Kelet-Magyarország, 1997. március (54. évfolyam, 51-74. szám)
1997-03-25 / 70. szám
1997. március 25., kedd Nagymúltú, rangos megméretéssorozat folytatója tegnaptól a nyíregyházi Széchenyi István Ipari Szakközépiskola és Szakiskola (a 110-esJ. A Szakma Kiváló Tanulója Verseny (SZKTV) legjobbjainak írásbeli, szóbeli és gyakorlati vizsgáját ugyanis megyeszékhelyünk e patinás szakképző intézményében bonyolítják le. Két szakma — központifűtés- és csőhálózat-szerelő, valamint a vízvezeték- és készülékszerelő — 14, illetve 10 kiválósága méri össze sokoldalú tudását három napon át a díjakért, a korábban megszerezhető szakmunkás-bizonyítványért. A versenynek helyet adó iskolában egyidejűleg épületgépészeti szakmai kiállítást nyílt meg Elek Emil felvétele Figyelték az MSZP-politikusokat A Nemzetbiztonsági Bizottság elnöke megerősíti a vizsgálatról szóló hírt Budapest (ISB) — A Parlament Nemzetbiztonsági Bizottságának elnöke megerősíti: a bizottság valóban vizsgálatot indít a titkosszolgálatok egyike ellen. Mint ismeretes, három napilapunk is „saját” információra hivatkozva számolt be hétfői számában arról, hogy a polgári titkosszolgálatok egyike törvénytelen módon gyűjtött adatokat szocialista országgyűlési képviselőkről. Az információk véleményezését szerettük volna kérni Nikolits Istvántól, de a titkos szolgálatokat felügyelő miniszter csütörtökig nem tartózkodik itthon. A nyilatkozá- si jogot pedig ezekben a kérdésekben magának tartja fenn. Ezt követően fordultunk a Parlament Nemzetbiztonsági Bizottságának elnökéhez. Kónya Imre kifejtette: a Parlament Nemzetbiztonsági Bizottsága csak a múlt héten szerzett tudomást erről az ügyről, amikor Nikolits István tárca nélküli miniszter tájékoztatta a bizottságot arról, hogy az Információs Hivatal milyen tevékenységet folytatott. A bizottság azonnal úgy határozott, hogy a maga részéről az ügy minden részletét ki akarja vizsgálni. Amennyiben ugyanis bármelyik titkosszolgálat jogellenes tevékenységet folytat, akkor a nemzetbiztonsági bizottságnak joga van vizsgálatot elrendelni. A három országos napilap információi javarészt azonosak, de a személyeket illetően nem ugyanúgy fogalmaznak. Az egyik lap szerint az eset „jórészt olyan szocialista politikusokat érint, akik az Ország keleti megyéiben szereztek mandátumot”. A másik szerint a „Magyar Szocialista Párt három vezető politikusáról” van szó. A harmadik pedig „magas beosztású szocialista képviselőkről szól, akiknek többsége az ország keleti megyéit képviseli az Országgyűlésben”. Ez utóbbi cikk utal arra is, hogy a hírszerzés szempontjából „a magyar-ukrán határtérség neuralgikus pont”. Erre is rákérdeztünk, de a Parlament Nemzetbiztonsági Bizottságának elnöke leszögezte: „Nem tartanám szerencsésnek, ha itt bárki is találgatásokba bocsátkozna az ügy részleteit illetően, mert a teljes kivizsgálás előtt ez nem lenne korrekt. Meg akarom várni, amíg olyan információk birtokában nem vagyunk, melyek révén biztos képet alkothatunk az ügyről. Azt követően azonban én nagyon fontosnak tartom, hogy minden publikus legyen, ami nem sért nemzetbiztonsági érdeket. Rendkívül fontos, hogy a szolgálatok fölötti civil kontroll megvalósuljon. Ezért is kerül sor a vizsgálatunkra. Egyelőre nem ismerem az ügy terjedelmét, így időpontokról korai lenne beszélni.” Összefoglalva tehát az eddigi lapértesüléseket: az Információs Hivatal 1996 ősze óta néhány, a keleti térségből származó magas beosztású szocialista képviselőjével szemben is végzett titkosszolgálati adatgyűjtést. Erről azonban nem tájékoztatták a felügyelő minisztert, holott a törvény erre kötelezte volna őket. Nikolits István így jóval később értesült a fejleményekről, s ezért felelősségrevonást is kezdeményezett az Információs Hivatalban. A múlt héten tájékoztatta minderről a Ház Nemzetbiztonsági Bizottságát. Termékeink sikere Ukrajnában Készülődés Budapest (MTI) — A határőrség arra számít, hogy a gazdák szerdai forgalomlassító demonstrációja legfeljebb a teherforgalomban növelheti meg a várakozási időt. Krisán Attila ezredes, a Határőrség szóvivője hétfőn az MTI kérdésére elmondta, hogy a mezőgazdasági gépek nagy többsége nem közelítheti meg a határállomásokat, ugyanis azok a KRESZ-szabályok értelmében a főútvonalon nem közlekedhetnek. Az egyéb, rendszámmal ellátott mezőgazdasági és teherjárműveknek pedig be kell sorolniuk a kamionok közé, azaz több határállomáson az amúgy is zsúfolt forgalom miatt csak hosszabb várakozási idő után léphetik át az államhatárt. A konvojban közlekedő személyautók határátlépése pedig nem okozhat különösebb fennakadást, hiszen a karácsonyi, a húsvéti és a nyári időszakban sokkal nagyobb a személyforgalom a szerdára várhatónál. Budapest (MTI) — A Honvédelmi Minisztérium a parlament hozzájárulását kéri ahhoz, hogy a következő időszakban legfeljebb 300 NA- TO-repülőgép átrepüljön a Magyar Köztársaság felett, illetve üzemanyagot tankolhasson magyar repülőtereken. A parlamenti határozati tervezetNyíregyháza (KM - Ny. Zs.) — Minden várakozást felülmúló sikerrel tértek vissza a hazai, köztük megyénkbeli cégek arról a nemzetközi mező- gazdasági és élelmiszeripari kiállításról, amelyet március 18-21. között az ukrajnai Dnyepropetrovszkban rendeztek meg Interagro ’97 címmel — adott gyorsértékelést a teljes magyar stáb bemutatkozását megszervező Expo East Kft. ügyvezetője, Gálik Imre. Az ukrán városban 14 hazai cég 100 négyzetmétert elfogMátészalka, Nyíregyháza, Tiszalök (KM - L. Gy.) — Nyíregyházán, tegnap kora délelőtt, a Garibaldi úton súlyos sérüléses baleset történt. A szemeteskocsi mögül a Köztisztasági Kht. dolgozója az üres kukát a túloldalra akarta görgetni. Vesztére, mert egy arra haladó személygépkocsi, a fékezés ellenére elütötte. A mátészalkai gépészeti szaközépiskola számítógép- termében tettek látogatást március 24-ére virradóra, ez- ideig ismeretlenek. Nem kévéből kiderül, hogy április 7. és szeptember 30. között Törökországban gyakorlatoznak a NATO-erők. A Dynamic Mix fedőnevű manőveren mintegy 300 NATO felségjelű repülőgép vesz részt, köztük harci és szállító repülőgépek, illetve helikopterek. Ez idő alatt a gépek több részletben szeretnék laló standja végig igen nagy népszerűségnek örvendett, keleti szomszédaink távoli vidékén még jól emlékeztek a magyar termékekre, és ismét szívesen látnának többet ezekből boltjaik polcain. Ezt az is bizonyítja, hogy a dnyepropet- rovszki önkormányzat tulajdonát képező áruház üzemeltetésére és feltöltésére (magyar áruféleségekkel!) a nyíregyházi kiállításszervező céget kérték fel. Megyénket teljes italrepertoárjával a Várda-Drink Rt. és szigeteléstechnikai ajánsebb, mint 19 számítógépet szétszereltek, s az így eltulajdonított alkatrész több mint 250 ezer forint értékű. Hárommillió forint feletti a kára annak a tiszalöki gazdának, akinek gazdasági épületéből műszaki berendezéseket, gépalkatrészeket loptak el március 23-ára virradóra ismeretlen tettesek. Kibontották egy bolt falát Nyírbogáton március 24-én reggelre ismeretlen elkövetők, s mintegy 200 ezer forintnyi áruval távoztak. Ugyancsak ez igénybe venni a magyar légteret. A gépek rendelkeznek a megfelelő biztosítással arra az esetre, ha az átrepülés során kárt okoznának. A magyar alkotmány értelmében külföldi harci repülőgépek átrepüléséhez az Országgyűlés előzetes hozzájárulása szükséges. lataival a SZAKSZIG Kft. képviselte. A Dnyeper partján egyébként nem kis nosztalgia övezi a magyar élelmiszereket, s a bor mellett ma is a világ legjobbjának tartják gabonaipari termékeinket. Ezekre a fogadókészség óriási, de konkrét szerződések jelezték a füstölt és száraz húskészítmények, a termelést segítő kemikáliák, édességek, a baromfinevelés technológiájának sikerét is — erősítette meg a jó szereplés hírét az ügyvezető. idő tájt, Pilácsén egy udvar melléképületéből kerékpárt, sarokcsiszolót loptak, kb. 50 ezer forint értékben. A húsvétra készült az a tyúktolvaj is, aki a törvény ellen „vét”-ve szerezte be a „hús”-t, azaz egy tiszalöki 65 éves nyugdíjas asszony húsz baromfiját ellopta. A megyeszékhelyen a Közútkezelő Kht. Szerén úti telepének raktárépületéből 5 akkumulátort vittek el ismeretlenek, mintegy 80 ezer forint értékű áruval „feltöltődve”. Kokain Budapest (MTI) — Kábítószert találtak a vámosok hétfőn a Ferihegyi repülőtéren egy román állampolgár csomagjában. A férfi Frankfurton át Bogotából érkezett Budapestre, és a vámterületet a zöldfolyosón kívánta elhagyni duplafalú bőröndjében mintegy 3 kg kokainnal. NATO-gépek légterünkben Kukást gázolt kukástól Törvénytelen, tisztázatlan Budapest, Nyíregyháza (KM - K. É„ MTI) — Magas beosztású szocialista képviselőkről gyűjtött adatokat tavaly ősszel az Információs Hivatal. A titkos megfigyelés főképp az ország keleti régióinak honatyái ellen irányult — olvasható az újsághír, melynek tartalmáról Kiss Gábort, a Magyar Szocialista Párt megyei szervezetének elnökét kérdeztük. Arra voltunk kíváncsiak, kiket, s milyen indokok miatt tartott megfigyelés alatt a polgári titkosszolgálatok egyike? — Fogalmam sincs, hogy miről van szó. Teljes tanácstalansággal hallottam illetve olvastam én is az ezzel kapcsolatos híreket. Magas beosztású szocialista képviselőket emlegetnek, nem tudni, személy szerint kiről is van szó. Meg vagyok lepve, meg vagyok döbbenve. Egy biztos: létezik egy törvény, amely a titkosszolgálatok működését szabályozza. Ha eszerint zajlott a megfigyelés, akkor az a felháborító, ha enélkül, titokban, akkor pedig az. Mindenesetre azt gondolom, valakiknek jó, hogy ez lehet most az újabb téma, amire le lehet csapni, amiről lehet beszélni, amivel a lényegesről el lehet terelni a figyelmet. *** A Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei szocialista törvényhozók a frakció tegnapi ülésén kikérték maguknak, hogy törvényellenes eszközökkel megfigyeljenek országgyűlési képviselőket, illetve, hogy megalapozatlan és törvénytelen eljárás következtében név nélkül egy egész megyényi politikusi kört hírbe hozzanak. A tisztázás érdekében többen mielőbbi vizsgálatot követeltek — közölte Burány Sándor frakcióvezető-helyettes a szocialista képviselőcsoport hétfői ülése után az újságírókkal. A politikus hozzátette: a frakció szeretné, ha Nikolits István titkosszolgálati miniszter mielőbb tájékoztatást adna számukra a történtekről. *** A Budapesti Katonai Ügyészség államtitoksértés bűntettének alapos gyanúja miatt március 21. (péntek) óta nyomozást folytat a polgári titkosszolgálatok keretén belül működő Információs Hivatal múlt év őszi, feltehetően jogsértő módon történt adatgyűjtésével kapcsolatban. A Büntető törvénykönyv 221. paragrafusának első bekezdése szerint államtitoksértést követ el az, aki az államtitkot jogosulatlanul megszerzi, valamint, aki a tudomására, illetőleg a birtokába jutott államtitkot jogosulatlanul felhasználja, illetéktelen személy részére hozzáférhetővé vagy illetékes személy részére hozzáférhetetlenné teszi. A bűntett ebben az esetben egy évtől öt évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő. Meteorológiai világnap Budapest (MTI) — Várhatóan idén is sikerül finanszírozni az Országos Meteorológiai Szolgálat működését, amihez legalább egy- milliárd forint szükséges. Az intézmény nehéz pénzügyi helyzetét 1995-ben és 1996-ban rendezték — jelentette ki Mersich Iván elnök a meteorológiai világnap hétfői budapesti ünnepségét követő sajtótájékoztatón. Az idei egymilliárd forintos kiadási előirányzathoz a költségvetési támogatáson túl 360 millió forint jön a saját bevételekből, amiből 150 millió forintot jelent a légiközlekedéshez nyújtott meteorológiai szolgáltatás ellenértéke. Ezért a szolgáltatásért a Légiforgalmi és Repülőtéri Igazgatóság (LRI) korábban nem fizetett a szolgálatnak. Az 1995-ös csődhelyzetet többek között az LRI 45 millió forintos átutalásával sikerült rendezni. Az LRI a múlt évben 90 millió forinttal járult hozzá a szolgálat 800 millió forintos költségvetéséhez! Lottóered mények Budapest (MTI) — A Szerencsejáték Rt. tájékoztatása szerint a 12. játékhét lottóeredményei a következők. A nyereményösszegek a személyi jövedeleladó levonása után kifizetésre kerülő, nettó nyeremények. Ötös lottó: 5 találatos szelvény nem volt, 4 találatos szelvény 46 darab, nyereménye egyenként 479 551 forint, 3 találatos 2729 darab, nyereménye egyenként 8083 forint, 2 találatos szelvények száma 82 525 darab, nyereménye egyenként 468 forint. Ä következő hétre átvitt — nettó — halmozódó nyereményösszeg 5 találatos: 355 598 216 forint. Hatos lottó: 6 találatos szelvény nem volt, 5 plusz 1 találatos 1 darab volt, nyereménye 4 166 315 forint, 5 találatos 46 darab, nyereménye egyenként 90 572 forint, 4 találatos 2115 volt, nyereménye egyenként 1970 forint, 3 találatos szelvények száma: 36 643 darab, nyereménye egyenként 398 forint. A következő hétre átvitt — nettó — halmozódó nyereményösszeg 6 találatos: 43 628 603 forint. Joker te- litalálatos szelvény nem volt. A következő hétre átvitt — nettó — halmozódó nyereményösszeg: 18 908 796 forint. ___MEGYÉN INNEN, MEGYÉN TÚL______MdaMlMilUFI >