Kelet-Magyarország, 1997. január (54. évfolyam, 1-26. szám)

1997-01-21 / 17. szám

1997. január 21kedd HATTER Gyógyításban a legjobbak között A megyei kórház onkoradiológiai osztálya regionális centrum • Változó esélyek Nézőpont---------------------------■------—----------------■-----------■———------............................... Kovács Éva Nyíregyháza (KM) — Egy felmérés szerint Magyaror­szágon a rászorulóknak csak mintegy fele részesülhet su­gárkezelésben. A szakembe­rek szerint e tény is oka an­nak, hogy hazánk áll a világ rákhalálozási statisztikájá­nak legelején. A drámai helyzet a hosszú várakozás­nak, a sugárterápiás szak­emberek hiányának, a gép­park elöregedésének köszön­hető, bár tény az is, hogy ha­zánkban a rákos betegségek gyógyításában az elmúlt években igen nagy fejlődés volt tapasztalható. A sugárzó készülékek üzemel­tetése méregdrága, használa­tukat szigorú szabályok írják elő. Az elhelyezésükre szolgá­ló bunkerek építésében sajnos ugyancsak jelentős a lemara­dásunk. Szakértők úgy tartják, hogy a rákbetegségek gyógyí­tásában az országban az Onko­lógiai Intézeten kívül mind­össze Szegeden, Debrecenben és Nyíregyházán állnak ren­delkezésre a kor színvonalá­nak megfelelő feltételek. Centrum A Megyei Jósa András Kórház onkoradiológiai osztálya ily módon ott van a legjobbak kö­zött. Az egyetlen osztály, amely nemcsak Szabolcs- Szatmár-Bereg betegeit gyó­gyítja, de országos regionális centrumként valamennyi me­gyéből, az ország egész terüle­téről fogad betegeket. A negy­ven úgynevezett védett ágy ily módon az itteni munka minő­ségét, a technikai feltételeknek hírét, a gyógyítás magas szín­vonalát hirdeti. — A daganatos megbetege­dések száma minden törekvés és szándék ellenére rohamo­san növekszik. Mi megpróbál­tuk osztályunkon a betegek komplex ellátását megvalósí­tani, hiszen a daganatok keze­lése, nem műtéti ellátása igen komoly gyógyszer- és műszer­igényű munka, komoly tudás függvénye. Szerénytelenség nélkül mondhatom, nálunk mindhárom követelmény a le­hető legjobb színvonalon van jelen, s mindezek tetejébe ren­delkezésünkre áll a gyógyítás­hoz szükséges pénz is. — mondja dr. Erfán József osz­tályvezető főorvos, aki még hozzáteszi: az elegendő mennyiségű pénzt „természe­tesen” nem a szürkeállomány, az orvosok, nővérek fizetése jelenti, de számukra akkor is tény és öröm, hogy az ellátás és eredményesség tekinteté­ben a nyíregyházi osztály ott van a legjobbak között. — Mindezeknek köszönhe­tő, hogy a betegek kezelése, gondozása és rehabilitációja egységes lehet. Mi ugyanis ezt a három összetevőt mindig komplexen kezeljük, mert meggyőződésünk szerint a legtöbb eredményre ez ve­zet. Nincs magyarázat A rákbetegségek, a daganatok rohamos növekedése sajnos megyénkben is megfigyelhe­tő. Ezen a vidéken kiugróan magas, az országos átlag felet­ti az úgynevezett feji, nyaki daganatok száma, amit a szak­emberek szerint a tömény al­kohol fogyasztása, a cigaretta A megfelelő szintű kezelés a gyógyulásra ad reményt. Dr. Er­fán József kezelés közben Elek Emil felvétele és a nem megfelelő szájhigié- ne okoz. Ugyancsak vezetünk a tüdőrákok tekintetében, ami­nek a dohányzás az oka, hi­szen ebben a megyében nincs oly mértékű ipar, amely a le­vegő szennyezettségét jelente­né. Az emlőrákok az országos átlaggal megegyező mérték­ben fordulnak elő. — Az orvostudomány saj­nos ma sem tud kielégítő ma­gyarázatot adni a daganatos betegségekről. Annyit tudunk, hogy a daganat a szervezet sa­ját terméke, melynek keletke­zését külső hatások befolyá­solják. Hogy pontosan milye­nek, erre nincs ma felelet. Tudni csak azt lehet, hogy senki nem érezheti magát biz­tonságban, a veszély bárme­lyikünket bármikor fenyeget. Megelőzésként a korai diag­nosztikát szokták emlegetni, ami annyiban igaz is, hogy mi­nél hamarabb fedezik fel a be­tegséget, annál jobbak a gyó­gyulás esélyei. Az emlőrákok­nál például az első stádiumban 90 százalék az esély a tízéves túlélésre, majd ez fokozatosan romlik. A kettes stádiumban 75-80, a hármasban alig 30 százalék, a négyesben alig van remény a túlélélésre. Ráadásul az egyes stádiumok között olykor csak hetek, hónapok telnek el. Amikor ki­derül, hogy pár hónap mennyivel javíthatta volna a beteg életesé­lyeit, akkor szoktuk hallani: készültem én a doktorhoz, de soha nem volt időm. Pedig időnk csak arra nincs, amire nem is akarjuk, hogy legyen. — Sokan emlegetik a szűrés fontosságát is.,. — A szűrés való­ban nagyon fontos, és eredményes is, ha nem áll meg az első lépcsőnél. Nem elég ugyanis kideríteni, hogy ezer emberből hánynak van dagana­ta, legalább ennyire fontos, hogy a felfe­dezett betegséget mi­hamarabb gyógyítani kezdjük. Az ugyanis rendkívüli ellent­mondás, s megkockáztatom, felelőtlenség is, ha azt mond­juk a páciensnek, önnek kérem rákja van, de gyógyítani csak másfél hónap múlva kezdjük. Nem árt tudni azt sem, az, hogy valaki rendszeresen eljár a szűrésekre, még nem jelenti azt, hogy ő nem lesz dagana­tos beteg. Azt jelenti, hogy nem a harmadik, hanem az el­ső stádiumban jut gyógykeze­léshez, ami nem mindegy. Hospice A megyei kórház onkoradioló­giai osztályán a feltételek to­vábbi javítását tervezik. Szük­ségük lenne egy újabb gyorsí­tóra, arra a közel 250 milliót érő, berendezésre, amelynek, segítségével csökkenhetne a sugárkezelések várakozási ideje, lerövidülhetne az elő­jegyzés is. Az osztály orvosainak álma az úgynevezett hospice szol­gálat megteremtése, hiszen az orvoslás ezen része még jócs­kán hagy kivetni valót maga után. Szeretnék, ha a nem rég megüresedett kórházi épületek egyikében kialakíthatnák azt a részleget, amelyben megkezd­hetnék a hospice tevékenysé­get. , v MtttMM mm mw tm — m — ~ m Tava I cfrw^ai n #> mm ff VI W l#ivCIII »fii Mwm A kkor most én csönge­tek! — mondja Ernő. — Mennyire megnye­rő az ábrázatom? Bódognak már nyelvén volt a szó, hogy megmondja az igazat. „Ritka ronda ké­ped van.” Türtőztette magát. —Nem ártana, ha néha meg- fésülködnél. Többre már nem futotta, mert nyílt az ajtó. Zongora­dallam szűrődött ki a lakás­ból. Éltes női hang kifelé: — Mit akarnak? Ernő lekapta a sapkáját. —Egy kis munkát! Meg ha van valami megunt, felesle­ges, bármit! A nő bement, becsukta az ajtót. — Ennek lőttek. Még egy serclivel sem vág hátba. Gyere menjünk te koldusok véne! Bódog megfogta a karját. Kisvártatva újra kinyílt az ajtó. Kabátot vett a nő, s nagy nejlonszatyort dobott át a kapun. — Menjenek isten hírével! — lódította utánuk. Ernő kihalászta a hóból a kapun át jött áldást, s már fordította volna ki a tartal­mát. — Várj, ne olyan mohón! Disznótoros Leülünk egy padra, aztán szépen sorjában... Ernő be­látta, hogy igaza van kenye­res pajtásának. Mindennek meg kell adni a módját. Azért nem állta meg a rossz mája, hogy meg ne jegyezze. — Vegyem elő a kést és a villát is? Bódog ezt már szóra sem méltatta. Végre ott a pad. Le­rugdalták róla a havat és le­ültek. Nekiestek a szatyor­nak. Meglepődtek, mert a szatyorban még egy szatyor volt, fülénél alaposan össze­kötve. — Ezt a gondosságot! — fütty entett Bódog. — Bogozd már, ne fütyö- réssz! Kit érdekel a hamis hangod? Ernő nem boldogult vele. Végül előkapta béka- nyúzóját. Bódog csóválta ugyan a fejét, de ő sem tudott jobbat. Végre megnyílt a sza­tyor. Az illatok égi mezőt va­rázsoltak eléjük egy pillanat­ra. — Te — szólt felocsúdva Bódog — ez egy valóságos disznótoros. Hű, de régen volt már ilyen. ,—No, ennek akkor megad­juk a módját. Vedd csak elő az asztalterítődet! Ernő előszedte, kitereget­te. Már azt sem tudja mikor volt ilyen utoljára. — Szedegessed csak szép sorjában! Ernőt sem kellett biztatni. Előkerült a májas hurka, vé­res hurka. Egészen szép da­rabkák. Még gömböc is, meg tepertő. — Ej, ha ezt meg tudnánk sütni! — sziszegte Ernő. —Ne sipákolj! Örülj, hogy van. Egy órával ezelőtt még serclinek is örültél volna. —Nincs kenyér. Ezek elfe­lejtettek kenyeret adni. — Az van nekünk is — nyugtatta Bódog és kotorász­ni kezdett a hármas szatyor­ban. —Nesze! Ernő végre falatozni kez­dett. De csak nem nyugodott meg, folyton feszengett. — Mi bajod van már me­gint? Az éjjel is vakaróztál, mint egy bolhás kutya. — Te, ez sótlan. Ezek fű­szerezni sem tudnak. — Nekem megfelel. De ne­sze, itt a só! Egyél már vég­re! Ernő csakugyan nekifo­gott. Bódognak kellett rá­szólni. — Ne olyan mohón, mert fájni fog a gyomrod, mint a múltkor. Hova rohansz? Nincs időnk? Vár valaki? Ernő csak hümmögött. Jó nagyokat csámcsogott. Aztán megint morogni kezdett. — Hát ehhez jó lenne egy kis bor. Nem igazán csú­szik. — Nyaljál hozzá egy kis havat! Még hogy bor? Hát őfelsége nem elégedett? Erre már Ernő sem tudott mit mondani. De pár hara­pás után újból megállt a szá­jában a falat. Kutatni kez­dett. — Mi a nyavalyát keresel már megint? — Te, ezek kicsesztek ve­lünk. Nem találom a kol­bászt. Milyen disznótoros az, amelyikben nincs kol­bász? jr—7 re már Bódognak is megállt szájában a fa- I J lat. Lázasan kutatni kezdett. Végül valami csak beleakadt a kezébe. Röhögni kezdett. — Kolbász nincs, de mat­rózsapkám van! Politika, intim betét Esik Sándor A z örök és megbont­hatatlan mosolyú MDF -pártvezér jól befürdött. Nem politikailag persze, hanem csak úgy. Nehéz volna megmondani hogyan, hiszen ami vele történt, az már maga az ar­cátlanság. Történt pedig, hogy az országszerte világ­hírű össztüzes tv-riporter feltette a kérdést: milyen pártba lépne be, ha az MDF valami ok miatt meg­szűnne. Válasz helyett rek­lám következett. De nem ám valami mosópor, ami nélkül siralomvölgy a világ, vagy egy örök életre lehetőséget adó ketchup. Nem! Olyas­mi, ami új fejezetet nyit a reklám újkori diadalmene­tének történetében. Mielőtt a fiúk valóban tü­zet nyitottak volna, feltűnt egy sejtelmes női test. Ed­dig rendben. Láttunk ha­sonlót a tusfürdőnél, jobbat a testápolónál. Am feltűnt a képernyőn valami kis hen­geres szerkezet, és a felirat: legyen ápolt OTT is! A ter­mészet bölcsessége úgy rendezte a dolgokat, hogy nememnél fogva csak kap- isgálhatom a használat módját, az azonban vilá­gos: bizonyára valami hü­velyöblítőről van szó. Lezsák után és Lezsák előtt. Én a helyében azt vá­laszoltam volna a mosoly­gós kivégzőosztagnak: olyan pártba lépnék be, amely az intimbetétek, a tamponok, és a hüvelyöblí­tők reklámját megtiltja az Esti mese előtt vetíteni. To­vábbi intézkedésével örökre leveszi a műsorról az alko­hol népszerűsítését, és egy­általán: ösztönözni fog va­lami ízlésességet e téren. Negatív reklám pedig nincs—állítják hozzáértők. Persze ők Gábor Zsazsa ik- szedik házasságára gondol­nak, vagy arra, hogy Mi­chael Jackson molesztálja- e a kisfiúkat, vagy sem. Égy magára valamit is adó poli­tikus — legyen bár keresz­tény népnemzeti, vagy szo- ciálliberális, tegye fel a kérdést magának: itt most engem népszerűsítenek, vagy az intim testápolást? Biztonságérzet Ferter János rajza ÄVB jflTO 43Sr í* Börzéztünk egy jót Kállai János A jó bornak nem kell cégér — üzeni múlt idők távolából a köz­mondás. A marketingesült maiság viszont mintha mást sugallna mindazoknak, akik valamit valamiért valakik­nek kínálnak, át- eladni szándékoznak, vagy csupán a hathatósabb figyelmet szeretnék a dologra ráirá­nyítani. Merjük remélni: új­ságunk — némi metaforisz- tikus képzavarral — a kel- lemetes dókák közé tarto­zik, ezért, vélhetnénk: nem kell propagálni. Csakhogy, mint agyalásom kezdetén már pedzettem: napjaink­ban minden feltételezi a reklámot, a népszerűsítést. így van ez a Kelet-Ma- gyarország, valamint a Hajdú-Bihari Napló és az Észak-Magyarország új­szülöttjével, a Szó-Kép cí­mű irodalmi és művészeti melléklettel is, melynek két száma látott ez idáig nap­világot. A havonta egyszer kézbe vehető pluszolvasni­való — amellett, hogy igé­nyes szépirodalmat, kriti­kát, recenziókat, képzőmű­vészeti tárgyú cikkeket „hoz” — ajánló, kínáló, a kulturális-művelődési relá­ciókban eligazító funkciót vállal. A Szó-Kép-re való jobb ráhangolódás céljából zaj­lott le a közelmúltban ki­adónk és szerkesztőségünk első cserebere-délelőttje Nyíregyházán, a megyei könyvtárban. A kissé vonta­tottan indult akció fél óra elteltével vett lendületet. Sokan éltek a lehetőséggel: elhozták telefonkártyáikat, naptáraikat, könyvfölösle­güket, CD- és kazettatöbb­letüket. Filosz szívemet megdobogtatták az egyik börzéző úr biblioritkasá- gai: mint pl. F. W. Bain Holdsarló című hindi sze­relmi történetei, melyeket Baktay Ervin szanszkrit kézirat nyomán fordított magyarra. Rácsodálkoztam a pénzgyűjtő ezüstből vert Táncsics-ötvenesére, a mo- narchiás érmékre, az inflá­ciós bankók skálájára. A bolhapiac nézelődői, cseré­lői, eladói, vásárlói — hi­szem — nem csalódottan távoztak az első Szó-Kép matinéról. A folytatásra nem kell sokat várni: lesz piac februárban is. Addig sem árt ránk figyelni: szó­ban, képben, mindenben. Mert érdemes képben lenni.

Next

/
Thumbnails
Contents