Kelet-Magyarország, 1997. február (54. évfolyam, 27-50. szám)
1997-02-19 / 42. szám
MEGYÉN INNEN, MEGYÉN TÚL. 1997. február 19., szerda Interpellációs pergőtűz Budapest (MTI) — A fide- szes Mádi László a népjóléti miniszterhez intézett interpellációt a Nyugdíjbiztosítási Önkormányzat vagyonkezelésének szabálytalanságai okán. Kökény Mihány népjóléti miniszter válaszában hangsúlyozta, hogy az Országgyűlés Költségvetési és Pénzügyi Bizottsága megkezdte a vizsgálatot a Nyugdíjbiztosítási Önkormányzat vagyonkezelésének szabálytalanságai ügyében. Mádi László a miniszteri választ nem fogadta el. Szerinte a vagyonkezelés körüli szabálytalanságok kapcsán többszörös törvénysértés történt, s a kormánynak óriási felelőssége van a közpénzek elköltésében. Kávássy Sándor (FKGP) a polgári tulajdon elleni merényletnek, az állampolgári szabadság megsértésének nevezte azt a tavaly elfogadott kormányrendeletet, amely hatósági engedélyhez köti a saját kerti kút létesítését. Lotz Károly közlekedési, hírközlési és vízügyi miniszter válaszában hangsúlyozta: az ivó- vízkészlet védelme fontos közérdek. A választ a képviselő nem fogadta el, az Országgyűlés viszont igen. Takács Péter (MDF) tudatos diszkriminációval vádolta a kormányzatot a köz- szolgálati tevékenységet végző egyházi alkalmazottakkal kapcsolatban. Szabó Zoltán, a tárca politikai államtitkára válaszában közölte: az iskolákat a fenntartóknak — önkormányzatok, egyházak, alapítványok — kell finanszírozniuk, ehhez a költségvetés normatív támogatások formájában járul hozzá, amely minden iskolatípus esetében ugyanannyi. Az ITD Hungary erősít a megyében Nyíregyháza (MTI) — Térségi gazdaságfejlesztési szerepének erősítésére az ITD Hungary Magyar Befektetési és Kereskedelemfejlesztési Részvénytársaság együttműködési megállapodást kötött a Sza- bolcs-Szatmár-Bereg Megyei Kereskedelmi és Iparkamarával, kapcsolatot alakított ki a Nyírségben tevékenykedő PRIMOM Vállalkozásélénkítő Alapítvánnyal is, amely működteti a társaság EUROINFO elnevezésű szolgáltatási rendszerét. A régió vállalkozói így a jövőben hatékonyabb támogatást kaphatnak piaci pozíciójuk javításához, exportjuk fokozásához, illetve külföldi társbefektetőket találhatnak beruházási terveik megvalósításához. Debreczeni Ferenc, az ITD Hungary regionális képviseletének területi igazgatója kedden, Nyíregyházán elmondta: a vállalkozások térítésmentesen jutnak hozzá a társaság üzleti információihoz. A térségi iparkamara közreműködésével export- és gazdasági együttműködési ajánlatokat közvetítenek számukra, rendelkezésükre bocsátják a külkereskedelemhez elengedhetetlenül szükséges, az érintett országok üzleti környezetét bemutató dokumentumokat, továbbá a termékek külpiaci bevezetéséhez kidolgozott marketingprogramokat kaphatnak. Összegyűjtik a beruházni szándékozók terveit, s azokat kiállításokon, konferenciákon, szimpóziumokon és üzletember-találkozókon bemutatják, befektetőket keresve a megvalósításhoz. Névadásra készülnek Nyíregyháza (KM - Gy. L.) — Nemrég rendezték meg a 10-es számú általános iskola jótékonysági bálját, amely a támogatóknak, szponzoroknak köszönhetően jól sikerült, elérte célját. A bevétel egy részét a március 14-ei névadó ünnepség megrendezésére fordítják. Nemzeti ünnepünk előestéjén ugyanis a Petőfi Sándor nevet „veszi fel” a borbányai iskola. A bevétel többi részét pedig az eszköztár — elsősorban számítógéppark — bővítésére fordítják. Forró nvömön 3 Botokkal támadtak Nyíregyháza (KM - L. Gy.) — Súlyos balesetet okozott Szabolcsveresmar- ton, a Petőfi utcában egy 28 éves férfi, helyi lakos, aki személygépkocsijával előzés közben elütött egy 50 éves gyalogost. Az asz- szonyt súlyos sérülésekkel szállították kórházba. Garázdaság miatt vonnak felelősségre négy nyírbátori férfit és egy fiatalkorút. Február 16-án Nyírgelsén M. J. összeszólalkozott a helybeli R. /.-vei, az utóbbi a barátaival fenyegetően verést ígért a bátort férfinak, aki volt bátor, kocsijával hazaszaladt, s egy kisebb csapattal, baseballütővel, láncosbottal felfegyverkezve újból csak megjelent Nyírgelsén. Az orvosi rendelő előtt aztán alaposan helybenhagyták R. I.-t. A költségtérítéses képzésben tanulók által fizetendő díjak és juttatások A felsőoktatási törvény 1996- ban elfogadott módosítása tette lehetővé azt, hogy a felső- oktatási intézmények költség- térítéses képzést is indítsanak. Az erre vonatkozó legfontosabb információkat a Felsőoktatási felvételi tájékoztató 1997 c. kiadvány tartalmazza. A felsőoktatási intézmények most dolgozták ki azokat az intézményi szabályzatokat, amelyekben meghatározták a költségtérítés mértékét. Ezeknek a szabályzatoknak az alapján készült a mellékelt összeállítás, amely természetesen csak a legfontosabb adatokat tartalmazhatja. A felső- oktatási intézményeket (karokat), képzési formákat, tagozatokat a felvételi tájékoztatóban alkalmazott rövidítésekkel jeleztük. További információkat, szakonként részletes ösz- szegeket az érintett felsőoktatási intézmények (karok) tanulmányi osztályai közvetlenül adnak. Felhívjuk a figyelmet arra, hogy az államilag finanszírozott első alapképzésként hirdetett szakokra, szakpárokra, tagozatokra felsőfokú oklevéllel már rendelkezők is jelentkezhetnek. Ők a költség- térítéses kategóriába kerülnek.