Kelet-Magyarország, 1997. február (54. évfolyam, 27-50. szám)

1997-02-08 / 33. szám

1997• FEBRUÁR 8., SZOMBAT Amatőr felvétel Puskavégen a kapitális bika bank működne itt. Az eddigi három évti­zedes munkánk alapján ugyanis ez garan­ciát jelent arra, hogy a kárpáti szarvast a következő évezredben is élőben fogjuk lát­ni, nem csak fotókról. Nem akarjuk azt, mint a Kárpátokban, az őshazájában, hogy kipusztuljon. , Plavecz János, a MAVOSZ megyei főva­dásza: — Ha vadásztársaságé lenne a terület né­hány év alatt, egészen biztosan vége lenne a kárpáti gímszarvasállománynak. Ennek a kipusztulás határára került fajnak a leg­utolsó foltja található itt Lónyán, hiszen már Ukrajnából sem lehet számítani után­pótlására, ott lepuffantották szinte vala­mennyit. A pártállam idejében történt rend­szeres nagy lődözésekkel sem értettem egyet, de ebben az esetben az a vélemé­nyem, legokosabb lenne génrezervátum­ként megőrizni az itteni állományt, mert csak ennyi van belőle. Tény, hogy ezzel csorbulnának a földtulajdonosok jogai, de ezt úgy kell felfogni, mint egy földben ta­lált műkincsleletet: azt sem tehetné el a földtulajdonos, hanem fel kellene ajánla­nia az államnak. A valamikor 180-200 da­rabos gímszarvasállomány mára mintegy 50 darabra csökkent. Még megmenthető, de ha ez is a felére csökkenne már esély sem lenne a feltámasztására, a kipusztulá­sa visszafordíthatatlan folyamattá válna. Szénégető László megyei FM Hivatal ve­zetője: — Azt akartuk, hogy a két ellentétes ér­deket képviselő csoport egyezzen meg egy­mással. Most a vadgazdálkodási-vadvéde- lemi szakmával szemben állnak a tulajdo­nosi érdekek. Az első szerint meg kell óv­ni az igen értékes vadállományt. Ez a szak­mai érv billenti a mérleg nyelvét — az egyébként a földtulajdonosok nyilatkoza­tai alapján a terület vadászati jogán nagy­jából egyenlő arányban osztozó — Tisza- táj Vadásztársaság és a Nyírerdő közül az utóbbi oldalára. Hozzáteszem, a Nyírer­dő Rt. mellett szól az is, hogy a nyilatko­zatoknak azt a felét kapta meg, amelyben a konkrét földtulajdonosok vannak túlnyo­mó többségben. Bár a jognyilatkozatok el­vileg egyenértékűek, a töredék tulajdono­sok nevében adott jegyzői nyilatkozat még sem olyan súlyú, mint az előbbieké. Vég­ső soron az FM-hivatal a Földművelésügyi Minisztérium március 1-jére várható vég­ső álláspontját fogja elfogadni. Addig ér­vényben van a korábbi miniszter állásfog­lalása a kérdéses vadászterület különleges rendeltetéséről, egyben az eredeti határai­nak fenntartásáról. Osztrogonácz János a Lónyai Tiszatáj Vadásztársaság fővadásza: — Létezik történelem, egy vadászati múlt. Ám most már van egy vadászati tör­vény is, ami sajnos elég sokat váratott ma­gára, de alapvető változásokat hozott. Ne­vezetesen a föld tulajdonosainak adta a va­dászati jogot, akik dönthetnek, miként kí­vánnak ezzel a jogukkal élni. Lónyán mint­egy tízezer hektárnyi föld tulajdonosai — vagy úgy, mint társult tagok, vagy mint jo­gukat átadók — a törvénynek megfelelő­en, határozathozatallal zárult közgyűlé­sen döntöttek a Tiszatáj Vadásztársaság mellett. A hatóságok minden lehetséges módon el akarják érni, hogy a kialakult ál­lami és köré csoportosuló egyéb lobby megmaradhasson évtizedek alatt kialakult változatlanságában. Azt gondoljuk ezért odázzák a döntést a végtelenségig. ...ahol gyönyörűen romladozik Orbán Balázs maga s egykori laka Harasztosi Pál felvétele gyönyörűen romladozik Orbán Balázs ma­ga s egykori laka. S később, már a szabad mezők fölött, vagyis Tódugásban, elzaka­tolnának egy út mellett, mely az országúi­ból bal felé kiszakad, és a bivalyos Len- gyelfalvára vezet; majd a tetőn, hol egy nagy Krisztus áll, elhagynánk azt az utat is, mely Ülke, Tibód és Szent-Tamás felé jobbra kitér. Innét kezdve, a rossz és hul­lámos országúton, még szabadabban ra­gadná előre őket a két ló, hagyván el olyan helyeket is néha, ahol télvíz idején farka­sok várják a kövér embereket, vagy ahol ádáz emberek hébe-hóba vérit eresztették valakinek. Végül eljutnának egy másik és nagyobb tetőre, ahol ismét áll egy Krisz­tus, ki előrenézve erdős helyekre lát innét, egy kicsit balra pedig a Nyikó felső vidé­két tartja szemmel. Ezen a tetőn egy ki­csit megállnának, hogy a lovak is gondol­kozzanak egy cseppet; majd a patkó ala­kú úton leereszkednének, de amikor a pat­kó közepéig érne a szekér, a szekeres em­ber azt mondaná a vándornak, hogy no, most leszállhat. S jóformán még le sem száll­hatna a szekérről a vándor, a szíves em­bert már egy mezei úton vinné is tovább a két ló, valami zsindelyes házak felé, melyek a völgyben hallgatnának, s amelyekről csak kitalálni lehetne, hogy bogárfalvi házak. S akkor mint egy jelenés után, ott állna ismét egyedül a vándor. Ott állana egy ideig, de aztán, híven az ősi szokáshoz, elindulna előre az országú­ton. Mindjárt elérne egy kedves falut, mely­nek látván szelíd embereit és régi templo­mát, bizonyára nem felejtené, legalább egy hétig, hogy a falu neve Szentlélek. S mivel az emlékei már gazdagon gyűlnének, nyil­ván mondogatná is azokat magában, mi­közben továbbhaladna, s keresztülmenne egy vidám mezőn, melynek a túlsó végé­ben ismét egy falut érne. Itt megállna a vándor, mert furcsa érzések támadnának meg. A szíve megmozdulna, s valami ott­honos, meleg érzés kelne a tagjaiban. S ahogy beljebb és beljebb menne a faluba, furcsa módon s egyre jobban úgy találná, hogy kezdi otthon érezni magát. S minél jobban körülnézne, annál inkább nőne benne a gondolat, hogy ő nem vándorol tovább, hanem ebben a faluban letelepszik. Ha úgy gondolná, hát bizonyosan le is telepednék, azzal nyugtatván magát, hogy már amúgy is eleget vándorolt. Könnyen lehetséges, hogy a honosság dolgában ne­hézségek is támadnának, de ha már csak­ugyan lenne egy ilyen vándor, mint ami­lyenről eddig szólottám, s az valóban le akarna itt telepedni, akkor az én segítsé­gemre is bízvást számíthatna. Én pedig, úgy hiszem, tudnék is ebben az ittvaló megma­radásában segíteni valamit rajta, hiszen jó­formán mindenkit ismerek a faluban. Jó­emberem és rokonságom is sok van benne. S mindez nem csoda, hiszen itt szület­tem. Vagyis Farkaslaka ennek a falunak a neve. (Az idén emlékezünk meg Tamási Áron születésének 100. évfordulójáról. A kivá­ló erdélyi író, az Ábel-trilógia szerzője, 1966-ban Budapesten hunyt el. Szemelvé­nyünket Bölcső és Bagoly című önéletraj­zi regényéből választottuk.) 13 MÚZSA Radnóti Miklós versei Ez volna hát... E ritkán szálló szó, e rémület, ez volna hát a termő férfikor? E korban élek, árny az árnyban; kiáltottam f már nem tudom mikor. Ó árny az árnyban, csöndben némaság. Sziszeg a toll, míg sort a sorhoz űz. Vad versre készülök és rémült csönd kerít, csak szúnyogoktól zeng a lomha fűz. Ó mennyi társ, s a fájdalomban legtöbbje mégis úri vendég; emlékeim közt fekszem itt hanyatt, hamar halálra növő növendék. Bársony sötétség nem vigasztal, és már nem oldoz fel tüskés harag, virrasztva várom és reménytelen, mikor derengenek fel a falak. Reménytelen napokra vénülök, a régi villongó költő fiút konok, nehézkes férfi váltja fel, akit ziháltat már a régi út. Ziháltat s a kacér kapaszkodót új váltja fel, halálos, hős orom, széljárta sziklaszál felé vivő ‘ vad út, mely túlvisz majd e mély koron. Már onnan jő a szél és hozza híreit, fütyölni kezd a fölriadt eresz; az ifjú asszony arcát fény legyinti, felsírja álmát és már ébredez. Már ébredez, álmos, szelíd szemén az éber értelem villan megint, álmára gondol s készül a vadnál vadabb világba, míg körültekint. Körültekint és védő, hűs keze néhányszor végigröppen arcomon, elalszom, fáradt szívem szíve mellett s szememre fúj a jólismert lehellet. 1937 Éjfél Két felleg ül az esti ég nehéz hajában és egymásra dörmög, éjfél van, összebotlik ép siralmas szerda és hitvány csütörtök. Fű nő, rügy izzad, hallgatag gubák ölében készül már a lepke, halat pólyálgat a patak, gyöngy pára száll az álmodó hegyekre. Gyöngy pára száll pilládra is, a szádra szárnyas, könnyütestü árnyék, hajadban kislányos, hamis fogócska izgató emléke hál még. Oly szép vagy és oly fiatal! s én arra gondolok, amíg csodállak, hogy vár talán még diadal és várnak még beszédes pálmaágak! 1937 (Szemelvényeinket Radnóti Miklós 1938-ban megjelent Meredek út című kötetéből választottuk. Mindkét ver­set 1937-ben, hatvan évvel ezelőtt ír­ta. Ki hinné, olvasván őket, hogy már hat évtized repült el azóta...)

Next

/
Thumbnails
Contents