Kelet-Magyarország, 1997. február (54. évfolyam, 27-50. szám)
1997-02-24 / 46. szám
1997. február 24., hétfő HATTER mMiLmmmm* Balszerencse és önhiba Akár naponta kétszer is lemosná a Kossuth-szobrot, ha engednék neki Szőke Judit Nyíregyháza (KM) — A munkanélküliség kezelése összefügg azzal, hogy a társadalom minek-kinek tudja be a szomorú, ám a piaci viszonyok e természetes velejárójelenségét, hogyan értelmezi okait, kit tesz érte felelőssé. Valamikor a tőkés rendszernek sem voltak eszközei a tömegessé váló munkanélküliség kezeléséhez. Ezért az állástalanokat felosztották érdemesekre és érdemtelenekre, sőt szigorú büntetés, nemegyszer megbélyegzés, kivégzés, dologház sújtotta őket. A 19. század közepén ismerték fel az összefüggéseket a tulajdon,- valamint és piaci viszonyok és az álláshelyek elvesztése között. Hosszú ideig eltartott, amíg a gyökerekre, a közös felelősségvállalásra is fény derült, s világossá vált: az „áldozatoknak” joguk van a köz segítségéhez. Együtt kell működni A legújabbkori munkanélküliség történetében azért már mi is valahol itt tartunk. Újfajta szemléletet tükröz a módosított szociális törvény, melynek egyik pontja azt írja: az önkormányzat rendeletbe foglalhatja a rendszeres szociális segély feltételeként a családsegítő szolgálattal vagy a kijelölt civil szervezettel való együttműködési kötelezettséget. Ezen az ellátásban részesülő személy szociális helyzetéhez és mentális állapotához igazodó programban való részvételt kell érteni. A törvény még nem volt sehol, amikor a Nyíregyházi Családsegítő Szolgálat többirányú kezdeményezéssel állt elő: megalkotta Családsegítés és munkanélküliség elnevezésű komplex programját. Az önismereti és személyiségfejlesztő tréningeknek, munkaügyi tanácsadásnak, a „csak” beszélgetős foglalkozásoknak szép számú résztvevője van. Legutóbb egy ilyen körben — balszerencsések és Tartásjavító torna a Tas utcán önhibájukból munka nélkül maradók között — voltam. A képzési lehetőségeket taglaló, az álláskeresési technikák jelentőségét hangsúlyozó hivatalos szakaszt követő teázós tereferén egy 48 éves hölgy a korosztálya nehézségeiről beszélt, s elmesélte saját élettörténetét. Levelezős kereskedelmi főiskolai, üzletvezetői végzettséggel 27 évig dolgozott a vendéglátásban. Az első hullámban lett munkanélkülivé, de mivel két gyereket egyedül nevel, nem lehet meg rendszeres jövedelem nélkül. Össze- kuporgatott pénzéből egy vállalatnál büfét üzemeltetett, de mivel ott is hamarosan jött a leépítés, nem volt, aki vásároljon. Aztán egy nagy diszkontban lett főnök, havi 13 ezer forintért. Amikor a „nagy fele- lősség-kevés fizetés” ügyében a tulajnál szót emelt, újból az utcán találta magát. Ismeretség Közhasznú munkásként konyhán dolgozott — nagyon szeretett ott lenni — de egyszer ott is csak ki, illetve letelt az ideje. Szerinte a közhasznú munka nagyszerű lehetőség, érthetetlennek, sőt felháborítónak tartja, hogy olyan sokan nem vállalják. A lányai persze hallani sem akarnak arról, hogy ő akár a közterületen is elkapirgálna, mondván, ők azt szégyellnék..., majd azt mondták neki, ha kimegy dolgozni, odahívják az egész iskolát, hadd lássák, „mennyire érdemes tanulni”. Ő azonban azt vallja, ha cserébe a biztonságos megélhetés tudatért naponta kétszer le kellene mosnia a Kossuth-szobrot, azt is megtenné. Bár tehetné... De már kiszorult mindenféle ellátásból, s családja elkezdte felélni a tartalékokat. Abban a reményben jár ilyen helyekre, a sorstársak közé, hogy a személyes kapcsolatok hátha nagyobb esélyt adnak. A „hova fordulhatok 45 évesen?” kérdésre kapott is egy ötletet. A 40 fölötti nők Hát, bizony, a személyes kapcsolatok. Ma az elhelyezkedésnek szinte ez az egyetlen útja. Ezt megerősítette a munkaügyi központ pszichológiai szakszolgálatának munkatársa, Gáva Tiborné is. Szerinte sokan vannak, akik épp a tapasztalt munkaerőt keresik, hiszen az idősebb nőknek is „vannak előnyei”: nem fognak például szülni, kisgyerekükkel táppénzre menni és lehet őket hajtani. Kivéve, ha közalkalmazotti, köztisztviselői státusba kerülnek — hir ártok tőle a város külföldi vendége tudatlanul ment vissza a hazájába, mert nem voltam képes kellő magyarázattal szolgálni, amikor ki tudja hányadszor rábökött az éppen előttünk lévő házra és megkérdezte: — Mondd meg, miért van szinte minden házon két házszámtábla? Sőt, a megye- székhelyen egy Kossuth utcai házon három azonos táblát is láttam. A kísérő igyekezett humorosra venni a társalgást, olyasmit válaszolt: — Van egy mondás, amely szerint három a magyar igazság. — Bevallom nem nagyon díjazta a lezser magyarázatomat. Sőt, úgy vélte, ki akarok térni az egyenes válasz elől. De sehogyan sem tudtam hozzákezdeni, tulajdonképpen hogy is van ez nálunk az utcatáblákkal. At- keresztelgetjük az utcákat, cserélgetjük a táblákat, de hogy sértés ne essék, maradnak a helyükön a régi táblák is. — Volt idő, amikor nem Kíváncsi vendég sokat törődtünk a régi hagyományokkal, divattá vált minden utcának új nevet adni. így tűntek el a régi patinás utcanevek, amelyek igazában összeforrtak a város történetével... Aztán kezdtünk ráébredni, hogy a hagyományok fontosak, s elkezdtük visszakeresztelni az utcákat az eredeti nevükre. Most pedig a rendszerváltáskor átestünk a ló másik oldalára... De a külföldi vendég itt már megunta a szöveget, mert ő nem erre kíváncsi. Ahol változtak az utcanevek és még a helyükön maradtak az előző táblák is, abban nincs semmi abnormális. Elvégre lehetnek emberek, akik még a régi nevük szerint keresik az említett utcákat. 0 azokról az utcákról beszélt, amelyek — mint a Kossuth, Petőfi és hasonlók — nem kaptak új nevet, mégis két, vagy ritkább esetben három azonos tábla díszeleg a házak homlokán. — Talán nem volt felhatalmazásuk az új tábla kirakóinak, hogy levegyék a régit? — nézett a kísérőjére a szinte súgásnak is beillő szándékkal a vendég. Csak mondjon már egy logikus, elfogadható ' érvel... Persze könnyebb ezt kérdezni, mint válaszolni... Valójában egy-két rövid mondatta! elintézhettem volna a függőben hagyott választ. Csak annyit kellett volna mondani, egyszerű figyelmetlenségről van szó, le kellett volna venni a régi táblát és a helyére odarakni az újat, de valakik erről megfeledkeztek. Ennyi... Persze a dolog csakhamar nevetésbe fulladt, mindketten jól tudták, ártalmatlan játékot űznek egymással. A kísérő honatya próbálja eltakarni az apró pöttyöket, a vendég meg úgy tesz, mintha számára kardinális kérdéssé vált volna az utcaszámot jelző tábla. — Hát persze — csapott a homlokára a vendég — az egyik táblán nagyobbak a betűk, így a gyengénlátók is el tudják olvasni... Jót derült a saját poénján, a kísérőt pedig felmentette a további élcelődés alól. Pedig már a nyelvén volt, hogy elmondja, milyen leleményes ez a mi népünk. Ugyanis tavaly nyáron fedezett fel egy furcsaságot egy Balatonparti falucskában, amelynek főutcáján az egyik oldal Balaton Mária, a másik oldal már Balatonkeresztúr. Tudunk mi ilyet is produkálni. Ehhez képest a mi kettős házszámtábláink smafuk. e ezt már nem volt al- 1 1 kalmam elmondani, X-X mert megérkeztünk az állomásra, ahol a vendég élénk eszmecserébe kezdett a tolmáccsal, azon, miért a taxiban ülve fizetjük ki a sofőrt, miért nem, amikor már kiszálltunk, mint náluk szokás. Na ennek a titkát is magával vitte a vendég, akárcsak a táblákét... Lehet, hogy ez is rossz pontnak számít majd az uniós tagságunknál? Nem lehet tudni... Martyn Péter felvétele szén a bértábla nekik több fizetést enged. A tapasztalatok azt mutatják, hogy az üres álláshelyek 10-15 százalékát hirdetik meg, s hiába a kötelezettség, nemigen szokás ezeket bejelenteni. Száz közül Nyíregyházán is van öt-hat folyamatosan betöltetlen munkahely... Azt próbálta megértetni, hogy az álláskeresési technikák elsajátíthatók, s akik ilyen tréningeken részt vesznek — ezt adatok bizonyítják —, sokkal nagyobb eséllyel találják meg a jövedelemszerzési lehetőségeket és eredményesebbek a munkaerőpiacon. Egy fiatalember saját ügyében kért tanácsot: maszek volt, régóta nincs munkája, de munkanélküli-segélyt nem kaphat... Egy frissdiplomás pályakezdő munkanélküli az átképzések miatti neheztelését fejezte ki a munkaügyi központ felé: rugalmatlannak és lassúnak ítéli a csoportok szervezését... A munkaügyi miniszter egy nemrégiben tartott tanácskozáson kijelentette: olyan foglalkoztatáspolitikát kell kialakítani, amely nem segélyezésre fordítja a pénzt, hanem az elhelyezkedés esélynövelésére... Na, bumm! — mondaná erre egy prófétalelkű kuplé- énekes. Elnyert forintok Marik Sándor A közpénzek elosztása még nagyon sokáig fogja befolyásolni életünket. Szinte mindegy, hogy a közéleti ember milyen körben ül le beszélgetni, a második mondat már alighanem a pénzről szól, amiből mindenütt kevés van. így volt ez a hét végén, a Megyei Jogú Városok Szövetségének közgyűlésén is, ahol a legfontosabb magyar nagyvárosok — köztük Nyíregyháza — gondjai is terítékre kerültek. A jellemző panasz: a szövetségbe tömörült önkormányzatok központi támogatásának üteme évek óta jelentősen elmarad az infláció mértékétől, saját forrásaik növelésének lehetőségei viszont meglehetősen korlátozottak. Nem hozott kellő eredményt az intézmények átvilágítása és az önkormányzatok pénzügyi szabályozó rendszerének reformja sem. Sokan abban látják a gondok forrását, hogy a normatív támogatásokat nem mindig általános feladatokhoz kötik, gyakorta aktuális ágazatpolitikai és lobbyérdekek érvényesülnek. Számos olyan tennivaló van viszont, amely nem tűr halasztást, hiszen például a nagyvárosok közbiztonságára ügyelők munkája, a környéket is ellátó tűzoltóságok, az egészségügy szervezete nem kapcsolható ki egyetlen napra sem. Ugyanakkor már az is látszik, hogy az önkormányzati rendszer reformja a következő választási ciklus feladata lesz, addig a központi költségvetés és az ön- kormányzatok viszonya aligha változhat. Hasonló gondok nyomasztják a kistelepüléseket is, a költségvetés csupán a legszükségesebbekre osztja a minimálisát, minden továbbiforinthoz pályázat útján lehet hozzájutni, a pályázatfigyelés, -írás a gazdálkodás szerves része lett. Útra, közműre szerezhetnek pénzt legnagyobb eséllyel a települések, de a munkahelyteremtő kis- és középvállalkozások számára is jöhet támogatás — ám ezekhez jobbára nem egyedül, hanem többen, közös pályázatokkal lehet hozzájutni. Ha megint hosszú lesz a tél, akkor a szobabútorom is rámegy Ferter János rajza Nyéki Zsolt ■w-^- emény kézbe akarta lú adni a magyar agrá- JL \. rium szekerének gyeplőjét a kormány, amikor az új földművelésügyi miniszter személye mellett döntött. A tárca élére frissen választott Nagy Frigyes első megnyilvánulásai, nyilatkozatai valóban határozottságról árulkodtak. Hitet tett a felaprózódott termelőalapok összevonása, az egyéni érdekek tiszteletén alapuló szövetkezések mellett. Közgazdászt és szakmai megközelítésből sok igazság volt illetve van mondataiban, hiszen vitathatatlanul megkérdőjelezhető a kisparcellák verseny- és életképessége, főleg akkor, ha műkedvelő kezekben vannak. ' Am ezzel együtt is van egy határ, ahol kiderül: mi az, amit a hatékonyság oltárán még fel lehet áldozni, meddig mehet el a kollektív boldogulást megcélzó központi nyomás, s hol kell átengedni a terepet a piac, a szabad verseny vezérlő elvének. A vitatott konkrét kérdések mellett ilyen problémaköröket is felvet a kiskőrösi gazdák kezdeményezésével elindított mozgalom, amely a napokban tárgyalóasztalhoz kényszerítette a kormányt. Zárt ajtók mögött egyeztetnek a mező- gazdasági érdekképviseletek megbízottai és több minisztérium képviselői az év elején hatályba lépett adó- és társadalombiztosítási jogszabályokról, illetve ezek megváltoztatásának szükségességéről. Az elégedetlenség szülte agrárdemonstrációkra egy Nyíregyházán még tavaly tett államtitkári nyilatkozat úgy reagált: ha legközelebb a Parlament elé vonul valaki az eladhatatlan árujával, legyen az gabona, földieper vagy éppen alma, vizes fecskendővel mossák a Dunába a terményt. A döntéshozók jobbító szándékát elismerne nem szabad elfelejteni: bár sokkal hatékonyabb lenne, ha Nyíregyházától Debrecenig hatalmas traktorok húznák a 6-8 soros ekét, a valóságban a mezőgazdaságból emberek százezrei igyekeznek megélni. Amíg nem kezdünk el svájciak módjára órát összeszerelni, addig ez a legfőbb megélhetési lehetőség, s ez is ténykérdés. *— Á Eke több kézben Páll Géza tárcái#