Kelet-Magyarország, 1997. március (54. évfolyam, 51-74. szám)
1997-03-19 / 65. szám
1997. március 19., szerda HATTER Vállalkozóvá váló város Egy önkormányzat a szolgáltatásokért felel, de érdeke a pezsgő üzleti élet is Sóstó rekonstrukcióját is a város és a megye önkormányzatai indították el Martyn Péter felvétele Nyéki Zsolt Nyíregyháza (KM) — Még a rendszerváltás előtt ismertté vált az elképzelés, mely szerint egy városnak a vállalkozói szférában is meg kell állnia a helyét. Nem kellett hozzá sok idő, hogy kiderüljön: a városvezetőknek nem ez a legfontosabb feladata. Egy önkormányzat mégsem kerülheti meg a vállalkozói szférát, hiszen saját sikere is jórészt annak eredményességétől függ. De hol vannak azok a kapcsolódási pontok, ahol egy település és a vállalkozások érdekei közös erőfeszítéseket kívánnak meg, s mikor jön el a pillanat, amikor az utóbbi kör önállóságot követel? Nem valószínű, hogy erre bárki receptet adhatna, de készséggel osztja meg véleményét a témáról megyeszékhelyünk polgármestere. Nyugodt körülmények — Az önkormányzatok saját bevételi lehetőségei oly mértékben csökkennek, hogy a vállalkozói típusú működést nem tudja megvalósítani. Sem Nyíregyháza, sem más város — szögezi le az elején Csabai Lászlóné, aki szerint minden olyan próbálkozás, amely valamilyen vállalkozási programot indít el, az gyakorlatilag csak hiányt pótolhat. Nyíregyháza esetében ilyen például Sóstó rekonstrukciója, vagy akár a Metropol üzletház építésének befejezése. Az önkormányzatoknak hosszú távon a szolgáltatói tevékenységre kell berendezkedniük. O Az érdekek mégis azt diktálják, hogy a város nyitottabb legyen a vállalkozói körnek. — Ténykérdés: az önkormányzat a város gazdája, s mint ilyen a város működéséért és fejlesztéséért felelős, ezért természetesen gondoskodnia kell arról, hogy a vonzáskörzetében virágzó vállalkozások telepedjenek meg. Ebben komoly érdekeltség is motiválja, hiszen egyre nagyobb arányt képvisel az a bevétel, ami a vállalkozók után adóként vagy más módon megjelenik az önkormányzat költségvetésében. Az önkormányzatnak klasszikus értelemben mégis az a feladata, hogy az oktatási és az egészségügyi intézmények működését biztosítsa, fejlessze a város infrastruktúráját. Ezt nemcsak a szűkös keretek kényszere diktálja, az önkormányzati törvény is erre utasít. Engedékeny — A kiskereskedőkkel illetve kisvállalkozókkal sok ponton találkozik a város. A megye- székhely igyekszik számukra teret biztosítani, ennek első, s talán országosan is elismert kezdeményezése a volt szovjet laktanya átalakítása inkubátor házzá. Az is lényeges szempont, hogy milyen feltételekkel vehetnek bérbe üzlethelyiségeket az önkormányzati bérleményekből. O Elégedettek a partnerek? — Ezen a területen a jogszabály és a nyíregyházi önkormányzat egyaránt rendkívül liberális, talán túlzottan is, ez esetenként a városképet rontó, nem ritkán ésszerűtlen döntésekhez is vezet. Mert miközben garázsokból alakíthatnak ki üzleteket, kiadatlan üzlethelyiségek tátongnak üresen. Itt már a közeljövőben szeretnénk jobban érvényesíteni a város érdekeit. A másik oldalról viszont az önkormányzat január 1-től 2 millió forint árbevételig adómentességet biztosít, s a felmentés az iparűzési adó alól pedig nagy segítség, tudva azt, hogy a kisvállalkozók nagy részének nincs ekkora árbevétele. Tizenötből egy Új befektetők csalogatására az önkormányzat munkatársai felkeresik azokat a nagyvállalatokat, amelyek beszállítói hátteret keresnek, s megpróbálják a helyi lehetőségeket eladni. Ehhez időnként kormánysegítség is társul, ilyen volt az év eleji bécsi bemutatkozásunk vagy a német szövetségi elnök, Roman Herzog látogatása is. De itt lehetne megemlíteni az ipari park programját, amiről a szaktárca véleménye az, hogy Győrt, Székesfehérvárt és Veszprémet kivéve a legjobbak között vagyunk. Nekünk ugyanis már van tervünk, területünk, szervezetünk, elkészül a marketingterv is. O Mennyire elegendő a helyi lelkesedés? — Nem szabad elfelejteni: bár óriási szerepe van az életképes ötleteknek, próbálkozásoknak, az eredményt döntően mégis az egész régió sorsának alakulása befolyásolja. Kell a kapcsolat vasúton és autópályán, és kellenek olyan megkülönböztető preferenciák a kormány részéről, amivel e térség vállalkozói életét meg lehet és meg kell pezsdíteni. Kormánysegítség nélkül is halad a munka, de kevésbé hatékony. A győri polgármester mondta: négy tárgyalásából egy bejön, ezzel szemben én örülök, ha tizenöt tárgyalásból egy eredménnyel zárul. Ezzel együtt is úgy gondolom, hogy valami elindult, bár nem hiszem, hogy egy-két éven belül látványos áttöréssel számolhatnánk. Fotóra várva r e hát akármit lát, lefényképezi — mondta és elment. Harper eltette a címet, ahol a képeket le kell adnia és a szóban forgó szállodában szobát foglalt. Már vagy két órája guborgott és kezdte unni a dolgot, amikor nyílott a szobaajtó. Egy férfi lépett be, utána egy másik, degesz táskával a kezében. Halkan és rövid ideig beszélgettek. Harper ezalatt fényképezni kezdett. Dollárkötege- ket pillantott meg a táskában. Kézfogás. A fickó elhagyja a szobát. Aztán a másik is. Oké, mindent lefényképezett. A képek kitűnően sikerültek. De mi a nyavalyáért fizetett ezért valaki ötezret? Másnap a megadott címen leadta a borítékot, benne a képekkel. Néhány nap múlva elhaltén nézte a helyi lap első oldalát. Az ő titokzatos embere volt és mellette a szöveg, miszerint a szerkesztőség gyászolja a kollégát, akit a lakásán gyilkoltak meg. A rendőrség szerint rablógyilkosság történt. A lap szerkesztőségébe ment. — Arthur a legjobb emberünk volt—mondta a főszerkesztő. — Mindig egyedül dolgozott. — Most azonban nem — vetette közbe Harper. — Arthur Black ugyanis néhány nappal ezelőtt rendelt nálam néhány fotót. —Na, mutassa őket. — Sajnos, nincsenek nálam. És az az érzésem, Ar- thurnál is hiába keresné. — Aztán részletesen elmondta, amit a szobában látott. A főszerkesztő kiszólt a telefonon, majd ezt követően a titkárnő néhány fényképet tett az asztalra. —Ez az az ember? —Igen, ő volt az. — Graziam. Vendéglős, de heroinban utazik. Harper megnézte a többi képet is. Az egyik azt ábrázolta, hogy éppen letartóztatják. —Ki az a rendőr, aki a bilincset rakja rá? — Ez bizony nem más, mint Miller felügyelő. Egyébként Graziam legnagyobb és legkegyetlenebb ellenfele. —És egy korrupt disznó — tette hozzá Harper. — Megőrült?! — Én tudom, hogy mit láttam. —És elmesélte a részleteket. — Szóval, ez kétségtelen megvilágít bizonyos dolgokat. Például azt, hogy miért csak piti csirketolvajokat kapott el Miller, az igazi gengszterekről meg semmit sem tudottfelmutatni. — írja meg! — Bizonyíték nélkül? Hiszen, ha a fotók meglennének... — Meglesznek — mondta Harper határozottan és a telefonhoz lépett. Miller felügyelőt kérte. — Ide figyeljen, Miller. Van még néhány kópiám azokból a fotókból, amelyek magát és Graziánót ábrázolják. Hiszen tudja, a titkos találka a szállodában... — Kicsoda maga és miket beszél? — Legyen éjfélkor az East River hídján és hozzon magával százezer dollárt. —Ne hülyéskedjen. Ott leszek és meg fogunk egyezni. Éjfél előtt a híd túloldalán megállt egy autó. Magányos férfi szállt ki belőle, kofferrel a kezében. Miller felügyelő volt. Harper kilépett az árnyékból. — Ne higgye Miller, hogy tőlem is olyan könnyen megszabadul, mint Blacktől. Nálam ugyanis csőre töltött fegyver van. — Hát ha tudni akarja, Blacket Graziam ölte meg. Nálam pedig semmiféle fegyver sincs. Csak ez a koffer a pénzzel. A fotókért. A fényképész átadott egy nagyobb borítékot. Miller előrenyújtotta a koffert. Harper látta, hogy cinikusan vigyorog és ebből ösztönösen megérezte a veszélyt. Oldalra dobta magát, így a lövedék csak a karját érte. Ekkor azonban már fények villantak, vaku- lámpák és reflektorok. Miller eldobta a koffert. — Hát maga az, Miller! — Ordította a rendőrfőnök. y y arper fájdalmas §—J arccal feküdt a föl- JL JL dön. A főszerkesztő hajolt le hozzá. — Sajnálom, Harper. De senkisem sejtette, hogy a kofferbe reszelt csövű puskát rejtett. — De miért jöttek el a zsaruk? Erről nem volt szó. Csak fotóriporterekről. —Ez volt az én dupla vagy semmi játékom. Demonstráció Kovács Éva y j olt a taxisblokád, s 1 / van az agrárde- V monstráció. Az úton lévő, az útra induló „nyugodtan" rághatja a körmét, szidhatja az aktuális kormányt, amíg tétlenségre kárhoztatva ácsorog az aszfalton, ahelyett, hogy haladna, dolgozna, aki haladni, dolgozni akar(na) és tud(na). Sokan próbálnak párhuzamot vonni a két demonstráció között. Párhuzam elsősorban abban lehet, hogy az elégedetlenség, a tiltakozás kényszere mindkét esetben az elsődleges ok. Hasonlóság az is, mekkora szorgalommal igyekeztek, igyekeznek pártfogolni, — mondjuk csak ki!— meglovagolni az ügyet némely politikusok. Emlékszünk a Parlament ablakában két ember által támogatva inte- getőre, s halljuk most azokat, akik a nép nevében követelnek a gazdálkodóknak adómentességet, minden földi jót. A tiltakozási hullám mára határátkelőhelyeket is fenyeget. —A Határőrség semmit nem tud tenni, ha a gazdák beváltják fenyegetésüket és — ahogy ígérik—, lezárják az ország határait. — hallhattuk tegnap a híreket. Nyilatkozott az Országos Rendőr-főkapitányság illetékese is. Mint hangoztatta, a rendőrség csak azt követően foglalkozik a gazdák demonstrációjával, ha hivatalosan megküldik az engedélyezési kérelmet az utak kilátásba helyezett elzárása ügyében. A rendőr-, ség mint jogalkalmazó a gyülekezési törvény szellemében dönt majd akkor, ha a gazdák a jelzett módon demonstrálnak. Szabolcsban eddig tizenöt helyszínre jelentettek be tüntetéseket. Mint megtudtam, főképp helyi gazdák, de akadt MIÉP-es és Gazdakörös bejelentő is. Tegnap újabb párt indult a gazdák megsegítésére, s ajánlotta fel szervező erejét. Szerintem okosabb, s tán hasznosabb is lenne, ha az „önkéntesek" nem tüntetni, de szántani, vetni, kapálni segítenének. Ha volt egyáltalán életükben a kezükben kapa... Most ne zavarj! Szenzációs „égitest" van az égbolton Ferter János karikatúrája Kommentár Erőből, harsogva Szondi Erika A z ünnep szó számomra szépet, emelkedett hangulatot jelent. Kilépést a mindennapok szürkeségéből, megújulást, emelkedettséget. Különösen így érzem ezt nemzeti ünnepeink közeledtével. Ritka pillanat, amikor megállhatunk egy percre, számot vethetünk történelmünk, nemzeti múltunk hagyományaival, megerősíthetjük magunkban magyarságtudatunkat. Emlékezhetünk hőseinkre, nagy elődeinkre, akikkel méltán büszkélkedhetünk bárhol a világban. Március 15-ét is így vártam. Amikor gyermekeimmel a kokárdát készítettük, beszélgettünk az 1848-as forradalom és szabadság- harc jelentőségéről. Arról az ünnepről, amely még tisztán, töretlenül, átértel- mezetlenül megmaradt számunkra másfél évszázad távlatából is. Aztán elkezdődtek a megemlékezések. Újságból, rádióból, televízióból érkeztek a tudósítások az ország minden részéből. Szónokok álltak az emelvényen és harsogtak. Harsogva, erőből beszéltek. Első néhány mondatuk után már nem tudta eldönteni a hallgatóság, hogy ünnepelni jött-e vagy egy nemzeti színekbe öltöztett kampánygyűlés résztvevője. Mindennek van helye, ideje és rendje. Néhány hónap múlva mindenki eldöntheti, szíve szerint melyik párt képviselőjének kampánybeszédét hallgatja. Ott helye lesz az érveknek, ellenérveknek és ki-ki maga választhatja meg, hogy ordítva, erőszakosan vagy éppen intelligensen képviseli véleményét. Március 15-én azonban maradjunk meg az ünnep méltóságánál, hőseink emlékezeténél. A szónokok nagy része hangsúlyozta, ez a legnagyobb nemzeti ünnepünk. Ne engedjük tehát, hogy ezt bármilyen politikai szándék elvegye tőlünk. Mi magyarok emelt fővel állhatunk hőseink emléke előtt, ám lesütjük a fejünket, ha azt halljuk, hőseink fényében, harsogva szeretnének tündökölni azok az utódok, akiknek már ez az ünnep sem szent. □
