Kelet-Magyarország, 1997. február (54. évfolyam, 27-50. szám)
1997-02-05 / 30. szám
1997. február 5., szerda Hrabalt Nyíregyháza is gyászolja Volt vasutas, biztosítási ügynök, színházi alkalmazott, kereskedelmi utazó u. s ■ Prága, Nyíregyháza (MTI — KM — K. J.) — Prágában február 3-án tragikus körülmények között elhunyt Bo- humil Hrabal világszerte ismert, Magyarországon is igen népszerű cseh író. A 82 éves irodalmárt, akivel csehországi látogatása során Bili Clinton amerikai elnök is találkozott, már hosszabb ideje a prágai Bulovka kórház ortopédiai osztályán ápolták. A rendőrség jelentése szerint az író — teljesen véletlenül — kiesett a kórház ötödik emeleti ablakából. A klinika orvosai szerint Hrabal az ablak párkányára szállt madaraknak kívánt újabb elemózsiát szómi, amikor elveszítette egyensúlyát és kiesett az ablakból. Kötet-tömeg Hrabal több mint ötven kötet szerzője. Művei 24 nyelven, köztük magyarul is olvashatók. A brünni születésű Bohu- mil Hrabal élete néhány héttel 83. születésnapja előtt ért véget. A nagy író a Károly Egyetem jogi karán végzett két részletben, de egészen rövid időt leszámítva a jogon kívül szinte mindennel foglalkozott. Volt vasutas, biztosítási ügynök, színházi alkalmazott, kereskedelmi utazó, de még acélgyári munkás és hulladék- papír-gyűjtő is. Főhivatású írónak 1962-től számít, s attól kezdve érdekes módon egyaránt elismerte őt Csehszlovákia kommunista vezetése csakúgy, mint az ellenzék. Első könyve túl negyvenedik életévén, 1956-ban jelent meg. A kötet címe: Az emberek beszédei, egy karcolat- és esszégyűjtemény. Evekkel később adták ki a következő művét, az el-beszéléseket tartalmazó Gyöngyszem a mélyben című kötetet. Az olvasók a hiteles, rendkívül gazdag színekkel megírt, olykor tragikomikus, olykor groteszk, néha megható történeteiért szerették. Hosszú hallgatás Az író nem tartotta bátornak magát, többször is megesett, gorúan ellenőrzött vonatok Oscar-díjat kapott. Nyíregyházán, a Móricz Zsigmond Színház Hrabal-be- mutatóinak köszönhetően vált igen széles körben kedvelné, nézetté, olvasottá a kitűnő író. Sokan épp a sikeres színpadi adaptációk hatására vették kezükbe az alapműveket. Az Őfensége pincére voltam című dráma premierje 1987. március 27-én volt megyeszékhelyünkön. A mindmáig talán legelsöprőbb teátrumi sikert pedig a Szigorúan ellenőrzött vonatok 1991-es bemutatója hozta. Milost, a főszereplőt Petneházy Attila alakította; az állomásfőnököt Gados Béla játszotta; de máig feledhetetlen szerepformálásokkal ajándékoztak meg bennünket — többek között — Megyeri Zoltán, Pregitzer Fruzsina, Zubor Agnes, Hetey László. Mindkét drámát a világhírű Ivó Krobot rendezte, csakúgy, mint sorban a harmadikat, a Gyöngéd barbárok című kétrészes színművet (ez utóbbi premierje 1993. május 27-én volt). Azt hiszem, túlzás nélkül mondhatjuk: Hrabal különös, sokszor groteszk, de mindig nagyon emberi világa általuk is közelebb került hozzánk. Bohumil Hrabal hogy felsőbb utasításra ő maga kihúzott egy-egy részt műveiből. A sztálinista időkben mégis évekig hallgatásra kényszerítették. Műveit azokban az években csak legközelebbi barátai ismerhették. Könyveit utóbb 23 nyelvre fordították le, többször kapott cseh állami kitüntetést, kétszer — 1994-ben és 1995-ben — jelölték irodalmi Nobel-díjra. A magyar olvasók körében is ismert műve a Táncórák idősebbeknek és haladóknak — otthon 1964-ben, Magyarországon 1969-ben jelent meg először. Az 1965-ben megjelent Szigorúan ellenőrzött vonatokat 1976-ban ismerhette meg a magyar olvasó. A Sörgyári capriccio Csehszlovákiában 1976- ban, nálunk 1979-ben jelent meg, a Tükrök árulása című elbeszéléskötete 1977-ben. a Gyöngéd barbárok 1985-ben, az Őfelsége pincére voltam és a Harlekin milliói 1990-ben jutott el a magyar olvasókhoz. Megszerettük Hrabalt azonban nemcsak az olvasók, hanem a filmrajongók is méltán kedvelik: a Sörgyári capriccióból, a Szigorúan ellenőrzött vonatokból kitűnő filmadaptáció készült. A Jiri Menzel által rendezett SziArchív felvétel Szakképzés a gyermekvárosban Két év alatt érettségi bizonyítványt szerezhetnek Kétnyelvű Békéscsaba (MTI) — Magyar és szlovák nyelvű helytörténeti kötet jelent meg Békéscsabán. A kétnyelvű olvasókönyv a város török utáni újratelepü- lésétől a századfordulóig kínál gazdag'összeállítást- Békéscsaba történetéről, a csabai szlovákok és magyarok hajdani életéről. A kötetben külön összeállítás található az oktatás XVIII. századi kezdeteiről, a csabai egyházakról, a nevezetes épületekről, a természeti csapásokról, végül a századfordulón bekövetkezett rohamos fejlődésről. Külön fejezet foglalkozik a ■jeles csabai személyiségekkel. közöttük Hamu:- keni János Györggyel, az újratelepítő földbirtokossal. A csabai olvasókönyv- höz hasonló kétnyelvű sorozat kiadását tervezi a kötetet megjelentető, békéscsabai székhelyű Szlovák Kutatóintézet, Megkezdték a hasonló tótkomlósi olvasókönyv anyagának a gyűjtését. Kállai János Tiszadob (KM) — A kutya ugyan még nem ette meg a telet, mégis pici jelek sejtetik: kifelé megyünk belőle. Az iskolákban lezárult az első félév, s mint már megszoktuk: igen gyorsan elröppen a második szemeszter. Nem titok: a tanodák zömében jelenleg már az 1997/98. tanév előkészítésén fáradoznak. A tiszadobi Gyermekváros és Szakmunkásképző Iskolában sincs ez másként. Farkas Gábor iskolavezető a dobi szakképzés lehetőségeiről tájékoztatta lapunkat. — Két szinten folytatunk szakképzést. A speciális szakiskolai tanulócsoportjainkban a gyengébb képességű tanulókat oktatjuk. Pályaorientációs foglalkozásokon vesznek részt, a közismereti tárgyakból pedig felzárkóztatást végzünk. Az orientáció lényege nem más, mint szakmai ráhangolás bizonyos „irányokra”. A felkészítés kétéves időtartamú; a végén a benne részt vett diákok vizsgáznak. Ez a „képesítő” arra jogosít, hogy szakmai vonalon lehet a birtokában bekapcsolódni a középfokú rendszerbe. Ősztől, terveink szerint, a kis létszámú csoportokban plusz egy évet szeretnénk még hozzátenni a tanulmányi időhöz. A 2 plusz 1 éves szakiskolai oktatás mint fejlesztési elképzelés szerepel a koncepciónkban. Most, az átmenet évében vagyunk. Az orientációs irányunk mezőgazdasági: zöldség-, gyümölcs- és fűszer- növény termesztésre „hangoljuk rá” a gyerekeinket. A kisállattenyésztés, valamint a cí- pőjavító specializáció szintén szóba jöhet, ha lesz igény rá. Két tanulócsoportban, félszáz diákot tudunk foglalkoztatni. A szakmunkásképző intézetünkben a hagyományos, hároméves időtartamú képzési forma mellett megszervezzük a 2 plusz 2-est is. A következő négy szakmára várjuk a leendő elsősöket: bőrdíszműves (ilyen a megyében máshol nincs), szobafestő, kőműves, központifűtés-szerelő; a kettő + kettes egy osztály szervezésével kapcsolatban jelenleg folynak az egyeztetések. — Igaz, hogy a beiskolázottak mintegy kétharmada a gyermekváros állami gondozott tanulói közül kerül ki, de a megye egész területéről tudjuk fogadni a képzésünk iránt érdeklődőket. — A szakképzettek középiskoláját szintén indítani szeretnénk. Ennek az előnye: a szakmunkásvizsgát tett tanulók két év alatt eljuthatnak az érettségiig. A 2+1-es szakiskolával, a 2+2-es szakmunkásképzővel, valamint ez utóbb említetett középiskolával komplex rendszert alakítunk ki házon belül. — Iskolánk nyílt napjára nyolcvanöt általános iskolás jött el. Gondunk a létszámokkal aligha lesz, hiszen az állami gondozott gyerekek közül az utánpótlás eleve adott. Őket iskoláztatni kell; számukra a középfokú képzés feltételei nálunk megvannak. — Ezt illetően ennél egyszerűbb, természetesebb és kényelmesebb megoldást nehéz lenne találni. A Sir vezényletével London (MTI) — Solti György világszerte ismert karmester a napokban ünnepelte ötven évvel ezelőtt készítette első szimfonikus hangfelvételének aranyjubileumát. Hamarosan a 85. életévét betöltő művész nem szándékozik letenni a kamagyi pálcát, s korát meghazudtolva jelenleg is aktívan dolgozik, a világ legtermékenyebb karmesterei között tartják számon. Eddigi 250 hangfelvétele közül 45 opera volt, s további négy operafelvételt tervez a jövőben. Hangfelvételt kíván készíteni Debussy Pelléas és Melisande című operájából, Alban Berg Wozzeckjéből, Csajkovszkij Pikk dámájából és Mozart Idomeneójából. Sir George Solti — világszerte inkább így ismerik a magyarországi születésű művészt — jubileumán visszaemlékezett pályafutása kezdetére. „Nem volt könnyű több kiváló zenész árnyékában elindulni. S nem csak Karajaivá gondolok, mivel Bernstein és mások is akkor fontosabbnak számítottak”. Az első emlékezetes hag- felvételére, amelyen vezénylete alatt Beethoven Egmont-nyitányát játszották a zürichi szimfonikusok, nem rózsaszín nosztalgiaképekben gondol vissza. „Nem vezényeltem jól, a zenekar is rossz volt, minden rossz volt. De azért nyilván kiderült, hogy tudok vezényelni” — emlékezett vissza első zenekari hagfelvételére a művész. Solti György számos komolyzenei hangfelvétel készítője, s mint ilyen, a világ egyik legtermékenyebb művésze. Leghíresebb hangfelvétele talán Wagner operaciklusa, A Nibelung gyűrűje volt. Ezen hét évig dolgozott Solti a bécsi filharmonikusokkal. Hírcsokor is--,,' ,yy , , • .... I Hangversenyt... ...rendeznek február 6-án 18 órától a nyíregyházi Művészeti Szakközépiskolában. A műsorban fellépnek a félévi meghallgatás eredményei alapján kiválasztott növendékek. (KM) Operaestre... ...várják a Nemezti Filharmónia koncertsorozatának felnőtt bérleteseit február 5- én 19 órától a nyíregyházi Városi Művelődési Központban. A hangversenyre a helyszínen igény szerint „szóló” jegyek válthatók. Suli-vár... ...címmel iskolabörzét szervez április 19-én a Fővárosi Pedagógiai Intézet támogatásával a Védőszárny Szervezet és a Legyen a betű jó barát Alapítvány. A Sulivár börze célja, hogy segítséget, tájékoztatást nyújtson azoknak a családoknak, amelyeknek különböző okok miatt gondot okoz gyermekük taníttatása, beiskolázása. (MTI) Elsősorban... ...a középiskolásoknak szeretne hasznos számítástechnikai üzenetekkel szolgálni az Egérfogó címmel Debrecenben megjelenő diáklap. A számítástechnikai alapismereteken túlmenően az általános iskolások számítás- technikai oktatásához és a középiskolai szakképzéshez kívánnak olvasmányosjátékos formában hozzájárulni. (MTI) A publicista-festő Budapest (MTI) — Veress Pál festőművész meglepetéssel szolgál legújabb kiállításán, a Vigadó Galériában. A Széchenyi Irodalmi és Művészeti Akadémia tagjának ezúttal élénk kolo- ritú olajfestményeit tekinthetik meg az érdeklődők a csütörtökön nyíló bemutatón. A domborműszerű, úgynevezett salak reliefjeiről nevezetes művész stílusváltásról tanúskodó munkák március 9-éig tekinthetők meg. Veress Pál újságíróként is tevékenykedett, 1968-80-ig a Világgazdaság, majd 1980-tól 1990-ig a Heti Világgazdaság munkatársa volt. Krutilla József, nyíregyházi művész-tanár Tél a Kert utcában című grafikája nemrég készült KM-reprodukció n KULTÚRA. A Szigorúan ellenőrzött vonatok nyíregyházi bemutatójának egyik jelenete Harasztosi Pál felvétele (archív)