Kelet-Magyarország, 1997. január (54. évfolyam, 1-26. szám)
1997-01-29 / 24. szám
1997. január 29., szerda MEGYEI PLUSZ ■aaaiBi Begyűjtötték a betörőket A rács mögé került bűnbandák tagjai számos bűncselekményt ismertek el Nagykálló, Nyíregyháza (KM - K. D.) — Se szeri, se száma a betöréseknek, me- gyeszerte „serénykednek” a mások tulajdonára pályázó bűnözők. Olykor azonban meg-megbukik egv-egy csapat, igaz, gyakorta sorozatbetörések végére tesz pontot elfogásuk. Mint például az alábbi ügyekben. Rendőrkézre került három, büntetett előéletű nagykállói férfi, akiknek hosszú az eddig ismertté vált bűnlajstroma. Decemberben előbb a helyi általános iskolába törtek be. ahonan hangszereket, videót és egyebeket loptak el 450 ezer forint kárt okozva. Nagykálló egyik hétvégi házából 310 ezer forint értékben műszaki cikkeket és ruhaneműt vittek el, egy másikból pedig 127 ezer forint értékű mező- gazdasági és lakásfelszereléseket. Már januárt írtuk, amikor Nagykálló egyik presszóját keresték fel, ahonnan 150 ezer forint kárt okozva műszaki cikkeket és italokat zsákmányoltak. Következő célpontjuk a kállósemjéni presszó volt, onnan egyebek között hentes- és vegyiárut, valamint italokat szállítottak el 210 ezer forint értékben. Legutolsó ismertté vált betörésüket ismét Nagykállóban követték el, akkor egy sörözőben pakoltak fel italokat, cigarettát és édességet 260 ezer forint kárt okozva. Vajai és nyíregyházi betörőhatos tagjait is „begyűjtötték” az elmúlt időszakban, akiket egy, a megyeszékhelyen a Káliói úton található raktár feltörésével gyanúsítanak. A január 15-i akciójuk eredményeképpen a bűnözők több mint 1,3 millió forint értékben cigarettát és italokat vittek el. Egy hét leforgása alatt a rendőrség őrizetébe kerültek, meglett az az orgazda is, aki az eddigi adatok szerint félmillió forintot fizetett az áruért, aminek egyelőre csak kisebb része lett meg. A betörőcsoport valamennyi tagja előzetes letartóztatásba került, más bűncselekmények elkövetésével is gyanúsítják őket, egy részüket beismerték. Költekezésük tűnt fel, ezt követően kerültek rendőrkézre. A harmadik társulat is betörésekre specializálódott a jelek szerint, egyebek között egy barkácsbolt (400 ezer forint kár), egy ügyvédi iroda (300 ezer) és egy lakásbetörés tényét már elismerték (1.1 millió), de számos más bűncselekmény is rovásukra írható, a további bizonyítékok beszerzése még tart. Az említett példák csupán „ízelítőül” szolgálnak a sok eset közül. A tettesek rács mögé kerülése jelzi: azért nem lehet mindig megúszni.- ............—........ -- ----------------- - - I Í.Til Emléktábla. Szép és kegyele- BjjJI tes ünnepélyt ült meg a közelmúltban a mátészalkai izraelita hitközség. Lelepleztetett ugyanis az iskolájának falába illesztett ama emléktábla, mely örök időkre hirdetni hivatva van, hogy az iskola néhai Schwartz Mór és özvegy Schwartz Mómé alapítványa. Az alapító, aki világéletében lankadatlanul, áldozatot nem kímélve azon buzgólkodott, hogy a helyi izraelita iskola elsősorban a magyar kultúrát szolgálja. Az iskola énekkara a legnagyobb precizitással énekelte el a Szózatot. Mátészalka és Vidéke, 1897. l.sz. Kitüntetés. A CJ kormányzó úr egy liüfl ifjúnak a vízből történt bátor és önfeláldozó kimentéséért Toma- szovszky András téglagyári munkásnak dicsérő elismerését fejezte ki, s a kormány pedig 1000 korona jutalommal tüntette ki az életmentőt. Az elismerő okiratot és a jutalmat tegnap rangos ünnepségen nyújtották át, ezen megjelent a város teljes tisztikara és a megmentett gyermek édesanyja is. A jutalmat dr. Bencs Kálmán polgármester adta át, s az oklevelet pedig a város díszes rámába foglaltan juttatja el a bátor munkásnak. Nyíregyházi Déli Újság, 1922.1. 29. Mártírok tere. J Mártírok terének iS fogják hívni a Kis teret Nyíregyházán. Fazekas János polgármester január 31 -re hívta egybe, rendes közgyűlésre a képviselő-testületet. A közgyűlés legizgalmasabb napirendi pontjai közé tartozik Nyírpazony-Sóstóhegy nyugati részének a megyei városhoz való csatolási indítványa, a Kórház-laktanya épületének kertészeti középiskola részére való átengedése, a Helikonmozgalomhoz való csatlakozás. Kádár József képviselő indítványa a Kis tér névváltoztatására irányul, ezzel is emléket kívánnak állítani a világháborúban elpusztult szabolcsi zsidóságnak. Nyírség, 1947.1. 29. Tél idef fagy oda, az autót akkor is tisztán kell tartani Martyn Péter felvétele Esély a gyógyulásra A nyíregyházi rákszűrés megdöbbentő tapasztalatai Nyíregyháza (KM - T. K.) — Kísérletnek indult, de a végén bebizonyosodott, igen nagy szükség volt arra a komplex, ingyenes rákszűrésre, amelyet a nyíregyházi Ér utcai klinikán szerveztek az elmúlt évben. A májusban indított, szombatonként sorra került szűréssorozatra rövid időn belül betelt minden hely év végéig. Dr. Hajnal Attila főorvos, a klinika vezetője elmondta: a 22 héten előjegyzésbe vett 440 ember közül 393 jelent meg a szűrésen, csupán 11 százalékuk nem élt a lehetőséggel. Megdöbbentő adat, hogy az elvégzett vizsgálatok után 111 esetben találtak jó- vagy rosszindulatú daganatos betegséget, és hívták fel a figyelmet a további vizsgálatokra. Már az első diagnózisnál kiderült: 55 Nyíregyháza (M.T.F.) — A tél közepén vagyunk. Pálfor- duló elmúlt, a Nap mind magasabban jár és több hőt sugároz a Föld északi féltekéjére, a Nap sugarainak ereje van. Igaz, hogy éjjelre akár mínusz tíz fok alá is süllyedhet a hőmérő higanyszála, de a várt tavasz eljöttét visszatartani nem lehet. A Merkur bolygót az esti délnyugati égbolton találjuk. A hónap elején egy órával nyugszik a Nap után, végére láthatósága romlik. Viszont a hajnali égbolton délkeleten napkelte előtt észleljük a Vénuszt, fél órával kel korábban mint a Nap. A Szűz csillagkép ad otthont a Mars bolygónak, amely késő este kél s így egész esetben szükséges műtéti beavatkozás. Anyagvételre, úgynevezett aspirációs citológiára küldtek összesen 61 beteget. Közülük 29-en pajzsmirigy, 27-en emlőprobléma miatt, ezenkívül 33 nőbeteget műszeres diagnózisra, mammog- ráfiára irányítottak tovább. A főorvos szerint az emlő gyanús elváltozása miatt 63 esetben szükséges további vizsgálat, hogy megállapítsák: szó van-e egyáltalán daganatról, s azt minél korábban kezeljék, hisz akkor nagyobb az esély a teljes és végleges gyógyulásra. A rákszűrés-sorozat egyben lehetőséget nyújtott a szakorvosoknak arra is, hogy egyéb elváltozásokra hívják fel a páciensek figyelmét. Orvosi szempontból banálisnak monéjszaka látványosságként hat. Nem éppen a legjobb megfigyelési lehetőséget ad óriásbolygónk, a Jupiter a Nyilas csillagkép határán, mert csak fél, a hónap végére egy órával kel a Nap előtt, így a hajnali szürkületben délkeleten keresendő. A halak csillagkép ad otthont a Szaturnusz bolygónak, mely késő este nyugszik, tehát az esti nyugati égbolt látványossága. Az Uránusz és a Neptunusz bolygók a Nap közelsége miatt ebben a hónapban nem figyelhetők meg. Az esztendő nagy látványossága a Hale-Bopp üstökös csak március végével lesz alkalmas szemlélődésre az esti égbolton az Andromeda és a Cassiopeia csillagképek között. dott, ám mindenképpen megoldásra váró kisebb elváltozások, zsírdaganat, visszér, aranyér probléma miatt 32 esetben javasolták az orvosi kezelést. Súlyos májkárosodás, epekő, vesekő, veseciszta, a szájban észlelt elváltozások száma 83 volt. A nyolc rákfajtára kiterjedő ingyenes szűréssorozat ezzel befejeződött. Ám a kapott eredmények igencsak megdöbbentették az orvosokat is. A nyíregyházi önkormányzat is támogatást ígért a rákszűrés költségeinek folytatásához. Maguk az orvosok jótékony- sági est szervezését is elképzelhetőnek tartják, hogy a leg- rászorulóbbaknak változatlanul ingyenes legyen ez a fontos, gyakorta életmentő szűrés. Csatlakozó előadások Nyíregyháza (KM) — A modernizáció, mint az Európai Uniós csatlakozás folyamata címmel indított előadássorozatot az MSZP Városi Elnöksége Nyíregyházán. A sorozat helyszíne a Szak- szervezetek Székháza (Szabadság tér 11., fölszint 13-as terem). A soron következő előadás február 4-én. kedden 16 órakor lesz, címe: Jogharmonizáció és a kormányzati struktúra; a jogharmonizáció és a modernizáció elvei, feladatai. Az előadást Kecskés László, a pécsi Janus Pannonius Tudományegyetem tanszékvezető egyetemi tanára tartja. Késő este kél a Mars Drágább a víz Testületi ülés Fehérgyarmaton Fehérgyarmat (M. K.) — Január 28-án délután ülést tartott Fehérgyarmat város képviselő-testülete. Mivel az elmúlt évi pályázati kiírás nem hozott eredményt, így a település szilárdhulia- dék-gyűjtésére, szállítására, közterületek gépi takarítására, illetve hó- és síkosság mentesítésének ellátására ismételt nyilvános pályázatot írt ki. Á jövendő nyertes 1997. július 1-től kezdődően minimum öt évig (a pályázó ettől hosszabb időpontot, maximum 20 évet) kell ellássa ezt a tevékenységet. A pályázat benyújtásának egyéb feltételeiről a polgármesteri hivatalban kaphatnak felvilágosítást a pályázni akarók. Előterjesztés hangzott el a víz- és csatornadíjak emelésére vonatkozóan. A Közműszolgáltató Kft. a taggyűlés határozatait 1996- ban nem tudta érvényesíteni, így 1997. február elsejétől a díjak emelése elkerülhetetlen. Megvitatta a testület azt az előterjesztést, amely a Munkaügyi Minisztérium Közmunkatanács Hivatala által meghirdetett közmunkaprogram megvalósítását szolgálja. Miután a pályázat alapfeltétele minimum száz munkanélküli foglalkoztatása, Fehérgyarmat sem tudna egyedül élni ezzel a lehetőséggel, így az egész megyére kiterjedő pályázatot nyújtanak be. Foglalkozott a képviselő- testület a városi könyvtár számítógépes fejlesztési programjával, illetve azzal az előterjesztéssel, ami a Fehérgyarmati Városi Televízió és Kábelhálózat további sorsával foglalkozik. Új SZDSZ-es vezetés Nyíregyháza (KM) — A Szabad Demokraták Szövetségének megyei szervezetei megválasztották a párt új megyei vezetőségét. A Megyei Egyeztető Tanács elnöke Irányi Tamás országgyűlési képviselő (Vá- sárosnamény) lett. Az Országos Tanács tagjává Bartha Lászlót (Nyíregyháza) és Poroszka Ottót (Nyíregyháza) vá- Jasztották. A vezetőségben az 1-es számú választókerületet Lendvai István (Nyíregyháza), a 2-est Szentesi Péter, a MET alelnöke (Nyíregyháza), a 3-as választókerületet dr. Bodnár Zoltán (Tiszavasvári), a 4- est Papp Lászlóné (Újfe- hértó), az 5-öst Puskás Mária (Demecser), a 6-ost Fejes Zsolt (Nyírcsászári), a 7-est Lázár János (Záhony), a 8-ast Jüttner Csaba (Vásárosnamény), a 9- est Kertész Istvánné (Mátészalka), a 10-es választókerületet Apáti László, (Csen- ger) képviseli. Életmentő vér Kitüntetést kapott az orvos Fehérgyarmat (KM) — A Magyar Köztársaság bronz Érdemkeresztjét kapta dr. Sánczi Gyula, a Fehérgyarmati Vérellátó Szolgálat vezető főorvosa. A keddi ünnepélyes átadáson Ónodi János, a Magyar Véradók Érdekvédelmi Képviseletének elnöke méltatta Sánczi főorvos érdemeit, azt az áldozatos munkát, amit évtizedeken keresztül a véradás megszervezésében, színvonalának emelésében szerzett. A Göncz Árpád köztársasági elnök által aláírt kitüntetés szerint a magas elismerés az önzetlen véradáson kívül, a magyar véradómozgalom életben tartása, erősítése érdekében végzett munkát ismeri el. Gazdálkodó romák Tiszakerecseny (KM - K. B.) — A közelmúltban a ti- szakerecsenyi önkormányzat 1 millió 600 ezer forintot nyert a Cigányokért Alapítvány pályázata révén. Mint Pécsi László, a község polgármestere elmondta, az elnyert összegből húsz helybéli romacsaládot tudnak támogatni, illetve elindítani őket a gazdálkodás útján. Az önkormányzat ezer négyszögöl bevetett földet három évig ingyen ad az érintetteknek, sőt ezen túlmenően baromfiakkal és sertésekkel is segíti a családokat. A mostani akcióval a kerecsenyi önkormányzat nem csupán a szociálisan rászoruló családok mindennapi megélhetését segíti, hiszen azzal, hogy a famíliák saját maguknak termelhetik meg a zöldségféléket, a burgonyát és a kukoricát, a romák jövőbeni gazdálkodásának alapjait teremtik meg. Amint a falu vezetője hangsúlyozta, jövőre még további családokat szeretnének ilymódon segíteni, hiszen megközelítőleg félszáz rászoruló család él a nagymértékű munkanélküliségtől is sújtott beregi településen. Fórum a lakásról Nyíregyháza (KM) — Az mányzatának lakáskoncep- MSZP nyíregyházi szerve- ciójáról beszélgethetnek az zete fórumának vendége érdeklődők. A fórum január Giba Tamás alpolgármester 31 -én 16 órakor kezdődik a lesz, akivel a város önkor- Jókai tér 4. szám alatt.