Kelet-Magyarország, 1997. február (54. évfolyam, 27-50. szám)

1997-02-14 / 38. szám

1997. február 14., péntek MEGYÉN INNEN, MEGYÉN TÚL Kelei-Magyarország 5 Meghunyászkodtak a rablók Csökkent a bűnesetek száma • Huszonöt gyilkosság • Helyszíni bírság: 50 millió Nyíregyháza (KM - K.D.) — A számok ugyan beszédesek, mégsem akart túl sokkal „bombázni” tegnapi évérté­kelő sajtótájékoztatóján dr. Hajzer László megyei rend­őr-főkapitány. Összességé­ben nem lehet nagy ok a pa­naszra, hiszen 6,2 százalék­kal kevesebb bűncselek­ményt követtek el tavaly Szabolcs-Szatmár-Beregben az előző esztendőhöz képest. Persze az is igaz, hogy bőven van még tennivaló. A statiszti­kai (eredményességi) mutató­kat tekintve megyénk a rang­sor első harmadában található. 1996-ban 19.514 bűncselek­mény vált ismertté a főkapi­tányság területén, ezek zömét a vagyon ellen követték el (12.817-et), majd a közrend és a személy elleniek következ­nek a sorban. Összesen másfél milliárd forint kárt okoztak a tettesek. A tömör főkapitányi beszá­molóból kiderült, még mindig sok az emberölés, hiszen 25 gyilkossági ügyben kellett nyomozást folytatni a múlt év­ben, ezek közül csupán egy­ben, az úgynevezett Mora- uszky-félében nem sikerült kézre keríteni a gyilkost. Biz­tató jel, hogy kevesebb rablást követtek el, korábban a főuta­kon külföldi buszokat megtá­madó banditák is csupán egy­szer próbálkoztak, de ezt csí­rájában elfojtották a rendőrök. Igaz, a közúti járőrözés nagy erőket vont el máshonnan. Két robbantást jegyeztek fel a je­lentésekben, mindkettőt Nyír­egyházán, de ezek korántsem említhetők a fővárosiakkal egy szinten. Részben azért, mert kizárt a leszámolás-jel­leg, de azért sem, mert nem sorozatjellegű és szervezettsé­gű volt. Az egyik elkövetői rendőrkézre kerültek. Ami a gazdasági bűnözést illeti, a túlnyomó többsége csalás, de megjelentek a mai kor jellemzői: a csődbűntett illetve a számítógépes csalás is. Talán döbbenetesnek tűnik az adat: az óévben 45.574 sze­mélyt összesen 49 millió 761 ezer forint helyszíni bírsággal sújtottak. (A félreértések elke­rülése érdekében dr. Hajzer László hozzátette: ez az összeg nem a rendőrség kasszáját gyarapítja!) A szigor mellett talán azt is bizonyítja a számadat: fegyelmezetlenek az állampolgárok. A leglátványosabb ered­ményt megyénk rendőrei a közlekedés területén érték el, hiszen talán a folyamatos el­lenőrzéseknek, akcióknak is köszönhetően 23-mal keve­sebben haltak meg baleset mi­att az utakon (ami azért még mindig sok), s csökkent a sú­lyos, illetve könnyű sérüléssel végződöttek száma is. Sok vi­szont a tennivaló az ittas veze­tők kiszűrése érdekében, a bal­esetek 15 százalékában az al­kohol hatása is szerepet ját­szott. Az évértékelő állománygyű­lésen és a sajtótájékoztatón je­len volt dr. Bánfi Ferenc dan­dártábornok. az Országos Rendőr-főkapitányság nemré­giben kinevezett közbiztonsá­gi főigazgatója is, aki úgy nyi­latkozott: nem értékelni jött, hanem megköszönni vala­mennyi rendőr és közalkalma­zott múlt évi tevékenységét, hiszen döntő többségük emelt fővel nézhet a társadalom sze­mébe, nincs szégyenkezniva­lójuk. A tábornok véleménye sze­rint a mérlegkészítéskor ugyanis azt sem lehet figyel­men kívül hagyni, milyen kö­rülmények között dolgoznak, s milyen eszközrendszer áll ren­delkezésre. Dr. Bánfi Ferenc szólt a rendőrség szervezeti átalakulásáról is, aminek ered­ményeképpen megyénkben is többen teljesítenek majd szol­gálatot a közterületeken. Jog az egészséghez Szállítás Budapest (N. L.) — Janu­ártól működik Magyaror­szág és Kelet-Európa egyik legnagyobb on-line rendszere a MÁV hálóza­tán. A záhonyi, a nyíregy­házi, a mátészalkai, a kis- várdai és a vásárosnamé- nyi állomást is bekapcsol­ták a rendszerbe. A számí­tógépes irányítási, fuvar­követési és információs rendszernek a fuvaroztatók is hasznát veszik. Erről tar­tott sajtótájékoztatót csü­törtökön Budapesten Sipos István, a MÁV vezérigaz­gatója. A Világbank támo­gatásával, az amerikai An­dersen Consulting cég köz­reműködésével építették ki a hálózatot, amely segíti a nyilvántartást, a menetirá­nyítást, a kocsielosztást is. A fuvaroztatók kérésükre előre megállapodott idő­ben, gyakorisággal és tar­talommal az Interneten, vagy telefonon keresztül megkaphatják az őket érin­tő információkat. Eltűnt Darabán Norbert Cégénydányád (KM) — Január 22-én azzal távozott el otthonából a képen lát­ható 18 éves fiatalember, a Cégénydányádon az Ady E. u. 3. szám alatt lakó Da­rabán Norbert, hogy isko­lába megy. Hozzátartozói azóta nem tudnak róla. El­tűnés miatt keresi őt a fe­hérgyarmati rendőrkapi­tányság. Darabán Norbert 160 cm magas, haja és sze­me barna, sovány testalka­tú. Eltűnésekor viselt ruhá­zata nem ismert. Asztma és vesekő miatt orvosi keze­lést igényel. Budapest (MTI) — Csütörtö­kön a kormányszóvivői tájé­koztatón elhangzott: a kor­mány javasolni fogja az egész­ségügyi hozzájárulásról szóló törvény módosítását is. A vál­toztatás célja, hogy az emelt összegű családi pótlékban ré­szesülő — tehát beteg — gyer­mekek után ne kelljen hozzá­járulást fizetni. — Elhatározta a kormány, hogy március 10-i hatállyal to­vábbi két százalékkal csök­kenti a vámpótlékot — tudatta ezután Kiss Elemér. Az erede­tileg 8 százalékos pótlék mér­téke tehát négy százalék lesz tavasztól. Az államtitkár a továbbiak­Budapest (KM) — A tiltako­zás legkülönbözőbb eszközei­től sem riad vissza a Magyar- országi Gazdakörök Országos Szövetsége (MGOSZ), amennyiben a kormány figyel­men kívül hagyja a szervezet javaslatait, és nem enyhíti a mezőgazdasági termelők idén megnövelt terheit. Ezzel zárul az a közlemény, amelyet az MGOSZ napokban Budapes­ten tartott rendkívüli elnökségi ülését követően tettek közzé. Az ülés egyetlen napirendi pontja az új személyi jövede­lemadó és társadalombiztosí­tási szabályok hatályba lépése nyomán kialakult helyzet érté­kelése volt. Az elnökség állás­pontja szerint ezek a gazdák számára olyan — érdemi el­lenszolgáltatás nélküli — te­Nyíregyháza (KM) — Rablás miatt tartóztattak le egy ukrán állampolgárt, aki szerdán haj­nalban késsel a kezében meg­fenyegette két honfitársát a nyíregyházi Vásártéren, s erő­szakkal elvett tőlük 10 ezer fo­rint értékű cigarettát. Őrizetbe vettek két hajdú- szoboszlói férfit is, mert ala­pos a gyanú, hogy ők loptak el még decemberben egy 450 ezer forintot érő Ladát me­gyénk székhelyéről. Csoportos garázdaság elkö­vetőit keresik a rendőrök, a tettesek ugyanis bementek egy tiszadobi presszóba, ott három vendéget bántalmaztak, akik közül ketten súlyos sérülése­ban elmondta, hogy a kor­mány pénteken több mint 90, az alkotmánykoncepcióra vo­natkozó módosító indítványt ad át az Országgyűlés elnöké­nek. Ezek leglényegesebb pontja az a javaslat, amely az Alkotmányban rögzítené: az egészséghez, az egészségbiz­tosításhoz, illetve a szociális biztonsághoz fűződő állam- polgári jogokat állami oldalról a gazdaság teljesítőképességé­vel összhangban kell biztosíta-' ni. Az állami felelősség mérté­ke csökkenthető, ha azt fontos közérdek indokolja. A kormány volt szovjet in­gatlanokat juttat térítésmente­sen önkormányzati tulajdon­hemövekedést eredményez­nek, amelyek rendkívül jelen­tős károkat okoznak számuk­ra, sok helyen lehetetlenné te­szik a termelést. Ezért az el­nökség levélben felkérte a földművelésügyi minisztert, hogy a kormány soron követ­kező ülésén kezdeményezze a kifogásolt rendelkezések visszavonását, az 1996. évi eredeti állapot helyreállítását. A személyi jövedelemadóval kapcsolatban az elnökség ja­vasolja, hogy a kistermelők adómentes árbevétele az inflá­ció miatt a tavalyi 1 millió fo­rintról 1,5 millió forintra emelkedjen. Az elnökség kü­lön kiemelte: követelésének elutasítása esetén a tiltakozás különböző eszközeinek alkal­mazását is kilátásba helyezi. két szenvedtek, míg társuk könnyebben sebesült meg. Kifosztás bűntette miatt fe­lel az a nyíregyházi lakos, aki szóváltást követően egy lapát­tal ütötte meg vitapartnerét, majd a földre került, s magate­hetetlen áldozat zsebéből ki­emelt háromezer forintot. Garázdaság miatt indult el­járás egy tiszavasvári férfi el­len, mert poharakat tört össze afeletti dühében, hogy ittassá­ga miatt nem szolgálták ki újabb adag alkohollal. Százhúszezer forintot kért kölcsön ismerősétől egy nyír­egyházi férfi, azt ígérve: ha nem tudja megfizetni a tarto­zást, a kölcsönadó veheti meg ba. Összesen 40 objektumot adnak át 27 településnek. Az ingatlanok nyilvántartási érté­ke 6,3 milliárd forint, ám for­galmi értéke ennek csak töre­déke. Az ÁPV Rt. kezelésében lévő, nem értékesíthető volt szovjet laktanyákat és lakáso­kat foglalkoztatáspolitikai, szociálpolitikai, ifjúságpoliti­kai és iparfejlesztési célokra hasznosíthatják az önkor­mányzatok. Az ingatlanokat 60 napon belül kell az ÁPV Rt.-nek átadnia. A részvény- társaság egyébként már terve­zi a következő térítésmentes vagyonátadást, s erről az első fél év végén újabb javaslatot terjeszt a kormány elé. Súlyadó Nyíregyháza (KM) — Elvi­ekben már korábban állást foglalt a nyíregyházi közgyű­lés arról, hogy a súlyadó itt maradó része (vagyis a teljes összeg felének) 10 százaléká­nak felhasználásáról az adózó dönthet. Pontosabban: megha­tározott közérdekű célok kö­zül maga választhat, melyiket támogatja. S hogy melyek lesznek ezek, arról a közgyű­lés február 24-iki ülésén tár­gyal. Ettől függetlenül a súlyadó­ról szóló határozatok postázá­sát megkezdik, a városlakók pedig az adóiroda ügyfélszol­gálatán tájékozódhatnak majd arról, mire ajánlhatják fel a tíz százalékot. Ez körülbelül nyolcmillió forintnyi összeg. Mercedesét. A pénzt azonban nem adta meg, a Mercit pedig másnak értékesítette, így csa­lás miatt felelősségre vonják. Más kukoricaföldjére haj­totta ki a sertéseket egy besz­tercei férfi, a legeltetés ered­ményeképpen a károsult 250 ezer forint értékű tengerivel lett szegényebb. A dombrádi mezőgazdasági szövetkezet tiszakanyári erde­jéből kitermeltek és elvittek 50 köbméter nyárfát, a kár 140 ezer forint. Újkenézen élelmiszer-ve- gyiáru üzletet rámoltak ki a betörők, több mint 130 ezer forint értéket tulajdonítottak el. Tiltakozó gazdakörök Késsel a kézben fenyegetett A T. Olvasó figyelmébe ■ - ............................................ ....................:............. , Ismét Szó-Kép cserebere Nyíregyháza (KM) — A hárommegyés Szó-Kép irodalmi és művészeti mel­léklet (amely a Kelet-Ma- gyarország, a Hajdú-bihari Napló és az Eszak-Magyar- ország legújabb szolgálta­tása) második cserebere- délelőttjét Nyíregyházán február 15-én szombaton délelőtt 10-12 óráig, Deb­recenben ugyanezen a na­pon délután 15-17 óráig a Napló székházában (Dósa nádor tér 10. sz.), míg Mis­kolcon február 16-án dél­előtt 10-12 óráig a Calypso Étteremben (Városház tér) rendezik meg. Nyíregyházán a Megyei Könyvtár (Szabadság tér 2.) ad helyet a rendezvény­nek. A Szó-Kép szerkesz­tői, készítői azoknak terem­tenek alkalmat a találkozás­ra, akik felesleges gyer­mekkönyveiket és idegen­nyelvű köteteiket, CD-iket, kulturális cikkeiket, fali­naptáraikat, posztereiket, régi folyóirataikat, könyv- ritkaságaikat, képeslapjai­kat vagy lemezeiket, kazet­táikat szeretnék egymással kicserélni. Az első rendez­vénynek, amelyet január 11 -én tartottunk, sikere volt a megyeszékhelyen. Re­méljük, hogy ismét sokan élnek a lehetőséggel és ott lesznek február 15-én is. A helyszínen rendkívül kedvező áron adhatják fel cserebere hirdetéseiket is a Szó-Kép következő számá­ba. A rendezvényen jelen lévő munkatársainknál la­punkra is lehet előfizetni. Karambolok napja Horányi Zsuzsa felvétele Nyíregyháza (KM) — A melegfront és a 13-a úgy tű­nik nem kedvezett tegnap az autósoknak, többen fi­gyelmetlenül vezettek, ami­nek karambol lett a követ­kezménye. A Kótaji és a Hímes út kereszteződésé­ben két személygépkocsi koccant, három könnyű sé­rültet szállítottak kórházba a mentők. A Sóstói úton a Bencs- villa előtt két személyautó ütközött, egy könnyebb és egy súlyosabb sérültet vit­tek el a mentők. A Csaló köz és a Gádor Béla út ke­reszteződésében hárorrr au­tó karambolozott (képün­kön), egy súlyos sérültet a kórházban ápolnak. Nyírpazonyba riasztották tegnap a tűzoltókat, egy la­kóépület berendezése telje­sen kiégett, személyi sérü­lés azonban szerencsére nem történt. Nem kedvezett a szerencse azoknak a nyír­bátori férfiaknak, akik Nyíregyházán a Korányi úton akarták ellopni egy ott parkoló Toyota dísztárcsáit, a járőr tetten érte őket. Szembenézni a gondokkal A KDNP az elmúlt hetek eseményeiről Nyíregyháza (KM - B. G.) — A parlamentben, a me­gyei, illetve a nyíregyházi közgyűlésben folyó mun­káról volt szó a Keresztény- demokrata Néppárt tegnapi, nyíregyházi sajtótájékozta­tóján, melyen dr. Szilágyiné Császár Terézia ország- gyűlési képviselő, megyei pártelnök, dr. Juhász Mik­lós, a párt megyei frakció- vezetője, illetve Tormássi Géza, a párt nyíregyházi frakcióvezetője fejtette ki véleményét az elmúlt hetek eseményeiről. Az ország dolgait fesze­getve azt jósolták, ha a szakszerűséget, szolidari­tást, felemelkedést ígérő szociálliberális kormá­nyunk továbbra is ilyen „szakszerűen” teszi a dol­gát, hamarosan megint el­mondhatjuk hazánkról, hogy a hárommillió koldus országa, ahol sikerrel ver­ték szét az oktatást, a kultú­rát. az egészségügyet, most pedig a nyugdíjasok ellehe­tetlenítése folyik. A beha­rangozott nyugdíjreform nem más, mint az SZDSZ­hez közel álló pénzügyi lobbik törvénytervezete, mely ha megvalósul, töké­letesen bizonytalanná válik az idős emberek élete, hi­szen a törvénytervezetben nincs garancia a tőke hoza­mára, az infláció kivédésé­re, s arra, hogy a befizetett összegeket visszaforgatják a gazdaságba. Szóba került a sajtótájé­koztatón a szabolcsi képvi­selők tevékenysége is. Egy közelmúltbeli megyei ta­nácskozásra utalva a ke­reszténydemokraták döbbe­netesnek minősítették a kormánypárti képviselők magatartását, akik nem haj­landók szembenézni a me­gye súlyos gondjaival, s nem hajlandók behajtani saját kormányuk Szabolcs­ra vonatkozó ígéreteit. Arra az újságírói közbevetésre, hogy a megyének mintegy húszmilliárd forintos köz­ponti ígérete van, az volt a válasz, ez az összeg csak akkor mond valamit, ha is­merjük a többi megyének juttatott központi támoga­tás mértékét.

Next

/
Thumbnails
Contents