Kelet-Magyarország, 1997. február (54. évfolyam, 27-50. szám)
1997-02-26 / 48. szám
1997. február 26., szerda HÁTTÉR Hosszú ország olcsó almája Chilében a hatalmas termésmennyiség miatt megoszlik a termesztés költsége Az eltérő éghajlati zónák találkozásának egyik példája Chilében: egymás mellett a pálma és a nyírfa Amatőr felvétel Nyéki Zsolt Talca, Újfehértó (KM) — Egvre komolyabb vetélytár- sa a hazai, így a szabolcsi termésű gyümölcsnek a távoli földrészeken termett alma, körte, málna és még sorolhatnánk. A mennyiségi és minőségi mutatók terén egyaránt hihetetlen fejlődést produkáló Chilében néztek utána megyei szakemberek, mire is kell felkészülnünk. Hogy a verseny mennyire valós kihívást jelent, azt jelzi az is: a tárolókból még el sem fogyott a hazai alma, félhivatalos értesülések szerint Hamburg kikötőjében már rakodják a chilei gyümölcsöt, amelyből Magyarország piacaira is nem kis tétel jut. Adódik a kérdés: hogyan rúghat labdába nálunk a Föld másik végéről idehajózott áru, melynek minden kilogrammjára rárakódik a szállítás nem kevés költsége? Szedik az almát A válasz megtalálására jó alkalmat nyújtott a négyévenként megrendezett Nemzetközi Körtetermesztési Szimpózium, melynek idén Chile, még közelebbről Talca városa adott otthont. Ezen népes magyar delegáció vett részt, elküldte képviselőit minden jelentősebb gyümölcstermesztési központ, a Földművelésügyi Minisztérium, s nem hiányozhattak a csapatból megyénk szakemberei sem. — A januárban megrendezett konferencia volt a hetedik a szervezet életében, ezen közel húsz ország kutató és termesztő szakembere vett részt. A magyar küldöttség 11 előadással és 8 poszter bemutatásával tette le névjegyét — utal vissza a közelmúlt történéseire dr. Szabó Tibor, az Újfehértói Gyümölcs és Dísznövény Kutató Fejlesztő Kft. tudományos főmunkatársa. Majd rögtön rátér arra, ami a magyar gyümölcstermesztőket a leginkább érdekli: — Szakmai berkekben köztudott, hogy Chile dinamikusan fejlődő gyümölcsexportot produkált az elmúlt évek során. Nagyon is kíváncsiak voltunk, minek köszönheti ezt ez az ország, s hogyan tud megjelenni árujával a világ minden pontján — árulta el a szakember, hogy januárban többről volt szó, mint egy „egyszerű” konferencia. Az almánál maradva egyébként Chilében most közeledik a szedés időszaka, ezért is lehet számolni az ott termett gyümölcs hazai megjelenésével. Hihetetlen mutatók Első ránézésre Chile rendkívül rossz adottságokkal rendelkező országnak tűnik, hiszen a térképre pillantva csupán egy hosszú, vékonyka sáv az óceán partján. Ez a keskenység azonban viszonylagos, valójában a két hatalmas hegyvonulat ölelésében, 4 és fél ezer kilométeren húzódó sávban minden éghajlati zóna megtalálható, s ezzel minden gyümölcsfaj számára rendelkezésre áll az optimális termőhely. A felső szakaszon a citrusféléket, alatta az almát és a körtét, még lejjebb haladva a bogyós- gyümölcsűeket termesztik igen szép eredménnyel. Ehhez az ökológiai optimum mellett minden egyéb technikai feltétel adott, ez vezet a magyar fülnek hihetetlenül csengő átlagtermésekhez. Almából például hektáronként 80 tonnát érnek, el (a magyarországi átlag 20 tonna körül mozog, s az ültetvények többségénél egyelőre elérhetetlen cél a 40 tonna), körtéből pedig 80 és 110 tonnát szednek a chilei gazdák egy hektárról. A hatalmas termésmennyiségnek köszönhetően az egy kilogrammra vetített költség rendkívül alacsony, ez ad magyarázatot az olcsóságra, s ezért viseli el a gyümölcs a szállítást is. A viszonylag kis helyen koncentrálódó jó minőség és a hatalmas mennyiség a világ legnagyobb kereskedő cégeit is idecsábítja, ezek komplex technológiát telepítenek a nagyobb gyümölcstermő körzetek közepére. Hatalmas (a magyar szakemberek által egyenként 10 ezer tonna befogadó kapacitásúra becsült) hűtőtárolók mellett korszerű manipuláló berendezésekről és göngyölegről is gondoskodnak, a termesztő felelőssége csak a jó minőségű termés leszedéséig terjed. Kihozni a maximumot Rögtön adódik a kérdés: miért van akkor az, hogy Magyarországon a termesztők körében szorgalmazzák a tárolókapacitás kiépítését, miért őket ösztönzik a kiegészítő beruházásokra? A dolog azonban csak látszólag ellentmondásos. A hazai termesztők egyelőre nem képesek olyan tételben és minőségben gondoskodni a gyümölcs felhozataláról, hogy a több milliárd dolláros forgalmat lebonyolító világcégeknek megérné itt beruházni, s addig a „magad uram, ha szolgád nincsen” alapon kell boldogulni. Átmeneti kényszer- helyzet ez a javából, csak ez az átmenet húzódik el vészesen. A kedvező lehetőségeiket ügyesen használják ki a chilei gazdák, mindenütt öntöznek, s termésük 34 százalékát Európába exportálják. Az országban nincs közbeeső kereskedelem, a belföldi ellátást teljes egészében hazai felhozatalból oldják meg, s külföldi árut nem engednek be. Sok tanulság levonható: bármennyire is szimpatizálnak a magyarokkal a chilei emberek (az 1962-es labdarúgó-világbajnokságon például nekünk szurkoltak), ha üzletről van szó, nincs helye az érzelmeknek. A már unalomig ismételt minőség és mennyiség produkálása az első akadály, egy korszerű ültetvény egy jó fajtával képes egy termésre, aki ezt nem képes kihozni belőle, keressen más megélhetési lehetőséget magának. j-» ázmér, az intelligens kacsa szinte család- A. \_ tagnak számított az idős házaspár otthonában. Természetesen a szobába nem volt szabad bejárása, annyira azért nem volt szobatiszta. A konyhában totyogott, lábatlankodott, amíg az asszony az ebédet, a vacsorát főzte. Olykor el-elhápogta magát, de nagyon ritkán. Még kicsi korában került a házgyári, ötödik emeletén lévő lakásba. Tulajdonképpen a gyerekek kedvéért vették tavaly húsvétkor. Aztán lassan családtag lett, az unokáktól nevet is kapott. Szépen nőtt, fejlődött. — Kázmér mindig megérzi az időváltozást. Még sehol nincs az előrejelzés, ő már nyugtalan, olyan furcsa sípoló hangot hallat. Na, mondja is a férjem ilyenkor, nagy front közeleg, Kázmér mondani akar valamit. És mindig be is vált a jóslata. Ekkor kapta az intelligens kacsa címet. Az asszony újságolta ezeA csendháborító két a szomszédoknak, akik mélyen hallgattak, aztán csak hümmögtek nagyokat. Mintha mondani akartak volna valamit. De mégse szóltak semmit. Mígnem az egyik szomszéd el nem költözött, s új lakótársa lett az idős házaspárnak, mégpedig a fölöttük lévő lakásban a hatodikon. Néhány hét, vagy talán hónap múlva az új szomszéd a lépcsőházban arról kezdett panaszkodni, valaki a közelben kacsát tart a lakásban. Tisztán hallja valahonnan ön hápogás. Kázmér gazdái minderről nem tudtak semmit. Amíg ők otthon vannak, a kacsa szelíd, hangtalan, nem árt a légynek sem. Hogy aztán, amikor nincsenek otthon, a kacsa egyedül talán unatkozik, ezt nem lehet tudni. Egyetlenegyszer jegyezte meg az alattuk lakó, hogy Kázmér hangoskodott, igenigen hápogott... De ez az új lakó most már naponta szó- váteszi a lármát, amely szerinte akkor éri el tetőpontját, amikor az alattuk lakók nincsenek otthon. Az asszony nyugdíjasként négyórás munkát vállal az egyik ABC- ben, a férje pedig szenvedélyes horgász, elég sokat van távol. A szálak az idős házaspárhoz vezettek. — Ha nem csinálnak valamit, kénytelenek lesznek beszólni a közös képviselőnek. — közölte az ultimátumszerű fenyegetést az új szomszéd. Hiába erősködtek a kacsa gazdái, hogy soha senki nem panaszkodott Kázmérra, hisz nem kutya ez, amelyik ugat. Ez egy intelligens kacsa. De a szomszédot nem sikerült megnyugtatni... így lett Kázmér nemkívánatos csendháborító. Tulajdonképpen már ettől függetlenül többször szóba- került Kázmér sorsa. Talán mégsem teljesen helyes dolog egy bérházi lakásban kacsát tartani, előbb-utóbb le kellene vágni vagy el kellene adni. De egyik megoldásra sem tudták elszánni magukat. Főleg az unokák miatt. De haragot se akarnak az új szomszéddal... Elvégre igaza lehet. — Mikor is ettünk utoljára kacsahúst? — Hangzott el a vészjósló kérdés a férj szájából. Az asszony úgy tett, mintha nem hallaná. Való igaz, elég ritkán jut a szerény nyugdíjból húsra. Van annak már három hete is. Kázmér ott totyogott a lábuknál, nem tudta, hogy az ő sorsa a tét, és a kocka el van vetve... Csak még az unokákkal kellene megértetni valahogy. De ez szinte lehetetlen. Egy napon mégis megtörtént, Kázmért egy földszinten lakó asszony—őt kérték meg a kegyetlen tettre — átsegítette a másvilágra. Este már ott illatozott az asztalon a finom kacsasült. Csak valahogy egyiküknek sem volt étvágya hozzá. f ........................................................................................—i Elnökvárás Balogh József r egnap Budapestre érkezett, holnap Nyíregyházára látogat Roman Herzog német államfő. Megyénk újkori történetében alighanem mérföldkő lesz ez a nap, hiszen nemigen járt itt ilyen magas rangú személyiség külföldről az elmúlt évtizedekben. Talán nem is érdeklődtek e terület iránt, de lehet, hogy nem is szívesen mutogatták volna vezetőink szegénységünket. Azt meg szégyenünkben sem tettük volna, ami állítólag egyik keleti szomszédunkban gyakorlat volt, hogy mindig oda hajtották legelni a legszebb, talán az egyetlen csordát, amerre a konduktor járt, hadd lássa, „ van-e ott folyó, s földje jó, legelőin a fű kövér”. Herzog nem egy az európai államok vezetői közül, hanem Európa gazdasági vezető hatalmának első embere, s megyénkbe látogatásának nem titkolt célja a keleti régió hatékony támogatása. Azért vesznek részt majd a nyíregyházi megbeszélésen az ország legkeletibb megyéinek vezetői, s azért jönnek el német gazdasági szakemberek, hogy együtt kutassák: hol találhatók számunkra fontos, s a németek számára is hasznos lehetőségek az együttműködésre. Németország érdeklődése hazánk iránt nem újkeletű, s ezt az érdeklődést, a jó szándékot csak megerősítette ami 1989-ben történt. Emlékszünk még, hány annak idején még keletnémet nem volt hajlandó hazatérni, s az akkori magyar kormány megnyitotta előttük az osztrák határt, ezzel együtt Németország újra- , egyesítésének lehetőségét. A németek ezt nem felejtették el, valamennyi hivatalos megbeszélésen felemlegetik azt az ajándékot, amit — ők mondják így — tőlünk kaptak. Lehet, hogy túlzott az igény, de most itt mi Magyarország „újraegyesítését” szeretnénk remélni tőlük, mert azt mindenki látja, mekkora szakadék tátong a nyugati és a keleti országrész között. Hogy ez mennyire sikerül, nem csak a magas vendégen múlik. Hanem azon is: hogyan tudjuk csábítóvá tenni kiaknázatlan adottságainkat, s alkalmassá tenni segítségükkel e vidéket is az EU-tagságra. Még mindig beteg a pénztárcánk... Ferter János rajza MTZ-hadosztály Ésik Sándor L assan araszoltam el az MTZ traktorok piros sora mellett a vajai kereszteződésben, óvatos voltam a nem mindennapi jelenség miatt. Néztem a szélcsípte, napbarnította arcokat, a sarat még nem látott gumikat, távolabb pedig a hógönceiket éppen ledobó zöld vetéseket. Akár egy tavaszi gép- szemlének is felfoghatnánk a dolgot, gondoltam magamban. A nagyüzemek virágzásának idején ilyentájt a jobb téeszekben és állami gazdaságokban, a téli gépjavítások után, a kisepert majorokban sorakoztatták fel a tavaszi munkák harci eszközeit. Ugyanazok a traktorok, ugyanazok a mögéjük csatolt munkagépek, csak hát eltelt egy évtized. Este a híradó képeit végignézve mindenünnen ugyanaz a piros MTZ-hadosztály köszönt vissza. Itt tartunk. Amikor az osztrák gazdák a Lajta mentén felvonultak valamiért, megnézhettük hol kezdődik a műszaki színvonal. Hol kezdődik az az eszközpark, amivel a hőn áhított nyugati piacra jó minőséget és olcsón lehet termelni. A születőben lévő, és önmagát kereső farmerréteg képviselői ott álltak és állnak még ma is gépeik között. Szemmel láthatóan büszkén markolják a kormányt, és ha olvassák jegyzetemet, talán úgy érzik, lesajnálom tulajdonukat. Szó sincs róla. Joggal húzhatja ki magát mindegyikük. A mai termelői árak, és elvonási viszonyok mellett csoda, ha egy MTZ-t összehoztak. Zilált termelésszervezési, finanszírozási viszonyaink közepette már már másodlagos szempont, hogy valaki a szántáshoz- vetéshez is értsen. Pedig a mi farmerjeinkből belátható időn belül nem lesz sem közalkalmazott, sem ipari munkás. Jó volna, ha nemcsak a fagy engedne hamarosan, hanem az egymásnak feszülő indulat is. Mert van mit bepótolni. ■ Páll Géza tárcája
