Kelet-Magyarország, 1997. február (54. évfolyam, 27-50. szám)

1997-02-01 / 27. szám

1997. február 1., szombat MEGYÉN INNEN, MEGYÉN TÚL Pályázat Mátészalka (KM - Sz. E.) — Mátészalkán az Esze Tamás Gimnázium és Egészségügyi Szakközép- iskolában tartotta tegnap kuratóriumi ülését a Sza- bolcs-Szatmár-Bereg Me­gyei Közoktatási Közala­pítvány. Mint Dr. Nagy László a kuratórium elnöke el­mondta, az ország eddig egyetlen ilyen jellegű köz- alapítványának vezetősége kiemelten támogatja a kö­zépiskolák informatikai hálózatának kiépítését. Február 15-ig megjelenik az a pályázat, amelyben öt­venmillió forintot különí­tettek el a középiskolák számítógép-beszerzésére, és modem technikai beren­dezések vásárlására. Tá­mogatni szeretnék az in­tézmények csatlakozását az Internet-hálózatra. A pályázatok beadási határi­deje április 30., s a kurató­rium július 15-ig dönt a tá­mogatások mértékéről. Egy intézmény maximum négymillió forintra pályáz­hat. A Megyei Közoktatási Közalapítvány legközeleb­bi ülését Budapesten tartja, ahol a kuratórium tagjai tá­jékozódnak a legújabb eu­rópai oktatási módszerek­ről és a támogatási lehető­ségekről. Számháború a távhődíjról Marad a megemelt díj, de egy hónapon belül felülvizsgálják Kisvárda (KM - K. B.) — Valóságos — több órán át tar­tó — számháború alakult ki a napokban a kisvárdai önkor­mányzat ülésén. A vita tárgyát két képviselő önálló — a nem­régiben megemelt távhőszol­gáltatás díjának felülvizsgála­tát célzó — indítványa váltotta ki. Mint az ülésen kiderült, az önálló indítvánnyal előálló két városatya nem érkezett üres kézzel, számításaik szerint ugyanis a 28 százalékosnak mondott díjemelés mértéke valójában közel 35 százalékra rúg. A túlzottnak vélt díjeme­léssel kapcsolatban egyébként az ülésen az érintett lakók kép­viselői a város polgármesteré­nek átadták azt tiltakozásukat rögzítő iratot, amelyet több mint kilencszázan láttak el kézjegyükkel. A távhőről szóló vita során a testület két részre — a tiltako­zókkal egyetértőkre, illetve a díjemelést reálisnak, sőt szük­ségesnek tartókra — szakadt. Az előbbi nézettel egyetértők a lakótelepen élők nehéz anya­gi helyzetén túl arra hivatkoz­tak, hogy még mindig lehet ésszerűsíteni a távhőüzem mű­ködését, s így milliókat meg­spórolni. Az ellentábor ugyan­akkor hangsúlyozta — és saját számításaival igazolta —, hogy a díjemelés mértéke éves átlagban nem haladja meg a rendeletben meghatározott 28 százalékot, s ezzel az országos szinten is az átlag alatt marad a kisvárdai emelés. Ráadásul — húzták alá többen — három éve nem módosították, azaz nem emelték a lakossági táv- hődíjat, ennek ellenére a szol­gáltató kintlévősége közel 20 millió forint, ebből a lakosság tartozása 7 és fél millió forint­ra rúg. Azt is többen hangsú­lyozták, hogy a jelenlegi gőz­fűtésről az olcsóbbnak vélt forróvizes rendszerre való átállás anyagi fedezetét is szükséges minél előbb előte­remteni. A parázs vita során még ér­vek és ellenérvek tucatja el­hangzott, s végül kompro­misszumos megoldásként megszületett a döntés: február 20-áig független szakértők be­vonásával felülvizsgálják a rendeletet, addig azonban az érintetteknek az emelt díjat kell fizetniük a szolgáltatásért. Változó számviteli törvény Nyíregyháza (KM - Ny. Zs.) — Bár bevezetésének pillana­tában (néhány vélemény sze­rint) legalább ötven évre ké­szült az 1992-től hatályos számviteli törvény, az elmúlt időszak tapasztalatai alapján ismét szükségessé vált a mó­dosítása — mondta Nagy Gá­bor, a Pénzügyminisztérium főosztályvezetője, aki tegnap Nyíregyházán tartott előadást a számviteli törvény 1997. évi változásairól. A házigazda szerepére a Perfekt Pénzügyi Szakoktató és Kiadó Rt. Sza- bolcs-Szatmár-Bereg Megyei Igazgatósága vállalkozott, s ezzel a tájékoztatóval folytatta a pénzügyi-számviteli szak­emberek részére indított Szak­mai Napok rendezvénysoroza­tát, céltanfolyamait. Ennek megfelelően a városháza nagytermében a pótszékekre is szükség volt, hogy a könyve­léssel foglalkozó cégek, pénz­intézetek, nagyobb vállalatok képviselői, a Perfekt által ve­zetett adótanácsadó klub tagjai és a bejegyzett könyvvizsgá­lók kényelmesen elférjenek a konzultációval egybekötött előadás alatt. Az 1997. január 1-től bekö­vetkező jelentősebb változá­sokról Nagy Gábor elmondta: azok egyrészt a korábbi szabá­lyok módosításait, másrészt a meglévő szabályok bővítését, tartalmi tisztázását tartalmaz­zák, miközben néhány olyan szabályt is bevezetnek, ame­lyek az európai gyakorlatban általánosak. Támogatás a szakképzéshez Peep-túz NjwsgyJtwzíUKM - Jty.Zs.) —- Sikeresen pályázott az Első Nyírségi Fejlesztési Társaság a Gyermek és Ifjúsági Alap­program Tanácsánál, mely tá­mogatást nyújt egy megyei szakképzési börze megrende­zéséhez. A szervezési munkálatok, a megfelelő előkészítés érdeké­ben a Társaság szakértőkből álló bizottságot hívott össze, amely tegnap tartotta első egyeztető tárgyalását a nyír­Új MDF­vezérkar Nyíregyháza (KM) — Az MDF megyei választmányi ülésén január 30-án újravá­lasztották a megyei vezető testületeket. A megyei el­nök ismét Petróczki Ferenc lett, alelnökök: Hamvas László és dr. Szilassy Géza, az etikai bizottság elnöke dr. Barabás Gyula, a szán­vizsgáló bizottság elnöke Lingvay István lett. Az or­szágos választmányba Fü- löp Istvánt, Hamvas Lász­lót, Szendrei Lászlót és Várkonyi Istvánt delegál­ták. egyházi Polgármesteri, Hiva­talban. Itt a bizottság tagjai (az Agrárkamara, a Kereskedelmi és Iparkamara, a Megyei Mun­kaügyi Központ, a Human-Net Alapítvány, a Kereskedelmi és Idegenforgalmi Továbbképző Intézet valamint a Pedagógiai Intézet képviselői) leszögez­ték: a börzének szomorú aktu­alitása, hogy miközben rend­kívül magas megyénkben a munkanélküliek száma, a szakképzéssel foglalkozó többszáz szervezet és cég szol-,, gáltatása nehezen jut el az érintettekhez. Nagyobb figyelmet kell szentelni arra, hogy a keresleti és a kínálati oldal találkozzon, ez különösen a pályakezdő munkanélküliek esetében bír jelentőséggel. A szakértői bi­zottság szeretne (várhatóan áprilisban) színvonalas, szak­mai szempontból hasznos és eredményes rendezvényt tető alá hozni. Nyíregyháza (KM) — Nem ' tuaní,' mi'Tnotiváft'á”á!J' 'edllig’ ismeretlen elkövető(ke)t, aki(k) a megyeszékhelyi Peep Show ajtaját pénteken hajnal­ban lelocsolták valamivel, majd meggyújtották. A gyor­san kiérkező tűzoltók hamar eloltották a tüzet. A jelek szerint nem leszá­molás jellegű dologról van szó, rongálás vétsége miatt ke­resik a tettest, az anyagi kár százezer forintra tehető. Jobbat várnak a termelők Idén várhatóan csökkenni fog a napraforgó-termelési kedv Nyírtura (KM - HZs) — Az igazgatási feladatok ellátására körjegyzőség létrehozását ösz­tönző támogatási rendszert dolgoztak ki a Belügyminisz­tériumban. Január elsejétől a körjegyzőségek központi alap- támogatását megemelték és ezenkívül differenciált össze­get is kapnak azok a társulá­sok, amelyek legalább három vagy több településből állnak. A szűkös pénzügyi lehetősé­gek ellenére egyre több kis­Nyírbátor (KM - GB) — A Cereol jó, a napraforgó-terme­lők a tavaly országosan elért szolid 1,6 tonnás termésátlag­gal közepes évet zártak 1996- ban — derült a növényolajipar sorrendben negyedik nyírbáto­ri tájértekezletén tegnap el­hangzott vezérigazgatói érté­kelésből. Kollár Lajos a kelet-ma­gyarországi napraforgóter­mesztők előtt kifejtette: a Ce­reol örömmel veszi a nyírbáto­ri gyár vonzáskörzetében kü­lönösen nagy számban gazdál­kodó kistermelők integrálását egy-egy nagyobb gazdaság ál­tal. Ugyancsak jó néven veszi község költ indokolatlanul sok pénzt igazgatásra, ahelyett, hogy ezt az összeget fejlesz­tésre fordítaná az önkormány­zat. — Nyírturán a képviselő- testület a társulás mellett dön­tött. A testület úgy véli, ahol a polgármester főállásban, meg­felelően ellátja feladatait, a jegyzői munka magasszintű ellátása érdekében a kistelepü­léseknek körjegyzőséget kell létrehozniuk. ha növekszik a szerződéses termelése, ezt magasabb árral is honorálja. Az idén, bár nem a termelők által óhajtott mér­tékben, de a tavaly először csökkenő hazai napraforgóo­laj-fogyasztást kénytelen-kel­letlen figyelembe véve, mégis csak emelte a felvásárlási ára­it: egy tonna 48 százalék olaj- tartalmú, szabvány tisztaságú és nedvességtartalmú napra­forgómag alapára idén 39 ezer forint tonnánként, s növeke­dett az olajprémium, s a minő­ségi felár mértéke. A növényolajipar szakem­berei felhívták a termelők fi­gyelmét a termésátlagok növe­— Amennyiben a körjegy­ző magas szintű tudással rendelkezik, akkor az igazga­tási munka hatékonyan végez­hető több településen is - véle­kedik Bagoly Zoltán polgár- mester. — Nyírtura önkor­mányzata szeretné, ha valame­lyik szomszédos településsel körjegyzőséget tudnának lét­rehozni, hiszen a falvak nehe­zen tudnak önállóan működni a mai gazdasági körülmények között. lésére, az ennek egyik fontos alapját képező vetőmag fajta­választásra. amivel végső so­ron elérhető a növény termelé­sének nagyobb jövedelmező­sége. Idén várhatóan csökkenni fog a napraforgó-termelési kedv, a növény vetésterületét a tavalyi mintegy 500 ezer he­lyett valamivel 400 ezer hektár fölött jósolják. A Cereol idén is folytatja a hozzá leszerző­dött termelés előfinanszírozá­sát, ám a kedvezőtlen tapasz­talatok miatt körültekintőbben kíván eljárni a februárban már kezdődő szerződések megkö­tésénél. Kitüntetés Búj (KM - Gy. L.) — Bujon tegnap ünnepelték a polgárőr­ség megalakulásának ötödik évfordulóját. Gelsei Gábor, a Polgárőrség megyei elnöke „A polgárőr szolgálatért” érdemé­remmel tüntette ki Molnár Györgyöt, äki alighanem a megye legidősebb aktív pol­gárőre, hiszen 1913-ban szüle­tett. Rajta kívül még négy pol­gárőr kapott pénzjutalmat az ünnepségen szolgálata elisme­réseképpen. A körjegyzőség mellett Hármas találkozó Davos (MTI) — Göncz Ár­pád, Magyarország köztár­sasági elnöke pénteken megérkezett Davosba, ahol érkezése után a svájci ál­lamfő ebédre hívta Con- stantinescu román elnökkel együtt. Arnold Koller sváj­ci elnök úgy fogalmazott, hogy a magyar-román el­nöki találkozó az egyik leg­fontosabb politikai megbe­szélés Davosban. A hármas találkozón szó volt a közép-európai térség­ről, Közép-Európa euroat- lanti integrációs kérdései­ről. A megbeszélésen a Ma­gyar Köztársaság elnöke és Constantinescu elnök meg­állapította, hogy történelmi esély van a magyar-román kapcsolatok új alapokra va­ló helyezésére, amelyeknek mindenekelőtt a bizalomra kell épülniük. Szó volt a NATO, illetve az Európai Unió kibővítéséről, amit mindkét elnök szükséges­nek és mindkét ország érde­kének nevezett. Megállapí­tották, hogy az EU és a NA­TO a következő időszakban a térség biztonsága szem­pontjából fontos szerepet tölt be. Parlamenti tükör 3. Vitanapok, mentelmi ügyek (ISB) — Hétfőn ismét megkezdi munkáját a rend­szerváltozás utáni második szabadon választott magyar parlament. Ezt az alkalmat ragadtuk meg arra, hogy négy részben összefoglal­juk mindazt, ami ebben a ciklusban történt. A parlamenthez 1996- ban kilenc országgyűlési képviselővel szemben érke­zett mentelmi joguk felfüg­gesztésére vonatkozó meg­keresés. (Az összesítésben még nem szerepel a Tocsik- ügybe keveredett Boldvai László MSZP-s képviselő mentelmi ügye.) A kilenc­ből hét ügyet tárgyaltak. Izsó Mihály (FKGP) közle­kedési szabálysértési ügy­ben önként lemondott men- • tetrrii jogáról, Torgy án Jó­zsef (FKGP) rágalmazási ügyét pedig 1996-ban még nem tárgyalták. A hét megvitatott mentel­mi ügyből hat rágalmazás vétsége miatt indult. Ebből öt képviselőnél (Homoki János FKGP, Rapcsák András KDNP, Szájer Jó­zsef Fidesz-MPP, Toller László MSZP, Vitányi Iván MSZP) az Országgyűlés fenntartotta a mentelmi jo­got. Egy honatyánál (Mor­vái Ferenc, FKGP) pedig felfüggesztette. Egyetlen olyan eset fordult elő, ami­kor a bizottság a mentelmi jog felfüggesztésére tett ja­vaslatot, de a parlament a fenntartásra szavazott. A szocialista Alföldi András nem jelent meg egy büntető ügy tárgyalásánál, ahol ta- núkénti meghallgatására került volna sor. így „elő­vezetés” miatt indult men­telmi ügye, de az Ország- gyűlés nem „adta őt ki”. Nyolc esetben szavazott az Országgyűlés titkosan egy-egy rangos személy ki­nevezését megelőzően. Kétszer fordult elő, hogy „nem” volt a szavazás ered­ménye. Solt Pál esetében a megismételt voksoláskor már zöld utat kapott a Leg­felsőbb Bíróság elnöke. Bruhács János, az ellenzék által Alkotmánybíróságba jelölt bíró viszont nem kap­ta meg a szükséges vokso- kat. 13 esetben — mindig egy-egy ellenzéki párt kez­deményezésére került sor név szerinti szavazásra. Hatszor volt 1996-ban poli­tikai vitanap. A témák: csa1 ládpolitika, a feketegazda­ság kérdései, a cigányság helyzete, a nyugdíjreform, a kormány kétévi munkája és a társadalombiztosítás helyzete. Ä parlamentben 19 állan­dó bizottság működött, s ezeknek összesen 64 albi­zottsága. 1996-ban nyolc ideiglenes bizottság dolgo­zott, ebből 5 úgynevezett vizsgáló bizottság. (A Bu­dapest Bank részére jutta­tott állami támogatás körül­ményeinek tisztázására, az adós- és bankkonszolidáció vizsgálatára, az egészség- biztosítási önkormányzat gazdálkodásának ellenőrzé­sére, a magyar-orosz olaj- szállításokat vizsgálandó, illetve röviden szólva a „Tocsik-bizottság”). (Folytatjuk) Forró nyomon Betörő a hivatalban Nyíregyháza (KM) — Nem válogatósak a tolva­jok, az apróságoktól a nagyértékű tárgyakig sok­mindent lopnak. Vagy be­törnek értük, vagy csak el­emelik. Eddig ismeretlen betörő járt a baktalóránntházi pol­gármesteri hivatalban, ahonnan egyebek között 765 ezer forintot lopott el. Hamis vagy álkulcs hasz­nálatával ment be valaki egy kft. nyíregyházi konté­neröltözőjébe, majd 160 ezer forint értékű műszaki cikkekkel felpakolva távo­zott. Kállósemjén körzetében 1900 méter hosszú bronz légvezetékpárt tulajdonítot­tak el, a MATÁV-ot így 72 ezer forint kár érte. Az ablak betörése után jutott be ismeretlen tettes egy kisvárdai félkész lakás­ba, majd négy radiátorral távozott. A tulajdonos kára 70 ezer forint. Ugyanennyi pénzt ér gaz­dája szerint az a másfél éves német juhászkutya, amit egy nyíregyházi ud- vaiTÓl loptak el. Életveszélyt okozó testi sértés miatt vonnak felelős­ségre egy laskodi férfit, aki a falu főutcáján saját testvé­rét hasba szúrta. Lapzártakor kaptuk a hírt: a rendőrség egy halá­los baleset helyszínelését kezdte meg Nyírmadán.

Next

/
Thumbnails
Contents