogy valaki odafentről, talán az éjjel folyamán, odahajított rá egy kis fenyőfát, egy kiszolgált karácsonyfát, még cérnadarabok, papírmaradványok is fityegtek róla. S még egészen zöld volt, üde