Kelet-Magyarország, 1997. március (54. évfolyam, 51-74. szám)
1997-03-24 / 69. szám
1997. március 24., hétfő HÁTTÉR Ingatlanvásár utózöngékkel Adásvételi szerződés és változatai • Vihar tizenhárom négyzetméter körül Györke László Rakamaz (KM) — Az ingatlanvásár, amiből végül ügy(ek) lett(ek), 1993 májusában indult. Orosz György és felesége Rakamazon vásárolt egy „lakóház, udvar” megjelölésű belterületi házasingatlant. — Előrebocsátom: senkit nem akarunk megbántani — kezdi a hosszú történetet Orosz Györgyné —, ezért csak a száraz tényekre szorítkozunk. Festék — Amikor az ingatlant 1993- ban meg akartuk vásárolni, az eladó elmondta: az épület és az utca felőli kőfal mögött van egy hosszúkás háromszög alakú földdarab, ami a telek része, de édesapja, az előző tulajdonos, a szomszéd használatára átengedte. Mi akkor ezt az állapotot elfogadtuk, nem kívántunk érte ellenszolgáltatást. Ekkor még szó nem volt tulajdonátruházásról. Amikor 1993. augusztus 19-én kiegyenlítettük a vételárat, akkor került szóba, hogy esetleg a tulajdonjogot is átengedjük a szomszédnak. Ekkor közölték velünk, hogy ez a terület 13 négyzetméter. Ehhez járultunk hozzá, hiszen úgy tájékoztattak: csak a kerítés, azaz a kőfal mögötti részről van szó. Akkor ébredtünk csak rá a valóságra, mikor kiderült, hogy a háromszög túlnyúlik a kőfalon az utca felé. — Egy 1992-ben készült megosztási vázrajzot nyújtott be a földhivatalnak az előző tulajdonos és a szomszéd, mely 1993. április 10-ei keltezésű. Később, 1994 áprilisában, amikor megkaptuk a határozatot a tulajdon bejegyzéséről, akkor derült ki, hogy az utcafronti rész is a 13 négyzet- méterhez tartozik. Az egészben az a furcsa, hogy az első adásvételi szerződésen, melyet 1993. május 18-án írtunk alá, a terület még 1379 négyzetméter. Itt van az én eredeti példányom — mutatja Orosz György az okiratot. — Ez pedig — és egy másikat vesz elő, amely első látásra ugyanaz — Az ingatlan, amiről a történet szól a Nyíregyházi Körzeti Földhivatalba 1993. június 22-én érkezett. Csak egy apró elétérés van köztük: a terület nem 1379, hanem 1366 négyzetméter. A fény felé fordítva jól látható: az utolsó két számot javítófestékkel lekenték, a számot átütötték. Egyéb furcsaságok — Végül is 1993. augusztus 19-én aláírtunk egy új szerződést — folytatja Orosz György —, ezen a napon fizettük ki ugyanis a teljes vételárat. Akkor még nem is sejtettük: abban a hiszemben mondtunk le a területről, hogy az a kőkerítésig terjed. Akkor ugrott csak ki a dolog, mikor megtudtuk: a szomszéd le akarja bontani a kőfalat és ki akarja hozni egyenesbe, amivel kárt okoz nekünk, hisz takarásba kerül a ház ama része, ahol jelenleg egy üzletünk van. — Közben egy sor furcsaságnak lehettünk tanúi — folytatja Orosz György. — Az előző tulajdonos és szomszéd által 1993. augusztus 13-án benyújtott telekhatár-rendezési megállapodásra a körzeti földhivatal 1994. április 21- én, a mi 1993. június 22-én beérkezett adásvételi szerződésünkre 1994. április 22-én hoztak határozatot. Erre akkor jöttünk rá, mikor 1994. november 15-én megkaptuk az illetékhivataltól a fizetési meghagyást és a földhivatal által felülbélyegzett adásvételi szerződéseket. Véleményem szerint a földhivatal nem állította kronológiai rendbe a beérkező okiratokat, másrészt érthetetlen számomra, hogy az első szerződés beérkezésekor miért nem küldték vissza azt hiánypótlásra, ha azon már a csökkentett terület volt feltüntetve. — Ugyanis az ő nyilvántartásukban akkor még az eredeti állapot szerepelhetett. Azt sem értem, hogy az 1993. augusztus 19-én aláírt, a földhivatalba 25-én már egyszer beérkezett szerződést miért kellett 1994. áprilisában újra beküldeni? Mint ahogy az sem világos számomra, a határozatot miért ez utóbbi alapján hozták meg? Hajtások Az ügy azóta megjárta a Megyei Közigazgatási Hivatalt is, mely az első fokú építésügyi hatóságot új eljárás lefolytatására utasította. Oroszék ugyanakkor nehezményezték, hogy az ő megkérdezésük nélkül hozta meg újabb határozatát az első fokú hatóság. Dr. Rácz Ilona, Rakamaz jegyzője: — En csak okiratok alapján hozhatok határozatot. A telekhatár-rendezésről a szükséges A szerző felvétele okiratok a rendelkezésünkre álltak. Oroszékat azért nem volt szükséges megkérdezni, mert ők már nyilatkoztak azzal, hogy aláírtak egy adásvételi szerződést 1993. augusztus 19-én, amelynek 6. pontjában a következő áll: „1993. április 10. napján kelt szerződésben jelen szerződés eladói rendezték az ingatlan telekhatárát, melyben rögzítésre került, hogy az 1. pontban körülírt ingatlan 1379 négyzetméterről 1366 négyzetméterre változott térmértékben.” Az más kérdés, hogy a földhivatal az első fokú építésügyi hatóság jogerős határozata nélkül jegyezte be a területváltozást. (Még számtalan ágboga van az ügynek, melynek „mellék- szereplőit” is felkerestük, akik azonban nem kívántak szerepelni e cikkben. Részben terjedelmi okokból a „mellékhajtások” ismertetésétől itt eltekintünk.) A legújabb fejlemény: a Nyíregyházi Körzeti Fölhivatal ez év március 17-ei döntése értelmében a megelőző tulajdoni állapotot, az eredeti területmértéket visszaállította, egyidejűleg a két ügyben — tulajdonbejegyzés, illetve területrendezés — keletkezett közigazgatási eljárást a bíróság jogerős döntéséig felfüggesztette. 1 y—j gyes híresztelések sze- #-/ rint, bár jócskán túl l J vagyunk már a farsangi mulatságokon, igen sokan magukon felejtették az álarcukat. Egy neves maszk- és álarcszakértő szerint, akivel sikerült szót váltanom, a jelenséget igen kézenfekvő okokkal magyarázta. Ezek szerint sokan annyira megkedvelték a korunkban oly divatos viseletét, hogy nem tudnak és nem is akarnak megválni tőle. Bizonyos esetekben ez kényelmes, előnyös és kifejezetten konfliktusmentes viselet. Külön előnye, hogy tetszés szerint, a pillanatnyi helyzetnek megfelelően váltogatható. Nem muszáj mindig ugyanazt az álarcot viselni, vagy legalábbis nem minden körben. Valójában az elérhetőnek vélt cél dönti el, milyen alkalomra, milyen típusú álarc ígérkezik a legmegfelelőbbnek. S mivel a saját magunk által készített, vagy kölcsönzött álarc előnyösen eltakarja az igazit, nyugodtan elpirulhatunk, kedvünkre ráncolhatjuk a homlokunkat, Divatos álarcok vághatunk grimaszokat. A másik ebből semmit nem fog megtudni, ő ábrázatunkra figyel, amely némelykor olyan tökéletesn, hogy alig lehet megkülönböztetni az eredetitől... És pontosan ebben rejlik a lényege, szerepköre, és időtlen időkig való rendeltetése... Szakértőnk szerint valójában nem sok újdonságot hozott az idei farsang az álarcdivatba. A néhány éve bevált portrék egyes változatai voltak felismerhetők a nagy ka- valkádban. És persze, hogy a világ egyensúlya azért meglegyen, élesen elkülönültek a közéleti, politikai elithez tartozók és a köznép leginkább kedvelt viseletéi. Elég sok pártvezető szerette meg az utóbbi években a korábban sem ismeretlen történelmi figurák vonásait, amelyeket már-már a sajátjának érez. De a köznép számára ebben nem volt semmi meglepő. Az egymás sarkát taposó Napóleonok, vagy a hazai tájakon maradva mondjuk Döbrögiek szereplései már-már közönyösen hagyják. Akadt olyan közéletifigura is, aki a népért síró, bús, bocskoros nemes álarcát öltötte fel, mások a Ludas Matyi szemében ígértek igazságosztást, itt-ott felbukkant egy-egy aprócska hitleri arcvonás is, de igazában egyikük sem színezte át az 1997- es farsang hangulatát. Hiányzott talán az újdonság, a másság, az igazi arcból itt- ott felsejlő pikantéria... Neves szakértők a köznép divatját is nagyító alá vették. Itt már több újdonságot vélt felfedezni, bár ebben a körben is a hagyományos maszkok voltak többségben. Hódított a Nosztalgia álarc, a Túlélő maszk, s persze a Közönyös arc, amely azt sugározta: Felőlem történhet bármi, és bárminek az ellenkezője, én semmin nem lepődöm meg. Ez a tónusában cinikus álarc vált a köznép körében slágerarccá. S ami talán a legmeghökkentőbb, nem is ők maguk választották e nem éppen vonzó bizalomgerjesztő külsőt, hanem mások erőltették rájuk. Mindaz ami történt és történik velük, az rajzolta át a vonásaikat. Talán ezért viselnek annyian, fent és lent, farsang után is álarcot. De az is lehet, egy nagy tévedés áldozatai vagyunk. Valójában nagyon sok embernek a korábban viselt arca volt az álarc, és a mostani az igazi, a valós arca. Mindenesetre az idei farsangnak van egy sürgős üzenete, meg kell tanulnunk az álarc mögé nézni. Még ha ez néha szinte lehetetlennek is tűnik... S nem igaz az az állítás, hogy álarcban jól érezheti magát az ember. Egy egész nép tartósan nem ölthet álarcot. M ár csak azért sem, mert a végén már magunk se fogjuk tudni melyik is az igazi és melyik a felvett arcunk. Es hiába nézünk majd a tükörbe, mormolva az ismert varázsigét: tükröm, tükröm, mondd meg nékem... Nézőpont w* ^ ^ ...dwa bratanki Balogh József r alán csak a legfiatalabbak nem ismerik e mondatvéget, hiszen egészen a nyolcvanas évek elejéig skandáltuk magyarul és lengyelül egyaránt: lengyel magyar két jó barát, együtt isszák egymás borát. Történelmi barátság pecsétje volt az anekdotává vált szólás, s nem ülhettek aszta! mellé magyarok és lengyelek, hogy szóba ne került volna „Szigmund” király, vagy a Báthoryak népeinket összekapcsoló szerepe, aztán Horthy Miklós, aki befogadta a megszállás elől menekült lengyeleket. És a barátság később is megmaradt, s úgy tűnt: nem csak a hivatalos párt és államközi viszonyokban kedvelte egymást a két nép, hanem a hétköznapokon is. Hogy mikorra tehető a baráti szálak lazulásának kezdete, nem tudni, csak sejthető, hogy amikor igen nagy bajban voltak, mi segítség helyett vicceket gyártottunk róluk. Igaz, voltak világutazók köztük, akik nem voltak igazán népszerűek, s ez ártott azoknak is, akik a kgst-piacokon árulták portékáikat, hogy élelmet vehessenek érte. A magasabb szintű kapcsolatok azonban alaposan meglazultak. Igaz, volt visegrádi találkozó, de a folytatás elmaradt, s hiába beszélünk közös európai céljainkról, inkább vetélkedünk, mint összefognánk. A múlt héten konkrét formát is öltött itt Sóstón a rivalizálás. Hiába kérték és javasolták ukránok, románok, szlovákok, magyarok: legyen magyar város a Kárpátok Eurorégió Tanács működésének színhelye, három lengyel vajda Krosnóhoz ragaszkodott. Órák teltek el egymás győz- ködésével, a vajdák nem engedtek. A házigazda magyarok engedtek volna, ám kiderült, sem a szlovákok, sem a románok nem mehetnek el egy zsebre tett útlevéllel Lengyelországba, nekik meghívólevél kell, úgy, mint nekünk kellett évtizedekig a „testvéri” ország határának átlépéséhez. Most aztán eltöprenghetünk: vajon irigységből, vagy merő barátságból gátolják az együttműködést? Piaci szenny Nyéki Zsolt A környezetünket kímélő, fenntartható gazdálkodás azt jelenti, hogy minden generáció vállalja: az általa használt termőföldeket legalább olyan — vagy lehetőleg jobb — állapotban adja át a következő nemzedéknek, mint amilyennel maga is átvette. Kellő felelősségérzettel rendelkező emberek fülében visszacseng a nemes egyszerűséggel megfogalmazott, egyébként kötetnyi irodalomban is részletezhető szakvélemény, amely megyeszékhelyünkön hangzott el egy nem rég megrendezett tanácskozáson. E meghatározás pedig leplezetlenül utal a termőföldek kizsigerelésére, ami a tulajdonosváltás elnyúló időszakával vette kezdetét. Voltak évek, amikor az országot átutazva Ausztriába érkező megyénk fia már a szántóföldekről is megállapíthatta, mikor lépte át a határt. Parlagon maradt táblák jelezték, melyik oldalon maradt gazda nélkül éltető elemünk. Bár napjainkban valamivel jobb a helyzet, még mindig komoly problémát okoz a tisztázatlan tulajdonviszony, s főként a szegénység. A pénz hiánya csak a vegyipari termékeket visszaszorító törekvésekhez teremt táptalajt, a növényeket csúnyán megviseli e kettős hatás. Pedig mint mindenben, itt is csupán a szélsőségeket kellene elkerülni, mert a megfelelő időpontban, dózissal, módszerrel és helyen kijuttatott műtrágya, növényvédő szer éppen a termőképesség megőrzését segíti. Viszont életterünket eddig kevésbé emlegetett módon is megterhelhetjük. Ha igaz az állítás, mely szerint bizonyos anyagok felhalmozódása olyan helyen, ahol az fölösleges, a környezetet szennyezi, akkor a jó minőségű, de eladhatatlan árualapok feltorlódása is környezetet károsító folyamatként értékelhető. Ezt szintén neves, nemzetközi tapasztalatokkal rendelkező szaktekintély jelentette ki, ismételten pellengérre állítva ezzel az értékesítési csatornák tervezése nélküli termesztést. — X » Tavaszi rügyfakadás Ferter János rajza Fali Géza tárcája
