Kelet-Magyarország, 1997. február (54. évfolyam, 27-50. szám)
1997-02-01 / 27. szám
1997• FEBRUÁR 1., SZOMBAT A Tisza forrása (középen) a Máramarosi-havasokban Csutkái Csaba felvétele ségbe juttatja az öntözővizet. A völgyek magasságkülönbségét kihasználva a Tala- boron lévő 25 millió köbméteres víztározóból alaguton keresztül juttatják a vizet a Nagyágra épített vízi erőmű turbináira. A hevesen levonuló árhullámok jelentős károkat okozhatnak. Kiemelkedő volt az 1993. karácsonyi árvíz, amikor elszakadtak a terelőműként is működő, egyes völgyszakaszokat védő töltések, elmosta a víz a partmenti épületeket, károsította a folyókat keresztező hidakat, a-folyókkal párhuzamosan haladó vasutak depóniái alámosódtak, az utak támfalai megrongálódtak, esetenként beleszakadtak a folyóba. A hegyi szakaszokon különböző típusú folyószabályozási művek terjedtek el. Igen gyakran és jó hatékonysággal alkalmazzák a gabionos közműveket, melyeket döntően helyi mederanyagból építenek meg. A nagyobb állékonyság érdekében fűzvesszőt is ültetnek a k vek közé. Kísérleti jelleggel Ökörmezőnél a Nagyágon három köbméteres betonhasábokból építenek a meglévő támfal elé terelőművet. Kárpátalja síkvidéki területének és a magyarországi Felső-Tisza-vidéknek a jelenlegi árvízvédelmi helyzetét alapvetően javítja az a körülmény, hogy a hegyekből kitörő nagyobb tiszai árhullámok tömegének egy része a técsői és huszti medencében mintegy 150-200 millió köbméteres nagyságrendben — ha rövid ideig is, de — tározódik. Számítások szerint, ha a két medencét be- töltéseznék, körülbelül egyméteres árvíz- szintnövekedés következne be a Tiszabecs- Vásárosnamény közötti szakaszon. Ez ^■azonban -jelentősen növelné-aBereg-árvízi veszélyeztetettségét. A Kárpátalján utazó a múltat idéző helyekkel is ismerkedhet. Jó érzés a Latorca vízválasztóján arra is gondolni, hogy ez a hely egyben a történelmi Vereckei-hágó térsége is, ahol honfoglaló őseink átjutottak a Kárpátok gerincén. A Latorca egyik kanyarulatában ritka látószögből pillanthattunk rá egy sziklacsúcs tetején az egykor a Rákócziak tulajdonában lévő munkácsi várra, vagy a Munkács melletti csernek- hegyi Vazul-rendű Szent-Miklós kolostor épületegyüttesére. Csodálatos környezetben, szép látványt nyújt levegőből a Beregváron található 19. században épült Schön- born kastély. Parkja — a régi Magyarország alakját megformázó mesterséges tavával — Kárpátalja legnagyobb tájépítészeti együttese, ahol az őshonos növényzet között számos egzotikus fa és bokor található. Kárpátalján nemcsak a történelmi épületegyüttesek érdekesek. Soknemzetiségű terület, így a folyópartokon, apró településeken sokféle érdekes embert, sokféle arcot látni. A falvakban az őszi napokon asztalokon szárítj á k -a'-gomhák- krráK'áty rrvar- * gányát. Ez az érdekes mikrovilág Európa földrajzi középpontjában található, melyet oszlop és földrajzi azonosítási pont is jelöl a Felső-Tisza partján Rahó alatt. Filmet készíteni a vízgyűjtőről és folyóról érdekes, de egyúttal nehéz feladat is. 1943 óta a film készítéséig nem járt magyar hidrológus a Tisza forrásvidékén. Csutkái Csaba, Hegedűs Árpád, Illés Lajos és Kerti Andor mind a filmes, mind pedig a vízügyes szakma számára maradandót alkotott, s a laikus számára is gazdag ismereteket adott szeretett, tisztelt folyónk születési helyéről. Nagy Tamás illusztrációja köztünk hajlongó, séprűs alakja. A most mit csináljak kérdés kedvetlensége utolér, a futás erőfeszítése hiába ugráltatja még jólesősen a lélegzetemet, és csiklandoz egy újabb iram kísértése, rájövök, hogy egyetlen pillanat alatt kikerültem a játékból, csupán azzal, hogy másfelé futottam, mint a többiek. Egyedül vagyok. Hiába kiáltottam, hogy erre fussunk, ők mind másfelé iramodtak, s én csakazértis kitartottam az általam választott irány mellett. Mindig is vonz a fasor, az ott csikorogva közlekedő villamosok, motorok, teherautók. A fasor veszélyes, a fasor a kisgyereknek tilos, mert fut a labda után, és elüti az autó. Megtorpanok a sarkon, és nézni kezdem a veszélyes fasort. De most sem villamos, sem motor, sem teherautó nem jár rajta, délelőtti csönd van, kihalt az utca. Visszafordulok, és megjelenik szemem előtt a belső fasor. Az üres úttest, a járdaszél, a kerítéslábazat tövének és magasának tőlem elfutó, távolabb összezáródni látszó hármas vonala, lent a beton szürkéje, fölötte a japánakácok zöldcsipkés árnyéka. A fejem mellett indul a dúrvakövű kerítéslábazat, és fut-fut végig az üres utca bal oldalán, míg csaknem összeér egészen a járdával. A lábam alatt indul a járda széles, szürke sávja, és fut-fut, míg keskeny szalaggá nem zsugorodik. A dermedt, szinte mértani képben sehol semmi nem mozdul. Egyedül én vagyok, aki mozgok, aki kezemet a biztonság kedvéért a kerítéslábazatnak támasztom, aki megriadva nézem ezt a hosszú és üres teret. Csak én vagyok, és hirtelen összeszorítja valami az előbbi futástól gyorsabban verő szívemet, összeszorítja a mellkasomat, szinte belerendülök a gondolatba, hogy vagyok, hogy itt vagyok, hogy része vagyok ezeknek az elfutó sávoknak és vonalaknak, vagy inkább ezek az én részeim? Mindenképp bennük vagyok, tőlem indulnak ki és senkivel nem találkoznak sehol. Látom magam előtt a kihalt utcát, és ráismerek valamire, félek valamitől, megrendülök valami miatt. Zúgni kezd a fejem, az ijedtségtől kivörösödik a fülem, ég az arcom, hallom, hogy lüktetnek az ereim. Tudom, hogy most történt velem valami. Valami, ami egyszerre ismerős, ráismerős, valami, amit mindig is sejtettem, amitől talán mindig is féltem, ami van, amióta vagyok, és mégsem tudom, hogy mi az. Valami, ami elől kis idő múlva aztán inkább elszaladok, már nem törődve avval, hogy Schmidt néni esetleg megseprűz, mielőtt utolérném a többieket. MÚZSA Kondor Jenő versei Január Bújva kotlának a házak Lélegzetük ködbe vész — hóba taposva a vágyak — sóhajuk úszva elenyész mint úszik feléd a kezem rajta göcsörtös ráncok — eljárhatjuk részegen a januári ördögtáncot Sápadt Hold a szemed benne örökült félszek suta csillagkép remeg — tétova remények Csak a hó Már soha sincs tavasz. Tört szarvú Hold az égen. Kimúlt a kutyaugatás. Csak hó van. S alatta tört szirmú virág. Rád hagyom Megfáradtak már a holnapok, roskadnak is az őszi rózsák. Venyige-levél apró üzenetét süket éjszakámon hagyom rád. Rád hagyom kicsi madárkám éneked nap-röptű fényét: kezedben vergődő szívem: széllel reszkető levélkét. Nagy hold van Nagy hold van udvaraiban táncolnak fönn a csillagok fénylik az ég vörösben fürdik a határ és csak lobog lobog Nagy hold van bebábozódnak a rügyek: levél-remények nem nyújtják kezüket kibontott lobogó szélbe Nagy hold van csikorognak a hajnalok Csak szirmát őrzi a virág s bólint: még megvagyok [Kondor Jenő (Penyige, 1955), kisvár- dai költő második verseskönyve Nincsért fáj címmel a múlt év végén jelent meg. A tanár-poéta legfrissebb lírai terméséből választottuk szemelvényeinket.] Harasztosi Pál illusztrációja
