Kelet-Magyarország, 1997. február (54. évfolyam, 27-50. szám)
1997-02-15 / 39. szám
1997. február 15., szombat A SZAEV hírét viszik tovább Bizakodnak az építők is • A fellendülésnek egyelőre még kevés a jele Egyik referenciamunkájuk ez a nyíregyházi háztömb A szerző felvétele Balogh Géza Nyíregyháza (KM) — Még hat-nyolc évvel ezelőtt is könnyű dolga volt az embernek, ha valamelyik távoli ismerőse arra kérte, mutassa be neki a szabolcsi építőipart. SZÁÉV, KEMÉV, ÉPSZER, sorolta a három nagy cég nevét, és ezzel tulajdonképpen el is mondta a lényeget, hiszen a kőművesek, ácsok, festők zöme itt dolgozott, s a munkák túlnyomó- részét is e három vállalat végezte el. Ma gyökeresen más a helyzet. Széthullottak a nagy cégek, szélnek eresztették az embereket, s a megbízás is sokkal kevesebb, mint annak idején. A három nagy közül is a legnagyobb a SZÁÉV volt, legszebb napjaiban csaknem hatezer embert foglalkoztatott, de még a legrosszabb pillanataiban is többezren dolgoztak ott. Nyíregyházán a Tünde utcai teíepükön ma vagy negyven káefté, bété, alapítvány, s egyéb vállalkozás osztozik, közülük a NYÍRÉP Kft.-nek van talán a legtöbb köze a telephez; a káeftét kilenc, egykori száéves alapította ’92 és ’93 fordulóján. Stabil cég Ma már a Nyírvidéki Építőipari Kivitelező és Szolgáltató Kft. száz embernek ad munkát, s ha a fentiekhez hasonló feladatra kémék az embert, azt felelhetné, a NYÍRÉP a megye első három, de inkább első két építőipari cége közé tartozik. Az induláskor természetesen még az sem volt biztos, hogy egyáltalán meg tudnak majd kapaszkodni. — Öt év után is sok keserűséget okoz a SZÁÉV széthullása, de nem volt mit tenni, tudomásul kellett vennünk, hogy itt a vég, saját vállalkozásba kell fognunk, ha élni akarunk — emlékezik az indulásra a káefté igazgatója, Paládi Jenő. — Szerencsére a korábbi kapcsolataink éltek, így el tudtunk indulni, s ahogy teltek a hónapok, mind több megbízatást kaptunk. A mögöttünk lévő négy gazdasági év mindegyikében öt-hatszáz millió forintos árbevételt tudtunk produkálni, ma már elmondhatjuk, hogy a NYÍRÉP a szabolcsi építőpiac egyik meghatározó szereplője. A dekonjunktúra természetesen súlyosan érinti az építőipart is, s a gazdaság feketeszereplői sem könnyítik meg a munkához jutást, Paládi Jenő szerint viszont a közbeszerzési törvény életbelépésével sokat tisztult a helyzet. Legalábbis az állami, önkormányzati beruházásoknál, hiszen az ottani munkákra eleve csak azon cégek jelentkezését fogadják el, akik eleget tesznek a pályázat kitételeinek, s képesek bemutatni azt a tucatnyi hivatalos papírt, melyek azt bizonyítják, állami tartozás nincs, stabil a vállalkozó cég pénzügyi helyzete. Ez nagy terheket ró ugyan a vállalkozókra, de egyben biztosítékot is jelent, megszűri a jelentkezőket, megnehezíti a szélhámosok dolgát. Közbeszerzési Értesítő A talpon maradni vágyó vállalkozások bibliája ma a Köz- beszerzési Értesítő. Innen tudják meg a lehetséges feladatokat, melyeket pályázat útján nyerhetnek el. Á megfelelő árajánlat mellett azonban nem lényegtelenek a referencia- munkák sem, sőt, a legtöbbször legalább annyit nyomnak a latban, mint a pénz. A nyíregyházi inkubátorház fejlesztése belga segítséggel történik, a százötvenmillió forintos munkát a NYÍRÉP nyerte el. Nem csak az árajánlata döntött azonban, a megbízókat a nyíregyházi Bercsényi utcai háztömbjük győzte meg végérvényesen. A cég annak idején a Tünde utcai telep egyik kis darabkáját bérelte ki, amit azóta már megvásároltak, de ki is nőttek egyben. Amíg az igazgatóval a hókupacokat kerülgetve szemrevételezzük a két kuvasz őrizte birtokot, arról beszélgetünk, vajon hová lettek azok a remek kőművesek, s egyéb szakemberek, akik egykor százával dolgoztak az anyavállalatnál. — Szétszéledtek, sajnos szétszéledtek — feleli Paládi Jenő. — A még cégünk persze száévesekkel indult, az alapításkorátvettek zöme, mintegy ötven fő ma is nálunk van. Én magam is több mint másfél évtizedet húztam ott le, végigjárva a ranglétrát. így nem véletlenül ragaszkodtam a volt kollégáimhoz. Tudtam, hogy mennyit érnek. Hál’ istennek az építtetők is tudják ezt, talán ennek is köszönhetjük, hogy ma már a NYÍREP a meghívásos pályázatok rendszeres résztvevője. Ez pedig rangot jelent. A verseny ugyanis roppant kiélezett, sokkal több a kivitelező, mint a lehetséges munka. Áruház épül Az átlagemberekhez hasonlóan bizakodnak az építők is. A fellendülésnek ugyan még kevés a jele, a N YIRÉP azonban már most gondol a jövőre. Terjeszkedni kíván. Rég kinőtték már az egykori száéves vasszerelőműhelyt, a telep másik sarkában is megvettek egy darab földet tehát, ahová egy irodaházzal egybeépített áruházat terveznek felhúzni. Másképp is gondolnak a jövőre: húsz szakmunkástanulójuk van. akiket magától értetődően szerződéssel kínálnak majd a bizonyítvány kézhezvétele után. Megbecsülni való ajánlat ez, amit az tud csak igazán értékelni, aki belekóstolt már egyszer a munkanélküliek kenyerébe. Páll Géza tárcája M ég ilyet, valaki elkártyázta a feleségét. Legalábbis ezzel a hajmeresztő hírrel érkezett haza Mara néni a hírhedt kártyabarlangból, ahol amolyan takarító, WC-s néni és üzenetközvetítő a kártyázó felek között. Már amikor megszakad a beszélőviszony az érintettek között, s előkerülnek az előre megírt, csak az összeg helyét szabadon hagyó elismen’ények. Hol van ez a kártyabarlang, kik járnak oda, milyen összegek forognak kockán egy-egy heves parti közben, ez természetesen úgymond üzleti titok. Legalábbis ezt Mara nénitől nemigen fogja megtudni senki, mert az egyezségben az is benne van, hallgat, mint a sír. Különben. Az történhet vele is, ami az egyik elődjével, aki férfi volt, s amolyan teremőr szerepet is betöltött, de valami titkot kifecsegett. — Egy ujjába került a duma — súgta csöndesen az öreg hölgy. Egy ujjperecét tőből lemetszette az éles penge, s a szerencsétlen még Őrült szenvedély nem is panaszkodhatott. Nem merte jelenteni a rendőrségen, mert félt, kiderülhet az ő vétke is. Döbbenetes történeteket mesél Mara néni a szerencsétlenekről, akiket elragadott a kártyaszenvedély. Volt, akit csaknem pucérra vetkőztettek és úgy dobták ki az ajtón. Természetesen előtte minden értékét, gyűrűjét, óráját, egyéb tárgyait elvették. Elég sok bajbajutott ember betéved a látszólag ártalmatlan kártyabarlangba, s persze vannak nepperek is, akik fogják a vendéget, csalogatják a hiszékenyeket. Aztán, ha nincs meg időre a pénz, az adósság, következik a lakás kirámolása, az autó elvitele, és így tovább. Erre szakosodott legények állnak a kártyabarlang tulajdonosainak rendelkezésére... Megfejthetetlen, hogyan kerülhetett egy vétlen öregasszony a bűnbarlangba, de csak első hallásra. Mara néni ugyanis százszázalékosan alkoholista, minden holmiját, ruháját elitta már, öregségi járadékból tengődik, s mivel folyamatos munkaviszonya soha nem volt, nem jogosult az öregségi nyugdíjra sem. Egyszer addig kóválygott, meglehetősen fátyolos fejje! az említett kártyaklub körül, hogy valaki megszánta, s behívta egy kupicára. Azóta ottragadt. Az a tiszte, se nem lát, se nem hall. Igazában jócskán megromlott látása is, a hallása is, úgyhogy nem esik nehezére csukott szemmel és füllel járni-kelni, söp- rögetni, a maradék italt bekortyolni... — De még ilyet én se láttam. Hogy valaki elkártyázza a feleségét ? — nézett körül a hallgatóságán, akik hitték is, nem is a furcsábbnál furcsább történeteket. De Mara néni váltig állította, így történt ez az egyik ukrán cSen- cselővel, aki a KGST-piac állandó törzsvendége, s estére mindig elkártyázza a bevételt, amit aznap árul. Egy városszéli nyárikonyhában lakik a feleségével. Szinte jelképes összeget fizet a tulajdonosnak, aki azzal riogatja a haragosait, ha nem nyu- gosznak, szól a lakójának, az majd elintézi. Az ukránok hamar elintézik az embert... — Majdnem vér folyt—fejezte be a történetet az öreg hölgy — mert a nyertes először kételkedett, hogy a vesztes képes lesz-e a feleségét feláldozni a nyeremény fejében. Aztán csak megnyugodott és megtörtént a dolog. De én megtudtam, kacsintott a bennfentes öregasszony, hogy mégsem a saját feleségét áldozta fel a férfi, hanem egy ukrán örömlányt hozott a felesége helyett. így aztán szent volt a béke, mindenki jól járt, a nyertes is, a vesztes is, az örömlány is. Nemrég lefülelték a kártyabarlangot, lakat alá kerültek a nagymenők, Mara néni most már nem fél, mesél, mesél, s még ha csak a fele is igaz, az is rémisztő. A szenvedély rabjairól beszél, akiknél szinte reménytelen a gyógyulás... t* mwr m Nem kapkodnak Angyal Sándor / sten látja a lelkemet, hogy bár még sohasem hozott lázba, de nem vagyok esküdt ellensége a Forma-l autóversenynek, melynek, mint köztudott, egyik világfutamát hazánkban rendezik nyaranta. Mondom ezt annak ellenére: mi magyarok ebben is kitűnünk azzal, hogy jócskán ráfizettünk a boltra. Mégis, ez a világesemény viszi az ország hírét, ide vonza az idegeneket, akik tankolnak, szállodát bérelnek, jókat esznek, isznak. Bizonyára mindezt valutáért, tehát valahol mégis csak hasznos financiálisán ez az üzlet. Bizonyára ez a megfontolás vezette a héten is kormányunkat, amely úgy döntött, hogy 400 millió forinttal támogatja a rendezvényt. (Pontosabban: 200 milliót ad a Forma-l rendezéséhez, ugyanennyit a pálya fejlesztéséhez.) Igen ám, de szigorú feltételt szabtak a miniszterek: az összeg csak akkor hívható le, ha a rendezők megfelelően elszámolnak — a tavalyi — állami támogatással. Ebből kiderül: 1) tavaly is volt támogatás; 2) a pénzzel azonban máig sem számoltak el. Ami azt illeti, a szervezők nem vádolhatok meg holmi közönséges kapkodással, hiszen mi az a fél év (ami a rendezvény óta eltelt), történelmi mércével. Sok pénznek sokfelé van a helye s mind ezt átlátni nem egyszerű dolog. Jut eszembe, számos munkahelyen előírás, hogy a kiküldetést 24, 48 órán belül el kell számolni. Aztán az adóbevallásnak is szigorú ideje létezik, amit ha az adóalanynak nevezett állampolgár átlép, bizony megnézheti magát. Ehhez képest a Forma-l helyzete fenséges. Hónapokon át eszébe nem jut a Főrendezőnek, fehéren, feketén le kellene már írni, hogy mi, mennyibe került, ezért a kormánynak ilyen zsaroló lépéshez kell folyamodnia. Stílszerűen összefoglalva: a Forma-l versenyen tapasztalt szédületes sebesség egyáltalán nem jellemző a számadás gyorsaságára. Szöveg nélkül Kommentár Ferter János rajza Diákdisputa M. Magyar László M eglepő kijelentést tett egy ifjúsági fórumon a közelmúltban az egyik középiskolás diák. Felszólalásában arról szólt, hogy talán most már jobb lesz az iskolájukban a diákélet, ugyanis a tanév végén nyugdíjba vonult igazgató diákellenes volt, míg utódja, az intézmény jelenlegi vezetője diákpárti. A tanácskozás legtöbb felnőtt résztvevője megdöbbent ez őszinte mondat hallatán. Vajon mi mindennek kellett történnie abban az iskolában, hogy a diákok az igazgatót diákellenesnek minősítsék? Vagy úgyis fel lehet tenni a kérdést: Mi kényszeríthette az igazgatót arra a lépésre, hogy diákellenes legyen? Ösztönösen felvetődik egy másik gondolat is: Dolgozhat-e úgy a pedagógus, hogy ne a diákok érdeke lebegjen végig a szeme előtt? Hasonló kérdéseket hamarosan országos szinten is megvitathatnak megyénk fiataljai, ugyanis mint a napokban bejelentették, a közoktatási miniszter május elsejére Budapestre összehívta az Országos Diákparlament háromnapos ülését. Ez a diákparlament olyan új fórum, amelyet három évenként rendeznek majd meg az iskolák és a kollégiumok diákönkormányzatai számára. Akár az „Ami a szívemen, az a számon” jelmondatot is választhatnák a szervezők, hiszen a fiatalok a tanácskozáson megvitathatják többek között a tanulói jogok érvényesülését, őszintén feltárhatják sérelmeiket, észrevételeiket, majd a rendezvény befejezéseként megfogalmazzák véleményüket és javaslatukat. Mint a szervezők hangsúlyozzák, ez a diákparlament teljesen új kezdeményezés, nem szerves folytatása a korábbi ágazati ifjúsági partementnek. Talán megyénk oktatási intézményei élnek a küldöttek állításának lehetőségével, hiszen a rendezvény jó lehetőség arra is, hogy iskolásaink képet kapjanak az ország más megyéiben élő kortársak helyzetéről, a jogok érvényesüléséről. _ HÁTTÉR —
