Kelet-Magyarország, 1997. január (54. évfolyam, 1-26. szám)

1997-01-04 / 3. szám

1997. január 4., szombat Hóhegyek közt keskeny az út Egy napig elvágva a külvilágtól • Ráadásnak: áramszünet • Kásásodás Györke László Kótaj, Búj (KM) — Az óév utolsó munkanapján, hol szakadó, hol szállingózó hóe­sésben indultam útnak télné­zőbe arra a környékre, ahol a falvak karácsony másnap­ján, illetve december 27-én kritikus helyzetbe kerültek. Az egyik ismerősöm mesélte, hogy Tiszabercelre mentek vendégségbe, de visszafelé jövet elakadtak. Órákig „él­vezték” a hó „vendégszerete­tét”, egy ötméteres szakaszt három óra alatt sikerült kézi erő bevonásával abszolválni. Nem sokat ért a helyszínen tartózkodó hóeke, hisz az is elakadt. Sóstóhegy végén Kemecse fe­lé kanyarodom. Embernél ma­gasabb hóhegyek között épp hogy elfér két személykocsi. Megjött a kenyér Nagy a zsúfoltság, hiszen a legtöbb jármű csak lépésben tud haladni. Lassítja a haladást az is, hogy több gépkocsit von­tatnak, s bizony a húzó jármű­veknek is kipörögnek a kere­kei. A hóhegyeket hátrahagy­juk. Ahol a sínek mellé lopa­kodik az országút, szabadon nyargal a szél, ott tisztább a helyzet. De mintha rossz mi­nőségű jégpályán haladnánk, nem tanácsos a gyalogtempót fokozni. A gázpedállal óvato­san kell bánni. Az előttem ha­ladó Lada vezetője ezt más­képp ítéli meg, hol az út bal. hol a jobb szélére sodródik. Aztán irány: Kótaj. Egy-egy tisztább szakasz után méternél is magasabb hófalak. Az ABC-ben Rinyu Lászlóné he­lyettes boltvezetőnél érdeklő­döm, hogyan vészelték át az elmúlt nehéz napokat. — Huszonhetedikén reggel tudtuk, hogy gond van, a hó elzárta a külvilágtól a falut. A kora délelőtti órákban azon­ban eltakarították a havat, s ha késve is. de megérkezett a ke­nyér. a tej, a postakocsi. Kará­csony másnapján még egy há­romórás áramszünet is ránk ijesztett. Kótaj és Búj között többször A hófal árnyékában magas hófal mellett vezet az út. Helyenként nem is egysze­rű a továbbhaladás, mert ahon­nan a hegyeket eltakarították, ott újra kezdenek nőni a hó- bukcák. Az úton a délelőtti órákban még meglehetősen élénk a forgalom. Tízévenként Bujon a polgármesteri hivatal­ban amolyan ügyeleti munka­rend van. Maga Frank Sándor polgármester tartja a frontot. — A korábbi években két, most három irányból volt el­vágva a külvilágtól a telepü­lés. Ugyanis a nyáron meg­épült a Buj-Ibrány összekötő út, ami szintén járhatatlan volt. Ezt tetőzte még csütörtökön egy néhány órás áramszünet. A hibaelhárítás is nehezen ment, hiszen a TITÁSZ kocsi­jai sem tudtak közlekedni. Ha­sonló helyzet volt itt minden­ütt a környéken. Pénteken reggel itt sem tud­ták idejében kiszállítani a friss A szerző felvételei élelmiszert, a buszok sem ér­keztek meg. A késő délelőtti órákra már konszolidálódott a helyzet. Nagy László teherfuvarozó vállalkozó, aki korábban busz­sofőr volt. az 1976-os telel idézi: — Nyíregyházán a nyolcas járaton dolgoztam. Akkof nem a nagy hó okozott gondot, ha­nem minden járművezető rém­álma: az ónos eső. Én nem tudtam, hogy a központ az idő­járásra való tekintettel rövidí­tett: 9-kor már minden busz le­állt. Kivéve engem. Pedig a sóstói felüljáróra egyszerűen nem tudtam felkapaszkodni, annyira csúszott a jeges út. Na végre, amikor letettem a kocsit, volt vagy fél tizenegy. Gyalog indultam haza Bujra egy isme­rősömmel. Sok csomagja volt, mondtam neki, adja ide az egyiket. Csak később derült ki, hogy abban mi volt. Ugyanis alig vettem át a csomagot, el­vágódtam. Rögtön tudtam, hogy mit vittem volna: a sza­tyorban ugyanis tojás volt. Bódi István víz-, gáz- és központifűtés-szerelő vállal­kozó a tíz évvel ezelőtti télre emlékszik vissza: — Az is igen kemény tél volt, sok hóval. Teljesen el voltunk vágva a külvilágtól. A kenyeresautó sem tudott ki­jönni. Márpedig a falunak ke­nyér kellett, elindultunk hát néhányan szánkóval Gávaven- csellőre. Útközben találkoz­tunk egy Rábával, mely pró­bálta járhatóvá tenni az utat. De ennek a télnek is — bár még csak az elején járunk -— már megvannak a maga kis és nagy tragédiái, hiszen olvas­hattunk már fagyhalálról is. Itt a faluban pedig volt. aki nagy­okosán elzárta a gázkazánt. Minden lefagyott. Most itt áll a tél kellős közepén fűtés nél­kül, s még nem tudja, mennyi lesz a kára a végére. Miközben felelevenítjük a múltat, a jelen sem túl rózsás, hiszen szakadatlanul hull a hó. Küldik a Rábát — Ha elakadna, küldjük a Rá­bát — mondja mintegy búcsú­zóul Frank Sándor. . A nagy hóhegyek vidékén, a nyírszőlősi elágazás előtt nem sokkal már tengelyig süpped az autó: vigyázni kell, lendüle­tet ne veszítsen a kocsi, mert akkor tényleg hívni kell a Rá­bát... Páll Géza tárcája Az iktató titka em tudta miért fa­gyott meg körülötte a levegő. Az iktató­részlegnél, ahol jó húsz éve dolgozik már, naponta meg­fordul az intézmény majd minden alkalmazottja. Nagy itt a tolongás, az iktató egy kicsit hasonlít egy hírbörzé­re, ahol nemcsak az ügyira­tok cserélnek gazdát. Minden hír ide fut be, minden pletyka itt kel szárnyra, s innen indul hódító útjára. De néhány kó­sza pletyka itt leheli ki az éle­tét. Ha meg akarod tudni, mi­lyen hosszú lesz az életed a hivatalban, kukkants be az ik­tatóba. Ez a mondás járta a cégnél. Mentek is a: embe­rek. mint a jó kútra. Dörmö- git. így nevezték a háta mö­gött a főiktatót, külön is kör- bezsongták a munkatársak. Talán éppen a szótlansága, a dörmögős, morcos hangja vonzotta a kollégákat. Persze akadtak akik nem lelkesedtek a szűkszavú, szinte tőmonda­tokban beszélő főiktatóért, mindenféle történeteket akasztottak rá, elsősorban az otthoni boldogtalanságára vonatkoztatva a zárkózottsá­gát. De egy ideje egy elhagyott szigetre kezdett hasonlítani az iktató. A munkatársak in­kább a hivatalsegédet küld­ték az ügyiratokért. és az ügyiratokkal sorra elmara­doztak az azelőtt szokásos te- referék. Dörmögi minderről csak hetek múlva vett tudo­mást, amikor a közvetlen munkatársai, szobatársai is egyre furcsábban kezdtek vi­selkedni. Alig, vagy igen rit­kán szólaltak meg, s ha szól­tak is, csupa üres általános­ság jött ki a szájukon. Ezt pe­dig a főiktató nagyon nem szerette. Úgy vélte talán a szűkszavúság egyedül az ő előjoga, ő amolyan hallgató típus. De a mások hallgatása fölöttébb zavarja... Már nem lehet tudni ki volt az az első fecske, vagy in­kább károgó varjú, aki elhin­tette a gyanakvást a főiktató körül. Egyesek tudni vélték, Dörmögi igazában azért olyan hallgatag, hogy mint egy eleven szivacs magába szívjon mindent, amit hall és aztán... Többen ezt képtelen­ségnek tartották, de a bogár csak a fülükben maradt. Hát­ha mégis igaz , A főiktató las­san kezdett beletörődni a kö­rülötte lévő gyanús csöndbe. Úgy látszik, benne van a hi­ba, az ő mentalitása változ­hatott meg, amit ő, természe­tesen nem észlelhet, de a kör­nyezete igen. Azon is töpren­gett. megpróbál kibújni a bő­réből, dörmögős, morcos stí­lusát kötetlenebb, fecsegőbb modorrá változtatja, hátha ez újra magához édesgeti a munkatársakat. De a kísér­let, sajnos nem vált be. Még inkább fagyos lett körülötte a levegő... Egyszer véletlenül fültanú- ja lett egy róla szóló csevely- nek, amiből nem sokat értett, mert az érintettek hamar ész­revették és abbahagyták a párbeszédet. De azt tisztán hallotta, az egyik munkatárs azt mondta : — Én a saját szememmel láttam. Ott lapult az inge alatt, amikor levette a zakó­ját... Itt maradt félbe a véletle­nül elkapott beszédfoszlány. De Dörmögi fejében akkora világosság gyúlt, hirtelen elég lett volna egy százezres városnak. Hát persze, a ké­szülék... A munkatársak azt hihetik, hogy lehallgatom a beszélgetéseket. Csak ez le­het a talányos félmondatok értelme, a váratlan szótlan­ság oka — csapott a homlo­kára. Az orvosától kapta a testére szerelhető vérnyo­másmérőt, amit egész nap, éjjel is viselni kellett. M ásnap a munkatár­sak egy ismeretlen áobozocskát talál­tak a hirdetőtáblán, mellette a magyarázat: „íme a bűnös, aki lehallgatja a vérnyomá­somat.” Nevetés töltötte be a szobát, a jégbuborék ezer da­rabra hullott. Mindenki sze­gy elite -magát, kivéve Dör- mögit, akinek a vérnyomása hihetetlenül jónak bizonyult. Talán a jégbuborék szétrob­banásának köszönhetően is... Nézőpont Szja-lobby Máthé Csaba A mióta a tisztelt hon­atyák eldöntötték, a személyi jövedelem- adó egy százalékát az ál­lampolgár közcélokra for­díthatja, tehát részben sza­badon rendelkezhet vele. beindult az szja-lobby. A lobbyzás lassan senki szá­mára nem jelent újdonsá­got, hiszen ez a fogalom az utóbbi években köznapivá vált, pályázatok, kinevezé­sek. döntések, előkészületek mellett szinte a leggyakrab­ban szereplő szó, ami már az első munkahelytől a sírig kisér el bennünket. Miért is maradna ki a sorból az szja 1 százaléká­hoz kapcsolódó lobby, ami­kor akárhogy is nézzük, óri­ási pénzt jelent ez az ap­rócska rész. Az sem titok senki előtt, hogy az egyesü­letek, szervezetek, alapítvá­nyok, intézmények vezetői napjaik jelentős részét pénzforrások felkutatásával töltik, ami a megélhetéshez, a működéshez szükséges, hiszen az állami támogatás egyre csökken, sok 'helyen elapadt. Ezért érkeznek a cégekhez, vállalkozásokhoz tucatszámra a segítség, vagy támogatást kérő leve­lek, amelyek túlnyomó többsége éppen pénz hiá­nyában azóta vagy az irat­tárban porosodik, vagy a szemétkosárban landolt. Ilyen helyzetben az szja 1 százaléka kincset, reményt, lehetőséget, életet jelent, amit nincs mese, meg kelt ragadni. Személyenként mindez csupán pár száz forintot, esetleg néhány ezer forintot jelenthet, de ez nagy tömeg­ben már komoly pénzfor­rás. Nem csoda, ha megkez­dődtek az szja I százalékát gyűjtők tábora. Rokon, ba­rát, ismerős kapott szóbeli, esetleg írásbeli felkérést az­zal a felkiáltással, ne feled­kezz meg rólunk, ha az I százalékot utalod. Még hoz­zátették: tudod, Te is voltát nálunk tag, szimpatizáns, hallottál, láttál bennünket, elismered a munkánkat. Az ember hajlik is erre, ha mondjuk egy helyről szól­nak neki, miért is ne, gon­dolja, ennyit ő is megtehet. De amikor bekövetkezik a bőség zavara, és a felkéré­sek csak nem akarnak szűn­ni, akkor legszívesebben a nyugalma mellett lobbyzna. Takarékosság Ferter János karikatúrája Kommentár Erdei őrszolgálat Nyéki Zsolt ehéz úgy átutazni megyénkén, hogy közben ne találkoz­zunk környezetünk pusztítá­sának újabb és újabb pél­dáival. Éppen ezért csak üdvözölni lehet a január I- jével hatályba lépett új ter­mészetvédelmi törvény esz­meiségét és szigorúbbá vá­ló (de talán még mindig nem eléggé erélyes) rendel­kezéseit. A jogszabályegy­üttes mezőgazdaságot leg­inkább érintő részében olyan célok szerepelnek, mint a természetkímélő gaz­dálkodás támogatása, a bi­ológiai sokféleség védelme, a növényvédő vegyszerek, műtrágyák használatának korlátozása. Ez mind felté­tele. garanciája annak, hogy ne zsigereljük ki léte­lemünket, a természetet. A törvény a természetvédel­mi igazgatóságokat az ed­digieknél jobban bevonja a védett területek bemutatá­sával járó munkákba, mindez nem titkoltan isme­retterjesztési, oktatási, ide­genforgalmi célokat szol­gál. Elég csak utalni az ango­lokra, ahol egész családok kerekednek fel hétvégeken, s töltenek el távcsőt mar­kolva egész napokat egy- egy madárlesre épített kunyhóban. Sajnálatos tény, hogy a népszerűsítés mellett a szankcionálásról sem szabad megfeledkezni. A paragrafusok értelmében a természeti értékek, terüle­tek megóvására természet- védelmi őrszolgálatot kell létrehozni, tagjait egyenru­hával és szolgálati lőfegy­verrel is ellátják. A törvény szigorúbbá teszi a hatósági eljárást: komolyabb termé­szetvédelmi bírságokat vet ki, amelynek megfizetése nem mentesít a szabálysér­tési, valamint a büntetőjogi felelősség alól. Az új jogszabály alapján a természeti területen sze­metelő vagy más szennye­zést okozó ember 50 ezer forintig terjedő pénzbírság­gal büntethető. Talán még ez is kevés. Bár a szeméthe­gyek láttán feltörő „a kezét törném el” jogos felhábo­rodása a huszadik század végén nem követhető, a tör­ténelem már számtalanszor bebizonyította: a kemény büntetésnek igenis van visszarettentő ereje. □ ■.mi Mríiu.umi ___ HÁTTÉR ______ Hó, hó, nó, ameddig a szem ellát...

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents