Kelet-Magyarország, 1997. február (54. évfolyam, 27-50. szám)

1997-02-24 / 46. szám

1997. február 24., hétfő HATTER mMiLmmmm* Balszerencse és önhiba Akár naponta kétszer is lemosná a Kossuth-szobrot, ha engednék neki Szőke Judit Nyíregyháza (KM) — A munkanélküliség kezelése összefügg azzal, hogy a tár­sadalom minek-kinek tudja be a szomorú, ám a piaci vi­szonyok e természetes vele­járójelenségét, hogyan értel­mezi okait, kit tesz érte fele­lőssé. Valamikor a tőkés rendszer­nek sem voltak eszközei a tö­megessé váló munkanélküli­ség kezeléséhez. Ezért az ál­lástalanokat felosztották érde­mesekre és érdemtelenekre, sőt szigorú büntetés, nemegy­szer megbélyegzés, kivégzés, dologház sújtotta őket. A 19. század közepén ismerték fel az összefüggéseket a tulajdon,- valamint és piaci viszonyok és az álláshelyek elvesztése kö­zött. Hosszú ideig eltartott, amíg a gyökerekre, a közös fe­lelősségvállalásra is fény de­rült, s világossá vált: az „áldo­zatoknak” joguk van a köz se­gítségéhez. Együtt kell működni A legújabbkori munkanélküli­ség történetében azért már mi is valahol itt tartunk. Újfajta szemléletet tükröz a módosí­tott szociális törvény, melynek egyik pontja azt írja: az önkor­mányzat rendeletbe foglalhat­ja a rendszeres szociális segély feltételeként a családsegítő szolgálattal vagy a kijelölt ci­vil szervezettel való együtt­működési kötelezettséget. Ezen az ellátásban részesülő személy szociális helyzetéhez és mentális állapotához igazo­dó programban való részvételt kell érteni. A törvény még nem volt se­hol, amikor a Nyíregyházi Családsegítő Szolgálat több­irányú kezdeményezéssel állt elő: megalkotta Családsegítés és munkanélküliség elnevezé­sű komplex programját. Az önismereti és személyi­ségfejlesztő tréningeknek, munkaügyi tanácsadásnak, a „csak” beszélgetős foglalko­zásoknak szép számú résztve­vője van. Legutóbb egy ilyen körben — balszerencsések és Tartásjavító torna a Tas utcán önhibájukból munka nélkül maradók között — voltam. A képzési lehetőségeket tag­laló, az álláskeresési technikák jelentőségét hangsúlyozó hi­vatalos szakaszt követő teázós tereferén egy 48 éves hölgy a korosztálya nehézségeiről be­szélt, s elmesélte saját élettör­ténetét. Levelezős kereskedel­mi főiskolai, üzletvezetői vég­zettséggel 27 évig dolgozott a vendéglátásban. Az első hul­lámban lett munkanélkülivé, de mivel két gyereket egyedül nevel, nem lehet meg rendsze­res jövedelem nélkül. Össze- kuporgatott pénzéből egy vál­lalatnál büfét üzemeltetett, de mivel ott is hamarosan jött a leépítés, nem volt, aki vásárol­jon. Aztán egy nagy diszkont­ban lett főnök, havi 13 ezer fo­rintért. Amikor a „nagy fele- lősség-kevés fizetés” ügyében a tulajnál szót emelt, újból az utcán találta magát. Ismeretség Közhasznú munkásként kony­hán dolgozott — nagyon sze­retett ott lenni — de egyszer ott is csak ki, illetve letelt az ideje. Szerinte a közhasznú munka nagyszerű lehetőség, érthetetlennek, sőt felháborí­tónak tartja, hogy olyan sokan nem vállalják. A lányai persze hallani sem akarnak arról, hogy ő akár a közterületen is elkapirgálna, mondván, ők azt szégyellnék..., majd azt mond­ták neki, ha kimegy dolgozni, odahívják az egész iskolát, hadd lássák, „mennyire érde­mes tanulni”. Ő azonban azt vallja, ha cserébe a biztonsá­gos megélhetés tudatért na­ponta kétszer le kellene mos­nia a Kossuth-szobrot, azt is megtenné. Bár tehetné... De már kiszorult mindenféle ellátásból, s családja elkezdte felélni a tartalékokat. Abban a reményben jár ilyen helyekre, a sorstársak közé, hogy a személyes kapcsolatok hátha nagyobb esélyt adnak. A „ho­va fordulhatok 45 évesen?” kérdésre kapott is egy ötletet. A 40 fölötti nők Hát, bizony, a személyes kap­csolatok. Ma az elhelyezke­désnek szinte ez az egyetlen útja. Ezt megerősítette a mun­kaügyi központ pszichológiai szakszolgálatának munkatár­sa, Gáva Tiborné is. Szerinte sokan vannak, akik épp a tapasztalt munkaerőt ke­resik, hiszen az idősebb nők­nek is „vannak előnyei”: nem fognak például szülni, kisgye­rekükkel táppénzre menni és lehet őket hajtani. Kivéve, ha közalkalmazotti, köztisztvise­lői státusba kerülnek — hi­r ártok tőle a város kül­földi vendége tudatla­nul ment vissza a hazá­jába, mert nem voltam képes kellő magyarázattal szolgál­ni, amikor ki tudja hányad­szor rábökött az éppen előt­tünk lévő házra és megkér­dezte: — Mondd meg, miért van szinte minden házon két ház­számtábla? Sőt, a megye- székhelyen egy Kossuth utcai házon három azonos táblát is láttam. A kísérő igyekezett humo­rosra venni a társalgást, olyasmit válaszolt: — Van egy mondás, amely szerint három a magyar igazság. — Bevallom nem nagyon díjazta a lezser ma­gyarázatomat. Sőt, úgy vél­te, ki akarok térni az egye­nes válasz elől. De sehogyan sem tudtam hozzákezdeni, tu­lajdonképpen hogy is van ez nálunk az utcatáblákkal. At- keresztelgetjük az utcákat, cserélgetjük a táblákat, de hogy sértés ne essék, marad­nak a helyükön a régi táblák is. — Volt idő, amikor nem Kíváncsi vendég sokat törődtünk a régi ha­gyományokkal, divattá vált minden utcának új nevet ad­ni. így tűntek el a régi pati­nás utcanevek, amelyek iga­zában összeforrtak a város történetével... Aztán kezd­tünk ráébredni, hogy a ha­gyományok fontosak, s el­kezdtük visszakeresztelni az utcákat az eredeti nevükre. Most pedig a rendszerváltás­kor átestünk a ló másik old­alára... De a külföldi vendég itt már megunta a szöveget, mert ő nem erre kíváncsi. Ahol változtak az utcanevek és még a helyükön maradtak az előző táblák is, abban nincs semmi abnormális. El­végre lehetnek emberek, akik még a régi nevük szerint ke­resik az említett utcákat. 0 azokról az utcákról beszélt, amelyek — mint a Kossuth, Petőfi és hasonlók — nem kaptak új nevet, mégis két, vagy ritkább esetben három azonos tábla díszeleg a há­zak homlokán. — Talán nem volt felhatal­mazásuk az új tábla kirakói­nak, hogy levegyék a régit? — nézett a kísérőjére a szinte súgásnak is beillő szándék­kal a vendég. Csak mondjon már egy logikus, elfogadható ' érvel... Persze könnyebb ezt kérdezni, mint válaszolni... Valójában egy-két rövid mondatta! elintézhettem vol­na a függőben hagyott vá­laszt. Csak annyit kellett vol­na mondani, egyszerű figyel­metlenségről van szó, le kel­lett volna venni a régi táblát és a helyére odarakni az újat, de valakik erről megfeled­keztek. Ennyi... Persze a dolog csakhamar nevetésbe fulladt, mindketten jól tudták, ártalmatlan játé­kot űznek egymással. A kísé­rő honatya próbálja eltakar­ni az apró pöttyöket, a ven­dég meg úgy tesz, mintha számára kardinális kérdéssé vált volna az utcaszámot jel­ző tábla. — Hát persze — csapott a homlokára a vendég — az egyik táblán nagyobbak a betűk, így a gyengénlátók is el tudják olvasni... Jót derült a saját poénján, a kísérőt pedig felmentette a további élcelődés alól. Pedig már a nyelvén volt, hogy el­mondja, milyen leleményes ez a mi népünk. Ugyanis ta­valy nyáron fedezett fel egy furcsaságot egy Balaton­parti falucskában, amelynek főutcáján az egyik oldal Ba­laton Mária, a másik oldal már Balatonkeresztúr. Tu­dunk mi ilyet is produkálni. Ehhez képest a mi kettős ház­számtábláink smafuk. e ezt már nem volt al- 1 1 kalmam elmondani, X-X mert megérkeztünk az állomásra, ahol a vendég élénk eszmecserébe kezdett a tolmáccsal, azon, miért a ta­xiban ülve fizetjük ki a sofőrt, miért nem, amikor már ki­szálltunk, mint náluk szokás. Na ennek a titkát is magával vitte a vendég, akárcsak a táblákét... Lehet, hogy ez is rossz pontnak számít majd az uniós tagságunknál? Nem le­het tudni... Martyn Péter felvétele szén a bértábla nekik több fi­zetést enged. A tapasztalatok azt mutatják, hogy az üres ál­láshelyek 10-15 százalékát hirdetik meg, s hiába a kötele­zettség, nemigen szokás eze­ket bejelenteni. Száz közül Nyíregyházán is van öt-hat fo­lyamatosan betöltetlen mun­kahely... Azt próbálta megér­tetni, hogy az álláskeresési technikák elsajátíthatók, s akik ilyen tréningeken részt vesz­nek — ezt adatok bizonyítják —, sokkal nagyobb eséllyel találják meg a jövedelemszer­zési lehetőségeket és eredmé­nyesebbek a munkaerőpiacon. Egy fiatalember saját ügyé­ben kért tanácsot: maszek volt, régóta nincs munkája, de mun­kanélküli-segélyt nem kap­hat... Egy frissdiplomás pálya­kezdő munkanélküli az átkép­zések miatti neheztelését fe­jezte ki a munkaügyi központ felé: rugalmatlannak és lassú­nak ítéli a csoportok szervezé­sét... A munkaügyi miniszter egy nemrégiben tartott tanácsko­záson kijelentette: olyan fog­lalkoztatáspolitikát kell kiala­kítani, amely nem segélyezés­re fordítja a pénzt, hanem az elhelyezkedés esélynövelésé­re... Na, bumm! — mondaná erre egy prófétalelkű kuplé- énekes. Elnyert forintok Marik Sándor A közpénzek elosztása még nagyon sokáig fogja befolyásolni életünket. Szinte mindegy, hogy a közéleti ember mi­lyen körben ül le beszélget­ni, a második mondat már alighanem a pénzről szól, amiből mindenütt kevés van. így volt ez a hét végén, a Megyei Jogú Városok Szö­vetségének közgyűlésén is, ahol a legfontosabb ma­gyar nagyvárosok — köztük Nyíregyháza — gondjai is terítékre kerültek. A jellem­ző panasz: a szövetségbe tömörült önkormányzatok központi támogatásának üteme évek óta jelentősen elmarad az infláció mérté­kétől, saját forrásaik növe­lésének lehetőségei viszont meglehetősen korlátozot­tak. Nem hozott kellő ered­ményt az intézmények átvi­lágítása és az önkormány­zatok pénzügyi szabályozó rendszerének reformja sem. Sokan abban látják a gon­dok forrását, hogy a nor­matív támogatásokat nem mindig általános feladatok­hoz kötik, gyakorta aktuális ágazatpolitikai és lobbyér­dekek érvényesülnek. Számos olyan tennivaló van viszont, amely nem tűr halasztást, hiszen például a nagyvárosok közbiztonsá­gára ügyelők munkája, a környéket is ellátó tűzoltó­ságok, az egészségügy szer­vezete nem kapcsolható ki egyetlen napra sem. Ugyanakkor már az is lát­szik, hogy az önkormányza­ti rendszer reformja a kö­vetkező választási ciklus feladata lesz, addig a köz­ponti költségvetés és az ön- kormányzatok viszonya aligha változhat. Hasonló gondok nyo­masztják a kistelepüléseket is, a költségvetés csupán a legszükségesebbekre osztja a minimálisát, minden to­vábbiforinthoz pályázat út­ján lehet hozzájutni, a pá­lyázatfigyelés, -írás a gaz­dálkodás szerves része lett. Útra, közműre szerezhetnek pénzt legnagyobb eséllyel a települések, de a munka­helyteremtő kis- és közép­vállalkozások számára is jöhet támogatás — ám ezekhez jobbára nem egye­dül, hanem többen, közös pályázatokkal lehet hozzá­jutni. Ha megint hosszú lesz a tél, akkor a szobabútorom is rámegy Ferter János rajza Nyéki Zsolt ■w-^- emény kézbe akarta lú adni a magyar agrá- JL \. rium szekerének gyeplőjét a kormány, ami­kor az új földművelésügyi miniszter személye mellett döntött. A tárca élére fris­sen választott Nagy Frigyes első megnyilvánulásai, nyi­latkozatai valóban határo­zottságról árulkodtak. Hitet tett a felaprózódott terme­lőalapok összevonása, az egyéni érdekek tiszteletén alapuló szövetkezések mel­lett. Közgazdászt és szak­mai megközelítésből sok igazság volt illetve van mondataiban, hiszen vitat­hatatlanul megkérdőjelez­hető a kisparcellák ver­seny- és életképessége, fő­leg akkor, ha műkedvelő kezekben vannak. ' Am ezzel együtt is van egy határ, ahol kiderül: mi az, amit a hatékonyság ol­tárán még fel lehet áldozni, meddig mehet el a kollektív boldogulást megcélzó köz­ponti nyomás, s hol kell át­engedni a terepet a piac, a szabad verseny vezérlő el­vének. A vitatott konkrét kérdések mellett ilyen prob­lémaköröket is felvet a kis­kőrösi gazdák kezdeménye­zésével elindított mozga­lom, amely a napokban tár­gyalóasztalhoz kényszerí­tette a kormányt. Zárt ajtók mögött egyeztetnek a mező- gazdasági érdekképvisele­tek megbízottai és több minisztérium képviselői az év elején hatályba lépett adó- és társadalombizto­sítási jogszabályokról, il­letve ezek megváltoztatásá­nak szükségességéről. Az elégedetlenség szülte agrárdemonstrációkra egy Nyíregyházán még tavaly tett államtitkári nyilatkozat úgy reagált: ha legközelebb a Parlament elé vonul vala­ki az eladhatatlan árujával, legyen az gabona, földieper vagy éppen alma, vizes fecskendővel mossák a Du­nába a terményt. A döntés­hozók jobbító szándékát el­ismerne nem szabad elfelej­teni: bár sokkal hatéko­nyabb lenne, ha Nyíregyhá­zától Debrecenig hatalmas traktorok húznák a 6-8 so­ros ekét, a valóságban a mezőgazdaságból emberek százezrei igyekeznek meg­élni. Amíg nem kezdünk el svájciak módjára órát összeszerelni, addig ez a legfőbb megélhetési lehető­ség, s ez is ténykérdés. *— Á Eke több kézben Páll Géza tárcái#

Next

/
Thumbnails
Contents