Kelet-Magyarország, 1997. március (54. évfolyam, 51-74. szám)
1997-03-21 / 67. szám
1997. március 21., péntek Kelel-Magyaiország 3 HÁTTÉR A titkolódzás a pánik bölcsője Az infláció az első számú közellenség — állítja a volt MNB-alelnök Galambos Béla Nyíregyháza (KM) — Hogy megyénkben jár egy bankvezető, önmagában nem egy nagy szenzáció. Ám, ha ez az illető mint a CIB legújabb ügyvezető igazgatója mutatkozik be és úgy hívják: dr. Hárshegyi Frigyes, akkor nem hagyható ki az újságírói invitálás egy interjúra. Mi másról is kérdezhettük volna a hosszú időn át a Magyar Nemzeti Bank elnökhelyetteseként ismert pénzügyi szakembert, mint a jó tőkepiaci befektetésekről, a bankpánikról, az infláció várható alakulásáról. — Amit ma minden bank szívesen ellátna, az az egyre inkább izmosodó, egyre nagyobb vagyon felett rendelkező nyugdíjalapok vagyonának a kezelése. A bankok a rájuk bízott vagyont befektetik, leginkább állampapírokba, de jelentős részt egyéb értékpapírokba is. Mint minden országban, nálunk is ezek a hosszú távú befektetők hozzák meg a tőkepiac ugrásszerű fejlődését. Ugyanis a legbiztosabb formái ezek a lakossági befektetéseknek. □ Léteznek csábítóbb befektetések is, mint az állampapírok? — Vagyonkezelésre általában az ajánlható, hogy a vagyon nagyobbik hányadát, legalább a felét állampapírba, egy bizonyos részét egyéb fix-, vagy változó kamatozású értékpapírokba, vállalati kötvényekbe, befektetési jegyekbe fektessék. Csak egy kisebb részét szokás egy vagyonon belül kifejezetten kockázatos, vagy spekulatív jellegű részvényekbe fektetni, mert igaz, hogy ott nagyon sokat lehet nyerni, de ez nem egyirányú utca. A fentiek százalékos megosztása tehát úgy 50-20- 20-10 alakul célszerűen, de ezt wDr. Hárshegyi Frigyes tetszőlegesen lehet alakítani, így biztosítható általában az állampapírnál magasabb hozam, kellő odafigyelés mellett. □ A Postabank körül kialakult néhány napos hisztériát hogyan érzékelte az egyik konkurens kereskedelmi bank ügyvezetőjeként? — Azt lehetetlen felmérni, hogy a botránnyal összefüggésben milyen pénzek jelentek meg például egy másik banknál. Nyilvánvaló, hogy a 21 milliárd forint egy részét otthon tartották, egy részét gondolom más bankba vitték, a többit meg visszavitték a Postabankba. Szerencsére szalmaláng volt a hisztéria. Nem tudom az okát, mint volt jegybanki vezető sem tudok rájönni, miként keletkezhet hirtelen egy ennyire rossz hír akármelyik bank körül. Főleg nem egy ilyen jól megalapozott, nagy hírnévnek örvendő, ráadásul likviditással rendelkező pénzintézet körül mint a Postabank. A bakfelügyelet, az MNB és a könyvvizsgálók rendszeres auditálásai, no és az Országos Betétbiztosítási Alap biztosítéka az egymillió forint alatti betétekre mind arElek Emil felvétele ra hivatottak, hogy Magyarországon senkinek még álmában sem merüljön föl azon elgondolkodni, mi van az ő pénzével a bankban. — Ha mégis választ kell keressek, hogy Magyarországon egyáltalán miként alakulhat ki hirtelen bizalmi válság az emberekben — 2 éve volt már hasonló helyzet a devizabetétekkel — én egyre tudok csak gondolni. Nevezetesen hogy a bankkonszolidáció hosszú és fájdalmas, ám a betétesekre azért a legritkább esetben negatív következményekkel járó folyamatában a bankrendszer körül időről időre jócskán terjedhettek rémhírek. Azt hiszem tehát, hogy az válthat ki nagyon áttételesen ilyen rossz reakciót a betétesek részéről, hogy valamiféle fölösleges titokfátyol fedte ezeket az ügyeket. □ Az egész magyar gazdaság számunkra kedvező alakulása, ezen belül például a mezőgazdák által nagyon áhított alacsony kamatozású olcsó hitellehetőségek is az infláció csökkenésétől függenek jelentős részben. Ön megvalósíthatónak tartja az infláció kitűzött ütemű lefaragását? — Önmagától egy bank nem adhat olcsóbb hitelt annál, amilyen a kamatszínvonal. A hitelek olcsóságát mindenütt állami támogatás kell hogy biztosítsa. Egy egységes piacgazdaságban egyik bank sem tud olcsóbban forráshoz jutni, mint a másik. Ezért első számú ellenségünk az infláció, amely minden bajnak az eredője. — Azért az elmúlt két évben elég komoly eredményeket értünk el az országban, kezdetben az infláció kontroll alatt tartásában, most már pedig a levitelében. Ezt egyértelműen tükrözi az állampapírpiac és a hozamszintek, a kamatszínvonal alakulása. Tavaly év elején még valahol 30 százalék körül voltak a kamatok, azután most egy éve kezdődött meg a 2-3 éves állampapíroknak a piacra vitele, amelyek néhány hónap alatt polgárjogot nyertek a befektetők között, miként legújabban már az 5 éves papírok is. — Mára eljutottunk oda, hogy az 1 éves kamatok 20, az 5 évesek 15 százaléknál tartanak. Olyan csökkenő tendenciájú kamatgörbe jött létre a befektetői bizalom révén, amely egyre erősebben tükrözi az infláció csökkenésben reménykedő fordított inflációs várakozást. Mindez csak azért lehetséges, mert az elmúlt két évben a költségvetés helyzete ennyire megjavult, s már alapot adhat az infláció kedvező alakulásának. Szerintem összeért egymással az infláció és a leértékelési ütem. Ezért a csúszóleértékelésnek bizonyos csökkentése lehetségessé vált, meg is történik április 1- től. A havi 1,1 úgy 13 százalékos leértékelésnek felel meg, s ez azt jelenti, az év végére a jelenleg 18,8 százalékos inflációt 2-3 százalékkal lejjebb várjuk. Vitatkozni lehet rajta, pont így lesz-e, ám az egyértelmű, hogy a trend lefelé mutat, s ez a fontos! Kulcsár Attila tárcája Pikáns jövőkép A dózzon mindenki, mondja az állam, és ezt mondom én is, ha már nekem is muszáj. Persze csak annyit, amennyi a szolgáltatásaival arányos. Ha meg vagyok elégedve, a pincérnek borravalót adok, az államnak meg hivatalra valót. De csak fizessen, akinek munkát biztosít, akinek tevékenységét elismeri. Van itt egy ősi szakma, amelyik mind ez ideig az állami figyelem perifériájára szorult, érdekképviselete nincs, világi és egyházi iskolák nélkül, állampolgári kezdeményezésként, egyéni vállalkozásban vadvirágzik, — a prostitúció. Pedig ez is egy szakma, akármilyen nagy is, ez is egy kisipar, de a kamarák még nem nyitották meg a kapukat számukra, mintha nem is léteznének. Pedig a kézművesek közé be lehetne sorolni őket, akkor is ha néha lábművesek, vagy testművesek is. Most egy kis reklám: „Azokon a napokon még kimozdulni se volt kedvem, de egyszer a barátnőm kölcsönadott egy esernyőt, amelyik ultramagja belsejébe vezette le a nedvességet, és nem áztam el. Azóta szakadó esőben is szívesen sétálok a barátommal.” Csak így lehetne az örömlányokat is megadóztatni, számlaadásra kötelezni és a szakmagyakorlás erkölcsi tisztaságát megkövetelni tőlük is. így érdekeiket kamarájukon keresztül ők is érvényesíthetnék. Biztosítani lehetne szakmai utánpótlásukat, társadalmi és erkölcsi elismerésüket. A szakmunkásképzőkben ezt a mesterséget is oktatni kellene, csak sikeres nyelvvizsga, szóbeli és természetbeli mestervizsga után kaphatnának oklevelet és működési engedélyt. Szakmát csak terephellyel, vagy fekhellyel rendelkező iparos kaphatna, jogosítványukat kétévenként meg kellene hosszabbítani, szigorú orvosi és tornavizsgához kötve, hatvan év feletti vizsgabizottság előtt. Az örömlányok számára az iparosítás számtalan előnynyel járna: elszámolhatnának ruhapénzt, gépkocsihasználatot, ki- és beszállási díjat. Telefonszámlájukat költségként leírhatnák, stricijük alkalmazott lehetne és bérük nem terhelné az adóalapot. Persze adózni nekik is kellene, hiszen ügyfelenként számlaadási kötelezettségük lenne, a tb-járulék meg már csak következmény. Hja, valamit valamiért. De mindenki kitehetné a cégérét, részt vehetnének a szakma ifjú mestere vetélkedőkön, az idősebbek kiváló és érdemes művész címet is kaphatnának szakmájuk csúcsán, — egy miniszteren, miniszterelnökön. Megint egy kis reklám: „Amióta vőlegényem szárnyas betétet terít le eső után a lelátóülésre a meccsen, neki is tisztább, szárazabb, biztonságosabb érzés." Kezdetben az adózás miatt lehetnek problémák, amíg meg nem szokják, hogy nem csak nekik fizetnek. Talán még az is megesik, hogy kivonulnak az utcára. Viszik munkaeszközeiket, és félpályás útlezárásokkal akadályozzák a forgalmat. Elképzelem, hogy a böhöm nagy francia ágyak, sezlonok, re- kamiék, fotelok, tevenyergek, dikók hosszú sora torlaszolja el a járdákat és szinte megbénul a belvárosok forgalma. Volna aki a szemeteskukát vinné ki az úttestre, mert ő azon szokott könyökölni, az országutak stopposai meg egyszerűen keresztbe feküdnének az egyik nyomsávon egyetlen elakadásjelzőbe öltözve. Munkaruháikon mindenféle tetovált feliratok üzengetnének a politikusoknak: „Mi odaadok vagyunk, de nem adózunk." Meg: „nem fekszünk le a kormánynak.” Aztán persze lennének durvábbak is. Ettől a nyílt sztrájkfenyegetéstől természetesen megindulnak a tárgyalások, jönnek az illetékes miniszterek. Leülnek tárgyalni az ágyak szélére, és közelednek egymáshoz az álláspontok. A hölgyek kérik az adók, a tb-járulék eltörlését, a számlaadási kötelezettség megszüntetését, mert személyiségi jogokat sért. Követelik, hogy alkalmazhassanak őrző-védő kft.-t, testőröket, és minden maradjon úgy mint azelőtt, csak hozzák előre a nyugdíjkorhatárukat harminc évre. És még egy reklám: „Libikóka: — hol is lehetne jobb helye a babám popsijának, — ha nem az ölemben.” ■w—i zen a miniszterek is elgondolkoznak, hisz 1—J ők is csak a fiatalját szeretik, és békés megegyezés születik. Minden mered a régiben, — ahogy most van. Néxöpont Fúrják Hornt Esik Sándor A z egyik gazdasági lapban olvasom a hírt, és annak ellenkezőjét. Az MSZP rendkívüli kongresszusára készülődve terv született Horn Gyula pártelnök mással történő felváltására. Nevek is szerepelnek az írásban: Kovács László és Németh Miklós. A hírt más források cáfolják, írja a szerző, de érdemes idézni egy beszédes mondatot: a pártelnök a felkészülés során a megyei elnökökkel tárgyalt. Egyenként. Külön-külön. Visszaemlékezhetünk még vezető szocialista politikusok baráti beszélgetéseire valamelyikük házában, és még számos más hírre és természetesen cáfolatára is. Ha ennyire zörög a haraszt, azt hiszem kár volna időt vesztegetni annak bizonyítására, hogy sziklaszilárd a pártelnök-miniszterelnök bársonyszéke. Az MSZP nem túl hosszú létének távlatában vizsgálva az eseményeket viszont az mondható, hogy nincs könnyű dolga mindazoknak, akik keresztül szeretnék vinni a váltást. Ha az MSZP-ben baltól jobbig tiszta viszonyok, és jól érzékelhető erővonalak volnának, ha Horn Gyula a kialakult csoportok közül valamelyikhez tartozó volna, akkor igen. Látható volt Margaret Thatchernél, miként fogyott el a támogató erő, látjuk hogyan egyensúlyoz Major miniszterelnök. Helmut Kohl pártjában is tudni lehet melyik képviselő melyik szárnyhoz tartozik. Mikor, mire, és kire szavaz. Horn erős várában ő, maga lakozik. Láthattuk, hogyan tud parkolópályára cselezni egy Nagy Sándort, ejteni egy Suchmann Tamást, élére állni egy baloldali populista ingyenes fogpótlási programnak, keményen végigverni liberális adó- és tb-sarcokat az országon. Mindenhez, mindig megtalálta az embert, a csoportot, amely megtámogatta. így aztán lassan ez az attitűd vált az MSZP arculatává. Kérdés, hogy akar e egy ilyen arculatú párt élére állni a már idézett két név tulajdonosa. Fiúk! Már megint átvágtatok bennünket... Ferter János rajza Kommentár A hang rangja M. Magyar László z igen!—csettintet- B-1 tek elismerően, * J ugyanakkor irigykedve és bosszúsan is az ország más tájain élő zenei szakemberek. Jogosan lehettek szomorúak, hiszen a gazdaságilag fejlettebb országrészek helyett hazánk keleti felében, Nyíregyházán tartott az elmúlt héten mesterkurzust Alastair Thompson, a világhírű King”s Singers együttes egykori alapító tagja. Természetesen nem lehet csak a kiváló szervezőmunkának köszönni, hogy az énekesként és tanárként egyaránt népszerű vendég elfogadta a Banchieri együttes meghívását. Minden bizonnyal ebben szerepet játszott az is, hogy napjainkban megyénk a kórusmuzsika egyik fellegvára. Énekkaraink a hazai szereplések mellett külföldön is gyakran fellépnek, s a nemzetközi versenyeken szintén ott vannak mindig a legjobbak között. E magas szintű munka elismerésének is köszönhető, hogy az angol vendég a szabolcsi megyeszékhelyre látogatott. A mesterkurzus rangját az is jelezte: az érdeklődők közül jó néhányon több száz kilométert utaztak ide, csak láthassák tanítás közben a neves személyiséget. Minden bizonnyal megérte a fáradságot, hiszen Alastair Thompson szemléletesen magyarázott, minden mozdulatán érződött, ismeri a szépen csengő hang titkát és fontosságát. Sokan voltak kíváncsiak arra, mi mindent is tud a messziről jött mester. A zeneiskolai és a főiskolai tanár éppúgy ellátogatott a foglalkozásokra, mint a középiskolás diák. Még azoknak is nagy élményt jelentett a szuggesztív előadásmód, akik nem szakemberek, egyszerűen csak szeretik az énekhangot. A rendezvény szervezői azt szeretnék, ha hagyományteremtés céljából jövőre ismét lenne hasonló kurzus. Mindnyájunknak érdeke, hogy tervük sikerüljön!
