Kelet-Magyarország, 1997. január (54. évfolyam, 1-26. szám)
1997-01-08 / 6. szám
14 Kelet-Magyarország SZÍNES OLDAL 1997. január 8., szerda Áramdíj Olvasóink pontosan szeretnék tudni, hogy január 1-jé- től mennyibe kerül egy kilowatt villanyáram díja. A Ti- tász nyíregyházi kirendeltségén erre pontos választ kaptunk. Ezek szerint, akinek éves fogyasztása nappali áramból 600 kilowatt alatt marad, az egy kilowattért a korábbi 9 forint helyett 11.20- at. akinek az évi fogyasztása 600 kW felett van, 'de 3600 kW alatt, az 10,70 helyett 13.40 forintot, aki pedig 3600 kilowattnál is többet fogyaszt egy évben, az 12.40 helyett 15,50 forintot fizet. Az éjszakai (ráfűtéses időszakban) áramdíj évi 2400 kilowatt fogyasztás alatt 4,70-ről 5,90-re. évi 12 ezer kilowattig 5 lörintról 6,20-ra, afölött pedig 5,30ról 6,60-ra emelkedik kilowattonként. Űrmajmok Szerencsésen földet ért kedden reggel a Bion-11 űrhajó fedélzetén két majommal és számos más élőlénnyel. Az űrhajó tavaly december 24- én startolt az észak-oroszor- szági Pleszeck űrállomásáról. Az amerikai, francia, ukrán és litván kutatók bevonásával 1983 óta hatodszorra indítottak űrmajom- expedtciöt. A fedélzeten a főnökök a Lapik (Mancs) és Muityik (Rajzfilm) névre hallgató rhesus-majmok voltak. A kísérleti eredmények kiértékelése után egy állatkert lakói lesznek. • y v»v • V—^ V Csasztuska Csak akik „vele éltek”, azok tudják: mit jelent az orosz eredetű, játékos hangulatú szavunk. Talán.kissé hihetetlen. de a csasztuska az ötvenes évek „rap”-je volt. Bökvers, élcelődő-csipkelő- dő, olykor kommunista pártossággal „következetesen” kritizáló, alkalmi versike. Egyszerű,, közismert dallamra énekelték — általában brigádlétszámnyi felállásban. Példamondatunk arra utal, hogy a dolog korántsem korlátozódott a irodalom-zene területére, „...a csasztuska.. pártolása idején a népies karikatúra felélesztésével is kísérleteztek.’' Az egész ország felett felhős lesz az ég, néhol ónos síitálás, hószállingózás is előfordul. Megélénkül a délkeleti szél. A legalacsonyabb hőmérséklet -5 fok lesz, kora délután akár 0 fokig is felmelegedhet. Akár hiszik, akár nem, ez egy intelligens — legalábbis találékony — galamb. Kicsit megelégelte már a kinti hideget, na meg azt, hogy a vastag hótakaró alól az ő piciny csőrével, törékeny lábaival meglehetős nehézségekbe ütközik a napi betevőt előteremteni. Megfigyelte viszont, hogy naponta ezrek tolulnak be egy nagy üzlet ajtaján, ahonnan teli szatyrokkal, bennük mindenféle jó falatokkal, arcukon pedig elégedett mosollyal távoznak. Nyitáskor beállt hát ö is a sorba, s az első vevők lábai között be- slisszolt. Kosarat ugyan nem vett a hátára, de nem is kellett: csak azt csipegette fel, ami a földre hullott, majd záráskor — fizetés nélkül —jóllakottan távozott... Balázs Attila felvétele Nocsak □ Szokatlan fogást küldött a tengerek ura karácsonyra egy északír halászhajó legénységének: az ünnep előtti utolsó hálómerítés számtalan üveg whiskyt és bort hozott a fedélzetre. A legénység tagja — aki csak jóval szilveszter után számolt be a december 15-én történtekről az északír rádióban — elmondta: nyomban megvizsgálták, nem ártott-e meg az üvegek tartalmának a víz alatt töltött idő. — Elmondhatom, hogy jóféle itóka volt — fejtette ki. A Christian Borúm számára a fura fogás a Whitehaven előtti vizeken került a hálóba. Szakértők szerint a tengerbe az üvegek egy konténerből kerültek, amelyet mintegy 120 ezer üveg itallal másfél éve vitt le a vihar egy hajóról. □ Ha valakiről, hát David Bo- wie-ról tényleg elmondható, hogy meghazudtolja korát. A most ötvenesztendős „rockezermester” nemrégiben a ma legdivatosabb hálózaton, az Interneten vette célba a rockereket: a „Telling Lies” című dalát a múlt év ősze óta kizárólag itt élvezhetik rajongói. Az örökifjú rockénekes számára egyébként is sikeres volt a most véget ért 1996-os esztendő: koncert, koncert után. □ Egy genetikai trükk révén a sör hosszabb ideig tárolhatóvá válhat, anélkül, hogy friss ízét elveszítené. Két dán tudós olyan sörélesztőt fejlesztett ki, amelyben egyúttal megtalálható a sokak által közkedvelt nedű konzerválásához szükséges anyag is. Az élesztőben sikerült egy olyan gént működésen kívül helyezni, amely az erjesztésnél keletkező szulfi- tok lebontását irányítja. Ezáltal a szokásosnak akár a tízszeresére is feldúsulhatnak a sörben a szulfitok, ezek a konzerválószerként ható anyagok. Horoszkóp ctn III. 21.-IV. 20. Ma jól néz ki, úgy hogy CT könnyen megy a hódítás. Még egy hűvös szívet is lángra tud gyújtani. De vigyázzon, ha ezt többel is teszi, fennáll a veszélye, hogy bonyodalmakat okoz. IV. 21.-V. 20. Olya- nokkal kellene barát- koznia, akik egy kicsit temperamentumosabbak, mint ön. Akkor talán könnyebben lépne helyzetekben, ahelyett, hogy toporogna. * , V.21.-VI.21.Neve’ ügyekben alapoJ\ san kiéleződik a helyzet önök között. Sajnos a közös nevező csak úgy megy, ha mind a ketten engednek. Ha nem. akkor pedig a gyerekek használják ki az adódó lehetőségeket. Csörsz József kéményseprő Martyn Péter felvétele Nyíregyháza (KM — B. I.) — A társadalmi élet kedvencei ilyenkor, az újév táján a kéményseprők. Babonások vagyunk, sokan tartjuk úgy, hogy a kéményseprők látása szerencsét hoz. A feketeruhás mesterek mindezt csöndes beletörődéssel nyugtázzák, sőt olykor még tetszik is a népszerűség. Csörsz József pontosan harminc éve űzi ezt a fizikailag sem könnyű mesterséget. A Viva Bt.-nél huszonhárom kollégájával Nyíregyháza, Tiszalök és még legalább harminc kistelepülés, tanya kéményeinek tisztán tartását látja el. Pontosabban: biztonságos működésért tevékenykedik. Bizony, az utóbbi évtizedekben alaposan megváltozott a feladat, hiszen a leg- i több helyen ma már gázzal j fűtenek. Egyre kevesebb a szénnel, fával fűtött lakás, és a korom. Emiatt a kéményseprők sem a speciális seprűjükkel indulnak munkába, hanem műszert visznek magukkal, amellyel többek között a gáz visszaáramlását mérik. Nehogy a színtelen, | szagtalan gáz tragédiát okoz- j zon. A mestereknek is újra j kellett tanulni a szakmát, és állandóan képezniük kell j magukat. A fizikai igénybevétel vi- j szont változatlan. A gyalog- I lás mellett a leghasználha- j tóbb jármű a kerékpár. A tisztálkodás pedig időigényes feladat, hiszen a fűtőalkalmatosságok, kémények olyanok, amilyenek. Kábelrágcsáló Szánrendör Melbourne (MTI — Panoráma) — Egy ausztrál villany- szerelő hosszú ideje kábelek rágcsálásával próbálta enyhíteni a nikotinéhség kínzó tüneteit. S hár a tüdőrák mára kevésbé fenyegeti, a kábelrág- csálás révén felhalmozódott ólom támadta meg szevezetét. Egy szaklap beszámolója szerint a férfi a múlt évben került kórházba gyomortáji panaszokkal és székrekedéssel. Az orvosi vizsgálatok során kiderült, hogy vérének ólomtartalma háromszorosa a még elfogadható szintnek. A férfi megvallotta az orvosoknak, hogy tíz éve naponta mintegy egyméteres kábeldarabot rágcsált meg már csak azért is, hogy az rugalmasabb legyen és így könnyebb legyen vele dolgozni. E szokását azonban vélhetően az is motiválta, hogy olyan építkezéseken dolgoVI. 22.-vn. 22. Altafgfc* - kalmi barátaival, is- 'Ac merőseivel legyen óvatos, mielőtt véglegesen átejtik. Ha valamilyen zűrös ügybe belecsöppen, csak nehezen húzzák ki belőle. Inkább előzze meg. ^ VII. 23.-VII1. 23. (jpMjP Jelentős lépéseket ív UV tehet szakmai téren. Ha elég természetesen és óvatosan kezeli, még lehet, hogy örülni fognak a sikerének. Ne veszítse el a lendületét. m VIII. 24.-IX. 23. Kisebb kellemet- lenségek érhetik. Ha ügyesen felülemelkedik rajtuk, akkor elérheti, hogy még a napját sem rontják el. Most a legfontosabb, hogy ne zökkenjen ki a lelki nyugalmából. zott, ahol tilos volt a dohányzás. A villany- szerelő szerint a ká- belrágcsálás egyáltalán nem volt kellemetlen, sőt a kábelek édeskés és kellemes ízűek voltak. A megfelelő kezeléssel az orvosoknak sikerült levinni a póruljárt férfi vérének ólomszintjét, aki viszont a ká- belrágcsálás ellenére sem tudott végleg hátat fordítani a dohányzás szenvedélyének. Zaránk (AP) — Bár a sarki hideg elmúlt, a megmaradt vastag hó miatt lovasszánon jár- őröznek a rendőrök a Budapesttől 70 km-re fekvő Zaránk körzetében. AP-felvétel w ^ IX. 24.-X. 23. Este /|\ ' /|\ időt kell szakítani ■w egy laza beszélgetésre. Felesleges bosszankodnia, inkább érdemes lenne megbeszélnie a konfliktusos helyzeteket. Hátha javít a kapcsolatukon. X. 24.-XI. 22. Fe- bát* lesleges azon bosz- ,rnv— szankodnia, hogy váratlan kiadásai vannak. Az ilyesmi mással is megesik, csak nem beszél róla. hanem szép csendben megoldja a problémáját. • t XI. 23.-XII. 21. —r Meglehetősen sokat v foglalkozik önmagával. Jóval többet, mint amennyi még egészséges volna. Emiatt csak magában fordul és nem törődik szeretteivel, amit esetleg nehezen viselnek. További névnapok: Szörény, Anasztáz,’ GYÖNGYVÉR 1 Apollinár, Apollinária, Erhard, Ince, Jukun- dusz, Jutás, Szevér, Szeverin, Tas, Virág. . Szörény régi magyar személynév változata, mely a Szeverinből származik. Ez török eredetű, jelentése: mor- mota. A görög katolikusok mai ünnepeltje Szent- j élétq Kozebita György, aki ciprusi születésű szerzetes volt, a Jeruzsálemhez közel fekvő Choziba nevű monostorban élt 820 körül. 355 éve halt meg Firenze mellett Galileo Galilei olasz csilI 642 lagász, ma- j tematikus, a materialista világnézet egyik előfutára. Tragikus sorsa és szellemi nagysága számos írót és festőt késztetett éle- | tének ábrázolására. A római katolikus egyház 1992 októberében rehabilitálta. II. János Pál pápa tragikus félreértésnek, elhamarkodott és szerencsétlen döntésnek nevezte Galilei méghurcolását. ^ XII. 22.-1.20. Azért «jajjT’ mert nem úgy men's?! nek a dolgok, ahogyan szeretné, azért ne okoljon senkit, még saját magát sem. Nem kell mindig megkeresni a felelősöket, mert lehet, hogy nincsenek. I. 21.-II. 20. Ma hosszú távra szóló dolgokkal is érdemes foglalkoznia. Régóta ábrándozik arról, hogy befekteti a pénzét valamibe. Kedvező hatással lehet most a csillagok állása. II. 21.-III. 20. Pró- . . bálkozzon a pozitív gondolkodással, gondoljon arra. hogy minden rosszban van valami jó. Persze az ember ezt csak később veszi észre. így lesz ez most is. Folyóink jellemző napi adatai: a TISZA Tisza- becsnél 8 cm, árad, 29%, 0 fok; Vásárosnaménynál 288, cm, árad, 45%. 0 fok; Záhonynál 98 cm, árad, 39%, 0 fok; Dombrádnál 294 cm, árad. 46%, a vízhőfok nincs jelezve. A SZAMOS Csengéméi 346 cm, árad. 44%, 0 fok; a KRASZNA Ágerdőnél 546 cm, árad. 84%, 0.2 fok: a TÚR Garbóknál 208 cm, árad, 45%. 0, fok. Megér egy mosolyt Éljen a retorika! Ha egyszerűen azt mondod, hogy a fekete fehér és a fehér fekete, ez ostobaság. Na, de ha ugyanezt mondod nagy hang on, egészen kipirulva és közben vered az asztalt, az már ékesszólás! Hírügyelctes: SZŐKE JUDIT Felvilágosítás Szerkesztőség: dip'll Terjesztés (Inform Stúdió): Arckép