Kelet-Magyarország, 1997. január (54. évfolyam, 1-26. szám)
1997-01-10 / 8. szám
I 997. január 10., péntek HÁTTÉR Kelei-Magyarország 3 Vizsgázik az érdekképviselet Az idei költségvetési keretből tudják kifizetni a támogatást • Új jelentkezők Amikor még pillanatnyi túlkínálat jellemezte az ipari alma felhozatalát A szerző felvétele Nyéki Zsolt Nyíregyháza (KM) — Több szempontból is izgalmas szezon zárását jelentette az Alma Terméktanács elnökségének napokban meghozott döntése: tavaly már demonstrációkkal fenyegető légkörben sikerült kicsikarni a felvásárlási problémát megoldó félmilliárd forintos támogatást. Ennek felosztásával és a pályázói jogosultságok elbírálásával első ízben bízott meg érdekképviseleti szervezetet az agrár- kormányzat. Nagy volt tehát a tét, s nemcsak a komoly összeg miatt. Vizsgázott és vizsgázik a terméktanács és annak összes szereplője. Most kiderül: képesek-e kulturáltan, minden érintett érdekeit figyelembe véve együttműködni a termesztők, kereskedők és feldolgozók a végső soron közös cél érdekében. A feladat nem volt könnyű, hiszen a támogatáshoz rendelkezésre álló pénz messze elmaradt az igényektől. Tárcák összefogása — Az elmúlt évi betakarítás közepén meghirdetett támogatási rendszert alapjában véve a pillanatnyilag kialakult piaci helyzet határozta meg — tekintett vissza a meleg pillanatokra az agrárvezetés képviseletében Török Zoltán, a Földművelésügyi Minisztérium (FM) főtanácsosa. Az elnökségi ülésen elhangzott hozzászólásában rámutatott: a támogatás forrásainak előteremtésében két tárcának is komoly szerep jutott, az FM mellett az Ipari és Kereskedelmi Minisztérium 200 millió forint erejéig vállalta terheket. Az azonban már tavaly világossá vált, hogy a félmilliárdos támogatás kifizetésére és folyósítására csak az 1997. évi költségvetésből kerülhet sor. A kemény alku árán született egyezség tanulsága, hogy a termelői, feldolgozói, kereskedői körnek, illetve a terméktanácsnak is egyaránt jobban kell ismernie az értékesítés lehetőségeit úgy bel- mint külföldi piacokon. Komoly gondokkal küszködő (esős időjárás miatt jelentős késedelmet szenvedő) betakarítási ciklus ismét ráirányította a figyelmet arra, hogy a termesztők többsége nem tudja tárolni gyümölcsét, ehhez sem göngyöleggel, sem építménnyel nem rendelkezik. Más lehetőség nem lévén az ipar vált a magyar alma legnagyobb piacává. A jövőben nem lehet hazai almatermesztés célja az, hogy az össztermés 80-85 százalékát az iparnak szállítsa, mert bár elképzelhető az ipari célú ültetvények felfuttatása is, de csak intenzív technológia alkalmazásával, megfelelő fajtákkal és jóval magasabb termésátlaggal. Kevés hazai A főtanácsos szerint Európát ugyan a politikusok célozták meg, de a követelményeknek a kertekben kell megfelelni az elvárt minőségű áru megter- mesztésével. Az ebből kieső gyümölcs kerülhet aztán a feldolgozókhoz, hiszen a jelenleg kihasznált lehetőségeinkhez képest nagyobb piaca van a Magyarországon termett étkezési almának. Ám az is tény: a piac igényeit jobban fel kell mérni, ahhoz alkalmazkodni kell megfelelő fajtával, kínálattal s nemcsak minőségben, de mennyiségben, folyamatos kínálatban is. A főtanácsos azt tartotta szomorúnak, hogy 1997 első felében ismét kevesebb magyar almát fogunk itthon fogyasztani, s ezzel újra nagyobb lehetőséget adunk az importgyümölcsnek. — A jövőre nézve biztató, hogy sikerült megállapodni abban: az alma értékesítéséhez nyújtott támogatásból jogszerűen mely feldolgozó cégek s milyen arányban részesülhetnek — hangsúlyozta a döntés jelentőségét Jakab Ferenc, aki a termelői tagozat képviseletében az Alma Terméktanács soros elnöki tisztét is betölti. Az ipari almát felvásároló és abból sűrítményt gyártó üzemek 200 ezer tonnás keretre kaptak támogatást (ha ennek fejében legalább 20 forintot fizettek a telephelyre szállított gyümölcsért), e szűkös keret leosztása komoly konfliktusokat vetített előre. A jogszerű túllépés nem haladta meg a 2,4 százalékot — folytatta az elnök —, ezt most arányaiban visszaosztottuk. Én úgy gondolom, a termelők azon köre, amelyik az almája kilogrammjáért megkapta a 20 forintot, az elégedett lehet. Ám ha úgy nézzük a kérdést, hogy közel 400 ezer tonna alma talált vevőre ipari minősítéssel, vagyis nagy mennyiségben jóval a támogatási kritérium alatti áron, akkor azt kell mondani, hogy a termelők összességében nem jutottak nyereséghez. Ismét keserves évet zártak, mert a termeléshez szükséges anyagok igen megdrágultak, s az árhullám 1997-ben is emelkedik. Az elmúlt év pozitívumaként említhető az új almaültetvények és általában véve a gyümölcstelepítések támogatása. de sajnálatos tény, hogy az 1996-os termés több mint 80 százalékát ipari almaként értékesítették, s csak elenyésző része került vagy kerül étkezési almaként a fogyasztóhoz. Ez egyébként hű képet ad a magyar almatermesztés helyzetéről, fejlett nyugati államokban ugyanis ez az arány fordított. Fordított arány A feldolgozók is csak mértékkel örülnek a támogatásnak, hiszen a megállapított keret közel kétszeresét vásárolták fel. Képviselőik szerint megkésve, a szezon végén (a szóbeli megállapodás után csaknem két hónappal) jelent meg a rendelet, s az sem egészen az eredeti felállást tükrözte. Az viszont tény: az elmúlt év eseményei a szerveződés, a közös érdekképviselet fontosságára hívták fel a figyelmet. Az Alma Terméktanácsba is egy hónap leforgása alatt csaknem ötven, korábban távol maradó cég kérte felvételét. A feldolgozói kör így csaknem teljes egészében képviselteti magát a terméktanácsban, amely már valóban döntéshozói helyzetbe hozza a tagozatot. :i. .4 Angyal Sámdoi* tárcája M ost is fél hatkor csörgött a kis vekker. Kinn még sötét volt, legalább mínusz 15. Hallotta, hogy az újságkihordó fiú bicikligumija szinte recseg a járdára fagyott vékony havon. Mióta Ágnest ágyba parancsolta az orvos a légutak- ról készült felvétel miatt — éppen ma fél éve — mindig korán kel. A felesége gyakran fél éjszakát sem tud aludni a köhögési ingere miatt. De ilyenkor, reggel elszende- reg, s ő vigyáz, nehogy felébressze. A két lány is húzza még a csendest az erkélyes szobában, nekik is csak akkor szól be halkan „Ébresztő!”-, amikor már kész a kakaó. A gyors borotválkozást a reggeli meg a tízórai készítése követi (szelet kenyér, májkrémmel vagy vajjal kenve, nejlonzacskóba), közben lefő Lehúzott ablak a kávé is, amiből jó forrón visz be egy csészényit az asszonyának. Ági erről a betegsége alatt sem mondott le („Legalább ennyi maradjon!") igaz, az orvos sem mondta, hogy tilos. Csakhát a kiadások! Az ő fizetése a könyvelésben 45 bruttó, hozzájön ugyan a családi pótlék, de annyi a levonás, hogy mi sem marad a végén. Ági táppénze meg, ugye... arról jobb nem beszélni. Nem is beszélnek erről, mert a sok gyógyszertől, meg a betegség egyállapotá- tól már egyébként is kivannak Ági idegei. Ezért ő ott spórol, ahol tud. Nem jár már az üzemi konyhára ebédelni, inkább vásárlási utalványt kér, abból telik még úgy-ahogy kávéra. A cigarettát is napi öt darabra csökkentette, és fizetésnapon valamivel mindig kimenti magát a munkatársainál, akik ilyenkor még mindig beülnek egy-két korsó sörre. Egy szobafestő könyvelését is elvállalta (feketén), amit az ebédidőben készít el. Az év végi ünnepek azonban minden tartalékpénzét elvitték (fenyőfa, ajándékként egy-egy sál a lányoknak, alkalmi vételként zsabósbluz Áginak) és jött a rengeteg számla, a házipatikát is fel kellett tölteni. Ez az év is jól kezdődik—tűnődött magába roskadtan. Aztán gondolta, szégyen ide, szégyen oda, fizetéselőleget kér a főnöktől, s mint mások csinálták, fél év alatt csendben letörlesztgeti. Addig meg csak meggyógyul Ági. Hétfőn nyújtotta be a néhány soros kérvényt, mondták, rendben lesz, tekintettel arra, hogy ő még sohasem kopogtatott ilyenért húsz éve. Mára, szerdára ígérték a pénzt, hát igyekezett a könyvelésben, előrehozta a napi teendőit, nehogy lemaradjon, ha az előlegért sorba kell állnia a pénztárnál. Kilencre harmadikként állt meg a lehúzott ablaknál. Kicsit furcsába ugyan, hogy még nem nyitott ki Klárika, a pénztároslány, de szótlanul várt, akár a többiek. Egyszer aztán kijött a lány s egy negyedíves „Hirdetményt" ragasztott az ablakra: „Csődeljárás kezdődött. A pénztár szünetel.” O lvasta s forróság öntötte el. Hazafelé menet ugyanis ki akarta váltani az antibiotikumot, amit legújabban írt fel az orvos az asszonyának. Nézőpont wr Szégyentábla Páll Géza r alán trükknek, üzleti fogásnak tartaná a gyanútlan vásárló, ha kedvenc boltjának bejáratánál egy kifüggesztett hirdetmény fogadná azzal a szöveggel: „Vigyázat csalunk”. S következnének a nevek, mármint a bolti alkalmazottaké, kik, mikor, milyen összeggel csapták be a vásárlókat, mert rosz- szul mértek, számoltak. Ha ilyen meglepő kiírással még tudomásunk szerint, a világon sehol nem találkozhat a vásárló, ennek az ellenkezőjére már van példa, mégpedig egy vidéki város emléktárgyakat és egyéb csecsebecséket árusító boltjában. Nevek, címek sorakoznak a bolt ablakában, azok a vétkesek kerültek a szégyentáblára, akiket a köznyelv bolti szarkáknak nevez. A már-már országosan nagy port felvert szegyen- tábla-ügy megosztotta az amúgy is jócskán megosztott közvéleményt. Számos újságcikk, rádióműsor foglalkozott a rendhagyó esettel. Vannak, akik a bolti szarkák pártján állnak, jogellenesnek, megszégyenítőnek tartják az önbíráskodásnak ezt az egyedi változatát. Mások helyeslik a bocsánatos bűnt elkövetők nyilvános „megvesszőzé- sét”, mondván, a rendőrség ilyen csekély összegű ügyekkel amúgy sem foglalkozik. A világért sem akarunk döntőbírók lenni a megszé- gyenítési ügyben, ez nem is a mi tisztünk. Csupán magánvéleményünk lehet a dologról, vagy inkább a jelenségről. Nem gondoljuk, hogy a kis vétségek, mint az említett bolti lopások, mégha azok nem is minősülnek bűncselekménynek, csupán szabálysértésnek, nem érdemelnének büntetést. De az önkényes, önbíráskodó igazságosztás káoszhoz, elfogultsághoz, netán erőszakos ítélkezéshez vezethet. S még valami, az ominózus „szégyentábla” azokat már úgysem figyelmezteti, akik póruljártak, akkor kiknek szól a felhívás? A tisztességes többségnek? Mindenki gyanús, aki ide belép... Ez azért nem a legszívesebb invitálás... Lejtőn Ferter János rajza ICoin ni 4* is tár Nyugtató a betegnek Kovács Bertalan heh fél esztendő az- I-/ óta, hogy egyesült a I J fehérgyarmati és a vásárosnaményi kórház, és Szatmár-Beregi Kórház néven egy új fejezetet nyitott a régió egészségügyi ellátásában. A közös kórház ügyében azonban azóta is rendre megfogalmazódnak kételyek, s gyakran az indulatok is elszabadulnak. A személyeskedések miatt (is) túlfűtött viták kereszttüzében persze roppant nehéz tisztázni a problémák sorát, különösen akkor, ha a felek eleve előítéletekkel terhelten ülnek le a tárgyalóasztalhoz, s a vitapartner majd’ minden kijelentése mögött mellékzöngéket is gyanítanak. A minap személyesen az államtitkár igyekezett meggyőzni a kétkedőket arról, hogy az egyesült kórházak jó úton haladnak a sikeres működés — jóllehet ma még nem kitaposott, göröngyös — útján. A frissen kinevezett államtitkár véleményével a hallgatóság szinte kivétel nélkül egyetértett, bár szükséges megjegyezni, a fórumon zömmel a kórház főorvosi karának tagjai voltak jelen, no meg a kételyeinek hangot adó naményi polgármester. Azonban a szakma véleményét megfogalmazó orvosok mindegyike lándzsát tört a hazánkban egyedülállónak számító modellkísérlet mellett, mondván: bár most még csak a közös út elején tartanak, több jel is arra utal, igazi sikertörténet kezdődött Szatmárban és Beregben. Igaz, ez egyelőre „csak” a szakma és a népjóléti tárca — korántsem lényegtelen, félvállról vehető — vélekedése, s tény, hogy a kétkedők csapata eddig sem az orvosokból, hanem az egészségügyi ellátásban betegként érintett átlagpolgárokból „verbuválódott” . (Nem elhanyagolható kérdés az sem, vajon a kulisszák mögötti politikai mesterkedésről, vagy természetes emberi — vélt vagy valós — félelmekről van-e szó?) Egy azonban biztos, ha látható változások történnek, s a két objektum korszerűsítése elkezdődik (a rekonstrukció befejezését egyébként 2000-re ígérik), akkor minden bizonnyal a ma még kétkedők — Eleműm nélkül—is megnyugodnak.
