Kelet-Magyarország, 1997. március (54. évfolyam, 51-74. szám)

1997-03-03 / 52. szám

1997. március 3., hétfő HATTER Összement a tejhaszon Több jó minőségű produktum ellensúlyozhatná a költségek emelkedését Minőségi kényszerpályán a tejágazat. Begyűjtött tej lefejtése a Szabolcstejnél Balázs Attila felvétele Búj, Kállósemjén, Nyíregy­háza (KM — G. B.) — A szarvasmarhatartás és tejter­melés a mezőgazdaság „ne­hézipara’' emlegették büsz­kén abban az időben, ami­kor még volt mivel büszkél­kedni. Csakhogy mára a bű­vös egymilliós küszöb alá esett a szarvasmarhalétszám az országban, s a megyénk- hez hasonló szegényebb vidé­keken, még tovább apad a te­hénlétszám. Vele együtt nyil­ván apadóban az a tejmeny- nyiség is, amelynek pedig jó minőségben történő előállí­tásáért a megye tejipari óriá­sa is sokat próbál tenni. A Szabolcstej-nek létkérdés az elegendő, de jó minőségű alapanyag. A múlt év elejétől alkalmazott minőség szerinti tejátvétel bevezetésével ezért is szerelték fel a vállalkozás­ban működtetett helyi tejcsar­nokokat vizsgálati eszközök­kel. Ezért tartották már 1995- től megyeszerte az ismeretter­jesztő előadások sorát a tejter­melő gazdáknak. — Elmondtuk mindenütt a tejtermelőknek a minőségi kö­vetelményeket, a higiénikus tejnyerés munkaműveleteit — sorolja az előkészítés fázisait Kaisler Zoltánné a Szabolcstej Rt. termeltetési osztályvezető­je. — Sikerült is elérnünk ta­valy. hogy a kistermelői tejek egyharmada már nem osztá­lyon kívüli, hanem besorolha­tó valamilyen minőségi kate­góriába. Ettől még több „jó” tejre lesz azonban szükségünk, mert a szigorodó élelmiszer­törvényi előírások csak ilyen minőséget engednek majd la­kossági fogyasztási célra fel­dolgozni. Arról nem beszélve, hogy a kiélezett piaci verseny­ben is csak a hosszan eltartha­tó, magas színvonalú tejtermé­kekkel lehet fennmaradni, amelyekhez szintén jó alap­anyagra van szükségünk. Rossz szokások — Bujon általában „K”-s, az­az osztályon kívüli a mintegy 30 tehenes gazda által naponta behozott termelői tej. A gyen­ge minőség oka a tisztaság hi­ánya, ami abból is fakad, hogy nagyrészt még kézzel fejnek a zömében idős, 60-80 éves em­berek. akikben már megcson­tosodtak a rossz szokások — világosít fel Telepóczki József- né buji tejcsamokos vállalko­zó, egyébként férjével együtt maga is 7 tehenes tejtermelő. — Pedig gyakorlatból tudom, pénzbe sem kerül, csak odafi­gyelésre van szükség és meg lehet felelni a harmad-, de még a másodosztály minőségi kö­vetelményeinek is. Be kell tar­tani a tiszta tej fejésének elő­írásait. A fiatalok már sokkal inkább megtesznek mindent a magasabb áron eladható jó mi­nőségű tejért, ugyanakkor hiá­bavaló lesz a fáradozásuk, amikor az övéket — ami mondjuk első osztályúként ér 40,8 forintot literenként — össze kell keverni a többiek osztályon kívüli — 30 forintot érő — tejével. Kedv még lenne „Fejés után nem kell előbb megetetni a disznót, s csak az­után indulni a csarnokba”, mondják a tapasztalt és igé­nyes gazdák, akik tudják mek­kora jelentősége van annak, hogy a tej minél hamarabb hű­tőtartályba kerüljön. Egyikük mint riasztó példát emlegette azt a komát, aki a teli tejeskan­nákkal a szekerén előbb ki­ment a határba egy kis lucer­nát vágni, s csak aztán kanya­rodott a tejbegyűjtő elé, az ad­digra már legalábbis egy kissé „elálmosodott” tejével. Miközben a jobb minőségért harcol feldolgozó és a tejből hosszú távon megélni, ezért érte „extra” árat kasszírozni akaró termelő egyaránt, több helyen baj van a termelési kedvvel is. A buji csamokos szerint például a községben egy év alatt felére csökkent a begyűjtőbe vitt tej mennyisé­ge, mert meghaltak, lebete­gedtek idős termelők, akik he­lyére nem álltak be fiatalok. Lenne viszont kedv a tehén­tartásra Kállósemjénben, ahol jelenleg 15-en tartanak tehe­net, s ha több legelő volna, többen is lennének, derül ki Kóth Elek helyi 17 tehenes gazdálkodó szavaiból, aki a tejcsamokot is működteti. — A nagyobb termelési kedvhez először is a begyűjtött közös tej minőségét kellene egy két kategóriával megjaví­tani, ugyanis van néhány gaz­da. aki lerontja a többiekét — vélekedik Kóth Elek. aki mi­vel egymaga kifej naponta 350 litert, tavaly júniustól megte­hette, hogy kivált a „saját” csarnokából, s külön gyűjti, adja le az átlagtól lényegesen magasabb osztályba szívós munkával felküzdött tejét. — Aki nem a jó gazda gondossá­gával csinálja, maga ügyelve minden apróságra, annál a tej minőségével is baj van. És ez nem csak tehén darabszám függvénye, mert vannak napi 10 literes kistermelők, akik igenis szívvel-lélekkel végzik ezt a munkát. Rakódó terhek A vállalkozókat érintő idei új adó- és tb-szabályok érzéke­nyen érintették az ebbe a kör­be tartozó tejcsamokosokat is. Hogy mennyire, arról Tele- póczkiné beszélt Bujon: — Én mindig a minimálbér után fizettem a tb-t, ami 7020 forintról most fölment 10130- ra. Emelkedett a csarnok vil­lanyszámlája 12-ről 18 ezerre. Az önkormányzat kivetett évi 6 ezer forint iparűzési adót. Ha magam nem tudnám megolda­ni, fizethetnék havi 5 ezret a könyvelésért. Egy szó mint száz tavaly kijöttem havonta 30 ezres költségből, most 42- 45 ezerrel kell számoljak, de még az én munkabérem nincs sehol. Eközben a csarnokba hordott tej fele lett a tavalyi­nak így kevesebb literre oszlik szét a jócskán megemelkedett költség. Amit tehát a tej alap­áremelése javított volna a tej­termelés jövedelmezőségén, azt jószerével elviszik a költ­ségemelkedések. Csak akkor érné meg termelőknek és csar- nokosnak egyaránt, ha sokkal több tejet, sokkal jobban fize­tő, magas minőségben adná­nak le a tejbegyűjtőkbe. Ezt viszont a kistermelés támoga­tásánál kell elkezdeni. ' A kismalac A böjti szelek virgonc csikóként nyargalász- tak, kisöpörve a por­tát, még az ember agyát is, készülve a tavaszi ünnepre, így érezte ezt Gergely is, ami­kor kiment az udvarra. Lege­lőször is a kalapjával futtatta meg a szél, alaposan meg­pörgetve a sárban. A kerítés dróthálói végül is megfogták. Elővezette a vasvázas, régi kerékpárt. Illene elmenni, hozni egy zsák tápot, ne sival- kodjon annyit ez a kis eleven­ség az istállóban. Erre már Sára asszony is kijött. Nya­kába is kapta kötényét a szél. — De átkozottul fúj! Csak le ne hordja a cserepeket. Mindig ettől félt, meg attól, hogy kidönti az akácfát, rá a villany drótra, meg a házra. Ki javítja meg? Ok akár ott is pusztulhatnak, nem sűrűn nyitják rájuk az ajtót. De a remény ott csatangol a ker­tek alján, a szívben, hogy hátha valamelyik mégiscsak megjön. Végtére is négy gye­rek rágta valamikor a küszö­böt. Most szanaszét vannak. Élik a maguk életét. — Vigyázz ebben a szél­ben! — hallja Sára asszony aggódó hangját. — Minek kell most neked elindulni? Mehetnél holnap! Gergely nem felel. Igaza van az asszonynak, mehetne holnap is. De ő ma akar menni. Va­lami azt súgja, hogy ma kell mennie. Szöszmötöl még kis ideig. Aztán hátramegy, megnézi a malacot. Sára ki­séri a tekintetével. Majd utá­namegy. Gügyögni kezd neki, mint a kisbabának szokás. Az öreg megenyhül. — Megsimogatnád mi? Sára asszony nem felel. Látszik a szemén, hogy ele­venbe talál az öreg hangja. No, várj csak! Bemegy az ólba. A malac menekül, egészen hátra. Ger­gely elkapja. » —Itt van, simogassad! A malac sivalkodik, rugda- lódzik. Sára asszony pedig simogatja. Majd vakargatni kezdi az aprószőrű jószágot. Sok-sok állatot felnevelt, de valahogy ez most más mint a többi. Tudja ezt a malac is, mert abbahagyja a visíto- zást, békésen tűri, hogy va- kargatják. Sára asszony is bemegy az ólba. A malac, ahogy földet ér, újra elsza­lad. Játszik velük. — Gyere ide putyulikám! — gügyög az asszony — Ne kéresd magad! — így az öreg. A kutya felágaskodik és úgy nézi mi a csuda történik itt. Valamikor őt simogatták így, most meg csak legyinte­nek, s néha rámordulnak. Az ajtó a támaszkodástól kinyí­lik, s a malac megtalálja a rést. Uzsgyi. Kifelé veszi az irányt. A két öreg hirtelen megtor­pan. Aztán nevetnek, ahogy apró farkincáját össze-vissza dobálva fut az udvaron. A tyúkok jó előre menekül­nek előle. De nem úgy Fity- ke. Hirtelen ráront a malac­ra, s elkapja a farkincáját. A malac visít, kibuggyan a vé­re... Az öreg hiába kiabál, a ku­tya már megvadult. Elkapja a megtermett akáckarót, amit magával akart vinni, hogy más kutyákat móresre taníthasson. Odavág a ku­tyának. — Ereszted el. te átokfaj- zat? e olyan szerencsét- M 1 lenül ütött, hogy a IS kismalacot találta el. A kutya hátraugrott, a malac pedig felbucskázott. Néhányat visított még, aztán csak a lábait mozgatta. Az öreg szótlanul állt, majd dü­hösen a kutya felé dobta az akáckarót. MÄvÄnAit# VWCVpVI Bír Bankhangulat Kováts Dénes A hosszú hétvége tör­ténései közül két­ségtelenül a Posta­bank körül (szándékosan?) kialakított tömeghiszéria kívánkozott a híradások élére, úgy országosan, mint megyénkben. Magunk is igyekeztünk saját tapaszta­latainkra támaszkodva be­számolni az eseményekről, egyes helyeken viszonyla­gos nyugalmat, másutt han­gos indulatokat érzékel­tünk. A futótűzként terjedő (rém)hír—különösen, ha a korábbi negatív hatású ese­ményekre gondolunk (lásd: gávavencsellői takarékszö­vetkezet, vagy az Ybl Bank esete) — tulajdonképpen joggal váltott ki félelemér­zetet a betétesekben, hiszen senki sem szereti, ha oda­vész több-kevesebb pénze. A bankfiókok, postahivata­lok megrohamozása termé­szetes emberi reakció volt, még ha a viselkedéskultúra egyes helyeken, s időnként hagyott is kívánnivalót ma­ga után. Lökdösődés, ká­romkodások, kiszakított aj­tó jelezte a bejutás igyeke­zetét Nyíregyházán, holott így talán még nehezebb volt a célt elérni, mintha rend­ben sorban álltak volna. A jelek szerint — bár ta­lán csak időlegesen—meg­ingott néhányezer ember bizalma a Postabankban, szaladtak pénzükért. Volt, aki csupán tizenkétezer fo­rintos nyugdíjáért, más a húszmilliójáért. Kockáztat- va-feláldozva azt, hogy a kamat odavész. Igaz, gyor­san kellett dönteniük, s ők úgy hitték akkor, s ott: ez a jobbik rossz az adott hely­zetben. Lassan lecsengőben a ro­ham, s hozzájut pénzéhez mindenki, aki akarta, s ez a tény a bank hitelét erősíti. Hihetőnek tűnnek ugyanak­kor azok a hírek is, melyek éppen a hisztéria időszaká­ban új betétek elhelyezésé­ről szólnak, hiszen magunk is hallottunk ilyenről. Lehet, néhány nap múlva rossz emlék lesz csupán ez a pánikteli hétvége, megnyug­szanak a kedélyek. Az azon­ban mindenképpen szeren­csés lenne, ha kiderülne, ki gerjesztette. Gondokkal ter­hes mindennapjainkban ugyanis az ilyen „akciók” a társadalom egészének árta­nak ahelyett, hogy az előre­jutását szolgálnák. Te, Dodi! Este melyik jelmezbálba megyünk? Ferter János karikatúrája Sokkoló dózis Galambos Béla-m-^ énteken az ország Lß közel négyszáz tele- X püléséről Kiskőrös­re érkezett agrártermelők nagygyűlése után is össze­ült a gazdaparlament érté­kelni a pénzügyminiszteri levélben foglaltakat. A de­monstrációk beszüntetése, vagy folytatása volt a tét. Nevezetesen, hogy ameny- nyiben utóbbiról döntené­nek, akkor az újabb tünteté­seket mikor, s kivel karöltve tegyék. Mint Kiskőrösön a de­monstrációt elindító helyi termelők, illetve az ott meg­alakult új gazdaérdekvédel­mi szervezet vezetői számá­ra is egyértelművé vált: az a bizonyos szellem kiszaba­dult a palackból. Nem is le­het rajta csodálkozni, hi­szen óriási az elkeseredett­ség a magyar termelőkben. Hosszú, évek, évtizedek so­rán felhalmozódott általá­nos, ugyanakkor tájegysé­gedén sajátosan terebé­lyesedő gondjaikra is most akarnak gyógyírt kapni. Annyiféle követelés hang­zott el az ország különböző helyeiről érkezettek részé­ről, hogy egy sor dologban — a földek külföldi kézbe kerülésének megakadályo­zása kivételével — nem is sikerült egyezségre jutniuk, mondják a Kiskőrösről ha­zaérkezett megyei gazda­küldöttek. Az itteni de­monstrálok higgadtabbjai szerint sem volt okos dolog heccelni ekkora adagú el­vonási és „átvilágítási” új­donsággal a sanyarú hely­zetben lévő parasztokat. Nem igaz — mondják —, hogy azok ki akarják magu­kat húzni az adófizetés alól. Azzal érvelnek: a gazdák legnagyobb része minden termeléshez szükséges esz­köz, anyag vásárlásakor már azok árában mefizetik az általános fogyasztási adót, amit nem igényelnek vissza. Sokan úgy látják, nincs már miből adóznia a parasztnak, annyira lecsök­kent a munkájával elérhető jövedelem. Ezt most a kor­mány is elismerte azzal, hogy néhány százalékkal azonnal csökkentette az ag­rártermelés átalányszerűen elszámolható nyereségét. A gazdák elszántan vár­ják a holnapot, amikor újabb tárgyalást kezdenek Kiskőrösön a kormánnyal. Törő István tárcája

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents